Az orosz-ukrán gázvita nyomán a minisztérium megkeresésére választ adó ipari fogyasztók 22 milliárd forint árbevétel kiesést könyveltek el, ami azt mutatja, hogy nem keletkezett súlyos nemzetgazdasági kár - mondta Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Míg a 2008-as év a hitelezési piacon is az októberben kirobbanó hitelválság miatt marad emlékezetes, az év első tíz hónapjának mérlege egyértelműen pozitív. Az Otthon Centrum Hitel Center szakértői szerint 2009-ben a 30 százalékos piaccsökkenés sem kizárt, bár egész éves tendenciát még nehéz jósolni. Jelenleg a rohamosan gyengülő forint jelent komoly fejtörést a pénzintézetek számára, hiszen a…
Jóban-rosszban, amíg a halál el nem választ. A házastársi fogadalom az évek során nem csak érzelmileg, hanem szó szerint, fizikailag is valósággá lesz: a házastársak életmódjukban, így betegségeikben is osztoznak párjukkal. Legalábbis ezt állítja egy meglepő olasz kutatás, amelyik kimutatta: az együtt töltött évek alatt a házastársak szív– és érrendszeri rizikófaktorai – mint például a magas…
Öt év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Weiszenberger László egykori kistérségi megbízottat, az MSZP volt kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, akit hivatalos személyként, hivatali befolyással üzérkedés bűntettében, valamint hivatali vesztegetés bűntettében mondták ki bűnösnek.
Jogilag csak a miskolci kapitány áthelyezésére volt lehetősége az országos rendőr-főkapitánynak, mialatt tartott a többek által cigányellenesnek tartott nyilatkozat miatt indított vizsgálat. Bencze József az InfoRádiónak azt mondta, nem tartotta szükségesnek fegyelmi eljárás indítását.
Az élő munkán lévő járulékok mérséklését, és a környezetszennyező ágazatok adóterheinek növelését sürgeti a Levegő Munkacsoport. A húszéves szervezet számításai szerint ezzel 1500-2000 milliárd forintot lehetne átcsoportosítani, és nemcsak több embernek lenne munkája, hanem a környezet is tisztább lenne.
Egyiptomi vámosok feltartóztatták a Hamász radikális palesztin párt küldöttségét, mert a Gázai övezetbe visszatérőben több millió dollárnyi pénzt volt náluk a bőröndökben - közölte csütörtökön egy biztonsági tisztviselő.
Az MDF örül minden olyan gondolatnak, ami a korrupció visszaszorítását célozza, de a kormányfő által tervezett korrupcióellenes hivatal megvalósításának részleteiről semmit sem lehet tudni - írta Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtöki közleményében.
A jelenlegi gazdasági helyzetben mindent meg kell tenni az európai foglalkoztatás gerincét adó kis- és középvállalkozások megsegítéséért, hiszen a válságkezelésnek ez lehet az egyik legfontosabb eleme - mondta Herczog Edit EP-képviselő....
A Force India tartja magát eredeti tervéhez, és ha minden jól alakul, március elejére elkészül új autójával, így a szezonnyitó előtti utolsó két teszten már pályára viheti a Mercedes-Benz motorral szerelt VJM02-es modellt.
Öt éve indult a Facebook online kapcsolatépítő portál, amely rövid fél évtized alatt diákhálózatból 150 millió ügyfelet kiszolgáló óriásvállalattá terebélyesedett
Még mindig nincs megnyugtató megoldás a tokaji világörökségi területre tervezett szalmatüzelésű erőmű ügyében. Tokaj polgármestere csalódottan fogadta a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtájról szóló világörökségi állapotjelentést, és tiltakozik miatta. A polgármester szerint világörökségi területen nincs helye erőműnek. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a szalmatüzelésű erőművet nem…
Első fokon bűnösnek mondta ki ma a bíróság a rendőrökkel incidensbe keveredett vízilabdázókat. Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt egy igazoltatás közben kezdett dulakodni a rendőrökkel tavalyelőtt.
Egy 34 éves budapesti férfi holttestét találták meg ma a fővárosi Rákos-patakban. A vízfolyás Duna felé eső részén talált halott esetében nem találtak idegenkezűségre utaló okot.
Hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal rendezik meg a Debreceni Egyetem Napját, amely a hazai felsőoktatást szorosan érintő kérdésekre próbálja ráirányítani a figyelmet február 7-én. A Debreceni Egyetem (DE) egész napos eseményén részt vesz többek között Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter, Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, Pálinkás József, az MTA…
"Létezik" - jelentette ki Robert Kalinák belügyminiszter a parlamenti kérdések órájában csütörtökön délután Pozsonyban Köteles Lászlónak, a Magyar Koalíció Pártja képviselőjének válaszolva. Majd hozzátette: "Nem vagyunk videokölcsönző".
Öt éve indult a Facebook online kapcsolatépítő portál, amely rövid fél évtized alatt diákhálózatból 150 millió ügyfelet kiszolgáló óriásvállalattá terebélyesedett, alapítója pedig minden idők legfiatalabb milliárdosa lett.
Itthon évi 7-800 millió (!) palackból lesz szemét, az újrafeldolgozó üzemek szerint viszont kevés a hulladék. Betétdíj, a szelektív gyűjtés és a külföldi módszerek. Szavazzon Ön is!
Magas árak, érthetetlen ajánlatok, alacsony színvonalú szolgáltatás - röviden így foglalható össze, mi az európaiak fő baja a szolgáltatókkal, közülük is főként az energiacégekkel, a bankokkal és a tömegközlekedési vállalatokkal. Egy friss uniós felmérés szerint a magyarok az átlagnál elégedettebbek a hazai fogyasztóvédelemmel, viszont másoknál többet panaszkodnak az ajánlatok…
A migráció, az energiafüggőség és a gazdasági elszegényedés kérdései is veszélyt jelentő tényezőként szerepelnek a nemzeti katonai stratégia nemrég elkészült tervezetében - mondta a honvédelmi miniszter év eleji értekezletén csütörtökön Tatán.
Jogerősen húszhónapos letöltendő börtönre ítélte ma a Keszthelyi Bíróság azt a fertődi nőt, aki tavaly januárban üvegcseréppel többször is megvágott egy taxist. A nő múlt év januárjában a taxissal Vonyarcvashegyre vitette magát, majd a megállított autó vezetőjét váratlanul egy üvegcseréppel többször is megvágta.
Fegyveres bandita rabolt ki egy takarékszövetkezeti fiókot Kecskemét belvárosában. A fekete ruhát viselő, arcát eltakaró férfi csütörtök délután 3 óra körül lépett a megyeszékhely Jókai utcájában található takarékszövetkezeti fiókba. Az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegetve követelte a bevételt. Zsákmányával a rabló gyalog menekült el a helyszínről.
Anna Politkovszkaja meggyilkolása előtt nem sokkal a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) érdeklődött az áldozat címe és adatai iránt - derült ki az ügy vádlottainak tárgyalásán csütörtökön, s a tárgyaláson két vádlott is visszavonta vallomását azzal, hogy azt kényszer hatására tette.
A francia szélsőbaloldal legfőbb pártja, a Forradalmi Kommunista Liga (LCR) csütörtökön kezdődő kongresszusán feloszlatja magát és helyette szóvivőjének, Franciaország egyik legnépszerűbb politikusának, Olivier Besancenot-nak a vezetésével megalakul az Új Antikapitalista Párt (NPA).
Gyurcsány Ferenc szerint az ügyészség ahelyett, hogy tisztességes elvi álláspontot képviselne, felmentő magyarázkodásokkal áll elő annak kapcsán, hogy megszüntette a nyomozást a Jud Süss című náci propagandafilm vetítői ellen. A miniszterelnök erről csütörtöki blogbejegyzésében írt.
Szombathely és Balatonfüred nyerte el a Kultúra Magyar Városa 2009 címet. Az elismerést olyan városok önkormányzatai kaphatják meg, amelyek a kulturális, művészeti életüket kiemelkedően fejlesztik, támogatják. A városok képviselői a kitüntető címet csütörtökön vették át Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól és Kovács Miklóstól, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkárától…
A Magyar Demokrata Fórum lemondásra szólítja fel Szijjártó Pétert, miután a Fidesz szóvivője egy interjúban szabályos korrupciós vallomást tett maga ellen - írta Karsai Péter, az MDF országgyűlési képviselője csütörtöki közleményében.
Fontos és jó jelzésnek minősítette Angela Merkel német kancellár, hogy a Vatikán holokauszttagadó nézeteinek visszavonására szólította fel az egyházi kiközösítés alól a pápa által korábban feloldott Richard Williamson tradicionalista püspököt.
Kevesebben, de több vitamint vásárolnak az utóbbi 2 évben - többek között ez derül ki a GFK piackutató felméréséből. Aki vitamint vesz egészen biztosan vásárol zöldséget és gyümölcsöt is, viszont csak 57 százalékuk fogyaszt teljes kiőrlésű kenyeret.
Egész évben 300 forint körüli vagy a feletti euróárfolyamra kell számítani - mondta a Budapest Alapkezelő elemzője a Portfolio forintról tartott konferenciáján. Bebesy Dániel szerint a forint erősítésére a jegybanknak nincs vagy alig van eszköze. Barcza György, a K&H Bank elemzője valamennyivel optimistább, ugyanis 270-275 körüli euróárfolyamot valószínűsít.
Kezes báránnyá szelídült Bajor Imre mellett Fábry Sándor. A showman az Esti Showder legutóbbi felvételén szakított azzal a jól bevált szokásával, hogy nem hagyja szóhoz jutni vendégeit, és meg sem próbálta lehengerelni dumájával a színművészt.
Az energiaügyi tárca becslései szerint összesen 22 milliárd forintos kár érte az országot a 3 hétig tartó gázvita alatt. Legalábbis ekkora árbevétel kiesésről számolt be az a 22 vállalat, amelynek teljesen vagy részlegesen le kellett állítani a termelést a gázkorlátozás miatt - közölte a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Molnár Csaba energiaügyi miniszter.
Mobiltelefonról is megvásárolhatók mától a helyi járatú buszjegyek és bérletek Pécsen. Ezt a szolgáltatás a baranyai megyeszékhelyen érhető el először az országban.
A francia szélsőbaloldal legfőbb pártja, a Forradalmi Kommunista Liga (LCR) csütörtökön kezdődő kongresszusán feloszlatja magát és helyette szóvivőjének, Franciaország egyik legnépszerűbb politikusának, Olivier Besancenot-nak a vezetésével megalakul az Új Antikapitalista Párt (NPA).
A spanyol Salamanca szerdán, hazai pályán kétszeri hosszabbítás után legyőzte a CSZKA Moszkvát, így a spanyol együttes lesz a MiZo Pécs 2010 ellenfele a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében.
Ukrajnában több mint 45 ezren kaptak 2008-ban ukrán állampolgárságot az államfő, a belügyminisztérium, a diplomáciai és konzuli külképviseletek döntése értelmében, és mintegy 5500-an mondtak le arról, illetve veszítették azt el - olvasható a Kárpátinfó című beregszászi hírportálon.
A Magyar Nemzeti Bank új, hosszabb lejáratú eszközt vezet be, melynek segítségével a magyar bankok tervezhetően és tartósan, 6 hónapos futamidőre, összességében maximum 5 milliárd euró forráshoz...
A Magyar Nemzeti Bank új, hosszabb lejáratú eszközt vezet be, melynek segítségével a magyar bankok tervezhetően és tartósan, 6 hónapos futamidőre, összességében maximum 5 milliárd euró forráshoz juthatnak....
Az ENSZ főtitkára csütörtökön felhívta a világ figyelmét, hogy ha nem teszünk valamit a klímaváltozás megelőzésére, akkor súlyos gazdasági problémákkal fogunk érte fizetni. Ban Ki Mun Új-Delhiben beszélt a fenntartható fejlődésről rendezett háromnapos konferencia nyitónapján.
A jegybank ma délutáni bejelentése szerint egy szokatlan eszközzel hosszabb távú devizalikviditást biztosít a hazai pénzintézeteknek. A hat hónapos futamidejű euróforrás olcsóbb lehet a piacinál,...
A hazai bankrendszer likviditáskezelésének további támogatása érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2009. február 20-tól bővíti az elfogadható fedezeteinek körét az önkormányzati kötvényekkel - áll az MNB...