2009. február 24. kedd

febr. 24
19:22
Teleki: fontos lenne a gyűlöletbeszéd elleni törvény (Alternatív Energia)
Demokráciában mindenkinek joga van megszólalni, ám ha olyan megnyilvánulásokat hallunk, aminek lényege a bűnbakképzés, akkor látható, hogy fontos lenne a gyűlöletbeszéd elleni törvény - közölte Teleki László szocialista politikus, romaügyekért felelős miniszteri biztos kedden az MTI érdeklődésére.
febr. 24
19:22
Bernanke - Jövőre akár a fellendülés is elkezdődhet (ProfitLine)
Az amerikai Fed elnöke, Ben Bernanke szerint az amerikai gazdaságot "súlyos zsugorodás" sújtja. Véleménye szerint a recesszió 2009 végére befejeződhet, - de csak akkor, ha kormánynak sikerül a pénzügyi stabilitás helyreállítása -, és a fellendülés 2010-től meg is indulhat. (ProfitLine.hu)
febr. 24
19:24
Megadóztatják a munkáltatói hozzájárulást? (Alternatív Energia)
A Stabilitás Pénztárszövetség a pénztári szféra nevében elutasítja a munkáltatói hozzájárulás megadóztatását - jelentette be a szervezet kedden.
febr. 24
19:26
Tudják mennyi a BKV adóssága? 100 milliárd forint (Alternatív Energia)
Az MDF fővárosi képviselői akkor járnak el a párt politikájának megfelelően, ha a Fővárosi Önkormányzat idei költségvetését egyikük sem szavazza meg - számolt be az MDF budapesti választmánya elnökségének ez ügyben hozott állásfoglalásáról Porkoláb Mátyás kedden az MTI-nek.
febr. 24
19:28
"Minél rosszabb a kormánynak, annál jobb nekünk" (Alternatív Energia)
Az ellenzéki pártoknak támogatniuk kellene a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikáját annak érdekében, hogy Magyarország minél hamarabb leküzdhesse a válságot - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden az MTI-nek.
febr. 24
19:30
Fidesz-KDNP: Nem támogathatóak a Reformszövetség javaslatai (Gondola)
A Fidesz megszorítást és adóemelést nem támogat; a KDNP szerint az embereket először munkához kell juttatni, csak ezután lehet szó a szociális kiadások szűkítéséről - mondta a Reformszövetség javaslatairól Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, illetve Hargitai János, a KDNP szakpolitikusa.
febr. 24
19:39
Frigid ember nincs, csak rossz ház (Privátbankár)
Egy passzívházban a férfiak tovább bírják, a nőknek pedig jobban esik. Vajon miért?
febr. 24
19:39
Fodor: Közös kudarc, hogy nem sikerült a romák integrációja (Infostart)
Társadalmi és politikai összefogást, továbbá gyors rendőri intézkedéseket sürgetett az SZDSZ elnöke a tatárszentgyörgyi gyilkossággal kapcsolatban. Fodor Gábor szégyenteljesnek tartotta a Parlament döntését, amellyel elutasította a liberális párt Kenedi-bizottsággal kapcsolatos indítványát, amelyet újra benyújtanak.
febr. 24
19:39
Szili Katalin az MSZP pécsi polgármesterjelöltje (Blikk)
Szili Katalint választotta meg polgármesterjelöltjének az MSZP pécsi szervezete, a felkérést a politikusnő már el is fogadta. A baranyai megyeszékhelyen május 10-én, vasárnap lesz időközi polgármester-választás, amelyre azért van szükség, mert Tasnádi Péter szocialista polgármester január 27-én elhunyt.
febr. 24
19:40
Bernanke: 19 bank kerülhet egy lépéssel közelebb az államosításhoz (Portfolio)
A Fed elnöke, Ben Bernanke a mai szenátusi meghallgatáson közölte, hogy a legutóbbi pénzügyi mentőcsomag alapján 19 problémákkal küszködő pénzügyi vállalatban vásárolhat elsőbbségi részvényeket az...
febr. 24
19:41
Egészségügyi átalakítás, etnikai béketerv, vitatott kinevezések - A nap legfontosabb hírei (Infostart)
Átalakítják a gyógyszerellátást és megszüntetik a teljesítményvolumen-korlát rendszerét. Etnikai béketerv kidolgozását sürgette a kisebbségi ombudsman. A nagyköveti kinevezések felfüggesztésére szólította fel a kormányt a Fidesz.
febr. 24
19:43
Tatárszentgyörgy: országos bűnszervezet a háttérben? (Infostart)
A Pest Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat számlát nyit a Tatárszentgyörgyön hétfőn hajnalban elkövetett kettős gyilkosság áldozatainak hozzátartozói javára - közölte a település polgármestere. Berente Imréné hozzátette: bosszúhadjárattól és további erőszakos cselekményektől tartanak a falu lakói. Ha rasszista indítékú gyilkosság történt, akkor szerinte országos bűnszervezet van a háttérben.
febr. 24
19:48
Terjed az életmód okozta cukorbetegség Nagy-Britanniában (Gondola)
Ugrásszerűen, 74 százalékkal megnőtt az újonnan diagnosztizált cukorbetegek száma Nagy-Britanniában 1997 és 2003 között, ennek okát a szakértők az egészségtelen ételek fogyasztásának következtében...
febr. 24
19:57
A fiúkat nehezebb megszülni? (Privátbankár)
Több terhességi komplikáció alakul ki, ha fiút vár az anya, a koraszülések veszélye ilyen esetben hetven százalékkal volt magasabb
febr. 24
19:57
Szili ringbe száll a pécsi polgármesterségért (Infostart)
Egyhangúan támogatta Szili Katalin házelnök polgármesteri jelölését a pécsi MSZP. Szili vállalja a megmérettetést. Az időközi országgyűlési választáson Tóth Bertalant indítják a szocialisták.
febr. 24
19:57
Kétezren kísérték utolsó útján Július Notát (HírTV)
Körülbelül kétezren kísérték el utolsó útjára a múlt pénteken meggyilkolt Július Nota kapust, kapusedzőt szülőfalujában, a közép-szlovákiai, gömöri Jánosiban.
febr. 24
19:57
Ötezer naposcsibe pusztult el (Blikk)
Leégett egy 500-600 négyzetméter alapterületű baromfitelep Sárkeresztesen délután, a tűzben mintegy ötezer naposcsibe elpusztult. A tűzben megsemmisült az épület tetőszerkezete, a tűzoltók jelenleg a szigetelések bontásán dolgoznak.
febr. 24
19:58
Szárnyra kapott Amerika: közel 4%-os pluszban zártak a piacok (Portfolio)
A tegnapi több mint 3%-os esést követen ma felfelé korrigálnak az amerikai részvényindexek, a piacok jelenleg Ben Bernanke szenátusi meghallgatására figyelnek, a Fed elnöke ugyanis többek között a...
febr. 24
20:06
Szili Katalin az MSZP pécsi polgármesterjelöltje (Gondola)
Szili Katalint egyhangúlag, feltétel nélkül választotta kedden pécsi polgármesterjelöltjének az MSZP városi szervezetének küldöttértekezlete - közölte Kocsi László, a megyei választmány elnöke. Az...
febr. 24
20:08
A fővárosi MDF-frakció nem szavazza meg a főváros költségvetését (Gondola)
Az MDF fővárosi képviselői akkor járnak el a párt politikájának megfelelően, ha a Fővárosi Önkormányzat idei költségvetését egyikük sem szavazza meg - számolt be az MDF budapesti választmánya...
febr. 24
20:09
Elkészült, de még titkos a kormányzati bankmentőcsomag (Infostart)
A Pénzügyminisztérium elkészült a bankcsomag végrehajtási rendeletével. A Magyar Bankszövetség nem ismeri a javaslatot, szakértők szerint a garancia nem feltétlenül enyhíti a kockázati felárat.
febr. 24
20:10
Csallóközben tett látogatást a szlovákiai ellenzék államfőjelöltje (Gondola)
A nagyrészt magyarok lakta Csallóközben járt kedden Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzéki pártok közös államfőjelöltje. Ekecsen, Dunaszerdahelyen és Királyfiakarcsán több mint 50 polgármesterrel...
febr. 24
20:12
Ötpárti megbeszélést kezdeményezett Kóka János (Gondola)
A frakcióvezetők közötti ötpárti megbeszélést kezdeményezett a Reformszövetség válságkezelő csomagja kapcsán csütörtökre Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője. Az MTI-hez is eljuttatott levél...
febr. 24
20:15
Feleségre vágynak a katolikus papok? (Infostart)
Egy, a lengyel katolikus papok körében végzett felmérés szerint az egyházi személyek többsége eltörölné a cölibátust.
febr. 24
20:15
Macujev a Müpában: Egy kiállítás képei zongorán (Infostart)
Először ad Magyarországon szólózongoraestet Gyenyisz Macujev orosz zongoravirtuóz szerda este a Művészetek Palotájában. A koncert előtt, amelyen Csajkovszkij, Liszt és Muszorgszkij művei szerepelnek, az érdeklődők egy beszélgetésen is részt vehetnek a művésszel.
febr. 24
20:15
A volt szocialista pénzügyminisztert, Bokros Lajost kéri fel listavezetőnek az MDF (Infostart)
Az MDF elnöksége Bokros Lajost indítaná listája első helyén az Európai Parlamenti választásokon.
febr. 24
20:15
Nem született gól a milánói szuperrangadón (Infostart)
Nem született gól az Inter és a címvédő Manchester United összecsapásán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Barcelona 1-1-et játszott a Lyon otthonában, míg az Arsenal minimális előnyt szerzett a Roma ellen.
febr. 24
20:16
Iraki rendőrök nyitottak tüzet amerikai katonákra (HírTV)
Három amerikai katona és egy iraki tolmács megsebesült, egy másik tolmács pedig életét vesztette kedden egy tűzpárbajban. Az észak-iraki Moszul városában két helyi rendőr támadt az amerikaiakra, egyelőre ismeretlen okból.
febr. 24
20:16
Négy halott a Németországban lezuhant kisrepülőgépen (Blikk)
Lezuhant Németországban egy kisrepülőgép, és a rajta levő mind a négy ember szörnyethalt. Az Északi-tenger partján fekvő Friedrichskoog közelében történt balesetben egy egymotoros, Cirrus SR 22 típusú gép zuhant egy mezőre.
febr. 24
20:16
Veszprém: Egy szolgálaton kívüli rendőr volt a Cozma-gyilkosság idején a bárban (Alternatív Energia)
Egy szolgálaton kívüli rendőr tartózkodott a veszprémi Patrióta bárban február 7-én éjszaka a bűncselekmény elkövetése idején, három másik szolgálaton kívüli rendőr már korábban távozott a bárból - tudatta közleményben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este,
febr. 24
20:16
Romániával egy szinten Lettország az S&P-n;él (ProfitLine)
A befektetői kategória alá minősítette a Standard & Poor's hitelminősítő Lettországot, ezzel már a második európai ország kapott ilyen alacsony minősítői besorolást a "romló külső kilátások" következtében, melyet a globális pénzügyi válság váltott ki. (ProfitLine.hu)
febr. 24
20:18
Szilit jelölték Pécs élére (HírTV)
Bevállalta - Szili Katalint jelölte az MSZP pécsi küldöttértekezlete Pécs polgármesterjelöltjének. Függetlenként indul a városvezetői tisztért Juhász István szocialista politikus is, a Fidesz pedig Páva Zsoltot indítja.
febr. 24
20:18
Tatárszentgyörgy: péntekre várható a rendőrségi belső vizsgálat eredménye (Alternatív Energia)
Péntekre várható a Pest megyei rendőrfőkapitány által a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság ügyében elrendelt átfogó vizsgálat eredménye - tudta meg az MTI a főkapitányság sajtóügyeletesétől kedden.
febr. 24
20:20
"Súlyos fajtájú biztonsági incidens" (Alternatív Energia)
A veszprémi Pannon Egyetem négyszáz hallgatójának és 27 tanárának az adatait juttatták el kedden két táblázatban egy hírportálnak; a Neptun-rendszerben használt azonosítójuk, jelszavuk, e-mail címük és nevük került ki az egyetemi informatikai rendszerből illetéktelenek birtokába; ezt az MTI-nek az egyetem kommunikációs és informatikai igazgatója megerősítette.
febr. 24
20:24
Obama: az amerikai-japán szövetség a kelet-ázsiai biztonság sarokköve (Gondola)
A sziklaszilárd amerikai-japán szövetségi viszony a kelet-ázsiai biztonság sarokköve - jelentette ki Barack Obama elnök kedden Washingtonban, amikor fogadta Aszo Taro japán kormányfőt....
febr. 24
20:26
Akár 30 százalékkal is csökkenhet a céges rendezvények száma (Gondola)
Akár 25-30 százalékkal is csökkenhet az idén a céges rendezvények száma, ezzel együtt visszaesik a vállalati eseményekre fordított összegek nagysága - közölte a rendezvényes kutatásokat folytató...
febr. 24
20:28
A világ "legférjezettebb" asszonya (Gondola)
Egy amerikai nagymama a világ "legférjezettebb" asszonya: 23-szor vezették oltár elé. És ugyanannyiszor vált el. Ugyanakkor csak 21 férje volt, mert az egyikhez háromszor is hozzáment. A...
febr. 24
20:33
Lakótelepi lakásminőség négyzetméterenként hat-hétszázezerért? (Infostart)
A perközösségbe tömörült lakók szerint nemhiába hanyag módon épített lakásokat adott el nekik luxusáron a spanyol Fadesa cég, mivel az lehetett a célja, hogy nemzetközi hiteleket vehessen fel, majd eltűnjön. Persze erre bizonyíték nincs, írja az Index, de a vállalat otthon még júniusban csődöt jelentett be. Az itthoni Fadesa ősszel három cégre bomlott.
febr. 24
20:33
Megtört a jég: Szávay győzött (Infostart)
Bejutott a második fordulóba Szávay Ágnes az acapulcói salakpályás tenisztornán.
febr. 24
20:34
Felkérte Bokros Lajost az MDF (HírTV)
Az MDF elnöksége felkérte Bokros Lajost, hogy vezesse a párt EP választási listáját. A párt szerint Bokrosnál jobban senki nem ért a pénzügyi gazdasági válság kezeléséhez.
febr. 24
20:34
Megtalálták a nevelőszülőktől megszökött testvérpárt (Blikk)
Megtalálták azt a tizenéves testvérpárt, akik kedd délelőtt szöktek meg Kiskorpádról, a nevelőszüleiktől. A 11 és 13 éves fiú farmerban és pulóverben indult útnak, téli ruházat nem volt velük, és pénzt sem vittek magukkal.
febr. 24
20:34
"Amerika és Japán közötti barátság rendkívül fontos" (Kripto Akadémia)
A sziklaszilárd amerikai-japán szövetségi viszony a kelet-ázsiai biztonság sarokköve - jelentette ki Barack Obama elnök kedden Washingtonban, amikor fogadta Aszo Taro japán kormányfőt.
febr. 24
20:36
Szávay nyerni tudott Acapulcóban (HírTV)
Szávay Ágnes nyert az első fordulóban a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás versenyen a mexikói Acapulcóban kedden. Szávay két szoros játszmában, 1 óra 55 perc alatt győzött a mindössze 15 éves fehérorosz tehetség, Anna Orlik ellen.
febr. 24
20:36
Elhagyta Argentínát a holokausztot tagadó püspök (Blikk)
Elutazott ma Argentínából a holokauszt tagadása miatt hírhedtté vált Richard Williamson brit katolikus püspök, akit kitoloncolással fenyegetve távozásra szólított fel a kormány a múlt héten. Az argentin TN televíziós csatorna úgy tudja, hogy Williamson egy Londonba tartó gépre szállt föl Buenos Aires nemzetközi repülőterén.
febr. 24
20:36
Adóváltozások lerombolják az öngondokodást? (Piac és Profit)
A Stabilitás Pénztárszövetség álláspontja szerint az új adójavaslat elfogadása a munkáltatói hozzájárulás elmaradását, az önkéntes pénztári rendszer összeomlását, az emberek az elmúlt 15 év során kialakult öngondoskodásba vetett hitének elvesztését, és a gyengélkedő magyar állampapírpiac egy állandó vevőjének elvesztését vonja maga után.
febr. 24
20:42
Lezuhant egy kis repülőgép Németországban, négyen meghaltak (Gondola)
Lezuhant Németországban kedden egy szórakozásból tartott kis repülőgép, és a rajta levő mind a négy ember szörnyethalt. A berlini rendőrség tájékoztatása szerint a baleset délután történt az...
febr. 24
20:44
Tóth Bertalan az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje Pécsett (Gondola)
Az MSZP Tóth Bertalant, a párt pécsi elnökét, a baranyai megyeszékhely alpolgármesterét indítja az időközi országgyűlési választáson Baranya 3. számú, pécsi választókerületében - közölte Fuchs...
febr. 24
20:46
Az MDF egy MSZP-s volt minisztert szeretne EP-listája élére (Gondola)
Az MDF elnöksége felkérte Bokros Lajost, hogy vezesse a párt EP választási listáját. A párt szerint Bokrosnál jobban senki nem ért a pénzügyi gazdasági válság kezeléséhez.
febr. 24
20:48
Németh Győző beismerte: ő kötött bele Cozmába (Gondola)
Németh Győző elismerte, hogy a diszkóban közötte és Marian Cozma között robbant ki a verekedés - mondta a Veszprém Megyei Naplónak a férfi ügyvédje, Dr. Mester Csaba. Hozzátette: amikor védence elhagyta a szórakozóhelyet, akkor Cozmát már meggyilkolták.
febr. 24
20:51
Apasági tesztet akar a nyolcas ikrek anyjának volt párja (Infostart)
Apasági vizsgálatot követel a nyolcas ikreknek életet adó nő egykori partnere. A férfi megígérte: akármi is lesz az eredmény, mindenképpen segít felnevelni a gyerekeket.

Keresés