Hozzávalók: 1 kis fej vöröshagyma 1 nagyobb sárgarépa 1 kisebb fehérrépa 1/2 karalábé kis darab zeller ökölnyi kelkáposzta 2 kisebb burgonya 10 cm hosszú cukkini darab 1 kis doboz paradicsomsűrítmény vagy darabolt paradicsom só bors bazsalikom olívaolaj ujjnyi vastag spagetti köteg A tetejére: parmezán vagy trappista sajt reszelve
Az amerikai úszószövetség három hónapra felfüggesztette Michael Phelps versenyzési jogát, miután az angol News of the World egy olyan fotót jelentetett meg a 14-szeres olimpiai bajnok úszóról, amelyen vízipipával marihuánát szív. Szponzora, a Kellogg's kirúgta, de társai kiállnak mellette.
Tavaly összességében 16,7 milliárd forintot oszthatott szét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a mintegy 15 600 munkatársa között. Az adóhatóságnál a jutalom legkisebb összege általában 400 000 forint, a legkiválóbb dolgozóknak pedig akár 4 000 000 forinttal is honorálhatják teljesítményét.
Gyurcsány Ferenc körül a klíma változóban van. A körülötte lévő gazdasági érdekcsoportok és szavazók célja annak a megakadályozása, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többséggel kormányozzon, ugyanakkor a növekvő kormányzati sikertelenségek nyomán megjelenik az érzés, hogy Gyurcsányhoz tartozni stigmatizáló lehet – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Stumpf István, a Századvég ...
Harminc éve, 1979. február 9-én halt meg Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus, a hologram feltalálója. Olyan alkotó elme volt, aki a gyakorlati technikai kérdésektől eljutott a fizikai és matematikai alapokig, egymástól távoli tudományágak rejtett kapcsolatait tárta fel, s az elvont eszméket, ötleteket konkrét alkotássá tette.
Mintegy 200 MiG-29 típusú vadászrepülőgép nem csupán harci feladatok végrehajtására nem alkalmas, de felszállni sem képes - ismerte be első ízben az orosz védelmi minisztérium a Kommerszant című moszk...
Jelzőlámpákat és védőkorlátokat tarolt le egy autós a főváros Üllői úti villamosmegállójában. Az InfoRádió információi szerint a sofőr ittasan vezetett, járműven azonban más autóval nem ütközött.
Egybehangzó lapértesülések szerint már a kormány előtt az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakításáról szóló javaslat. Erről várhatóan vasárnapi soron kívüli ülésén tárgyal a kabinet.
Sírva rabolt ki egy éttermet egy nő az Egyesült Államokban. Az asszony az Indiana állambeli South Bend egy vendéglőjébe tért be és pénzt követelt a kasszástól, mondván, fegyver van nála.
Egy néhány száz forintos kis műanyag tartály és egy zömében cserépalátétekből fabrikált külső-belső szenzorral ellátott hőmérő állomás - ezek a hódmezővásárhelyi Bodrogi Attila „műszerei”. Az amatőr meteorológus azt állítja: ő jobb előrejelzéseket készít, mint a profik.
Heves etikai vitát váltott ki a minap világra jött nyolcas ikrek esete az amerikai orvosi világban, ahol sokan tették fel a kérdést, hogyan részesülhetett in vitro megtermékenyítésben egy hatgyermekes, fiatal egyedülálló anya.
Legalább 200 milliárd forintot hozott a magyar államháztartásnak 2006 óta a gazdaság kifehéredése - olvasható a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság minap közzétett legújabb jelentésében,...
A Ringier megvenné a második legolvasottabb bulvár napilapot, a Borsot. 2001-ben megvették a Mai Napot, beolvasztották a Blikkbe, a Mai Nap régi munkatársai készítik most a Borsot - írja az Index....
A Transparency International Magyarország üdvözli a kormány azon kezdeményezését, hogy erős védelmet kivan biztosítani a korrupciós ügyeket feltáró bejelentőknek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a Közérdekvédelmi Hivatal létrehozása önmagában nem megfelelő eszköz a rendszerszerű korrupció felszámolására. Egyúttal javasolja, hogy a közérdeksérelmet bejelentők védelme mellett a kormány…
Jancsó Miklós orvosi kezelés alatt áll. A sztárrendezőt tavaly decemberben csonttöréssel szállították be a János kórházba, miután elcsúszott a jégen. A világhírű filmes medence és combcsont sérülést szenvedett.
Hét új kiállítással, előadásokkal, koncerttel és már korábban megnyílt tárlatokkal várják az érdeklődőket február 12-én a 11. Műgyűjtők Éjszakáján a budapesti Falk Miksa utcában és környékén - közölte a rendezvény kommunikációs referense.
Bár - talán a Tottenham-Arsenal és a Bayern München-Borussia Dortmund mérkőzéseken kívül - rangadókat nem rendeznek a hétvégén az európai topbajnokságokban, néhány érdekes találkozóra érdemes figyelni. Elsősorban a West Ham-Man United, a Milan-Reggina, a Roma-Genoa és a Real Madrid-Racing meccs ígérkezik izgalmasnak.
Érintetlen maradt a legendás Rocky Marciano (†45) rekordja. A 49 győzelemmel, százszázalékosan visszavonult amerikai ökölvívóra leginkább veszélyes Joe Calzaghe (36) úgy döntött, befejezi csodálatos pályafutását.
Villamosmegállóba rohant egy autó szombatra virradó hajnalban Budapesten, a József körúton - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
A 45. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia második napját megnyitó beszélgetésen Jaap de Hoop Scheffer hangsúlyozta, hogy Oroszországgal bizalmon alapuló kapcsolatokra van szükség. A főtitkár szerint egyeztetni kell Moszkvával az európai radar- és rakétatelepítésre vonatkozó amerikai tervekkel kapcsolatban, valamint az orosz kormány által javasolt új európai biztonsági szerkezetről.
A 32 ezer lakosú városban áprilisban népszavazást tartanak a távhőszolgáltatásról és a szemétszállításról. A voksolás szükségességét a jobb és a baloldal ellenkezőképpen ítéli meg.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a kisemberek mindennapi megélhetési gondjait, sőt újabb brutális megszorításokkal bünteti őket - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkás tagozatának elnö...
Az E.ON csak az energiahivatal vizsgálata után bírálja el a január végi nyugat-dunántúli tartós áramkimaradás miatt beérkező kárigényeket. Erről fizetett újsághirdetésben tájékoztatta a helyi lakosságot az áramszolgáltató.
Ittas vezető tartolt le egy villamosmegállót Budapesten a Nagykörúton szombat hajnalban, szerencsére azonban senki nem tartózkodott a járdaszigeten - tudta meg az MTI. A BRFK sajtóügyeletese, Sagyibó Melinda elmondta, a József körúton a Pál utcánál szaladt fel a járdaszigetre az autó, közben három közlekedési lámpát kidöntött, és négy védőkorlátot megrongált.
Az amerikai szenátusban egyezség született az Obama által javasolt gazdaságösztönző csomagról. A demokrata frakciónak ugyanis sikerült meggyőznie több, republikánus szenátort, így várhatóan elfogadják a tervet. Igaz, annak összegét 40 milliárd dollárral 780 milliárdosra csökkentették.
Ittas vezető tartolt le egy villamosmegállót Budapesten a Nagykörúton szombat hajnalban, szerencsére azonban senki nem tartózkodott a járdaszigeten - tudta meg az MTI.
Alig másfél ezren nézték csak meg a Jack Jack című filmet az októberi premier óta, vagyis a Mester Tamás, Tóth Tibi, Ganxsta Zolee és Papp Szabi közös zenekaráról forgatott zenés film egyértelmű bukás.
A legújabb felmérések alapján világszerte jelentősen nő a rendellenességgel született csecsemők száma. A Népszabadság szombati számában arról ír: Magyarországon csaknem kétóránként, Kínában minden félórában valamilyen rendellenességgel jön világra egy gyermek.
Négy csempészalagutat és egy fegyverraktárt bombázott az izraeli légierő a Gázai övezetben. A hadsereg tájékoztatása szerint a légicsapás válasz volt a nap folyamán végrehajtott palesztin támadásokra.
Két ember súlyosan megsérült szombaton délelőtt az osztrák A2-es autópályán, Bécsújhely közelében, a kárvallottak a helyi autóklub közlése szerint magyarok. Az autóklub azt közölte, hogy a személygépkocsi Bécs irányába haladt, amikor a baleset megtörtént, az okról egyelőre nem tudnak semmit.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a kisemberek mindennapi megélhetési gondjait, sőt újabb brutális megszorításokkal bünteti őket - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkás tagozatának elnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
Tavaly 16,7 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Ebből az összegből az adóhatóság valamennyi alkalmazottja kapott - írja a...
A hazai üzemeltetésű szerverek közül a második legnagyobb ingyenes levelezőrendszer, a CitroMail 1,58 milliós felhasználói táborának jelentős része - több mint 1,3 millió felhasználó - elvégezte az elektronikus direktmarketinget szabályozó törvény változásai miatt szükséges adatfrissítést, illetve elfogadta az ebből fakadó felhasználói feltételek módosítását. Közben a CitroMail hétről-hétre…
Ugrásszerűen nőtt a rendellenességgel született csecsemők száma, Magyarországon nem egészen kétóránként, Kínában minden félórában születik egy - írja szombati számában a Népszabadság.