Reggelig túlnyomóan borult lesz az ég, sokfelé várható csapadék, eleinte eső, zápor, majd nyugaton, északon egyre többfelé havazás valószínű. Hétfőn nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, kezdetben a középső és az északi országrészben főként hóra, keleten havas esőre, esőre lehet számítani, majd estére megszűnik a csapadék. Hétfő délelőttig az északnyugatira, északira forduló…
Eddig több mint 50 ezren jelentkeztek háziorvosuknál influenzaszerű tünetekkel, harminc kórházban el kellett rendelni a látogatási tilalmat is. Az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának vezető helyettese az InfoRádiónak elmondta: a következő hetekben számítani kell a megbetegedések számának növekedésére.
A magyar jégkorong-válogatott harmadik mérkőzését is elvesztette a lettországi olimpiai selejtező tornán, miután a vasárnapi záró napon - szétlövés után - 4-3-ra kikapott Ukrajna legjobbjaitól. Pat Cortina tanítványai hosszú ideig vezettek, ám az ukránok az utolsó percben egyenlíteni tudtak, és a büntetőknél már ők koncentráltak jobban.
A trinidadi partoknál ért célba a hét végén az 56 éves Jennifer Figge, az első nő, aki átúszta az Atlanti-óceánt. Az útja közel egy hónapig tartott: január 12-én indult az Afrika nyugati partjainál fekvő Zöld-foki-szigetektől.
Az idő és a körülmények immár végleg túlléptek Gyurcsány Ferencen és kormányán - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnap a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is elindult Veszprémbe, hogy a helyszínen tájékozódjon a vasárnap hajnalban történtekről - értesült az MTI kormányzati forrásból.
A hamarosan a helyszínre érkező igazságügyi és rendészeti miniszter tájékoztatása után a rendőrség a sajtót is informálja a bűnügy eddig felderített részleteiről - értesült rendőrségi forrásból az MTI.
A kormány döntése értelmében kétmilliárd forint többlettámogatást kap a rendőrség - közölte a kormányszóvivő a kabinet vasárnapi soron kívüli ülése után. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a döntésnek nincs köze a szombat éjjel Veszprémben történtekhez, de nem független az elmúlt hetek eseményeitől.
Marian Cozma édesapja könnyeivel küszködve nyilatkozott a román hírtelevíziónak. A gyászoló szülő elmondta, hogy saját kezével állna bosszút fia haláláért. A szerb sérült apja pedig háromszáz kommandóst toboroz, hogy kézre kerítse a támadókat
Nyilvánvalóan át kell gondolni a Bajnokok Ligája mérkőzéssorozat rendezését, ami elsősorban a Veszprémnek, de az egyetemes kézilabdasportnak is érdeke, mert egy ilyen szörnyűség után a játékosoknak nyugalomra van szükségük - nyilatkozta Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára az MTI-nek a veszprémi kórházban, miután meglátogatta a két megoperált kézilabdázót, Zarko Sesumot és…
Veszprémben óriási megdöbbenést és leírhatatlan elkeseredést váltott ki a helyi kézilabdások elleni vasárnap hajnali támadás. Helyszínen lévő tudósítónknak sikerült beszélnie az egyik szemtanúval, aki elmondta: a kézilabdásnak esélye sem volt arra, hogy túlélje a brutális támadást. "Amikor kimentem az utcára, azt láttam, hogy egy ember fekszik a földön. Először nem tudtam, ki az, ám azt láttam,…
Zarko Sesum veszprémi kézilabdázó ugyan súlyos fej- és szemsérüléseket szenvedett vasárnap hajnalban, s ezért meg kellett műteni, de egyik szemére sem fog megvakulni - jelentette ki Rácz Jenő, a veszprémi kórház főigazgatója, hogy cáfolja azt a tömegkommunikációs eszközökben megjelent hírt, mely szerint az MKB Veszprém KC és a szerb válogatott kézilabdázója az egyik szemére megvakult volna.
Öt utcalányt állítottak elő egy prostitúcióellenes razzia során Nyíregyházán. Az akciót szombat este tartotta rendőrség Nyíregyháza déli városrészében, valamint a 4-es számú főútvonal mentén.
Fellebbezést nyújt be az Őrségi Nemzeti Park a burgenlandi hatóságok pénteki döntése ellen, amellyel első fokon engedélyezték a heiligenkreuzi hulladékégető megépítését. A magyar álláspont szerint a hulladékhasznosító művet az országhatártól lényegesen távolabbi helyen kell felépíteni.
A Népszabadság által megkérdezett szemtanúk szerint a veszprémi tragédia előzményei szombat délutánra nyúlnak vissza, amikor egy ismert helyi nehézfiú, B. F. eddig ismeretlen okból összetűzésbe keveredett Veszprémben egy roma származású fiatalemberrel, aki szombat estére az ismerősei és rokonai köréből - a Fejér megyei Enyingről és Dégről - 15-20 fős csapatot szervezett, és B. F keresésére indult…
Csaknem háromezren tüntettek vasárnap Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna megyei prefektúra előtt, a székelyföldi közintézmények magyar nemzetiségű vezetőinek leváltása ellen tiltakozva. Az egyházak szervezte tiltakozó felvonuláson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a Magyar Polgári Párt képviselői is jelen voltak.
"A holokauszt örök érvényű figyelmeztetés az emberiség számára" - állapította meg XVI. Benedek pápa és Angela Merkel német kancellár "szívélyes és építő jellegű" telefonbeszélgetésén, amelyről vasárnap számolt be a Vatikán és a német kormány.
A kormány biztonsági felügyelője vizsgálja az ügyfélkapu szombaton történt működési problémáit, és jelentést készít a történtekről - közölte a kormányszóvivő a vasárnapi, soron kívüli kormányülés után tartott sajtótájékoztatóján. Az adatvédelmi biztos helyszíni vizsgálatot indít.
Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az első információk alapján jó esély van arra, hogy a rendőrség hamar kézre keríti azokat, akik részt vettek a veszprémi kézilabdások elleni vasárnapi támadásban. A parlamenti pártok egyöntetűen együttérzésükről biztosították az elhunyt kézilabdás, Marian Cozma családját. A helyszínre utazik Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is, az ORFK…
A holokauszttagadó püspök kiközösítésének feloldása óriási vihart váltott ki a német katolikusok körében, akiknek nagy többsége nem ért egyet XVI. Benedek döntésével
Marian Cozma három késszúrást kapott, a támadóknál állítólag pisztoly is volt - olvasható a vasárnapi román hírforrásokban. Petre Cozma, a meggyilkolt román kézilabda-játékos apja a Mediafax hírügynökségnek elmondta: fiának egyik barátja, Rares Jurca vasárnap reggel felhívta őt telefonon a tragikus hírrel, s Marian állítólag három kézszúrást kapott.
Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az első információk alapján jó esély van arra, hogy a rendőrség hamar kézre keríti azokat, akik részt vettek a veszprémi kézilabdások elleni vasárnapi támadásban. A megye bűnügyi és közrendvédelmi állománya nagy erőkkel folytatja az adatgyűjtést, a nyomozást, s a közrend és közbiztonság fenntartására is nagy erőket mozgósítottak - mondta Bolcsik Zoltán…
Nem csak az APEH-dolgozók jártak jól 2008-ban. A Pénzügyminisztérium szakállamtitkárai tavaly több mint 13 millió forint prémiumot vehettek fel. A legtöbbet Szilvásy György felesége Csáky Bernadett kapta, aki így a 4 millió 3 százezer forintos év végi jutalmával járulhatott hozzá az egy hónapos családi luxus nyaralás költségeihez. A Fidesz a miniszteri fizetések csökkentését kezdeményezi.
Az MDF megdöbbentőnek tartja a veszprémi kézilabdázók csoportos megtámadását, amelynek során egy válogatott sportoló életét vesztette - áll Herényi Károly közleményében. Mint a párt elnökhelyettes írja: a Magyar Demokrata Fórum hónapok óta figyelmeztet, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni. Az MDF szerint a veszprémi eset az utolsó figyelmeztetés a kormány számára, hogy az érezhetően terjedő…
Több százan emlékeztek a meggyilkolt veszprémi kézilabdázóra, Marian Cozmára vasárnap délután a szegedi városi sportcsarnok előtt. A sportoló gyászszalagos fotója előtt gyertyát gyújtottak az egybegyűltek, és sokan egy szál fehér rózsát is letettek az állványra elhelyezett kép elé, amely mögött egy veszprémi és egy szegedi szurkolói sálat is elhelyeztek.
Egy pohár tea, egy bélszín, egy vasúton megtett kilométer: a jövőben bármilyen emberi fogyasztást vagy tevékenységet egy új mértékegységgel, a vele járó szén-dioxid-kibocsátás grammjával lehet értékelni, számba véve, hogy az adott tevékenység elvégzése mennyivel növeli az éghajlat felmelegedését okozó gáz(ok) mennyiségét a légkörben.
Nagy közönségsikert aratott Kurtág György zeneszerző szombat este a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban, ahol feleségével, Kurtág Márta zongoraművésszel előadta Bartók Béla előtt tisztelgő új zongoradarabját.
Megállapodást kötnek egymással vezető európai közösségi oldalak kedden Luxembourgban az EU kezdeményezésére arról, hogy összehangolt lépésekkel fogják védeni a fiatalokat az internetes lelki terror ellen.
Folyamatosan emelkedik az ausztráliai bozóttüzek áldozatinak száma. Melbourne közelében több száz lakóház porrá égett, és több mint nyolcvan holttestet bukkantak eddig a tűzoltók.