A rendőrséget az elmúlt évek szociálliberális kormányzásai szisztematikusan juttatták oda, hogy nem képes a jelenlegi helyzetben hatékony munkát végezni – mondta el Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a hírTV Péntek 8 című műsorában. Kövér szerint a hazánkban kialakult válság jelentős okozója az a közgazdász elit, amely hagyta, hogy Gyurcsány-kormány 2006-ig folytassa a fe...
Barack Obama amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy 2010 augusztusának végére az amerikai hadsereg befejezi harci feladatait Irakban, és 2011 végére minden amerikai katonát kivonnak a közel-keleti országból. A két időpont közti időszakban az Irakban állomásozó csapatok tanácsadó szerepet látnak el az iraki hadsereg kiképzésében és felszerelésében.
Demszky Gábor jelenléte ellen tüntetett ma Nagyváradon az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetének mintegy húsz fős csoportja Budapest főpolgármestere a Várad című folyóirat meghívására érkezett a partiumi városba, ahol bemutatta a Keleti Éden című könyvét. Demszky a rendezvénynek helyet adó művelődési házból lépett ki éppen, amikor a kopaszra…
Belső vizsgálatot indított a Szegedi Rendőrkapitányság, amiért a helyi kommandósok tévedésből állítottak elő januárban két fideszes politikust. Az ügyészség pedig közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az ügyben az érintettek, a Fidesz ifjúsági tagozatának két képviselője tett panaszt.
Miközben riválisai a gyárakban dolgoztak, a Red Bull Racing Valenciában készült az idei szezonra. Az energiaital-gyárosok négy napon át rótták a köröket a spanyol ringen, ahol felkészítették az új autót a jövő heti tesztre.
Demszky Gábor jelenléte ellen tüntetett pénteken Nagyváradon az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetének mintegy húsz fős csoportja - jelentette a Mediafax hírügynökség.
Hazaérkezett péntek este Milan Milutinovic egykori szerb elnök, akit az ENSZ hágai törvényszéke előző nap felmentett a Koszovóban a múlt évtized végén elkövetett háborús bűnök vádja alól.