Carlos Sainz és Lopez Contardo nyerte az Argentínában és Chilében zajló Dakar rali 12. szakaszát. A motorosoknál negyven másodpercen múlott az etap győzelem, Contardo ezzel a harmadik részsikerét aratta, de összetettben több mint egy órás a hátránya Cyril Despres-vel szemben.
Változatlanul optimista hangulat uralkodik a részvénypiacokon, idehaza a mai napon enyhe emelkedés várható a délutáni amerikai makroadatokig, a további irányt ezek miben léte fogja majd vélhetően...
Tarthatónak tűnik az a 15 éves stratégiai terv, amelynek dokumentációját csütörtökön adta át a BKV vezetése a szakszervezeteknek - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus arról is beszélt: a közlekedési dolgozók sztrájkja idején is kitiltják az autók egy részét a fővárosból, ha nem csökken a szálló por koncentrációja, erről azonban még a…
Az eddigi vételi ajánlását egy huszárvágással eladásra módosította a Magyar Telekom vonatkozásában az ING. A célárfolyam 925 forintról 652-re csökkent. "Úgy gondoljuk, eljött az ideje, hogy...
A "járulékmentes" foglalkoztatásra való hajlam folyamatosan jelen van a gazdaságban, de válságokban, főleg a munkanélküliség növekedése kapcsán jobban láthatóvá válik - írja a Világgazdaság.
Magyarország számos területen kényszerpályán halad - válaszolta a Portfolio.hu online interjújának egyik kérdésére Oszkó Péter, aki úgy véli: a következő kormánynak ugyanakkor előnye lesz a...
A csaknem harminc szereplőt felvonultató előadásban Szakmáry Zoltán t László Zsolt, Rhédey Esztert Schell Judit, Csörgheő Csulit Stohl András, míg Ágnest, a feleségét Bánfalvi Eszter alakítja
Minimális erősödést mutat tegnap délután óta a forint az euróval szemben, de az erre a hétre jellemző 266-268.50-es sávból még nem tudott kitörni. Ma több lényeges makrogazdasági adatot is...
Az ipari termelés az előzetes adatoknak megfelelően 7 százalékkal csökkent 2009 novemberben az előző évi bázishoz képest, munkanaptényezővel korrigálva 9,2 százalékkal, míg októberhez viszonyítva 1,3 százalékkal esett a termelés volumene szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, ekkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról. A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak 2009 májusában kellett volna a Baross térre érkezniük. Négy évvel ezelőtt még azt tervezték, hogy a 4-es metrót 2009 végén átadják az utasforgalomnak. Kronológia.
Az Egyesült Államok csütörtökön Barack Obama elnök vezetésével hozzálátott, hogy átvegye a földrengés sújtotta Haitin a mentési munkálatok irányítását - katonák ezreinek és segélyszállítmányoknak a helyszínre küldésével -, és helyreállítsa a rendet a jobb időkben is működési gondokkal küzdő karib-tengeri szigetországban.
A New York-i Columbia Egyetem kutatói úgynevezett génkiütött (genetikailag módosított) egereket alkalmaztak, amelyek örökletes anyagában bizonyos gént vagy géneket kikapcsoltak.
Novemberben 1,3 százalékkal visszaesett az ipari termelés volumene az előző havi szinthez képest - erősítette meg mai részletes adataiban a KSH a múlt heti előzetes eredményeit. A trend leginkább...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: EMELKEDÕ INDEXEK, AZ INTEL SZÁMAIRA VÁRVA -pluszban zárták a tegnapi kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, az emelkedés mértéke azonban nem...
A Magyar Telekom jóváhagyásra benyújtotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az Első Pesti Telefontársaság Nyrt. részvényeire vonatkozó önkéntes vételi ajánlatát. A Magyar Telekom...
A hangulat továbbra is optimista, így emelkedhetnek részvényárfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén is pénteken, a zárást azonban a JP Morgan délután megjelenő jelentése határozhatja meg. Harcsa Norber...
Czink Melinda a svájci Stefanie Vögele, Szávay Ágnes pedig a kanadai Stephanie Dubois ellen lép pályára az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában - derült ki a sorsolás után.
A cég naponta 90 milliót takarít meg, igaz 40 milliótól el is esik, így a mérleg 50 millió forint plusz. A cég 40 milliós vesztesége pedig abból adódik, hogy nem adnak el jegyet, és a bérelt buszokat sem tudják üzembe állítani.
Czink Melinda a svájci Stefanie Vögele, Szávay Ágnes pedig a kanadai Stephanie Dubois ellen lép pályára az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában - derült ki a pénteki sorsolás után.
Minősíthetetlennek tartja a sztrájk miatt kialakult helyzetet Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a hírTV-nek hangsúlyozta: lassan megáll az élet a fővárosban, miközben a felelős vezetők - így Demszky Gábor főpolgármester is - hallgat és semmit sem tesz.
Megkésve követi az orosz kormány a nyugat-európai országok példáját és roncsautóprogramot indít. Nem csak a késlekedés, de a megvalósítás is egyedire sikeredett, korlátozták a programban elérhető típusokat, és nem minden kereskedés vesz részt az akcióban....
Elmaradt az állami kezességvállalás mellett nyújtott kölcsönök igénylési feltételeinek decemberi módosítását követően remélt roham, a havi részletekkel elmaradó ügyfelek továbbra is inkább a bankok által felkínált megoldásokat választják....
Valószínűleg bezárja walesi járműalkatrész-üzemét a Robert Bosch ipari csoport, az ottani gyártókapacitást pedig Magyarországra telepíti - közölte a Világgazdaság.
A sztrájkról szóló törvény módosítását kezdeményezi a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) annak érdekében, hogy az ország lakossága és vállalkozói biztosan hozzájussanak az általuk megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz. Nem mindenki ért azonban egyet ezzel.
Az Intel amerikai félvezető-gyártó negyedéves adózott eredménye jóval meghaladta a szakértők várakozását. A cég egyidejűleg kedvező kilátásokról számolt be. A cég adózott eredménye 2,3 milliárd dol...
Nemzetközi viszonylatban a magán- és céges befektetések 30-35 százaléka található valamilyen értékpapírban - Magyarországon ez a szám jócskán 10 százalék alatt marad, a legtöbben továbbra is bankban tartják az összes megtakarításukat. Nagy Attila, a Solar Capital Markets Zrt. értékesítési igazgatója szerint a magyarországi befektetési kultúra még nem érte el a nyugati államok szintjét, de fejlődik…
Az ogeik attól tartanak, hogy a kenyai politikusokat, egy másik zöld - a zöldhasú dollárbankó - iránti lelkesedés mozgatja-e, és ezért akarják elüldözni őket lakóhelyeikről
Megtelt Haiti légtere a segélyszállítmányok miatt: a port-au-prince-i repülőtér egyelőre nem fogad újabb gépeket. A városban továbbra is katasztrofális a helyzet: nincs se víz, se élelem, se áram, és százezrek töltik az utcán az éjszakát.
Tegnap is folytatta Amerika lassú felfelé araszolást, ami a főbb indexekben természetesen újabb csúcsokat eredményezett, a határidők ma reggelre már kisebb csökkenést indikálnak. A BUX is lefelé...
A recesszió következtében Európa szinte minden országában teret nyert a feketegazdaság, vagyis egyre több a feketén foglalkoztatott. Hazánkban százezer munkanélküliből csak 70 ezer regisztrálja magát, a többi eltűnik....
Már a hétvégétől csökkenhet a Fehéroroszországba szállított orosz olajmennyiség, amennyiben a két ország kormányzata nem lesz képes megegyezni a szállítások elszámolásában. Oroszország továbbra is...
A magyar motívumok inkább külföldi tervezők kollekcióiban jelennek meg, a magyar ruháknál erre nincs annyira szükség - mondta Náray Tamás divattervező a XXI. Század Intézet Skót szoknya versus bocskai címet viselő, a XXI. századi magyar identitással foglalkozó konferencián. Náray Tamás szerint Magyarországnak nagy gyakorlata van a félremagyarázásban, ez az oka annak, hogy politikai csoportok…
Rendőröket akart megvesztegetni egy jogosítvánnyal nem rendelkező, autót vezető kínai férfi Nyíregyházán; a külföldit őrizetbe vették, ellene a nyomozó ügyészség indított eljárást - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.
Január elejétől az állampapírpiaci befektetések bár továbbra sem minősülnek ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek, a belőlük származó árfolyamveszteség vagy nyereség már szembeállítható az ellenőrzött...