Claudio Ranieri visszatérése miatt pikáns különösen a Chelsea-Juventus találkozó a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az olasz tréner korábban közel 4 éven át irányította a londoniakat, és sokak szerint ő rakta le annak a csapatnak az alapjait, amellyel később José Mourinho sikert sikerre halmozott.
A gazdasági válság hatására nehezebb lett a korábbi sztárszakmákban - mérnökként, informatikusként - az álláshoz jutás. Az álláskeresési idő háromszorosára nőtt, a pályázók fizetési elvárásai pedig sok esetben 20-30 százalékkal zsugorodtak. Mindeközben a pályázókkal szembeni céges elvárások látványosan nőttek: a munkaadók szinte a tökéletes jelöltet keresik.
Újabb kormányellenes tüntetésre gyűlt össze kedden Thaiföld fővárosában Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök több ezer híve, és a kormány távozását követelte.
Herényi Károly (MDF) parlamenti felszólalásában igen élesen bírálta a kisebbségi ombudsman felszólalására reagáló képviselőket. Szomorúan hallom, hogy nem értették meg Kállai Ernő szavait- mondta.
Jelentős mértékű csökkenéssel zárták a keddi napot a kínai részvénypiacok, miután az amerikai társaik hétfőn közel 12 éves mélypontjukra csökkentek, mely a befektetőket Ázsiában a profitrealizálásra sarkalta. A Shanghai Composite index 105.12 ponttal, 4.6 százalékkal 2200.65 pontra csökkent, a Shenzhen Composite index pedig 3.9 százalékkal 737.93 pontra gyengült. (ProfitLine.hu)
A német gazdasági kilátások további romlását vetíti előre a frissen közzétett Ifo konjunktúraindex. Februárban a mutató 0.4 ponttal volt alacsonyabb (82.6 pont), mint egy hónappal korábban, ami nem...
A felsőoktatásban már ismert Erasmus ösztöndíj mintájára most már fiatalt, illetve friss vállalkozók is külföldi szakmai tapasztalatra tehetnek szert, amit az Európai Bizottság anyagilag is támogat....
Béketerv kidolgozását követelte Kállai Ernő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a parlament keddi vitanapján, napirend előtti felszólalásában. Szerinte a rendőrség nem tud válaszokat adni, a roma politikai elit tehetetlen és erőtlen. Draskovics rendészeti miniszter statisztikával válaszolt a kisebbségi jogok biztosának.
Balmazújvárosban nyitották meg a napokban a szociális bolthálózat első vidéki üzletét; hamarosan Miskolcon és Ózdon is nyílik hasonló üzlet, ahol olcsóbb lesz a tojás, a burgonya - írta keddi számában az Észak-Magyarország.
Miközben a Magyar Energiahivatal (MEH) a Népszabadság információja szerint a régóta tartó nemzetközi olajár-zuhanás mellett sem javasolja a kormánynak, hogy az áprilistól mérsékelje a gáz...
A Magyar Nemzeti Bank szerdán 10 órakor publikálja legfrissebb jelentését az infláció alakulásáról. Evvel egyidőben MNB Klub kezdődik Kovács Mihály András (helyettes vezető, Monetáris stratégia és...
Érkeznek az első elemzői vélemények a Magyar Telekom ma reggel közzétett gyorsjelentéséről, eddig szinte mindenki optimistán látja a közzétett számokat és a 2009-es menedzsment előrejelzést is. ...
A legfejlettebb európai államok vezetői támogatásukról biztosították a Nemzetközi Valutaalapot a hétvégi berlini csúcson és egyetértettek az IMF erőforrásának megduplázásában - emlékezik meg keddi...
A meglévő bizonytalanságok ellenére bizakodó a Raiffeisen Capital Management az orosz piaccal kapcsolatban, vezető feltörekvő piaci részvényelemzőjük szerint néhány hónapon belül megindulhat az...
Nehéz évet vár 2009-től hazai ingatlanszektor. Az idei első piaci konszenzusunk sötét képet fest az idei évről, s mindent egybevetve jól látszik, hogy az ingatlanpiac várakozásai egybevágnak a...
Megerősítette vételi ajánlását az OTP részvények vonatkozásában az ING. Bár a holland cég jelentősen, 4950 forintról 3260 forintra csökkentette a magyar bankpapír célárfolyamát, még így is jelentős felértékelődési potenciált ad neki.
Nincs rendőrség - mondta a fideszes Farkas Flórián a tatárszentgyörgyi gyilkosság kapcsán kedden az Országgyűlésben; Korózs Lajos államtitkár viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz volt az, amely állásfoglalást fogadott el a cigánybűnözésről.
Két pedagógust bántalmazott egy diákjuk rokona hétfőn Budapest VIII. kerületében; az erőszakoskodó férfit őrizetbe vették, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Délelőtt tíz órakor 296,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi piacon. Ez a szint valamivel gyengébb a tegnap délutáni, 294 körüli zárásnál, de megegyezik a késő esti jegyzésekkel. A nap folyamán még bármi történhet - a tegnap esti amerikai tőzsdei zuhanások és az Európára is átterjedő rossz befektetői hangulat nem kecsegtet sok jóval.
A kedvezőtlen piaci hangulat ellenére tartja a tegnap elért 300 forint alatti szintjét az euró, a délelőtt folyamán kisebb kilengések következtében járt 296 és 298 forintos szinteken is. (ProfitLine.hu)
Hosszú ideje kering egy történet a világhálón. A fiktív sztori egyszerű matematikán alapul, mégis több ezer felhasználó idegeit borzolta már föl a história, amely valahogy úgy kezdődik, hogy "egy családnak van 6 gyereke.." és úgy végződik, hogy "így a család 673 600 forint bevételhez jut". Tényleg van olyan, hogy nem az állam sarcol, hanem az államot sarcolják? Az ingatlanmagazin.com utánajárt....
A Williams istálló névadója, Sir Frank Williams szerint a Forma-1 nem engedheti meg magának, hogy a költségek további csökkentése érdekében feláldozza fő értékét, ami nem más, mint a technológiai kihívás és fejlettség.
A mikro-, kis- és középvállalatok (kkv-k) nem lennének képesek a jelenlegi Magyarországon fennmaradni, ha az üzletet teljesen legálisan vezetnék - derült ki a BINDER & Partners, illetve a Nemzetközi Vezetői Tanácsadók Szövetsége (IESF) lapunknak eljuttatott felméréséből.
A Shell veszi át a Tesco magyarországi benzinkútjanak üzemeltetését - jelentette be kedden a két cég Budapesten. A Shell a shopok működtetését is átveszi
Egy ló, egy gyémántberakásos Rolex óra, 2. világháborús jelvények, egy esküvői ruha - csak néhány tárgy azok közül, amelyet tavaly Travelodge hotelekben hagytak a vendégek.
A Századvég-Forsense legfrissebb felmérése szerint sosem volt még ilyen rossz a lakosság közérzete, mint 2009 februárjában. A kutatás eredménye jelentős Fidesz-előnyt mutat az MSZP-hez képest.
A rendőrségnek egyelőre nincsenek bizonyítékai arra, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosságnak etnikai indítéka lenne, a Nemzeti Nyomozó Iroda azonban vizsgálja azt is, hogy van-e összefüggés a tatárszentgyörgyi és a korábbi, cigányok elleni támadások között.
Az Expander 2000 és a Sensation pályázott a Miniszterelnöki Hivatalnál (MeH) a bruttó 350 millió forintos rendezvényszervezési megbízásért. A nyertes a március 15-i állami ünnepségeken túl más országos rendezvényekért is felel.
Ittas vezetés miatt öt napra börtönbe vonul Charles Barkley, az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) Hírességek Csarnokába beválasztott kosaraslegenda. A 2000-ben visszavonult, 11-szeres All Star-válogatott fenomént tavaly szilveszterkor állította meg egy járőr az arizonai Scottsdale-ben, miután autóval távozott egy éjszakai mulatóból.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a következő, esetleg előre hozott választásokig függessze fel a nagyköveti kinevezéseket - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Napi három csésze zöld vagy fekete tea fogyasztása 21 százalékkal csökkenti a stroke kialakulásának esélyét, és minél többet fogyaszt belőlük, annál védettebb a betegséggel szemben – állítják a Los Angelesi California Egyetem (UCLA) kutatói. A kutatás eredményéről a San Diegoban tartott Stroke Konferencián számoltak be, február 19-én.
Eleinte még több helyen valószínű havazás, nyugaton átmenetileg eső, majd estére a délnyugati országrész kívételével megszűnik a csapadék, északkeleten felől egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet - írja a met.hu. Szerdán változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, legfeljebb délnyugaton lehet néhol zápor. Általában mérsékelt marad a légmozgás.
A német vállalatok hangulata kis mértékben romlott februárban: az Ifo- üzleti hangulatindex 82,6 pontra süllyedt a januári 83,0 pontról. Az Ifo intézet keddi jelentése szerint a megkérdezett mintegy 7...
Márciustól nem naponta, hanem havonta egyszer kell standolni a vendéglátóiparban, megszűnik a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabály, és a házipénztár rendszere is változik - az erről szóló ötpárti javaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés.
Látogatási tilalmat rendeltek el hétfőn a szekszárdi kórházban. A tilalomra azért van szükség, mert egyre több betegnél jelentkezett vírusos eredetű hasmenés.
Nincs rendőrség - mondta a fideszes Farkas Flórián a tatárszentgyörgyi gyilkosság kapcsán kedden az Országgyűlésben; Korózs Lajos államtitkár viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz volt az, amely állásfoglalást fogadott el a cigánybűnözésről.
Mélypontokhoz érkeztek az amerikai börzék, csak néhány pénzügyi részvénynek sikerült a pozitív tartományban zárnia. Az olaj árfolyama a készletek várt növekedésének következtében csökkent, míg az arany árfolyamában természetes korrekció zajlik. Mínuszban zártak az ázsiai indexek is. A dollár tegnap az euróval és a jennel szemben egyaránt erősödött. A forint tegnapi erősödése után ma már újabb…
Töretlen a lakosság bizalma a lakás-takarékpénztári konstrukció iránt, a megtakarítási képesség csökkenése ellenére is, amit a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. tavalyi teljesítménye is tükröz: adózott eredményük 46,5 százalékkal 1 milliárd forint fölé nőtt - ismertette Gergely Károly, a társaság elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón.
Madonna arcáról évről évre csak tűnnek a ráncok, az ötven esztendős énekesnő bátran letagadhatna egy évtizedet, ez azonban főként plasztikai sebésznének köszönhető. A díva ezúttal savas arcradírozással szépült.
Nem a génektől függ elsősorban, hogy milyen sokáig él az ember, hanem attól, mennyire vigyáz magára - vagyis magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy jó egészségben megérjük a száz évet. Ehhez adunk tíz tanácsot.