Az Erste Bank Hungary Nyrt. kérelmére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte, hogy a banknál Major János belső igazgatósági tagként megválasztásra és ügyvezetőként kinevezésre...
Péntektől óriásplakátok kihelyezésével kezd önkéntesek toborzásába a Fidesz és a KDNP - jelentette be csütörtökön a Fidesz operatív igazgatója. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: az „Itt az idő - Változás” feliratú plakátokat az egész ország területén kihelyezik, és a folyamatosan érkező önkéntes adományokból fedezik őket, így a számuk is folyamatosan nőni fog.
Ismét lehet autóval közlekedni a Sajóivánka és Sajókaza közötti úton csütörtök déltől, ugyanakkor a Sajó, illetve a Tisza áradása miatt még négy út egy-egy szakasza használhatatlan - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyelete az MTI-t.
A legnagyobb amerikai és európai bankok behajthatatlan kintlévőségei több mint ezer milliárd dollárra duzzadtak 2007 eleje óta, ami a 2007-2010-es periódus végére várhatóan 2,8 ezer milliárd dollárra ...
Folytatódik a BKV-sztrájk, mert a csütörtöki egyeztetésen sem sikerült megállapodnia a munkabeszüntetésben részt vevő 14 szakszervezetnek és a vállalat menedzsmentjének a kollektív szerződésről. A munkabeszüntetés ugyan napi 40 millió forint jegyárbevétel-kiesést jelent, ezt azonban ellensúlyozza a 90 millió forintos megtakarítás. Este folytatják a tárgyalást
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a faddiak annak érdekében, hogy minimum 5 fős körzetimegbízott-csoport jöjjön létre a településen. A Tolna megyei falu egyes utcáiban az utóbbi időben rendkívül elszaporodtak az erőszakos bűncselekmények, a jelenlegi rendőri létszám pedig nem képes ellátni a feladatát. Azt tervezik - ha a rendészeti miniszter belátható időn belül nem reagál kérésükre -, tiltakozó…
Megfelelőnek, szükségesnek és arányosnak tartja az Európai Bizottság azt az intézkedést, amellyel a kormány a magyar pénzügyi rendszer védelmét célozta a globális pénzügyi válság folyamán a magyar...
Csak a magyarok töredéke számol azzal, hogy egy év múlva javul az anyagi helyzete, a többség úgy érzi, rossz irányba haladnak a dolgok - derült ki a Tárki és az [origo] felméréséből. A lakosság túlnyomó többsége úgy véli, hogy általában véve is rossz irányba mennek az ország dolgai, bár észrevehető némi javuló tendencia. A Tárki reprezentatív felmérése ezer ember megkérdezésével készült november…
A Budapest–Bamako-rali Marokkón túl eső szakaszainak eltörlését kéri a Külügyminisztérium. Mátrai Zsuzsa szóvivő csütörtöki közleményében azt írja: a tárca bekérette a verseny szervezőit, és tájékoztatta őket a nemzetközi kockázatelemzéssel foglalkozó hivatalos szervektől és az illetékes biztonsági szolgálatoktól származó hírekről, miszerint a mauritániai és mali szakaszon a résztvevőknek az...
Folytatódik a BKV-sztrájk, mert a csütörtöki egyeztetésen sem sikerült megállapodnia a munkabeszüntetésben részt vevő 14 szakszervezetnek és a vállalat menedzsmentjének a kollektív szerződésről. ...
Január 16-ától hétről tizenegy számjegyűre változik az összes mobilszám. Ez azt jelenti, hogy aki nem egészíti ki a +36-tal illetve az adott szolgáltató előhívószámával a névjegyzékében elmentett telefonszámot, az szombattól hiába tárcsázza ismerőseit. De semmi pánik: a Bors megtalálta a megoldást!
A gazdasági válság kezelésénél nem vigyáztak eléggé a szegényekre és a gyermekekre, ezért viszont nem feltétlenül csak az állam a felelős, mert az ország mozgástere meglehetősen szűk - mondta Ferge Zsuzsa szociológus csütörtökön Budapesten a komplex gyermekszegénység elleni programot megvalósító kistérségek első országos találkozóján.
A magyar lakosság 17 százaléka gondolja azt, hogy a következő 12 hónapban képes lesz félretenni, míg a többi közép-kelet-európai országban csökkenni látszik a megtakarítási hajlandóság - közölte a GfK Hungária piackutató intézet az MTI-vel csütörtökön.
Tartható lesz a 2010-es költségvetés, de ehhez a mostani szigorú költségvetési politikát kell folytatni az országban - mondta Bajnai Gordon csütörtökön a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) tett látogatását követően tartott sajtótájékoztatón.
A gazdasági válság kezelésénél nem vigyáztak eléggé a szegényekre és a gyermekekre, ezért viszont nem feltétlenül csak az állam a felelős, mert az ország mozgástere meglehetősen szűk - mondta Ferge Zsuzsa szociológus.
Különleges "pótadó" kivetését szorgalmazza az 500 ezer eurónál nagyobb vagyonnal rendelkező magánszemélyekre az a törvénytervezetet, amelyet Mugurel Surupaceanu szociáldemokrata képviselő terjesztett a román parlament elé.
Különleges "pótadó" kivetését szorgalmazza az 500 ezer eurónál nagyobb vagyonnal rendelkező magánszemélyekre az a törvénytervezetet, amelyet Mugurel Surupaceanu szociáldemokrata képviselő terjesztett ...
A Metro is azon 15 cég közé tartozik, amelyeket vizsgál a kartellhivatal - erősítették meg a cégnél csütörtökön. A német kartellhivatalnál előzőleg azt közölték, hogy több német kereskedelmi lánco...
Letartóztattak Oroszországban csütörtökön egy rendőrt, aki a vád szerint december 26-án hajnalban meglőtte egy hókotró vezetőjét. Az áldozat belehalt sérülésébe. A lövés azután dördült el, hogy a két férfi vitába keveredett, miután a hókotró ütközött a rendőr járművével Moszkva déli részén.
Fény derült a görög kormány három éves költségvetési tervezetére. Eszerint 2012-re a GDP 2,8 százalékára csökkentenék a hiányt - írja a Reuters, ami az Európai Bizottság őszi előrejelzése szerint...
A RealtyTrac ingatlanpiaci elemző adatai szerint rekordot döntött az Egyesült Államokban a kényszerárverések száma. Az utolsó három hónapban egymillió család vesztette el otthonát. A Moody's szakértői szerint idén további 2,4 millió ingatlan kerülhet kalapács alá....
45 vonalon közlekednek a BKV buszjáratai, néhány - eddig is csak hébe-hóba közlekedő - villamos leállt, de az 1A és a 28-as jelzésű már teljes vonalán jár.
A várakozásoknak megfelelően marad az egy százalékos alapkamat az eurozónában. Annak ellenére, hogy a monetáris kondíciók nem változtak, a piaci szereplők izgatottan várják a fél háromkor kezdődő...
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn javasolta az Idősügyi Tanács összehívását a testület elnökének, Bajnai Gordon miniszterelnöknek, a Fidesz által javasolt nyugdíjmodellel kapcsolatban.
Kedvenc csajszijaink visszatérnek! Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda valamint kapcsolt részeik hamarosan újra láthatóak lesznek a mozivásznon. Addig is íme egy kis ízelítő!
Litvánia a nemzetközi pénzpiacokról finanszírozná kiterjedt államháztartási hiányát, de egy esetleges IMF-segítséggel továbbra is lehetőségként számol - mondta a litván pénzügyminiszter, aki a tavalyi évről 9,5 százalékos államháztartási hiányt vár, és az idén is hasonlót.
Az infláció várt decemberi gyorsulását nem alapszintű inflációs nyomások, hanem negatív bázishatások okozták, amelyek hamarosan elhalnak - írják londoni elemzők
Szakértők szerint a drágulási ütem a januárra várható tetőzés után az év későbbi szakaszában már jelentősen lassulni fog, lehetővé téve a jegybanki kamatcsökkentés folytatódását
Mindenki, aki a válság időszakában vált munkanélkülivé, és akit képes lenne egy munkáltató foglalkoztatni, az, mintegy ösztönzött támogatásként, magával viheti segélye és annak járulékainak összegét mondta Kiss Péter, társadalompolitikai miniszter az ATV reggeli műsorában.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a közlekedési cég dolgozóinak sztrájkja miatt kártérítés járhat az érintett lakosságnak – derül ki Szabó Máté csütörtöki közleményéből. Az ombudsman ezért levélben kért tájékoztatást a BKV vezetésétől. A közlekedési vállalat és a szakszervezetek között a csütörtöki egyeztetésen sem született megállapodás.
Az összeomlás küszöbén álltak egy éve a kelet-európai pénzintézetek, és bár azóta stabilizálódtak pénzügyi körülményeik, még nem vagyunk kinn az erdőből - véli friss elemzésében a Capital Economics....
Sátáni tekintetet kölcsönöz viselőjének a szemtetoválás. Orvosok azonban arra figyelmeztetnek: a befecskendezett festék látáskárosodást okozhat. Amerikai börtönökből indult az új divat
Összesen több mint 3 millió euró értékű vagyont, egyebek közt több termőföldet kobozott el az olasz maffiaellenes igazgatóság (DIA) a nápolyi camorra maffiaszervezet egyik klánjától - jelentette be az igazgatóság.
Saját busszal kénytelen szállítani munkatársait az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OPKF) a BKV-sztrájk miatt - közölte Szentes György, a szervezet szóvivője csütörtökön.
Nagyon ritka manapság az igazán katartikus színházi este, és ha előfordul ilyen, akkor ezeket a pillanatokat, netán órákat különösen meg kell becsülni. Kaposváron Marguerite Duras Naphosszat a fákon című előadása számomra mindenképp az előbb említett kategóriába sorolható, s ez elsősorban a súlyos betegségből csodálatosan felépült és művészi tudásának teljes skáláját parádésan felmutató Törőcsik…
A kutatók azt is megfigyelték, hogy a kokain okozta összes hirtelen szívhalál 21 és 45 év közötti férfiaknál jelentkezett, akiknek 81 százaléka dohányzott, 76 százaléka pedig alkoholt is fogyasztott.