2009. február 5. csütörtök

febr. 5
16:39
Öt év börtön az MSZP egykori képviselőjének (Infostart)
Öt év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Weiszenberger László egykori kistérségi megbízottat, az MSZP volt kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, akit hivatalos személyként, hivatali befolyással üzérkedés bűntettében, valamint hivatali vesztegetés bűntettében mondták ki bűnösnek.
febr. 5
16:39
Mit tehetett Bencze József a miskolci rendőrkapitánnyal? (Infostart)
Jogilag csak a miskolci kapitány áthelyezésére volt lehetősége az országos rendőr-főkapitánynak, mialatt tartott a többek által cigányellenesnek tartott nyilatkozat miatt indított vizsgálat. Bencze József az InfoRádiónak azt mondta, nem tartotta szükségesnek fegyelmi eljárás indítását.
febr. 5
16:39
Több órás napsütés és 10-15 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön dél, délnyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, megszűnik a köd, északkeleten azonban erősen felhős marad az ég. Éjszaka...
febr. 5
16:39
2000 milliárdot talált a Levegő Munkacsoport (HírTV)
Az élő munkán lévő járulékok mérséklését, és a környezetszennyező ágazatok adóterheinek növelését sürgeti a Levegő Munkacsoport. A húszéves szervezet számításai szerint ezzel 1500-2000 milliárd forintot lehetne átcsoportosítani, és nemcsak több embernek lenne munkája, hanem a környezet is tisztább lenne.
febr. 5
16:39
Egyiptom tényleg akadályozza a Hamasz-t (Kripto Akadémia)
Egyiptomi vámosok feltartóztatták a Hamász radikális palesztin párt küldöttségét, mert a Gázai övezetbe visszatérőben több millió dollárnyi pénzt volt náluk a bőröndökben - közölte csütörtökön egy biztonsági tisztviselő.
febr. 5
16:39
MDF a korrupció ellen, de nem a kormány mellett (Alternatív Energia)
Az MDF örül minden olyan gondolatnak, ami a korrupció visszaszorítását célozza, de a kormányfő által tervezett korrupcióellenes hivatal megvalósításának részleteiről semmit sem lehet tudni - írta Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtöki közleményében.
febr. 5
16:40
Mentőövet az európai vállalkozásoknak! (Pénzcentrum)
A jelenlegi gazdasági helyzetben mindent meg kell tenni az európai foglalkoztatás gerincét adó kis- és középvállalkozások megsegítéséért, hiszen a válságkezelésnek ez lehet az egyik legfontosabb eleme - mondta Herczog Edit EP-képviselő....
febr. 5
16:57
A BUX 1,4 százalékos mínuszban zárt (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 11.720,5 ponton zárt - ez az előző napi záróértékhez képest 1,4 százalékos csökkenés.
febr. 5
16:57
5 éve jelölgetjük az ismerősöket (Privátbankár)
Öt éve indult a Facebook online kapcsolatépítő portál, amely rövid fél évtized alatt diákhálózatból 150 millió ügyfelet kiszolgáló óriásvállalattá terebélyesedett
febr. 5
16:57
Szokjunk át a fűre bor helyett? (Infostart)
Még mindig nincs megnyugtató megoldás a tokaji világörökségi területre tervezett szalmatüzelésű erőmű ügyében. Tokaj polgármestere csalódottan fogadta a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtájról szóló világörökségi állapotjelentést, és tiltakozik miatta. A polgármester szerint világörökségi területen nincs helye erőműnek. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a szalmatüzelésű erőművet nem…
febr. 5
16:57
Elítélték a rendőrökkel dulakodó vízilabdázókat (Blikk)
Első fokon bűnösnek mondta ki ma a bíróság a rendőrökkel incidensbe keveredett vízilabdázókat. Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt egy igazoltatás közben kezdett dulakodni a rendőrökkel tavalyelőtt.
febr. 5
16:57
Ötéves a Facebook, a legnagyobb közösségi portál (Gondola)
Öt éve indult a Facebook online kapcsolatépítő portál, amely rövid fél évtized alatt diákhálózatból 150 millió ügyfelet kiszolgáló óriásvállalattá terebélyesedett, alapítója pedig minden idők...
febr. 5
16:57
Holttestet találtak a Rákos-patakban (Blikk)
Egy 34 éves budapesti férfi holttestét találták meg ma a fővárosi Rákos-patakban. A vízfolyás Duna felé eső részén talált halott esetében nem találtak idegenkezűségre utaló okot.
febr. 5
16:57
Három fegyveres rablás egy nap alatt (Blikk)
febr. 5
16:57
A felsőoktatás kérdéseire keresnek választ a Debreceni Egyetem Napján (HírTV)
Hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal rendezik meg a Debreceni Egyetem Napját, amely a hazai felsőoktatást szorosan érintő kérdésekre próbálja ráirányítani a figyelmet február 7-én. A Debreceni Egyetem (DE) egész napos eseményén részt vesz többek között Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter, Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, Pálinkás József, az MTA…
febr. 5
16:58
Magas árak, érthetetlen ajánlatok, alacsony színvonalú szolgáltatás (Kripto Akadémia)
Magas árak, érthetetlen ajánlatok, alacsony színvonalú szolgáltatás - röviden így foglalható össze, mi az európaiak fő baja a szolgáltatókkal, közülük is főként az energiacégekkel, a bankokkal és a tömegközlekedési vállalatokkal. Egy friss uniós felmérés szerint a magyarok az átlagnál elégedettebbek a hazai fogyasztóvédelemmel, viszont másoknál többet panaszkodnak az ajánlatok…
febr. 5
16:58
Mitől fél a magyar katonaság? (Alternatív Energia)
A migráció, az energiafüggőség és a gazdasági elszegényedés kérdései is veszélyt jelentő tényezőként szerepelnek a nemzeti katonai stratégia nemrég elkészült tervezetében - mondta a honvédelmi miniszter év eleji értekezletén csütörtökön Tatán.
febr. 5
16:59
Az MDF örül minden gondolatnak, ami a korrupció visszaszorítását célozza (Gondola)
Az MDF örül minden olyan gondolatnak, ami a korrupció visszaszorítását célozza, de a kormányfő által tervezett korrupcióellenes hivatal megvalósításának részleteiről semmit sem lehet tudni - írta...
febr. 5
16:59
Börtönbe vonul a keszthelyi taxist megtámadó nő (Blikk)
Jogerősen húszhónapos letöltendő börtönre ítélte ma a Keszthelyi Bíróság azt a fertődi nőt, aki tavaly januárban üvegcseréppel többször is megvágott egy taxist. A nő múlt év januárjában a taxissal Vonyarcvashegyre vitette magát, majd a megállított autó vezetőjét váratlanul egy üvegcseréppel többször is megvágta.
febr. 5
16:59
Kiraboltak egy kecskeméti takarékszövetkezetet (HírTV)
Fegyveres bandita rabolt ki egy takarékszövetkezeti fiókot Kecskemét belvárosában. A fekete ruhát viselő, arcát eltakaró férfi csütörtök délután 3 óra körül lépett a megyeszékhely Jókai utcájában található takarékszövetkezeti fiókba. Az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegetve követelte a bevételt. Zsákmányával a rabló gyalog menekült el a helyszínről.
febr. 5
17:00
Félállású postás vezeti az antikapitalistákat (Kripto Akadémia)
A francia szélsőbaloldal legfőbb pártja, a Forradalmi Kommunista Liga (LCR) csütörtökön kezdődő kongresszusán feloszlatja magát és helyette szóvivőjének, Franciaország egyik legnépszerűbb politikusának, Olivier Besancenot-nak a vezetésével megalakul az Új Antikapitalista Párt (NPA).
febr. 5
17:00
Gyurcsány:az ügyészség nem képvisel tisztességes elvi álláspontot (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint az ügyészség ahelyett, hogy tisztességes elvi álláspontot képviselne, felmentő magyarázkodásokkal áll elő annak kapcsán, hogy megszüntette a nyomozást a Jud Süss című náci propagandafilm vetítői ellen. A miniszterelnök erről csütörtöki blogbejegyzésében írt.
febr. 5
17:01
Egyiptomi vámosok feltartóztatták a Hamász küldöttségét csempészet miatt (Gondola)
Egyiptomi vámosok feltartóztatták a Hamász radikális palesztin párt küldöttségét, mert a Gázai övezetbe visszatérőben több millió dollárnyi pénzt volt náluk a bőröndökben - közölte csütörtökön egy...
febr. 5
17:01
Szombathely és Balatonfüred a kultúra magyar városai (HírTV)
Szombathely és Balatonfüred nyerte el a Kultúra Magyar Városa 2009 címet. Az elismerést olyan városok önkormányzatai kaphatják meg, amelyek a kulturális, művészeti életüket kiemelkedően fejlesztik, támogatják. A városok képviselői a kitüntető címet csütörtökön vették át Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól és Kovács Miklóstól, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkárától…
febr. 5
17:02
Az Európai Bizottság a cápák oldalán (Kripto Akadémia)
Cápavédelmi cselekvési tervet ismertetett csütörtökön Brüsszelben az EU legfőbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság.
febr. 5
17:02
Szijjártó korrupciós vallomást tett maga ellen, mondjon le! (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum lemondásra szólítja fel Szijjártó Pétert, miután a Fidesz szóvivője egy interjúban szabályos korrupciós vallomást tett maga ellen - írta Karsai Péter, az MDF országgyűlési képviselője csütörtöki közleményében.
febr. 5
17:04
Oldódik a feszültség Németország és a Vatikán között (Kripto Akadémia)
Fontos és jó jelzésnek minősítette Angela Merkel német kancellár, hogy a Vatikán holokauszttagadó nézeteinek visszavonására szólította fel az egyházi kiközösítés alól a pápa által korábban feloldott Richard Williamson tradicionalista püspököt.
febr. 5
17:12
Mennyi vitamint fogyasztunk? (WebBeteg)
Kevesebben, de több vitamint vásárolnak az utóbbi 2 évben - többek között ez derül ki a GFK piackutató felméréséből. Aki vitamint vesz egészen biztosan vásárol zöldséget és gyümölcsöt is, viszont csak 57 százalékuk fogyaszt teljes kiőrlésű kenyeret.
febr. 5
17:15
Mire lesz képes idén a forint? (Infostart)
Egész évben 300 forint körüli vagy a feletti euróárfolyamra kell számítani - mondta a Budapest Alapkezelő elemzője a Portfolio forintról tartott konferenciáján. Bebesy Dániel szerint a forint erősítésére a jegybanknak nincs vagy alig van eszköze. Barcza György, a K&H Bank elemzője valamennyivel optimistább, ugyanis 270-275 körüli euróárfolyamot valószínűsít.
febr. 5
17:16
Molnár: 22 milliárdos kár érte az országot a gázvita miatt (HírTV)
Az energiaügyi tárca becslései szerint összesen 22 milliárd forintos kár érte az országot a 3 hétig tartó gázvita alatt. Legalábbis ekkora árbevétel kiesésről számolt be az a 22 vállalat, amelynek teljesen vagy részlegesen le kellett állítani a termelést a gázkorlátozás miatt - közölte a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Molnár Csaba energiaügyi miniszter.
febr. 5
17:16
Mobillal is lehet fizetni a buszjegyért Pécsen (Blikk)
Mobiltelefonról is megvásárolhatók mától a helyi járatú buszjegyek és bérletek Pécsen. Ezt a szolgáltatás a baranyai megyeszékhelyen érhető el először az országban.
febr. 5
17:16
A gázkrízis nem okozott súlyos kárt nemzetgazdasági szinten (Gondola)
Az orosz-ukrán gázvita nyomán a minisztérium megkeresésére választ adó ipari fogyasztók 22 milliárd forint árbevétel kiesést könyveltek el, ami azt mutatja, hogy nem keletkezett súlyos...
febr. 5
17:16
45 ezer új ukrán állampolgárság (Kripto Akadémia)
Ukrajnában több mint 45 ezren kaptak 2008-ban ukrán állampolgárságot az államfő, a belügyminisztérium, a diplomáciai és konzuli külképviseletek döntése értelmében, és mintegy 5500-an mondtak le arról, illetve veszítették azt el - olvasható a Kárpátinfó című beregszászi hírportálon.
febr. 5
17:16
Euróhoz jutnak a bankok! Itt az új jegybanki eszköz! (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank új, hosszabb lejáratú eszközt vezet be, melynek segítségével a magyar bankok tervezhetően és tartósan, 6 hónapos futamidőre, összességében maximum 5 milliárd euró forráshoz...
febr. 5
17:16
A jegybank hosszabb lejáratú eurolikviditást nyújt (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank új, hosszabb lejáratú eszközt vezet be, melynek segítségével a magyar bankok tervezhetően és tartósan, 6 hónapos futamidőre, összességében maximum 5 milliárd euró forráshoz juthatnak....
febr. 5
17:18
Kevesebb szennyező gázt akar az ENSZ főtitkára (HírTV)
Az ENSZ főtitkára csütörtökön felhívta a világ figyelmét, hogy ha nem teszünk valamit a klímaváltozás megelőzésére, akkor súlyos gazdasági problémákkal fogunk érte fizetni. Ban Ki Mun Új-Delhiben beszélt a fenntartható fejlődésről rendezett háromnapos konferencia nyitónapján.
febr. 5
17:18
Gyurcsány nem ért egyet az ügyészséggel a Jud Süss-ügyben (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint az ügyészség ahelyett, hogy tisztességes elvi álláspontot képviselne, felmentő magyarázkodásokkal áll elő annak kapcsán, hogy megszüntette a nyomozást a Jud Süss című náci...
febr. 5
17:18
Ötmilliárd euró a hazai bankoknak! - Mit is jelent ez pontosan? (Portfolio)
A jegybank ma délutáni bejelentése szerint egy szokatlan eszközzel hosszabb távú devizalikviditást biztosít a hazai pénzintézeteknek. A hat hónapos futamidejű euróforrás olcsóbb lehet a piacinál,...
febr. 5
17:20
Csúszik a Főgáz Zrt. privatizációs eljárása (Gondola)
Tovább csúszik a felerészben fővárosi önkormányzati tulajdonú Főgáz Zrt. további privatizációs eljárása, mivel a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottsága csütörtöki rendkívüli ülésén...
febr. 5
17:20
Önkormányzati kötvényeket is befogad ezentúl a jegybank! (Portfolio)
A hazai bankrendszer likviditáskezelésének további támogatása érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2009. február 20-tól bővíti az elfogadható fedezeteinek körét az önkormányzati kötvényekkel - áll az MNB...
febr. 5
17:22
BUX: -1,68 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,43 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 11.691,28 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,52 százalékkal 9.550 forintra csökkent, az OTP...
febr. 5
17:33
Segíti a pénzhez jutást a kormány (Piac és Profit)
Kibővített pályázati forrásokkal segítené a nehéz anyagi helyzetben lévő kis-és középvállalkozások pénzügyi gondjainak megoldását és a foglalkoztatottjainak megtartását a kormányzat - mondta Tukacs István államtitkár, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.
febr. 5
17:33
Kigyulladt a fény az alagút végén? (Privátbankár)
Jelentősen lassul a globális ipari és szolgáltatási szektor visszaesése az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított összágazati beszerzőmenedzser-mutatók szerint
febr. 5
17:33
Dicsérte a Vatikán állásfoglalását a német kancellár (Gondola)
Fontos és jó jelzésnek minősítette Angela Merkel német kancellár, hogy a Vatikán holokauszttagadó nézeteinek visszavonására szólította fel az egyházi kiközösítés alól a pápa által korábban...
febr. 5
17:33
Mindkét kóla az örömben fürdetne (Kreatív Online)
A Coca-Cola és a Pepsi kampányai is új irányt vettek idén, ráadásul első ránézésre alig különbözik a kettő: a Pepsi az optimizmust, a Coca-Cola az örömöt tűzte a zászlajára a gazdasági válság idején. Magyarországra viszont csak a Coca-Cola kampánya érkezik meg biztosan.
febr. 5
17:33
Látogatási tilalom a szekszárdi kórház szülészetén (Blikk)
Péntektől látogatási tilalom lép életbe a szekszárdi Balassa János Kórház szülészeti-nőgyógyászati, valamint újszülött osztályán. A korlátozásra a régióban terjedő influenza miatt van szükség.
febr. 5
17:33
Berlousconiék kevesebbet adnak magukra (HírTV)
Takarékoskodnak az olaszok: a római parlamenti képviselők után a szenátorok is csak fapadossal repülhetnek. Spórolnak a papírral is, a tervek szerint 2011-re a közigazgatásban a körleveleket csak e-mailben küldenék el.
febr. 5
17:33
Robbantás Pakisztánban egy mecsetnél (Kripto Akadémia)
Hatan vesztették életüket egy sííta mecset előtt történt robbantásban, pakisztánban
febr. 5
17:33
Miskolc polgármestere panazskodott mellőzöttsége miatt (Alternatív Energia)
A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) szerint nyugdíjba kellene vonulnia Pásztor Albert miskolci rendőrkapitánynak, mert tevékenysége szakmaiatlan - mondta Horváth Aladár, a szervezet elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
febr. 5
17:34
Magyar-szlovák egyetértés: hidak a két ország között! (Pénzcentrum)
2009. február 5-én Budapesten tartotta soron következő ülését a Magyar-Szlovák Infrastruktúra Vegyesbizottság. Az államtitkári szintű találkozón a magyar tárgyalódelegációt Dr. Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közlekedési szakállamtitkára vezette, míg a szlovák delegáció élén Milan Moj¹, a szlovák Közlekedési Posta és Hírközlési Minisztérium államtitkára tárgyalt…

Keresés