A nyersanyagárak eséséből adódó gyors dezinflációs szakasz rövidesen véget érhet, és a továbbiakban a visszaeső hazai kereslet lehet az infláció mérséklődésének további forrása - jósolják a Magyar...
A Lehman Brothers kiesése után a CIG Közép-európai Biztosító új befektetőt keres - jelentette be Járai Zsigmond, a biztosító felügyelőbizottságának elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az elmú...
Először fogalmazták meg szlovák politikusok, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) létét nem kifogásolják, csak azt nem tudják elfogadni, hogy a fórumot a parlament saját állandó i...
Hódmezővásárhelyről valósította meg az amerikai álmot két fiatalember. Kosahuba Tamás, alias Kazub és P. Tóth Csaba, vagyis Tocsa Kelet-Európa divatmoguljai közé küzdötték magukat, olyan ruhákat dobtak piacra, amilyeneket a híres amerikai zenészek hordanak. Huszonéves korukra az a legnagyobb problémájuk, hogy melyik Las Vegas-i mulassák el munkájuk gyümölcsét.
Jelentősen esve mélypontjára süllyedt 2008 decemberében a vásárlási hajlandóság a GfK Hungária legújabb, a magyar kiskereskedelmet vizsgáló kutatása szerint - mondta Kozák Ákos, a piackutató intézet igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. Az adatok arra utalnak, 2008 végéig a hazai fogyasztók többsége nem vett tudomást arról: a válság miatt át kellene alakítania vásárlási szokásait.
Nincs rá példa, hogy egy ország megakadályozza az Európai Unió bővítését – fogalmazott Schmitt Pál, az EU–Horvátország közös parlamenti bizottság EP által delegált elnöke zágrábi tárgyalásait követően. Schmitt meglepőnek nevezte ezt a döntést, mivel saját csatlakozási tárgyalása idején Szlovénia kinyilvánította, hogy nincsenek határvitái szomszédaival.
Statisztikai adatokkal szemlélteti kampányában piaci súlyát és befolyását a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ). A kampánnyal a szervezet új arculatát is bevezetik.
Különös kis család történetét osztotta meg velünk a Sirius Alapítvány. Vali, a csontig lesoványodott rotweiller két kölykének köszönhette azt, hogy életben maradt
Bokros Lajos tervezett indításával az MDF lemondani látszik az előző kampányait meghatározó "új jobboldal" jelszaváról, így a "konzervatív" önmeghatározást a "reformpárt" ars poeticája válthatja fel - olvasható a Nézőpont Intézet aktuális elemzésében.
Ösztöndíjat alapítottak roma fiatalok életpályájának támogatására - jelentette be Kulinyi Márton, a "Budapest Esély" Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Büntetni lehetne bizonyos feltételek mellett annak tagadását, hogy a Szovjetunió győzelmet aratott a második világháborúban - vélekedett Jurij Csajka, Oroszország legfőbb ügyésze szerdán Moszkvában.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében egy valótlan tartalmú körlevélre hívja fel a figyelmet az Ericsson. Mint írják, a közelmúltban útjára indult egy valótlan tartalmú, és ezáltal rosszindulatúan...
A jelenlegi ítélettel még nem értek véget a 102 éves olasz hölgy megpróbáltatásai, ugyanis a háromlépcsős olasz jogrendszer értelmében a fellebbezés miatt újabb tárgyalásokra kerülhet sor. A ma már ágyhoz kötött néni 90 évesen járt először a bíróságon, amikor pert indítottak a néhai nagypapától örökölt telken illegálisan épített lakóingatlan ügyében....
Hamar elillant a jókedv a tengerentúlon, Bernanke és Obama pozitív hangvételű beszéde nem sokáig fűtötte a piacokat. A befektetők a ma induló banki stressztesztre koncentrálnak, mely vélhetően...
Rendőrökre támadt egy hattagú cigány család a siófoki Tesco parkolójában. A romák nehezményezték, hogy a járőrök igazoltatták a sofőrt, miután beállt a mozgáskorlátozottaknak fenntartott egyik helyre.
A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) létrehozására is költöttek mintegy kétmillió forintot a civilszervezetek pénzéből - közölte Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán.
Mikola István (Fidesz) szerint átverés az a bejelentés, hogy eltörlik a kórházakat gúzsba kötő teljesítményvolumen-korlátot (tvk), az ugyanis nem szűnik meg.
Lassan a fináléba ér a hazai gyorsjelentési szezon, az eddigi eredmények alapján panaszra nem lehet okunk, hiszen a társaságok többségében az elemzői várakozásoknak megfelelő, vagy azt meghaladó...
Dávid Ibolya biztos abban, hogy meg tudják győzni az MDF-en belül azokat a képviselőket, így például Katona Kálmánt is, akik ellenzik Bokros Lajos jelölését az MDF EP-listájának élére. Az MDF elnöke szerint most az a fontos, hogy egymásra találjanak azok az erők, akik normális kiutat tudnak találni az országnak a válságból.
Sikerült megalkotni a válságkezelés magyar receptjét: minden ellenkező kormányzati híresztelés ellenére a kabinet tovább szorítja az adóprést, és olyan magas szintre tornássza fel a kiadásokat, hogy...
A hajhullás nőket, férfiakat egyaránt érzékenyen érintő jelenség. Bizonyos mértékű hajhullás minden egészséges ember esetében természetes, ugyanakkor időnként komoly kórképek kísérője, vagy figyelmeztető jele is lehet: ilyenek például a pajzsmirigybetegségek.
A Nézőpont Intézet szerint van vesztenivalója az MDF-nek Bokros Lajos jelölésével, de szavazatokat vehet el a legnagyobb konkurensétől: az SZDSZ-től. Dávid Ibolya szerint az "egymásra találás" törvényszerű volt
Ismét teljes gőzzel dolgoznak azok az Opel-gyárak, ahol Corsákat szerelnek össze, sőt, pótműszakokat kell beiktatni, akkora a kereslet, közölték a cég rüsselsheimi központjában szerdán. A német kormán...
Egyre népszerűbb és kiforrottabb szolgáltatásokkal találkozhatunk az internetes adatszűrés terén. Ezekkel a programokkal egyszerűen kiválaszthatjuk azokat a tartalmakat, amelyektől szeretnénk távol tartani gyermekeinket, szóljon az szexről, drogról, vagy akár politikáról.
2011-es euróbevezetést tart elképzelhetőnek a kormány, ha az Európai Unió - teljesítve a magyar kérést - lerövidíti a közös fizetőeszköz átvételének folyamatát. A miniszterelnök az Európai Bizottság elnökét győzködte Brüsszelben ennek szükségességéről, aki viszont egyelőre elzárkózott a könnyítéstől.
Újabb ember fagyott meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezúttal egy 84 éves férfi holttestét házának kertjében találták meg ma. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az egyedül élő férfi halálát kihűlése okozta, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel az ügyben.
Egy ellopott festmény buktathatja le a rendőrség reményei szerint azt a betörőt, aki egy hónapja fosztott ki egy lakást a főváros XIII. kerületében - értesült a HavariaPress.
Csempészalagutakat bombáztak szerdán izraeli harci repülőgépek a gázai-egyiptomi határon azután, hogy a palesztin területről két rakétát lőttek ki Izrael déli részére - közölte az izraeli hadsereg. Sem a Rafah környékén végrehajtott légicsapásoknak, sem a rakétatámadásnak nem voltak áldozatai. Az izraeli hadsereg hét alagút bombázásáról számolt be. Szemtanúk szerint a légitámadások idején a rafahi…
A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) létrehozására is költöttek mintegy kétmillió forintot a civilszervezetek pénzéből - közölte Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán.
A német kormány január közepe óta fizetett 2500 eurós "roncsprémiumának" köszönhetően naponta háromszor annyi megrendelés érkezik Corsára, mint az állami támogatás bevezetése előtt
Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak találta a a magyar privatizációról szóló pénzügyminisztériumi jelentést, így a képviselő megvitathatják az elmúlt 20 év magyar privatizációs folyamatokat. (ProfitLine.hu)
Nekünk Mohács kell! - ment múlt héten a brókerhumor a parketten. Az angol humornak ez a sajátos formája ma valósággá vált, az OTP 1,526 forintot is elérte. A papír napon belüli már jóval több mint...
A globális válság okozta valódi pánik és bizonytalanság csak tavaly év végére jelent meg össztársadalmi szinten - még nagyon friss és érthetetlen a lakosság nagy részének. Azonban ez nem változtatta meg a hazai kiskereskedelmet, csak a korábbi tendenciákat erősítette fel - derül ki a GfK Hungária kutatásainak legfrissebb adataiból. Míg a hipermarketek és a diszkontok értékbeli forgalma csökkent,…
Csatornamunkásnak adták ki magukat azok a csalók, akik Budapest több kerületében is készpénzt kértek az ingatlanok tulajdonosaitól. A Fővárosi Csatornázási Művek egyik alapfeladata, hogy a főváros több mint ötezer kilométer hosszú csatornarendszerét üzemeltesse és tisztítsa, ezért a közterületen folyó munkálatokért semmilyen formában nem szedhet külön díjat – olvasható a cég közleményében.
Szakmailag vállalhatatlannak minősíti a kedden bejelentett 30 milliárd forintos egészségügyi megszorítást az egyik szaktanácsadó cég. A Health Capital becslése szerint a gyógyszerkasszánál bejelentett 15 milliárdos elvonás nem 2-2,5, hanem 8-10 százalékkal növeli a betegek kiadásait, mert a gyártók a gyenge forint mellett nem tudnak további árengedményeket tenni.
A közelmúltban útjára indult egy valótlan tartalmú, és ezáltal rosszindulatúan félrevezető levélsorozat, melynek írója az Ericsson munkatársának kiadva magát ingyen laptopokat ígér a levél továbbítójának....