Demokratikus Centrum néven indítana közös listát az országgyűlési választásokon az MDF és az SZDSZ. Az ATV úgy tudja: már csak az aláírás várat magára, a két párt a legfőbb kérdésekről megegyezett.
Csúnyán megtévesztette az osztrák Raiffeisen Zentralbankot a brit Royal Bank of Scotland (RBS) az azóta csődbe ment amerikai Enron 138.5 millió fontos szindikált hitelének megszervezése során -...
Az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy nem csak a pontrendszert, hanem a pályákat is megreformálná, és "egérutak" beiktatásával tenné látványosabbá és érdekesebbé a küzdelmet.
Egynapos "humánátvilágításra", személyiségtesztekre fejenként 240-300 ezer forintot, összesen nettó 240 millió forintot fizet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egy olyan cégnek, amelynek tulajdonosai Gyurcsány Ferenc exminiszterelnökkel és Szetey Gábor volt személyügyi államtitkárral közösen működtettek vállalkozást az 1990-es években - írja a Heti Válasz csütörtöki számában.
A nagyon magas államháztartási hiányok miatt megugrott adósságráták alapvetően változtattak meg egy közgazdasági összefüggést: az államok megbízhatóbb adósnak számítanak a vállalati szektornál. A...
A tavaly elhunyt világsztár, Michael Jackson táncosait és vokalistáit láthatja és hallhatja a közönség a Jacko - A Tribute to Michael Jackson show-n pénteken Szegeden, szombaton és vasárnap pedig a fővárosban.
Általában elmondható, hogy az oltott kaktuszok sokkal gyorsabban fejlődnek, többet sarjadnak és gazdagabban virágoznak mint a saját gyökerükön élők. Az oltott növény könnyebben tartható, gyorsabban fejlődik, könnyebben szaporítható a sok fejlődő sarj miatt, hamarabb virágzik, és több magot hoz mint a saját gyökéren élő kaktuszok. Készítsünk új oltványt kaktuszainkból!
Nem igaz, hogy a kokain biztonságos partidrog: a kábítószer használata a hirtelen elhalálozások három százalékánál szerepet játszik - figyelmeztetnek szakértők.
Négy forinton úszhat el a 86-os út zala megyei szakaszának felújítása. A legjobb árat adó kivitelező ajánlatában két különböző helyen ekkora különbséggel szerepelt a bruttó 4,3 milliárd forintos végös...
Jelentősen csökkent az elmúlt három hónapban a pályakezdő álláskeresők száma, 2009 decemberében az előző hónaphoz képest 4,3 százalékkal javult a helyzet. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb összesítése szerint összesen 2300 fővel volt kevesebb a regisztrált munkanélküli fiatal 2009 decemberében, mint novemberben - adta hírül a Népszava, január 13-án.
Intenzív vételi érdeklődés jellemezte a mai államkötvény aukciókat, amelyek nyomán az Államadósság Kezelő Központ a tervezett 50 milliárd forint helyett 60 milliárd forintért adott el értékpapírokat...
Egy átlagos méretű, átlagos fogyasztású távfűtéses lakásban a távhő éves költsége 20-30 ezer forinttal lesz kevesebb, ha az EU nem emel kifogást az áfacsökkentés miatt
Phil Brown menedzser négy játékos társaságában száműzte az első csapat keretéből Halmosi Pétert. A 30-szoros magyar válogatott balszélső így a Hull City tartalékjaival edz – számol be a számunkra keserű hírről az egyik hulli lap. A labdarúgóért a hírek szerint a másodosztályból van nagy érdeklődés.
A BKV-sztrájk miatt egy iskolában van rendkívüli szünet csütörtökön Budapesten; az egészségügyben továbbra is zökkenőmentes a működés, csak a Nyírő Gyula Kórházban egyre nehezebb a betegellátást megszervezni - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Közel félezer karton cigarettát találtak a határrendészek egy román kamion rakterében, Nagylakon. A két sofőrrel szemben eljárás indult - tudta meg a HavariaPress.
A politikai hanyatlás tünetének tartja Tamás Gáspár Miklós azt, hogy SZDSZ-alapítók az MDF listáján indulnak a tavaszi országgyűlési választásokon. A filozófus szerint - aki az SZDSZ egyik alapítója volt - mára az összes parlamenti párt elvesztette a hitelét. A stratégia értelme ugyanakkor világos, és be is válhatnak az érintettek számításai - ismeri el.
A világ legszexibb színésznője, Megan Fox lett az Armani cég arca. Az óriásplakátok, amelyeken pózol a híres és gyönyörű színésznő, már el is készültek.
A medvetalpkaktusz (Opuntia brasiliensis) az Opuntia nemzetség egyik legellenállóbb tagja. A fiatal növény hasonlít a család többi tagjaira: minden Opuntia talpszerű, párnás hajtásokat növeszt, amelyeket apró száracskák kapcsolnak össze. De a medvetalp kicsit különbözik tőlük. Hogy miben?
A decemberi 12 havi 5,6 százalékos infláció után januárra 5,7-5,8 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők, akik szerint januárban is 0,25 százalékkal csökken az alapkamat, amely 5,5 százalékra süllyedhet tavasszal.
Egy átlagos méretű, átlagos fogyasztású távfűtéses lakásban a távhő éves költsége húsz-harmincezer forinttal lesz kevesebb, ha az Európai Unió január 15-ig nem emel kifogást amiatt, hogy a távhőszolgáltatás áfáját 18-ról 5 százalékra mérsékelik.
Tavaly jelentősen megnőtt Magyarországon a banki megtakarítások aránya, míg a térség más országaiban inkább lecsökkent. Nálunk egyre többen gondolnak a nyugdíjas éveikre vagy a gyermekeik jövőjére.
A végleges adatok szerint novemberben éves szinten 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés Csehországban. Mindez pedig cáfolja az előzetes adatokat, amelyek szerint az ipari termelés - tavaly első ízben - emelkedett volna.
Izrael bocsánatot kért Törökországtól az ország nagykövetének megalázása miatt. A diplomatát egy külügyminisztériumi meghallgatáson alacsonyabb székre ültették, mint az izraeli politikusokat, és a török zászlót sem tették ki az asztalra.
Az MTV kuratóriuma szerdán nem hozott döntést az idei dél-afrikai labdarúgó világbajnokság közvetítéséről. Várhatóan jövő héten fog eldőlni, hogy megkapja-e valaki a jogokat.
A jelenlegi ukrán kormányfő, Julia Timosenko, aki indul az elnökválasztás első, vasárnapi fordulóján is, azt nyilatkozta ma, öt éven belül az Európai Unióba vinné Ukrajnát - tudósít a Reuters. Az...
Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy a vagyonadó-kalkulátor adatrögzítés és azonosítás nélkül is használható legyen. A kalkulátor működésének alapjául szolgáló információk közérdekű adatok, ezért azokat mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. További követelmény, hogy azon a felhasználói felületen, ahol csupán adatrögzítéssel van mód az adókötelezettséggel összefüggő…
Jóri András ezért kezdeményezi, hogy a vagyonadó-kalkulátor adatrögzítés és azonosítás nélkül is használható legyen. A kalkulátor működésének alapjául szolgáló információk közérdekű adatok, ezért...
Dél-amerikai sztriptíztáncosokra bukik leginkább a már több mint 35 ezer nővel szeretkező Fidel Castro. A 84 éves diktátor még napjainkban is rendszeresen rendel kurtizánokat.
A gondos orvosi kezelés ellenére meghalt az a H1N1 fertőzött 27 éves kismama, akit december 7-e óta kezeltek a Jósa András Oktatókórház intenzív osztályán, súlyos tüdőgyulladással - tudta meg a Szabolcs Online a hozzátartozóktól.