Az MSZP-s Szabó Zoltán szerint Orbán Viktornak Fidesz-elnöknek be kell fejeznie a kettős beszédet. A fideszes Cser-Palkovics András szerint a pártelnök tavaly nyár óta többször is elmondta a véleményét a válságról, és annak megoldási lehetőségeiről.
Zuglóban megnyílt a szociális bolthálózat második üzlete. A Magosz és a Fidesz együttműködésének eredményeként a két hete Ferencvárosban megnyitott élelmiszerbolt után így már a XIV. kerületben is kedvező áron vásárolhatnak magyar termékeket a helyiek.
Hadilábon áll a brit oktatási minisztérium államtitkára a helyesírással, honlapján több hibát is felfedeztek az olvasók. A Cambridge-i Egyetemen végzett Jim Knight hibáit elismeri, de azzal mentegetőzik, hogy nem ellenőrizte a leírtakat.
A kínai rendőrség tavaly 746 gyermeket szabadított ki a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen (Xinjiang Uygur Zichiqu) működő emberkereskedő bandák fogságából, amelyek az elrabolt fiatalkorúakat általában zsebtolvajlásra kényszerítették.
A Szávay Ágnes, Marosi Katalin páros két sima játszmában nyert a holland duó ellen, így Magyarország 2-1-re nyerte a párharcot, s kvartettje második helyén zárt a női tenisz Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoport A jelű négyesében, Tallinnban.
Az elszegényedett ukránok tömeges tiltakozásai feldúlhatják az országot, már küszöbön áll a hatalom által sokáig figyelemre sem méltatott forradalom - írta pénteken megjelent számában a kijevi Korreszpondent című magazin.
A kormányfő a 34 éves Nikoloz Gilauri lett, aki az elmúlt másfél évben pénzügyminiszter volt, fél éve pedig ő töltötte be a kormányfő első helyettesének tisztségét is
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban január folyamán 598,000 fővel csökkent, míg a munkanélküliségi ráta 7.2 százalékról 7.6 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A munkaügyi minisztérium januári munkaerőpiaci jelentése szerint 598 ezer munkahely szűnt meg az USA-ban, ami miatt egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a munkanélküliségi ráta hamarosan kétszámjegyűvé...
Kizárólag speciális matricák birtokában közlekedhet korlátlanul az az autós, aki Németországba látogat. A német nagyvárosokat környezetvédelmi zónákra osztó kezdeményezés alapján csak az az autó jogosult a zónák látogatására, amely viseli az ún. finompor-matricát. Ennek hiányában 40 eurós büntetésre lehet számítani. A rendelet érvényes mind a német, mind pedig a külföldi forgalmi rendszámú…
"Félszemű skót idiótának" nevezte Gordon Brown brit kormányfőt a BBC televízió egyik legismertebb műsorvezetője, aki eddig sem megfontolt kijelentéseiről volt híres.
Már kiadható Magyarországnak a Prágában letartóztatott szlovák Jozef Rohác , akit többrendbeli gyilkossággal vádolnak, és kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal.
A Zóna Taxi tegnap bejelentette, hogy február 16-tól csökkenteni fogja reptéri transzferárait az idei évre vonatkozóan. Mindez azt jelenti, hogy a taxitársaság díjai átlagosan 8.4%-kal csökkennek...
A vezetékes ivóvíz fogyasztása árt az egészségnek - állította saját víztisztító berendezése reklámozásakor a Nap Háza Kft. Mihálovits András, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a versenyhivatali vizsgálat során kiderült: nem megfelelő használat esetén éppen a reklámozott termék lehet veszélyes az egészségre. A GVH a fogyasztók megtévesztése miatt 3 millió forint…
Kizárólag speciális matricák birtokában közlekedhet korlátlanul az az autós, aki Németországba látogat. Ennek hiányában 40 eurós büntetésre lehet számítani
Egy embert kórházba kellett szállítani, miután több tucat ember összeverekedett délelőtt Sarkad főterén. Két család sérelmei miatt előbb szóváltás alakult ki, amely később tettlegességig fajult.
Kiadható Magyarországnak a Prágában letartóztatott szlovák Jozef Rohác (52), akit többrendbeli gyilkossággal és a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal vádolnak. Rohácot akkor adják ki, ha az ellene indított csehországi büntetőeljárások befejeződnek.
A nőknél háromszor gyakoribb a migrén, mint a férfiaknál. Magyarországon több tízezer ember szenved a migréntől, különösen a nők, náluk háromszor gyakoribb ez a kínzó fejfájás mint a férfiaknál - derül ki a webbeteg.hu pénteki írásából, amely figyelmeztet: a migrénnek nemcsak hosszútávú szövődményei lehetnek, hanem a munkaképességet is negatívan befolyásolhatja.
Az EU és Ukrajna arra törekszik, hogy még az idén társulási egyezményt köthessen egymással - idézték pénteken brüsszeli médiaforrások Benita Ferrero-Waldnert, az EU külkapcsolatokkal foglalkozó biztosát, aki az előző nap Prágában megbeszélést folytatott Volodimir Ohrizko ukrán külügyminiszterrel.
Ideiglenesen kormányzati segítséggel oldják meg az ivóvízellátást a Csongrád megyei Eperjesen, ahol a magas arzénkoncentráció miatt már nem fogyasztható a víz, végső megoldásként pedig hamarosan vezeték épül a község és a szomszédos Gádoros között - mondta a térség országgyűlési képviselője az ügyben összehívott pénteki tanácskozás után az MTI-nek.
A Gázai övezetből indított két rakéta csapódott be pénteken Izrael déli részén, de nem okozott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban - közölte az izraeli hadsereg.
A csődöket nyilvántartó hatóság, az Insolvency Service pénteki közleménye szerint 2008 utolsó negyedében 2428 vállalat jelentett fizetésképtelenséget, 220 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. (ProfitLine.hu)
A legfrissebb illetéktörvény változás értelmében a 2009. január 23 után megkötött zárt végű lízing-finanszírozással vásárolt lakások esetében a lízingbevevők javára tulajdonjog fenntartással történő eladás feljegyzése iránti kérelmet kell bejegyezni a tulajdoni lap III. részére....
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) nyilatkozatban tiltakozik az RTL Klub Televízió február 6-i Mónika-show adása miatt, melyben egy egynemű pár „köt házasságot” a televízió kamerái előtt.
Gémesi, aki tíz éven át volt a vívók hazai első embere, de november végén távozott posztjáról, az egyetlen jelölt volt a posztra, egyhangú nyílt szavazással választották meg.
A Gázai övezetből indított két rakéta csapódott be pénteken Izrael déli részén, de nem okozott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban - közölte az izraeli hadsereg.
Tizenharmadszor hallgatta ki a rendőrség a korrupcióval gyanúsított Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfőt pénteken - közölték rendőrségi forrásokból.
Egy bizonyos genetikai változat fiatalkori D-vitaminhiánnyal párosulva növelheti az érintetteknél annak kockázatát, hogy a későbbiekben egy autoimmun betegség, szklerózis multiplex alakul ki náluk - közölték oxfordi kutatók.
Hatalmas mértékben nőtt a tavalyi év végén az üzleti és magáncsődök száma Nagy-Britanniában az egyre mélyülő recesszió miatt. A csődöket nyilvántartó hatóság - Insolvency Service - pénteki ismertetése...
Hatpontos javaslatcsomaggal állt elő az SZDSZ a válság kezelésére - mondta Kóka János frakcióvezető a párt Visegrádon tartott frakcióülésén, pénteken. Hozzátette: ezekkel a javaslatokkal készülnek az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésére, illetve a parlamenti szezonkezdetre.
Újabb reformjavaslatokkal állt elő Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke. A játékosként háromszoros aranylabdás francia sportvezető most a klubok pénzügyeit akarja szabályozni.
750 millió forintról szóló támogatási szerződést írt alá ma délelőtt Budapesten Horváth Csaba oktatásügyért felelős főpolgármester-helyettes, valamint az Építőipari, a Gundel és a Szily szakképző-központ vezetője, így a szakoktatás megújulása zöld utat kapott.
A tejfogyasztás és tej felvásárlási árának emelkedésére számít a második félévtől a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, aki erről pénteken a Tolna megyei Bátán gazdálkodók előtt beszélt.
Az ipari és pénzügyi iparágban is jelen lévő General Electric Co. várhatóan egy hitel leminősítés előtt áll, mely az osztalék mértékének csökkentésére kényszerítheti a vállalatot - közölte a J. P. Morgan pénteken. (ProfitLine.hu)
2009. február 6-án pontosan 1 éve annak, hogy a Budapesti Értéktőzsdére, hosszú idő után először, új értékpapír típus került bevezetésre, a certifikát. A certifikátok a kilencvenes évek eleje óta...
Miközben munkahelyek százai szűnnek meg a gazdasági krízis miatt országszerte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem ugyanilyen nagyságrendben újak is létesülnek, több társaság százas nagyságrendben keres munkavállalókat - tájékoztatta Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-t pénteken.
Hat európai nagybank arra hívta fel az Európai Bizottság illetékeseit, hogy gondoskodjanak pénzügyi segítségről a kelet-európai térség "szélén élő" országoknak. A felhívásról pénteken ismertetést közlő szlovák hírügynökség ennek kapcsán megemlíti példaként Ukrajna, illetve Románia nevét. (ProfitLine.hu)