A honvédelmi tárca teljes állományából 8,3 százalékos havi keresetkiegészítést kapnak azok, akiknek havi bruttó illetménye nem haladja meg a 180.000 forintot - erről Tatán írt alá megállapodást Szekeres Imre honvédelmi miniszter a honvéd szakszervezetek képviselőivel.
A VDSZSZ elnöke cáfolja azt a lapinformációt, amely szerint az újabb sztrájkokról már egyáltalán nem tájékoztatnák előre az utasokat. Mint azt Gaskó István az InfoRádióban elmondta, a munkabeszüntetést megelőző napon - az eddigi gyakorlat az volt, hogy vasárnap délután - közlik, ha üzemkezdéskor sztrájkba kezdenek.
Caroline Petrie-nek valószínűleg azért mondanak fel, mert megkérdezte egy betegét, hogy imádkozzon-e érte. Az angliai Somersetben lakó, baptista felekezetű ápolónő nem érti, hogy miért kell ezért meghurcolni, az eset kapcsán a brit keresztény egyházak is felemelték a hangjukat.
Egy indiai bíróság azért börtönzött be egy férfit - ráadásul újra -, mert közel negyed századdal ezelőtt 115 forintnak megfelelő rúpiát fogadott el hamis orvosi okmányok fejében.
Angliában tizenöt közel-keleti férfit tartóztattak le, miután egy tartálykocsi belsejébe rejtőzve szöktek be az országba. A kamion magyar sofőrjét szintén őrizetbe vette a rendőrség.
Meghalt egy 46 éves nő, akinek budaszőlői házában tűz keletkezett csütörtökön a reggeli órákban. A tűzeset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
Tiltakozását fejezte ki Tokaj polgármestere a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtájról szóló világörökségi állapotjelentés miatt, mert úgy véli: az UNESCO Világörökség Bizottságának elküldött dokumentumban szereplő, a Szerencsre tervezett erőmű megvalósítását érintő javaslat precedens értékű lehet, és "megpecsételheti a világörökségi területek és más természeti területek sorsát".
Ismét jelentős havazás okoz komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket zártak le csütörtökön. A járattörlések budapesti légi járatokat is érintenek.
Emelkedő érdeklődés mellett 144 bázisponttal emelkedett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos DKJ (D100113) aukcióján az átlaghozam, így a korábbi 8,90 százalék után 10,34 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályának munkatársai a Spanyol hatóságok felkérése és az általuk nyújtott információk, valamint nemzetközi elfogatóparancs alapján, előzetes adatgyűjtést...
A K&H leendő és meglévő ügyfeleinek a piaci betéti kamatszintet meghaladó, kiemelkedő kamatokat kínál február elejétől. Így az új pénzzel rendelkező ügyfeleknek 13,13%-os betéti kamatot ajánl a K&H, a meglévő ügyfelek pedig megtakarításaikat többek között a K&H köszönet betétbe, a K&H mix megtakarításba, valamint az egy éves futamidejű K&H lekötött betétbe helyezhetik el....
Két, gyújtogatással keletkezett tűzben indított nyomozást a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az egyik esetben már a gyanúsítottat is elfogták.
Teljesen hamisnak és mélységesen sértőnek nevezte az amerikai püspöki kar elnöke Richard Williamson tradicionalista püspök holokauszttagadó nyilatkozatait - jelentette a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség csütörtökön.
Az országban elsőként, Pécsett már mobiltelefonon is megvásárolhatók és bemutathatók a helyi közlekedési menetjegyek és bérletek, lehetővé téve ezzel sok utas számára, hogy elkerüljék a jegyárusító helyeken való sorban állást....
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forint bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re (FHB), mert a lakáshitelekhez nyújtott hitelfedezeti életbiztosításról 2004 és 2006 között adott egye...
Több mint 50 millió forinttal (160 ezer fonttal) tartozik Gordon Brown brit miniszterelnök Suffolk városának, ahol tavaly nyáron két hetet pihent feleségével és gyerekeivel.
Eddig egy londoni járatot kellett törölni a ferihegyi repülőtéren az újabb nagy-britanniai havazás miatt. A légikikötőt üzemeltető Budapest Airport szóvivője az InfoRádióban elmondta: Londonban csak a lutoni repülőteret kellett lezárni, a többi fogad és indít gépeket.
Az izraeli hadsereg elismerte, hogy katonái okozták annak a három gázai lánynak a halálát, akiknek az apja Izraelben is praktizáló orvos. A tragédia pár perccel azelőtt történt, hogy egy izraeli tévé meginterjúvolta a férfit, akinek gyásza megrázta a nézőket.
Gráf József agrárminisztert és Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert is meghallgathatják a pákozdi földügyben indult újabb büntetőeljárásban. Erről a Magosz szövetségi igazgatója beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Szávay Ágnes, Marosi Katalin kettős magabiztosan legyőzte a Mandy Minella, Claudine Schaul duót, így a magyar női teniszválogatott csütörtökön 2-1-re nyert a luxemburgiak ellen a Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában, Tallinnban.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D100113) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 83.7 milliárd forint összegben...
Ma is liftezik a forint. Szakértők szerint arra is van esély, hogy a forint a következő hónapokban 250-260-as árfolyamra erősödjön, de elérheti a 310-as szintet is a közeljövőben.
Törvénysértő közbeszerzési eljárással és az önkormányzat számára előnytelen feltételekkel akarja megvalósítani a VI. kerület vezetése a Hunyadi téri csarnokrekonstrukciót és a mélygarázs építését - jelentette ki Wertán Zsolt, a KDNP politikusa csütörtökön a főpolgármesteri hivatalban tartott tájékoztatóján.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács tagjaival egyeztet csütörtökön Gyurcsány Ferenc a válság hatásairól a parlamentben. A találkozón részt vesznek a kilenc munkaadói szövetség, illetve a hat szakszervezeti konföderáció képviselői.
Az optimistább forgatókönyv szerint 275 forintos, a pesszimistább szcenárió alapján pedig 300 forintos, vagy afölötti euroárfolyamra kell felkészülni az év során. Abban egyetértenek a szakértők, hogy a forint erősítésére a jegybanknak nincs, vagy alig van eszköze.
Problémamentesen gyógyult az az amerikai nő, akinek a hüvelyén át vették ki egyik veséjét. Az asszony vesedonor, szervét unokahúga kapta meg. A műtétet a baltimore-i (Maryland állam) John Hopkins Medical Centerben végezték.
Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusi bizottságának meghívására Demján Sándor látogatást tesz Washingtonban, ahol részt vesz az 57. Nemzeti Imareggelin, és az azt kísérő rendezvényeken.
Csütörtöktől játsszák a magyar mozik a Benjamin Button különös élete című filmet, amelyet nem kevesebb, mint 13 kategóriában jelöltek Oscar-díjra. A főszereplő Brad Pitt egy olyan embert alakít F. Scott Fitzgerald amerikai író novellájából készült filmben, aki nyolcvanéves aggastyánként születik, majd élete során folyamatosan fiatalodik.
A parlament önfeloszlatását szorgalmazó népi kezdeményezésre a szükséges ötvenezer helyett több mint hatvanezer támogató aláírás gyűlt össze - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Választási Bizottság elnöke.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
A 2008. március 18. napi híradóban valótlanul állítottuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság által 2008. március 15. napján a Budapest, V. kerület Március 15-e térre vezényelt rendőrök azért nem tudtak intézkedni egy koszorút a szobor talapzatáról lerugdaló férfival szemben, mert a csapatszállító járműben szunyókáltak. Ezzel szemben a valóság az, hogy a pihenőidejüket töltő rendőrök a tér ...
A rendőrség őrizetbe vette azt a 37 éves szegedi férfit, aki szerdán halálos közlekedési balesetet okozott Szeged határában, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A helyszínelés adatai szerint egy traktort előzött Szeged határában egy Sándorfalva felé tartó személygépkocsi, a szemből érkező autó vezetője - hogy az ütközést elkerülje - fékezett, majd félrerántotta a kormányt.
Valószínűleg soha többet nem megy bele egyéjszakás kalandba az a 24 éves angol fiú, akinek alkalmi szexpartnere egy késsel tetoválásokat vágott a hátába, amíg aludt.
Feltehetően a világ szélhámos-korelnökét leplezték le Kínában. Egy 99 éves bácsi 750 ezer jüant - 23 millió forintot - csalt ki egy amerikai állampolgártól.
Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármestere és Schneller Domonkos fideszes képviselő is azt állítja, hogy a másikuk tett kirekesztő, rasszista megjegyzéseket a keddi képviselő-testületi ülésen a Pa-Dö-Dö együttes kinézetére, illetve az egyik ismert énekes, Caramel származására utalva. Az esetről hangfelvétel is készült, amely az utóbbi igazát bizonyítja.
Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármestere és Schneller Domonkos fideszes képviselő is azt állítja, hogy a másikuk tett kirekesztő, rasszista megjegyzéseket a keddi képviselő-testületi ülésen a Pa-Dö-Dö együttes kinézetére, illetve az egyik ismert énekes, Caramel származására utalva.
Az FIA elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy hatalmas hiba lenne változtatni a jelenlegi pontrendszeren, ugyanis meglátása szerint a medálrendszer bevezetésével sem lenne több előzés a versenyeken a Forma-1-ben.
A francia PSA Peugeot Citroen konszern már jó ideje tervezi a hibrid autók piacára történő belépést, de a válság miatt egy rossz időpontválasztás könnyen szertefoszlathatja a nemrégiben bemutatott dízel-hibrid technológiához fűzött reményeket. Az autógyár vezetése szerint ők készen állnak, ám a jelenlegi piaci környezet miatt elhalasztják a Peugeot 3008-as alapokra épített, 3,5 literes fogyasztású…
A vártnál nagyobb mértékeben esett vissza Németországban a feldolgozóipari megrendelésállomány decemberben. A szezonálisan és inflációval kiigazított adatok alapján a megrendelések 6.9 százalékkal estek vissza novemberi 5.3 százalékos csökkenés után. Az elemzői várakozások 2.5 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)