Államvizsgatétel lett a BKV botránysorozata a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán - tudta meg az InfoRádió az intézmény szakvezetőjétől. Perlaky-Papp József elmondta: a posztgraduális pr-képzés hallgatóinak a BKV pr-vezetőjének a helyébe kell képzelniük magukat a záróvizsgán.
Bár a sorrend nem változott a legnagyobb tévécsatornák között 2010 első hetében, a TV2 saját maga korábbi adataihoz képest kicsit jobban teljesít, mint 2009 utolsó heteiben.
A rendőrkapitányság és az egyetem kibővített együttműködéséről írt alá megállapodást január 12-én dr. Szabadfi Árpád rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Megye rendőrfőkapitánya és dr. Szekeres Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem rektora. A felek folytatják az eddigi ismeretterjesztő tevékenységet, illetve törekszenek arra, hogy kialakítsák az információk kölcsönös átadásának…
Ausztriában elfogták azt a magyar állampolgárságú férfit, aki egy évvel ezelőtt kirabolt egy salzburgi ékszerüzletet – számolt be kedden az ORF osztrák televízió a honlapján.
Berlinben 1600 négyzetméteren mutathatja be árukínálatát Magyarország a világ egyik legjelentősebb nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállításaként ismert Zöld Héten. Az Agrármarketing Centrum általános igazgató-helyettese elmondta: a 75. alkalommal megrendezendő, pénteken nyíló Grüne Woche partnerországa az idén Magyarország lesz.
Eddig több mint 330 ezren tekintették meg a vagyonadó kalkulátort, a mentések száma pedig meghaladja a 7,5 ezret. Az APEH a kalkulátor működtetése kapcsán nem lát problémákat
Michael Schumacher sikeresen teljesítette első tesztnapját Jerezben, ahol egy GP2-es versenygéppel rótta a kilométereket. A német pilóta sajnálja, hogy a rossz idő miatt nem tudott slick gumikon körözni, azonban úgy érzi, nagyon hasznos volt az első nap.
Letartóztattak egy amerikai biztonsági őrt, mert először szóban, majd tettleg inzultált egy szoptatós anyát. Egy parkolóban próbálta rávenni, hogy szoptassa meg, de a dulakodást hallva többen a nő segítségére siettek.
Országszerte javul az árvízhelyzet, ha nem lesz újabb jelentős mennyiségű csapadék, 1-1,5 hét múlva megszüntethető a készültség. Ezzel párhuzamosan azonban nő a belvízzel borított területek nagysága.
Hétfőn koraeste Ramocsaházán egy 78 éves asszony házába dörömbölt be egy rabló. A fiatalember kezében ollót tartva fenyegetőzött a következő szöveggel: „Adja ide a pénzt, vagy széjjelszurkálom a rákba!”. Az idős asszony félelmében a pénztárcájában lévő 1230 forintot adta át.
651 milliárd forint hiányt vár az idei első negyedév végére a pénzügyminisztérium , ami az éves előirányzat háromnegyede - jelentette be a pénzügyminiszter a mai (keddi) sajtótájékoztatóján. Oszkó Péter szerint az év egészében, az önkormányzatok nélkül számított pénzforgalmi egyenleg 3,3 százalék, míg az önkormányzatokkal együtt 4 százalék lehet. A Fidesz szerint az MSZP-kormány tovább folytatja a…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,90 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 22.659,62 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősö...
A borússá váló nemzetközi piaci hangulat közepette a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,90 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 22.659,62 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Feltehetően újabb sorozatgyilkossági üggyel kell megbirkóznia a belga rendőrségnek, miután egy 38 éves tanár immár három véres bűncselekményt beismert.
A korábbi amerikai alelnök-jelölt, Sarah Palin szerződést kötött a Fox News televíziós csatornával arról, hogy alkalmi külső munkatársként csatlakozik a csatornához - írja az The New York Times-ra hivatkozva egy internetes hírgyűjtő portál.
A MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz is segítséget nyújt a BKV-nak abban, hogy az utasok a sztrájk ideje alatt is elérjék utazási céljukat - közölte a BKV. A közlemény szerint a MÁV-Start üzemkezdettől töb...
"Lányom múlt hónapban kezdett el köhécselni. Két nap múlva lázas lett és kapott antibiotikumot. Pár nap múlva teljesen megszűnt a köhécselés. Most újra elkezdte a torkát köszörülni, azt mondta valami folyik a torkán, azért köszörüli. Éjszaka egyáltalán nem köhög. Ha rászólok, hogy ne csinálja, abbahagyja. Esetleg pszichésen csinálja?"
Meghalt egy H1N1-es beteg Békéscsabán, egy pedig pedig válságos állapotban van. Az elhunyt 25 éves férfi nem volt beoltva. Ő az új influenza első békéscsabai áldozata.
A MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz is segítséget nyújt a BKV-nak abban, hogy az utasok a sztrájk ideje alatt is elérjék utazási céljukat - közölte a BKV kedd délután.
A Malév forgalmában csak kisebb késéseket okoz a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) által hétfőn este elindított határozatlan idejű munkabeszüntetés, amely továbbra is tart.
Néhány százalékkal emelkedett kedden a benzin és a gázolaj ára a szlovéniai és a horvátországi benzinkutaknál - derül ki az MTI tudósításából. Szlovéniában, a nemzeti olajvállalatnak számító...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 800 kg balatoni halat adományoz Nyírkáta nehéz sorsú, munkanélküliséggel küzdő lakosainak. Az adomány annak a 25 tonna, közel 10 millió forint értékű Balatonból kifogott halnak a része, amelyet Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter rászorulóknak adományoz. A balatoni halállomány nem őshonos fajainak (busa, amur, angolna) "lehalászása" egyébként…
A szerb radikális vezetőt többek között embertelen bánásmóddal, emberek üldözésével, erőszakos kitelepítéssel és vagyontárgyak elpusztításával vádolják
Kilián Csaba befektetési igazgatót kérte fel az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatói teendőinek ellátására Varga István gazdasági miniszter, Rétfalvi György vezérigazgató visszahívását követően - közölte a...
Megkezdődött a 30 éves Jessie Davies pere, aki szemrebbenés nélkül végzett alkalmi partnerével. A volt modell - egyébként az egyik brit miniszter unokahúga - drogok hatása alatt trancsírozta fel a 24 éves fiatalembert.
A francia kormány óva intette a Renault autógyárat attól, hogy a Clio következő modelljét Törökországban gyártsa, arra emlékeztetve az egy évvel ezelőtt állami támogatásban részesült konszernt: elkötelezte magát arra, hogy nem telepít át gyártókapacitást külföldre.
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség képviselőjelöltjeinek tartott "buzdítást" hétfőn - tudta meg az MTI kedden. A pártelnök-miniszterelnök-jelölt utoljára találkozott a választás előtt a jelöltekkel.
Lengyelországnak hiteles költségvetési kiigazítási programra van szüksége annak elkerülésére, hogy jelenlegi elsőrendű adósbesorolása nyomás alá kerüljön - áll a Fitch Ratings kedden Londonban kiadott elemzésében.
Tovább csúszik az M1-es és M7-es autópályát a Lágymányosi híddal összekötő, XI. kerületi Andor utca bővítése egy közbeszerzési eljárás eredménytelensége miatt.
Ünnepélyes keretek között adták át a Marczibányi téren a Statisztika asztalitenisz-szakosztályának otthonát, amely a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium döntése alapján ezentúl Ormai László nevét viseli.
Értesüléseink szerint a Volán-szakszervezetek mégsem sztrájkolnak. A munkáltatónak a mai, maratoni tárgyaláson sikerült meggyőznie az érdekképviseletek nagy részét. Akit nem, az kivonult az egyeztetésről.
A Freedom House világjelentése szerint Magyarország továbbra is a stabil demokráciák közé tartozik. A részletes országjelentést várhatóan csak tavasszal teszi közzé a washingtoni központú kutatóintézet
Hiába stabil kezdő a Sunderland csapatában Fülöp Márton, előfordulhat, hogy hamarosan új csapatban futballozik majd - legalábbis erről írnak az angol lapok.
Magyarországon vélik a legkevesebben úgy, hogy a túlsúly miatt honfitársaik rossz szemmel néznek rájuk - többek között ez tűnik ki a Reader"s Digest közvélemény-kutatásából