Miután az áramszolgáltatónak több mint három nap kellett ahhoz, hogy elhárítsák a január 27-én este megkezdődött erős havazás okozta műszaki hibát, ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) beperelte az E-On-t, helytállási kötelezettség elmulasztása miatt. (ProfitLine.hu)
Hat-hét milliárd eurós pénzügyi segítségre lehet szüksége Romániának - tudósít az MTI a román jegybank kormányzóját idézve. Mugur Isarescu a külfölddel kapcsolatos kötelezettségek, a külső...
Túl feltűnően figyelte az egyik postahivatalt, emiatt került rendőrkézre egy rablásra készülő fiatalember Miskolcon. A balszerencsés rablónál egy műanyag pisztolyt találtak a járőrök, akik rablás előkészülete miatt indítottak eljárást vele szemben.
A kormány idén az előirányzat szerint 62,8 milliárd forintos energiatámogatást ad elsősorban gáz- és távhőtámogatás formájában a rászorultaknak - jelentette be Korózs Lajos, a Szociális és...
A konyhasóban szegény étrend vérnyomáscsökkentő hatása régóta ismert, ám ausztrál kutatók vizsgálata alapján kiderült, a csökkentett sómennyiség a verőerek tágulékonyságát is növeli.
Kigyulladt egy mérgező vegyszerekkel teli raktár Kelet-Ukrajnában. A vészhelyzet miatt egy közeli falu óvodájából és iskolájából négyszázharminc gyereket evakuáltak a hatóságok.
Szombati számunkban címlapon számoltunk be arról, hogy Erős Antónia (38) és Szellő István (40) megmentette a kollégákat a kirúgástól azzal, hogy lemondtak a fizetésük 10%-áról. A Híradó csapatához csatlakozott az RTL Klub Fókusz, Házon kívül és a 21. század szerkesztősége is, akik szintén önzetlen segítségről tettek tanúbizonyságot.
A Gazprom hozzálát a tervek szerint Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat, a monopólium fennállása óta legköltségesebb gázvezeték építéséhez: az első ízben közzétett becslések szerint 19-24 milliárd...
Újraválasztotta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztert az MSZP Pest megyei küldöttgyűlése a szervezet élére. Szabó Imrének nem volt kihívója a pénteki tisztújításon - közölte az MSZP Pest megyei szervezetének irodavezetője.
Idén az előzetes várakozások szerint 1 millió 351 ezer háztartásban 3,3 millió ember kap gáz- illetve távhőtámogatást, erre a célra 82,8 milliárd forintot különített el az állam, és ehhez jön még pluszban a Robin Hood-adóból remélt körülbelül 30 milliárdos bevétel - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
Egy 14 éves lány vandál módon megrongálta és szétdúlta a vértesszőlősi előember maradványait. Az elkövető részben elismerte tettét - tájékoztatta a tatabányai kapitányság hivatalvezetője hétfőn az...
Jackie Orszáczky, a Syrius egykori basszusgitárosa és felesége, Tina Harrod az A38 Hajón 2007. augusztus 9-én adott koncertet. Ekkor még nem tudtuk, hogy a világsztárrá lett muzsikus élete utolsó koncertjeinek egyikét az A38 Hajón adta. E koncert felvételeiből állította össze e DVD-t az A38 Hajó stábja, a több mint kétórás koncertet interjúrészletekkel, fotókkal és részletes életrajzzal téve…
Hatezren csatlakoztak eddig ahhoz az aláírásgyűjtő akcióhoz, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását kezdeményezi - jelentette be Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), Sátoraljaújhely polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.
Kamatot emelt az orosz központi bank a napi és a 7 napos repo hitelei esetében, már második alkalommal egy héten belül, hogy elriassza a rubel ellen spekuláló befektetési alapokat. (ProfitLine.hu)
2009. február 6-tól két új vezetőt neveztek ki a szolgáltatás és adminisztrációs terület, valamint a nem-életbiztosítási üzletág élére az AEGON Magyarország biztosítónál. Vereczki András a...
Budapesten megvalósul az idei évre tervezett 33 milliárd forintos hitelfelvétel, az adósság ezzel együtt sem haladja meg a működési bevételek 60 százalékát
Néhány szomszéd segítségével került rendőrkézre az a férfi, aki összevert és megpróbált kirabolni egy idős asszonyt Miskolcon - értesült a HavariaPress.
Anyagilag is támogatni kívánja a prágai kormány a Csehországban munkahelyüket elveszített külföldiek visszatérését hazájukba - a cseh belügyminiszter. A kormány jóváhagyta a javaslatokat. Az első...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalt a jegybanki alapkamatláb megváltoztatásáról hétfőn - közölte az MNB. A közlemény szerint a testület...
A Gazprom hozzálát a tervek szerint Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat, a monopólium fennállása óta legköltségesebb gázvezeték építéséhez: az első ízben közzétett becslések szerint 19-24...
Pénzügyi protekcionizmus fenyegeti Kelet-Európát a nyugati bankok visszavonulása miatt, mondta hétfőn a brit kormányfő, aki szerint teljesen át kell alakítani a Nemzetközi Valutaalapot és a többi nemzetközi pénzügyi szervezetet, mert azok nem alkalmasak a jelenlegi helyzet kezelésére
Csodálatos fotókat készítettek egy háromezer éves egyiptomi múmiáról - a koporsóján keresztül. Az ugyanis a temetés óta érintetlen volt, és nem akarták megzavarni a fiatalon elhunyt papnő örök álmát.
Az Audi csúcskategóriájú terepjárójával közlekedik a BKV vezérigazgatója. A Hír Televízió információi szerint Kocsis István Q7-esét Németországban vásárolta, ezt használja a több milliárdos adóssággal küzdő tömegközlekedési vállalat által biztosított szolgálati jármű helyett.
Világháborús, 120 milliméteres repeszromboló gránátot találtak hétfőn a 4-es metró Fővám téri építkezésén. A tűzszerészek a gránátot - néhány perces zárást követően -elszállították a központi gyűjtőhelyre, ahol később megsemmisítik.
Bemutatták ma azokat a metrókocsikat Budapesten, amelyek az év végén állnak forgalomba a 2-es metró vonalán. A főváros összesen 170 egységet vásárol az Alstomtól, amelyek a 2-es metró vonalán öt, a 4-es metróén négykocsis szerelvényeket alkotnak majd.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többfelé, délután főként keleten várható havazás, délkeleten eleinte eső, majd ott is hó. Éjszaka csapadék már nem valószínű. Kedden eleinte...
Budapesten megvalósul az idei évre tervezett 33 milliárd forintos hitelfelvétel, az adósság ezzel együtt sem haladja meg a működési bevételek 60 százalékát - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Egy hónapja nem látott mértékben emelkedett az indiai részvénypiac az ICICI Bank és egyéb hitelintézetek vezetésével, miután a kormányzat előrejelzése szerint a gazdasági növekedés nagyobb lehet, mint amit az elemzők várnak. A Sensex index 283.03 ponttal, 3 százalékkal 9,583.89 pontra emelkedett, míg az S&P CNX Nifty index értéke 2.7 százalékkal 2,919.90 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
Megérkezett Budapestre az első Metropolis metrószerelvény, mely az M2-es metró vonalán közlekedik majd. Az 5 kocsiból álló szerelvény összeszerelve egy 100 méter hosszú, teljes hosszában végigjárható járművet alkot majd....
A Magyar Telekom bejelentette, hogy megállapodást írt alá a KFKI Direkt Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. A vételár 300-400 millió forint, a célpont tavaly 200 millió forint körüli EBTIDA-t...
Külön nyomozócsoport keresi Sztojka Ivánt, a veszprémi gyilkossággal összefüggésbe hozható harmadik gyanúsítottat. A bűncselekményről egy biztonsági kamera is felvételt készített, a lakosságtól érkező többtucatnyi bejelentést a nyomozók folyamatosan elemzik. A felvétel alapján Marian Cozma román válogatott kézilabdázót Raffael Sándor szúrta mellkason.
A magyarországi és európai cigányság integrációs problémája is szóba került Sólyom László köztársasági elnök és Fra Matthew Festing, a Szuverén Máltai Lovagrend uralkodó nagymestere közötti...
Az Audi csúcskategóriájú terepjárójával közlekedik a BKV vezérigazgatója. A Hír Televízió információi szerint Kocsis István Q7-esét Németországban vásárolta, ezt használja a többmilliárdos adóssággal küzdő tömegközlekedési vállalat által biztosított szolgálati jármű helyett. A BKV közleményben reagált cikkünkre, melyben többek között közlik, hogy Kocsis eleget tett Demszky decemberi kérésének.
A felkopaszodott, elcsúnyult növényektől nem kell az éves nagytakarításkor - szomorúan - megválnunk: van rá mód, hogy újra mutatós szobadíszeket formáljunk belőlük.
2009. február 6-ától két új vezetőt neveztek ki a szolgáltatás és adminisztrációs terület, valamint a nem-életbiztosítási üzletág élére az AEGON Magyarország biztosítónál. Vereczki András a szolgáltat...
Románia elveszítheti az uniós pénzeket a Budapest-Konstanca (Constanta) közötti nagysebességű vasút megépítésére - adta hírül hétfőn a Gardianul című napilap.
Lakhatatlanná vált egy 150 négyzetméteres családi ház a Pest megyei Albertirsán, miután tűz volt az épületben. A lángok - eddig ismeretlen okból - a ház egyik belső szobájában keletkeztek, majd továbbterjedtek a többi helyiségre és a padlásra is.
Késsel fenyegetőzve rabolt ki egy újságárust hétfő reggel egy símaszkos férfi Győrben. Mivel a kassza még üres volt, az asszony a saját pénzét adta oda. A rabló gyalog menekült el.
Ötezer forintra csökken a lakáshitelek átütemezéséhez szükséges okiratok közjegyzői díja a jövő héttől, a szakmai kamarával történt megállapodás alapján - jelentette be a kormányfő hétfőn, Budapesten.
Új amerikai Afganisztán-politika formálódik, amely a jelek szerint csökkentheti a NATO befolyását a katonai műveletekre, és amelynek jegyében Washington további katonák helyett inkább azt várja...
Emelkedésre sarkalta az olaj árát az OPEC hétvégi közleménye, mely szerint az árstabilizálás érdekében hajlandók további termeléscsökkentés felől dönteni. A piacot támogatja az amerikai gazdaságélénkítő csomag várható elfogadása. (ProfitLine.hu)
Év eleje óta a nemzetközi befektetési piacokon a kockázatoktól való elfordulás továbbra is kézzel tapintható, így nem meglepő, ha az olyan fejlődő országok közé sorolt szereplőknek, mint Magyarország...
Ötezer forintra csökken a lakáshitelek átütemezéséhez szükséges okiratok közjegyzői díja a jövő héttől, a szakmai kamarával történt megállapodás alapján
Cozma halála - természetesen - megérintette a blogszférát is. Sok internetes naplóíró megemlékezett a kézilabdásról pár sorban, néhányan azonban nem tudnak napirendre térni a történtek felett. A blogokból szemezgettünk.
A londoni elemzők egymástól függetlenül egyre lassuló, 3 százalék felé tartó inflációt és mélyülő recessziót prognosztizálnak Magyarország esetében. A kamatszint alakulására vonatkozóan pedig a forint árfolyamának gyengülésének veszélyére hívják fel a figyelmet. (ProfitLine.hu)
A magas energiaárakra való tekintettel a kormányzat idén is széles körben kívánja támogatni a lakossági gáz- és távhőfelhasználókat, ezért nem változtatott a 2007-ben elindított energiaárkompenzációs rendszeren - közölte tegnap Korózs Lajos.