Hét év házasság után elköltözött családjától Pachmann Péter. A Blikk úgy tudja, hogy kapcsolatuk már korábban megromlott, a híradós azóta már mással találkozgat
A BKV vezérigazgatója szerint minden, fedezet nélküli vállalás kalandorság, amely a csőd felé sodorja a vállalatot. Kocsis István a Budapestet ötödik napja megbénító sztrájk kapcsán a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta: mindent megadtunk, amit adhattunk.
Érthetetlen szavakkal gardírozzák Assamot, a fővárosi állatkert új elefántbikáját. A Belgiumból érkezett ormányos most még csak flamandul ért, itt az ideje egy kis magyar nyelvleckének.
Eddig még sohasem tapasztalt élet indult e hét kedden Budapesten: meg kellett tanulnunk tömegközlekedés nélkül létezni a városban. Ehhez hasonló visszhangú, de már régebb keletű botrányokról is hírt...
Tudja, mi a közös Megan Foxban és Cindy Crawfordban? Mindketten azt vallják, hogy az ecet segít nekik vékonynak maradni. A legtöbb sztárnak megvan a saját szépségápolási tippje, amelyet előszeretettel oszt meg a nagyérdeművel, de ezeket nem árt józanul fogadni. A szakemberek ugyanis gyakran a fejüket fogják a hajmeresztő ötletektől.
A magyar orvosok és ápolók egy épen maradt klinikán fogják ellátni az áldozatokat, a speciális mentősök pedig a túlélők mentésében segítenek majd a fővárosban
Egy úgynevezett TrafficPoint nevű rendszer segítséségvel az autósok a rendőrségtől kapott kóddal megnézzék az autójukkal elkövetett gyorshajtást bizonyító fotókat, nyomon követhetik az eljárást is
Így nem folytatható tovább a baloldali politizálás, mindegy, hogy ki nyeri a tavaszi választást, de vissza kell térni a szolidaritás értékeihez, valamint a kapitalizmus kritikájához – fogalmazott a 20 év után címmel megrendezett nemzetközi konferencián Földes György. A Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója szerint, ha mindez megtörténik, újrakezdődhet a párbeszéd baloldali politikusok és…
- A hivatal című tévésorozat brit sztárja, Ricky Gervais személyében évek óta először lesz házigazdája az Arany Glóbusz (Golden Globe) díjátadó gálának amelyre idén szomorú árnyékot vet a keddi haiti természeti katasztrófa. A szervezők a műsor lefújása helyett adománnyal segítenek a rászorulókon.
Összesen 1.6 milliárd euró értékben vásárolt ingatlanokat 2009-ben a német Union Investment. Ezzel a nyílt végű alap a PropertyEU összeállítása szerint a harmadik legaktívabb ingatlanbefektető volt...
Búr Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szerint a nyugati világ a hidegháború után először 1994-ben, a ruandai mészárlás miatt figyelt fel Afrikára. Az Afrika Kupára tartó togói válogatott néhány nappal ezelőtti megtámadása kapcsán az InfoRádió Aréna című műsorában a szakértő úgy vélte: Ruanda után megváltozott a világ lelkiismerete.
A vőlegény ajándékának szánt sztriptíztáncos boldoggá tette az ifjú pár mindkét tagját: Seffie meggyőzte a kissé maradi és szégyellős menyasszonyt, hogy egy szexis fehérnemű nem csak a profikat, a lelkes amatőröket is eladhatóbbá teszi.
Január 16-án, szombaton 00.00 órától a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli SMS, MMS küldésnél, vagy akár videotelefonáláskor is mind a 11 számjegy, azaz a teljes mobiltelefon-szám tárcsázására lesz szükség....
Lapinformációk szerint a Fővárosi Önkormányzat azzal bízta meg a Margit Híd Konzorciumot, hogy bővítse ki, dolgozza át a beruházás 2008 májusában elkészült megvalósíthatósági tanulmányát
Amikor az SZDSZ 300 millió forint kölcsönt vett fel, még gondolta, hogy kieshet a parlamentből. A küszöb alatt nehéz lesz visszafizetni, még kedvezményes kamattal is
Még a június 11-én rajtoló, dél-afrikai világbajnokság előtt beindítja saját tévéjét Diego Maradona, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Már csak a 11 számjegyű mobilhívások lesznek eredményesek a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli sms, mms küldésnél, vagy akár videotelefonáláskor is.
Az orosz légierőből és a légvédelemből származó források szerint a tetemet a pilótafülke roncsaival együtt húsz kilométerre találták meg Komszomolszk-na-Amure városától.
Öngyilkos merénylő hajtott végre támadást szombaton a pakisztáni biztonsági erők egy járműve ellen a dél-ázsiai ország kasmíri részében, két katona halálát okozva.
A telefonokban korábban még hét jeggyel elmentett számokat minden előfizetőnek a saját szolgáltatója előhívója alapján a +3620, a +3630 és a +3670 számokkal kell kiegészítenie
Öngyilkos merénylő hajtott végre támadást szombaton a pakisztáni biztonsági erők egy járműve ellen a dél-ázsiai ország kasmíri részében, két katona halálát okozva.
Megfélemlítéssel kényszerítik sztrájkra a buszsofőröket - erről vallott videóinterjúnkban egy BKV-sofőr. Az eldurvult állapotokért a "légyfogókat" teszi felelőssé, akik folyamatosan arról faggatják a sofőröket, hogy mennek-e, vagy sem.
Ha kell, az adóhivatal kijavítja a vagyonadó kalkulátort, de a világhálóról nem távolítja el az internetes számológépet - bár nem tudják még, hogyan fogják ellenőrizni az adatok "valódiságát"
A BKV vezérigazgatója szerint minden, fedezet nélküli vállalás kalandorság, amely a csőd felé sodorja a vállalatot. A BKV mindent megadott, amit csak adhatott
Egy nemzetközi kutatás eredményei szerint kevéssé foglalkoztatja a cseheket a testsúlyuk, így nem különösebben zavarja őket az sem, ha itt-ott egy kis plusz kiló is van rajtuk. Annak ellenére vélekednek így, hogy szakértői becslések szerint a helyiek ötöde elhízott, több mint fele pedig túlsúlyos. A 16 ország 16 ezer lakosának véleményét kérdező felmérés szerint a finnek azok, akik a leginkább…
Nem közlekedik a 6-os villamos, a vonalon autóbuszok járnak a hétvégén. A BKV-sztrájk ötödik napjának reggelén kevesebb mint 30 vonalon indultak el buszok.
Több áldozatot is élve húztak még ki a romok alól pénteken a haiti fővárosban. Szombaton a Richter-skála szerint 4,5-es erősségű rengés keltett pánikot, a magyar mentőcsapat tagjainak nem esett baja. Port-au-Prince utcáin bandák fosztogatnak.
Három bank eheti csődjével négyre nőtt a válság idei pénzintézeti áldozatainak száma az USA-ban. Az IIlinois államban csődbe ment Town Community Bank and Trust szeptember végén még 69.6 millió...
A Népszabadság a Fidesz nyugdíjpolitikájáról ír. Iván László, a legnagyobb ellenzéki párt nyugdíjas tagozatának elnöke arról beszélt, hogy Fidesz "kivégezte a svédcsavart", és a nőknek negyven év szolgálati idő után teljes nyugdíjat adna. Iván László a sajtóban erről megjelent írásokat hamisításoknak, torzításoknak nevezte.