Csizmadia László magyar siklóernyős kétszáz kilométer per órás sebességgel csapódott az új-zélandi Hole in Rock-ba (Lyuk a sziklában), azonban ez a sebesség sem volt elég a rekord megdöntéséhez.
Miközben az Egyesült Államok gazdasági életében továbbra is komoly problémát jelent a növekvő munkanélküliség, sok munkavállaló a meglévő állásával is elégedetlen.
Biztonsági okokból lezárták a müncheni Franz Josef Strauß nemzetközi repülőtér egy részét szerdán. Az intézkedést a hatóságok szerint az indokolta, hogy a repülőtéri ellenőrzésnél egy olyan laptopot találtak, amelyben a műszerek robbanóanyagot észleltek.
Riadót rendeltek el szerda délután a müncheni nemzetközi repülőtéren, miután egy utas hordozható számítógépének ellenőrzésekor robbanószerre utaló nyomokat észleltek. Az utas elmenekült - közölte a német rendőrség.
Az első két afrikai nap után már akadtak olyanok, akiknek fel kellett adniuk a versenyt, számos autónak gyűlt meg a baja műszaki problémákkal az idei Bamako-ralin. Pedig kedden még nem is kellett tényleges sivatagi terepen futniuk, az csak másnap várt a versenyzőkre.
Három heti mélypontra süllyedtek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, elsősorban annak hatására, hogy Kínában ismét napirendre került a hitelkihelyezések szigorítása. Emiatt főként a bányaipari részvények árfolyama csökkent, de gyengültek a gyógyszercégek papírjai is az amerikai egészségügyi reformot övező kétségek miatt. A banki részvényeket a Bank of America vártnál rosszabb eredményei…
Bizonytalan értesítési módnak tartja a parkolási bírságról az úgynevezett „mikuláscsomagot” az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman a Fővárosi Közgyűléshez fordult. Azt javasolja, hogy a fizetési határidőt csak azután számolják, ha az autós bizonyítottan tudomást szerzett a büntetésről.
Az európai férfiak többsége az első közel-keleti földművelők leszármazottja, akik tízezer éve érkeztek a kontinensre, míg a nők felmenői a helyi vadászó-gyűjtögető közösségekben keresendők - derült ki egy nagyszabású genetikai kutatásból. A vizsgálat eredményei a PloS Biology legújabb számában láttak napvilágot.
"Nemrég két epekövet találtak az epehólyagomban és azt mondták, hogy meg kell műteni és ki kell venni. Hogyan végzik a műtétet?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdései közül.
Népi mozgalmat indít a Csepel.info hírblog azért, hogy végre tanúvallomást tegyen a csepeli kettős gyilkosság előzményeiről Podolák György. Ehhez kérik mindazok segítségét, akik nem fogadják el, hogy köztörvényes bűncselekményekben is legyenek „érinthetetlen emberek”.
Az IMF felfelé módosította idei növekedési prognózisát - számol be a Reuters az ANSA nevű olasz hírügynökség információira hivatkozva. A hírügynökség nem hivatalos információ szerint idén a korábban...
Három nappal meghosszabbítja a bérletek érvényességét a BKV, hogy így kompenzálja az utasokat a sztrájk okozta kényelmetlenség miatt. A BKV Zrt. jogi állásfoglalása alapján a sztrájkot vis maiornak...
Harmincnyolc év után ismét republikánus politikus ülhet a massachusetts-i szenátori székbe. Scott Brow-n annak ellenére nyert, hogy a fiatal korában készült meztelen fotókkal támadták a demokraták.
Hétfőn kiszabadult 30 éves börtönbüntetése után Ali Agca, a II. János Pál pápa ellen 1981-ben merényletet megkísérlő férfi. Már az furcsa volt, hogy luxus-limuzinon kísérték egy ötcsillagos szállodába. De mi jön még ezután...
Sparrow kapitány Hawaiira költözik: a csendes-óceáni szigeteken forgatják A Karib-tenger kalózai című kalandfilm negyedik részét - jelentette be az állam kormányzója.
Házkutatást tartottak szerdán az ügyészek Budapesten, a VIII. kerületi rendőrkapitányság épületében - erősítette meg az TV2 Tények információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A Baptista Szeretetszolgálat hat magyar segítővel, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig nemzetközi partnerszervezetein keresztül és egy Dominikán tartózkodó magyar önkéntessel is jelen van Haitin.
Elkészült James Joyce korszakos jelentőségű regénye, az Ulysses új, kritikai igényű magyar szövege, amelyet a fordítók tudományos konferencián mutattak be szerdán a Magyar Tudományos Akadémián.
Csupán három nappal hajlandó meghosszabbítani a BKV - a sztrájk okán hat napig kieső szolgáltatások utáni kompenzációként - a bérletek érvényességi idejét - értesült a HavariaPress.
Mi lesz a kistigrisekkel? Az ázsiai országok jelképévé választott állatnak nem sok jövőt jósolnak a természetvédők. Ha semmi nem változik, a vadonélő tigrisek 30 éven belül kihalnak.
Az Egyesült Államokban akár végzetes csapást is jelenthet Barack Obama elnök egészségügyi reformja számára, hogy meglepetésre a republikánus jelölt győzött Massachusetts szövetségi államban a szenátusi választáson. A republikánus Scott Brown a szavazatok 52 százalékát, demokrata ellenfele, Martha Coakley pedig a voksok 47 százalékát kapta.
Továbbra sincs megegyezés, így folytatódik a több mint egy hete tartó sztrájk Ferihegyen. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke a Független Hírügynökséget szerdán úgy tájékoztatta, hogy az érdekképviselet szeretné csütörtökön folytatni a tárgyalásokat.
Messiásnak titulálta magát Mehmet Ali Agca, az a török férfi, aki 29 éve megpróbálta megölni II. János Pál pápát. Vatikáni dokumentumokkal akarja bizonyítani állítását és azt is, hogy nemsokára elpusztul a világ.
Bakács Tibor, a Klubrádió műsorvezetője szerdán a rádió hullámhosszán szólította fel Para-Kovács Imrét, előző napi beszélgetőpartnerét, hogy kérjen bocsánatot egyik kijelentéséért.
Alacsony részvételi kedv és javuló gazdasági közhangulat közepette változatlanok az erőviszonyok a pártok és politikusok népszerűségét illetően; ha áprilisig minden így marad, a Fidesz megszerzi a...
A ferihegyi reptéren több mint egy hete sztrájkot hirdetett szakszervezet szerint a munkáltató szándékosan húzza az időt, és az érdekképviselet elnöke nem tartotta kizártnak, hogy nem is érdeke a megegyezés.
A sztrájk miatti kellemetlenségek kompenzálására három nappal meghosszabbítja a kétheti, havi és a negyedéves bérletek érvényességét a BKV - közölte a közlekedési cég szerdán. Mint írták: a cég a sztrájkot továbbra is vis maior-nak tekinti, ennek ellenére kárpótolja az utasokat.
Alacsony részvételi kedv és javuló gazdasági közhangulat közepette változatlanok az erőviszonyok a pártok és politikusok népszerűségét illetően; ha áprilisig minden így marad, a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget az Országgyűlésben - írja a HVG a héten megjelenő számában a Medián elemzését ismertetve.
A mélybe zuhant, és meghalt egy fiatal nő Pécsett, a Havihegyen - tudta meg a Független Hírügynökség a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén.
Nagy-Britanniában a fekete bőrű fiatal felnőttek majdnem fele munkanélküli. Körükben a munkanélküliségi ráta kétszeres az ugyanilyen korú, de fehér bőrű lakosság adataihoz képest.