Veszprémbe viszik a Szent Koronát, Gizella keresztjét és a történelmi zászlókat is az idei Gizella napokon – jelentette be Czaun János alpolgármester. A város így akar tisztelegni az idén 950 éve elhunyt boldog Gizella emléke előtt.
Ma kezdődik Princz Gábornak, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatójának és társainak harmadfokú büntetőpere a Legfelsőbb Bíróságon. A büntetőperben több tárgyalást is kitűzött a bíróság, döntésre a jövő héten lehet számítani.
Összesen csaknem százmillió forintnyi adót csaltak el fiktív számlák segítségével azok az építési vállalkozók, akiket kedden jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
A Kulturális Turizmus Évének népszerűsítésére nagyszabású plakátkampányt indít februártól Budapesten a Magyar Turizmus Zrt. A kampány keretében 100, különféle nagyságú, a főváros közterületein és a metrókocsikban elhelyezett plakát irányítja az érdeklődők figyelmét az idei eseményekre.
Az AC Milan elnöke, Adriano Galliani kedden kijelentette: minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a csapatnál tartsák David Beckhamet, aki kölcsönbe érkezett hozzájuk a Los Angeles Galaxytól.
A Fidesz szerint az, hogy a forint az euróval szemben átlépte a 300 forintos lélektani határt, egyértelműen a kormányzati politika kudarcát jelenti. Az ellenzéki párt a forint újbóli gyengülési hullámának kezdetét a parlament múlt heti rendkívüli ülésével kapcsolja össze.
Megszületett az abszolút szemlerekord. A 40. Magyar Filmszemle két fő helyszínén - a MOM Palace és a Budapest Kongresszusi Központ vetítőtermeiben több mint 51 ezer néző volt kíváncsi a magyar filmekre hétfő estig.
Kanada és az Európai Unió hétfőn tiltakozott a "Vásárolj amerikai árut" irányelv ellen, amely a képviselőház által múlt héten elfogadott 819 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomag része.
Az IMF meg akarja kétszerezni, 500 milliárd dollárra, a kormányzati hitelezésre rendelkezésre álló alapját, hogy a globális válságból eredő kihívásokra reagálni tudjon
A közalkalmazottak érdekeit védelmező szakszervezetek sztrájkja miatt hajnalban megbénult a bajorországi települések közforgalma: nem járnak a villamosok, az autóbuszok, de leállt a metró is, ami szabályos káoszt okozott München, valamint a többi nagyváros központjában.
Egy libanoni férfit rejtett egy gyanús autó csomagtartója a kiszombori határátkelőhelyen hétfőn késő délután. Az ellenőrzéskor az ideges sofőr vonakodott kinyitni a csomagtartót, a vámosok és a határrendészek ezért azt gyanították, hogy cigarettát rejtett el a szír férfi az autóban. Meglepetésükre egy ember lapult az autó hátuljában.
Pat Cortina, a jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a keddi sajtótájékoztatón ismertette 23 fős keretét a csütörtöktől vasárnapig tartó rigai olimpiai selejtezőre, mely az elmúlt 45 év legnehezebb, egyben legrangosabb tornája lesz a magyar csapat számára.
Az önkormányzatok számára várhatóan rosszabb lesz az idei év a tavalyinál, a kormány 130 milliárd forintot von ki a rendszerből - mondta Varga Mihály (Fidesz)kedden Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által finanszírozási kérdésekről szervezett konferencián.
A nyersanyagok az elmúlt hónapok folyamán meglehetősen eltérő teljesítményt mutattak, akárcsak a kitermeléssel foglalkozó vállalatok részvényei. A bányatársaságok az időszak nagy vesztesei voltak,...
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. 11,6 százalékos nettó árbevétel-növekedést ért el tavaly az előző évhez képest – mondta Balogh Levente, a cég tulajdonos ügyvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Kóka János a tavalyi évben egy Audi 8-as gépkocsival gyarapodott, tartozásainak összege pedig 161 millió forint volt; Herényi Károly hiteltartozása növekedett, a többi frakció vezetőjének vagyoni helyzete viszont lényegesen nem változott a múlt évben.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke kijelentette, pártja nem mond le a területi autonómia célkitűzéséről, hozzátéve, Székelyföld akkor is létezni fog, amikor azok, akik ma az autonómia ellen vannak, nem lesznek már politikusok.
Több nyelvet beszélő, magasan képzett diplomás mérnököket alkalmaznának szívesen a munkaadók, ám a felsőfokú végzettségűek többsége nem ilyen - ez volt az egyik megállapítása a mérnökképzésről szóló szakmai konferenciának, amelyet Miskolcon rendeztek kedden.
Több nyelvet beszélő, magasan képzett diplomás mérnököket alkalmaznának szívesen a munkaadók, ám a felsőfokú végzettségűek többsége nem ilyen - ez volt az egyik megállapítása a mérnökképzésről szóló s...
Buzgón magyarázkodik Ian Thorpe, miután cikkek és fotók jelentek meg róla és brazil úszóbarátjáról, Daniel Mendesről. Minden idők legkiválóbb ausztrál úszójáról az a hír járja, hogy meleg, és évek óta Daniellel él együtt.
Tiszta a miniszterelnök vagyonbevallása a kormányszóvivő szerint. Daróczi Dávid kedden újságíróknak azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára az elmúlt 2-3 évben nem vett nagyobb értékű vagyontárgyat, és megtakarításaik összege nem változott jelentősen. Bár Gyurcsány Ferenc 114 millió forint osztalékot vett fel cégéből, a pénz jelentős részét egyszerűen felélték, például…
Délig tudta feltartani a masszív, a forintra nehezedő leértékelődési nyomást a 300-as szint az euróval szembeni árfolyamban. Délután ennél - a lélektanilag fontosnak tartott szintnél - már jóval...
Visszafogott GDP növekedésre számíthat az elkövetkező évek során Kelet-Közép Európa, különösen az olyan jelentős belső egyensúlyhiánnyal küzdő országok, mint amilyen Lettország vagy Ukrajna - jelentette ki Michael Heise, az Allianz Csoport vezető közgazdásza a globális gazdasági válságról és annak hatásáról Varsóban tartott sajtóbeszélgetésen....
A magyar szuverén adósosztályzattal azonos szintre sorolta be a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-t a Standard & Poor´s. A nemzetközi hitelminősítő közepes befektetői "BBB" partnerkockázati és bizt...
Az elkövetkező 3-5 hét időtávon nem zárható ki, hogy a forint árfolyama eléri a 315-ös szintet az euró ellenében - vélik a Danske Bank elemzői, akik a régiós devizák elmúlt napokban tapasztalt...
Átlépte a 302 forintot az euró árfolyama. A bankközi devizapiacon kedd délután 15 órakor új történelmi rekord született: 302,50 forinton kötöttek üzletet. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbanká...
A kiegyensúlyozott tájékoztatás nevében a francia rádióknak ezentúl nem csupán a politikai, hanem minden műsorukban számon kell tartaniuk, hogy a politikai szereplők mennyi ideig beszéltek, ráadásul mindezt immár a kampányidőszakon kívül is meg kell tenniük. A médiatörvényben megfogalmazott szabály szerint a televíziókban és a rádiókban biztosítani kell, hogy a politikára fordított beszédidő egy-…
303 forinton is járt kedden az euró - a magyar fizetőeszköz árfolyama délelőtt lépte át a lélektani határt. A jegybank továbbra sem lép, szakértők szerint a magyar államadósság már nem lesz finanszírozható. Azonnali válságkezelő intézkedések továbbra sincsenek, újabb megszorítások viszont várhatóak. Gyurcsány eközben elismerte, hogy a gyenge forint növeli az államadósságot. A Fidesz szerint a…
Kompromisszumos döntést hozott kedden a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) a fekete-tengeri Kígyó-sziget szénhidrogénekben gazdag kontinentális talapzatának Románia és Ukrajna közötti megosztása ügyében. A két ország kiaknázási jogosultságának választóvonalát úgy húzta meg a bíróság, hogy Románia az általa igényelt tengeri terület nagyobb részét - számítások szerint 79 százalékát - megkapta.
Sírás, erőszak és trágár beszéd jellemzi az angol Channel 4 új műsorát, a „Boys and Girls Alone” című valóságshowt, amelyben 20 gyereket zártak össze néhány bungallóban, Cornwall megyében, egy elszeparált területen.
Maffiamúzeum nyílt a dél-itáliai Reggio Calabriában. A helyi szervezett alvilág, a ndrangheta történetét bemutató múzeumnak a rendőrség által a maffiától elkobzott épület ad otthont.
Szalai Ádám valóra vált álomnak nevezte, hogy a Real Madrid jelölte őt keretébe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, továbbá meghívást kapott Erwin Koeman szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba.
Startolhat a Kodály köröndön található, 19. századi műemléképület-együttest takaró Andrássy Palace Gardens építése, melynek kivitelezője a Reneszánsz Zrt. lesz- jelentette be fejlesztő cég. A projekt...
Mennyire végesek a megújuló energiaforrások - ezt a kérdést vizsgálja David Eichler professzor cikke a Facts & Arts internetes kiadásában. Képesek lesznek-e a megújuló energiaforrások fedezni energiaszükségleteinket, ha majd a hagyományos energiaforrások kimerülnek, vagy olyan drágák lesznek, hogy gazdasági szempontból sem lesz érdemes használnunk őket....