A tegnap estére jellemző 300-as szintről indultak az első jegyzések az euróval szemben a forintpiacon, és a régiós devizák is stabilan nyitottak. Aztán ismét az eladók kerültek túlsúlyba, így újra 303 fölé emelkedett az euró / forint kurzus.
Habár a töretlenül népszerű Viagra hamarosan tizenegyedik születésnapját ünnepli, úgy tűnik, méltó vetélytársa akadt. Egy, a napokban forgalomba került potencianövelő ugyanis rendszeresen szedhető, és bármikor segít, amikor szükség van rá.
Van tető a fejem felett, két kezem amivel dolgozhatok, mi kell még? Egyeseknek már ennyi is elég ahhoz, hogy szerencsésnek tartsák magukat, mások meg az úszómedencés villában ücsörögve is panaszkodnak. A TÁRKI és az Image Factory legfrissebb kutatása szerint minden harmadik magyar szerencsésnek érzi magát, főként a fiatalok tekintenek optimistán a jövőbe.
Ahogy a 30. jubileumi filmszemle eredményhirdetése felkavarta az állóvizet, úgy a 40. sem múlt el botrány nélkül. Igaz, idén a játékfilmes zsűri kiosztotta a fődíjat, a szemlével párhuzamosan folyó Magyar Filmplakát 2009 című kiállítás zsűrije döntött úgy, hogy egyetlen pályamunkának sem ítél díjat. Indoklásuk lesújtó: a magyar filmplakátok szürkék, jellegtelenek, lehangolóak.
Fél másodperccel a mérkőzés vége előtt szerzett hárompontos dobással nyert 100-99-re a címvédő Boston a Philadelphia ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján.
Szerdától nyolc forinttal nő a benzin és öt forinttal a gázolaj ára - értesült a holtankoljak.hu. A benzin országos átlagos ára átlépi ezzel a 250 forintos határt, a gázolajé pedig 256 forint lesz literenként.
A tájékoztatás szerint több ezer fegyveres körülzárt egy rendőrőrsöt a Szvat-völgyben, amely Pakisztán egyik legkedveltebb idegenforgalmi célpontja volt, amíg nagy része a tálibok kezére nem került 2007 nyarán.
Az Egyesült Államok folytatja tárgyalásait Kirgizisztánnal a közép-ázsiai országban létesített amerikai légitámaszpont fennmaradásáért annak ellenére, hogy Kurmanbek Bakijev kirgiz államfő bejelentette a manaszi támaszpont bezárását - közölte szerdán a biskeki amerikai nagykövetség.
Ha nem születnek közös döntések, akkor ez az ország veszített. Szükség van a reformokra, de kérdés, hogy ki fogja ezeket végrehajtani, finanszírozni - nyilatkozta a korménybiztos
A kezdeti tétovázás és bizonytalanság után a vezető amerikai részvénypiacok a keddi napon erődöni tudtak, a vállalati és ingatlanpiaci hírek következtében. (ProfitLine.hu)
A Deka International S.A. a PSZAF határozata alapján két új alap, egyenként három befektetési jegy sorozatát vezetheti be Magyarországon, az alapok kifejezetten a német részvénypiacra fókuszálnak. A...
A vagyonnyilatkozatok alapján nyilvánosságra hozott adatok szerint igazi álomállásnak nevezhető a jegybanki tisztség. A legjobban fizetett választott tisztségviselők a Magyar Nemzeti Bank vezetői, az elnök javadalmazása eléri a havi bruttó 7,8 millió forintot - írja a Napi Gazdaság....
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán szerény nyereségekkel kezdhetnek, a keddi előretörés lendületéből talán marad valami szerdára is. Nézze meg, hogyan zártak rés...
A „Fekete Párduc”, azaz az Aranycsapat nagyszerű kapusa, Grosics Gyula 1926. február 4-én született. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Európa Kupa-győztes labdarúgó szerdán ünnepli 83. születésnapját.
A hazánkban is gyártóegységgel rendelkező svéd háztartásigép gyártó vállalat, az Electrolux szerdán 474 millió svéd koronás adózás utáni veszteséget jelentett a negyedik negyedévről, az előző évi 1,126 milliárd koronás nyereség után. (ProfitLine.hu)
A Független Rendőr Szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a bérkompenzáció és a cafeteria rendszer jelenlegi formáját. Az érdekvédők szerint a részleges jövedelempótlás helyett olyan életpálya modellre van szükség, amely vonzóvá teszi a rendőri hivatást és egzisztenciális biztonságot nyújt valamennyi kollegának.
A lehetségesnél több közmunkást foglalkoztatnának a kórházak: a meghirdetett 800 helyre 900 igény érkezett az egészségügyi intézményekből - írja a szerdai Népszabadság.
Az Európai Parlament most azt kéri, hogy a munkaidő heti legfeljebb 48 óra legyen, a tagországok a kivételek rendszerét 3 éven belül szüntessék meg, és az ügyeleti idő inaktív részét számítsák bele a munkaidőbe. Vita a munkaidőről szóló irányelvről.
Suchman Tamás szerint nagy segítség lenne Magyarországnak, ha a számára hiteleket nyújtó szervezetek átütemeznék az adósságot, az azonban öngyilkosság lenne, ha ezt az ország maga kezdeményezné
Barack Obama amerikai elnök alaposan felrúgta a protokollt a Fehér Házban. Obama törölte a szigorú öltözködési szabályokat, felesége, Michelle azonban bekeményített. Megszabja például, hogy kikkel barátkozhatnak lányai, de még azt is, hogy a személyzet nem készítheti el reggelijüket.
Három évig készült az Utolsó idő forgatókönyve - árulta el az elsőfilmes Mátyássy Áron az InfoRádiónak, miután megnyerte a 40. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíjának számító Arany Orsó-díjat. A film az 1990-es évek végén egy, az ukrán határ közelében élő fiatal fiúnak és megerőszakolt, fogyatékos húgának történetét dolgozza fel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,12 pontos emelkedéssel, 11.810,12 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest ez 0,78 százalékos erősödés.
Félóránként születik valamilyen rendellenességgel egy csecsemő Kínában - ez azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben negyven százalékkal növekedett ez a szám, vallotta be az ország egyik vezető családtervezéssel foglalkozó illetékese.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Tv2-vel és műsorgyártó cégével szemben, mert elhitették a fogyasztókkal, hogy a Megasztár 4-ben az ő szavazataikon múlik a versenyzők továbbjutása.
Zeév Boim építés- és lakásügyi miniszter az izraeli katonai rádióban úgy nyilatkozott, hogy a gázai izraeli hadműveletek következő lépésének "a terrorista Haníje likvidálásának" kell lennie.
Elfogták azt a csanyteleki férfit, aki a helyi iskola tornatermének felrobbantásával fenyegetőzött - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: GYÓGYSZERCÉGEK ÉS LAKÁSÉPÍTÕK HÚZTÁK A PIACOT -a kereskedés második felében számottevő erősödés bontakozott ki az USA részvénypiacain, a gyógyszeripar...
A Hócipő című lap hárommillió forintot kapott a munkaügyi minisztériumtól egy nőnapról megemlékező cikk közléséért - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben. A napilap írása szerint a Szociális és Mun...
Az elmúlt napok forintgyengülését és a magyarországi recessziós környezetet tekintve elképzelhető, hogy rontja a magyar államadósság hitelminősítését a Moody’s - írja a Bloomberg hírügynökség....
Több roma vezető ellenzi, hogy cigány önvédelmi gárda létesüljön a Nyugat-Dunántúlon - írta a Kisalföld szerdai száma. A gárda megalakításának szándékát a Győr-Moson-Sopron megyei cigányok érdekvédelm...
A 2006-os és 2007-es rekordévek után az osztrák ingatlan- és beruházási piac - az európai trendnek megfelelően - 2008-ban a 2004-2005-ös szinthez közelített. Ennek ellenére Bécsben a felsőkategóriás...
Hozzávalók: A tésztához: 1 pohár langyos tej 6 dkg olvasztott margarin 5 evőkanál cukor 2,5 dkg élesztő 5 pohár liszt 2 db tojás Valamint: lekvár pici zsír 1 db tojás
A svájci Roche gyógyszergyár szerdán 8,97 milliárd svájci frankos adózott eredményt jelentett a tavalyi évről kisebbségi részesedések nélkül, 8 százalékkal kevesebbet a 2007-es, 9,76 milliárdos rekord...
Az egyik amerikai kábelszolgáltató televíziónézői megdöbbentő képsorok szemtanúi lehettek az NFL-döntő, a Super Bowl közvetítése közben. Nem sokkal a Pittsburg Steelerstől végül vereséget szenvedő Arizona Cardinals utolsó touchdown-ja után a képernyőn egy vad csípőmozgásba kezdő férfi jelent meg, kinek farmercipzárját egy nő lehúzta, majd a páros élénk szexbe kezdett.
Esélyegyenlőségi miniszteri posztot ajánlott fel Lilian Thuram egykori világ- és Európa-bajnok futballistának Nicolas Sarkozy francia elnök, de a korábbi kiváló védő visszautasította a felkérést.
Bennégett egy ember abban a házban, amely szerda hajnalban gyulladt ki Debrecenben. A romos épület tele volt gyúlékony hulladékkal, ez feltehetően gyorsan lángra kapott, és a bent tartózkodó ember már nem tudott kimenekülni.