Monique Covet megnagyobbíttatta fenekét. A pornósztár háromszáz köbcentis implantátumot helyeztetett be hátsójába. A szépség rendkívül elégedett az eredménnyel, szerinte olyan lett a popsija, mint Jennifer Lopeznak. Monique-ot a napokban hazaengedték a kórházból, jelenleg édesanyjánál lábadozik.
Különös, de nem példa nélküli eset történt még szombaton a Heves megyei Boldogon. A Hatvantól nyolc kilométerre lévő, háromezres lélekszámú település művelődési házában gödöllői tűzoltók búcsúztatták éppen nyugdíjba vonuló boldogi kollégájukat, amikor a zártkörű rendezvényre helyi cigány fiatalok próbáltak bejutni. A szóváltásból verekedés lett, amely egy súlyosan, három könnyebben sérült…
Szokatlan energiaforrást használva fűthetik otthonaikat a jövőben egy grönlandi település lakosai: cápazsírral melegíthetik fel házaikat. A dániai Lyngby egyetemén folyó kutatások jelenleg azt...
Az MSZP szerint a józan kompromisszumkészség hozott eredményt a szlovák oktatási törvény magyarnyelvű helységnevekkel kapcsolatos módosításakor - jelentette ki Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke szerdán az MTI-nek.
Egy nappal azután, hogy a Magyar Televízió (MTV) zsűrije úgy döntött, idén Mark képviseli hazánkat a moszkvai Eurovíziós Dalversenyen, az énekes kiadója arról tájékoztatta az MTI-t: Mark visszalép a jelöléstől.
Az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 522,000 fővel csökkent januárban decemberhez képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján az ADP adat alapján. A decemberi előzetes 659,000 fős csökkenést a felülvizsgálat után 693,000 főre módosították. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt napokban Nagy-Britannia szerte a külföldi munkavállalók alkalmazása ellen tüntettek az angol munkások. A brit alkalmazottak szerint ugyanis nem helyes, hogy a válság kellős közepén, amikor...
Csütörtökön és pénteken kétnapos, kihelyezett frakcióülést tart az SZDSZ a Pest megyei Visegrádon - közölte Gusztos Péter, a párt ügyvivője. A tanácskozáson a liberális képviselők megkezdik a...
Nőtt a kiemelt adónemekből származó bevétel az elmúlt évben az észak-magyarországi régióban, összességében több mint 330 milliárd forint folyt be, amely 4,1 százalékkal volt több a megelőző évinél - közölte Nagy László regionális igazgató sajtótájékoztatón szerdán, Miskolcon.
A jegybank, a pénzügyi kormányzat, a pénzpiacok és a gazdaság szereplői számára egyaránt ismeretlen terep a 300 forintnál drágább euro, így az sem látszik, vannak-e egyáltalán eszközök, amelyekkel fékezhető a hazai fizetőeszköz további tartós értékvesztése.
Januárban 522 ezerrel csökkent a magánszektorbeli munkahelyek száma (a kormányzati szektor nélkül) az Egyesült Államokban - derül ki az ADP cég felméréséből. A piac 515 ezer fő körüli csökkenésre...
Újabb lendületet adhat az autonómia küzdelemnek Traian Basescu budapesti kijelentése, miszerint soha nem lesz autonómia Székelyföldön, jelentette ki Ferencz Csaba.
Katonák mentettek ki három partra vetett folyami delfint egy tóból Nepálban. A ritka példányok az áradás idején úsztak fel egy tóba, ahol az ár levonulása után ottrekedtek. A katonák és a vízügyi...
A kormányszóvivő bejelentette: az állam két évre garanciát vállal azokra a lakáshitel-törlesztőrészletekre, melyeket az állásukat vesztett emberek nem tudnak kifizetni. A Fidesz szerint a kormány fél évet késett a segítségnyújtással.
A Palesztin Hatóság kormánya bejelentette szerdán, hogy 600 millió dollárból építenék újjá az izraeli offenzíva során súlyos károkat szenvedett Gázai övezetet. Szalám Fajjád miniszterelnök...
A kormány által tegnap létrehozott Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) felállításával kapcsolatban a Fidesz megfogalmazta, hogy a kormány ismét csak vizsgálódik ahelyett, hogy cselekedne.
A Weber Shandwick és az Economist Intelligence Unit nemzetközi vállalatvezetők körében felmérést végzett arról, hogy az internet hogyan befolyásolja a cégek hírnevét világszerte. A "Kockázatos üzlet: az online hírnév" című kutatásból kiderül: a felsővezetők kétharmada szerint cégük hírnevét veszély fenyegeti az online szféra felől. Leginkább az alkalmazottak szabotázsakciójától és a téves címre…
A Sláger Rádió frekvenciájára cserélné a Kossuth adó hullámsáv-tartományát a Magyar Rádió - hangzott el az egyik, neve elhallgatását kérő tag közlése szerint a médiahatóság ülésén
Továbbra is komolyan gondolja a Milan, hogy a Los Angles Galaxytól márciusig kölcsönkapott David Beckhamat végleg megszerzi, s ezért akár 14 millió fontot (4,7 milliárd forint) is hajlandó lenne kifizetni az amerikai klubnak.
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabadi Béla volt politikai államtitkárt hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűncselekmények miatt harmadfokon, jogerősen a Legfelsőbb Bíróság.
A rendőrség két középiskolást gyanúsít a három kismacska kegyetlen kivégzésével. Jelenleg is folyik a kihallgatásuk, otthonaikban házkutatást tartanak.
Az MDF mindig nyitott a kisebb parlament létrehozásában, emellett az MDF egyedül képviseli évek óta a tisztán listás választási rendszer szükségességét - mondta Dávid Ibolya az MTI-nek adott...
Az osztrák rendőrség egy országúti ellenőrzés során őrizetbe vett két magyar állampolgárt, akiknek a gépkocsijában 14 kilogramm - hozzávetőleg 210 millió forintot érő - heroinra bukkantak. A rutinellenőrzés során a két magyar - az egyik 29, a másik 40 éves - a kikérdezés alatt ellentmondásba keveredett, az osztrák rendőrök ezért ügy döntöttek, hogy átvizsgálják a járművet.
A Gyurcsány-kormány szó nélkül tűrte, hogy a Ferihegyi repülőtér üzemeltetője elnyomja a munkavállalók sztrájkját, és hozzá nem értő munkaerővel dolgozzon napokig, megsértve számos biztonsági előírást – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Fónagy János.
Közérdekű információ, hogy a nagy állami vállalatok felső vezetői mennyit keresnek - döntött a Fővárosi Ítélőtábla kedden másodfokon is, és ezzel pert nyert a Blikk.
Enyhítette a kereskedelmi bankok tartalékolási szabályait az ukrán jegybank, új szintet vezetve be a devizában elhelyezett tartalékokra - jelentette be szerdán a kijevi központi bank egyik...
Az állam átmeneti időre garanciavállalással segíti azokat, akik lakáshitelt vettek fel, majd a válság miatt önhibájukon kívül elvesztették munkahelyüket - jelentette be Daróczi Dávid a kormányülést kö...
Az osztrák rendőrség egy országúti ellenőrzés során őrizetbe vett két magyar állampolgárt, akiknek a gépkocsijában 14 kilogramm - hozzávetőleg 210 millió forintot érő - heroinra bukkantak.
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabadi Béla volt politikai államtitkárt hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűncselekmények miatt harmadfokon, jogerősen a Legfelsőbb Bíróságon (LB)...
Február 5-én, csütörtökön este 7-től az vendége lesz Tordy Géza. A Nemzet Színészével Balogh Erika beszélget Jellem-vonások című sorozatának részeként.
Pénteken várhatóan 5+1 új pályázati felhívással bővül gazdaságfejlesztési kiírások köre. Újdonságnak számít a 2.1.3-as kiírás, amelynek célja magas foglalkoztatási hatású komplex projektek támogatása - értesült a Világgazdaság.
Elfogta a pécsi rendőrség azt a két fiatalkorú diákot, akiket a kegyetlen állatkínzással gyanúsítanak, tudta meg a Velvet Bojtor Bernadettől, a Pécsi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől.
Felmentést kért a Legfelsőbb Bíróságon Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója az ellene és három társa ellen zajló, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult bűntetőperben szerdán. A Postabank szerinte egy óriási tankhajó volt.
Hívj, keress, szeress! címmel Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő-íróra emlékező estet rendez a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre a Polgárok Házában (VIII. kerület, Visi Imre u. 6.) február 11-én este hat órakor.
Továbbra sem nyilvános a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács által jóváhagyott középtávú stratégia, mely a nemzeti vagyon fejlesztésével, hasznosításával, elidegenítésével kapcsolatos kormányzati terveket tartalmazza, holott azt a vagyonkezelő már 2008 júliusában jóváhagyta. - fogalmazott Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő.
A nők nyugalmi állapotban mért szívritmusa, amely olcsón és eszköztelenül mérhető jellemző, megjósolhatja, van-e emelkedett kockázatuk szívinfarktusra vagy szívbetegségekre - közölték amerikai kutatók szerdán.
Úgy tűnik túl korai volt Britney Spears visszatérése, a 27 éves énekesnő idegei ugyanis a mai napig nincsenek rendben. Sőt, ahogy közeledik a világturné kezdete, egyre rosszabb állapotban van, apja, Jamie a próbaterembe hívta k az orvosokat lányához.
Míg évszázadokkal ezelőtt a borbélyok hajat vágtak, borotváltak, fazont igazítottak, ma a szakállviselés visszaszorulásával és a borotvagépek elterjedésével már megszűnt, illetve átalakult a foglalkozásuk. Ezt az ősi mesterséget élesztette újra – ha csak egy rövid időre is – Zsidró Tamás, nem kisebb esemény apropóján, minthogy újra bemutatják a nagy sikerű Sevillai borbélyt.