2009. február 23. hétfő

febr. 23
13:40
"Keserű pirula a Reformszövetség javaslata" (Alternatív Energia)
Kóka János az SzDSz frakcióvezetője elmondta, hogy a kormánynak el kellene fogadnia a Reformszövetség javaslatait.
febr. 23
13:40
Ez segítene rajtunk? Maastricht nélkül fel kell venni Kelet-Európát az euróba (Kripto Akadémia)
A belépési feltételrendszer törlésével mielőbb fel kell venni a kelet-európai EU-tagállamokat az euróövezetbe, mert a keleti térség pénzügyi válsága a valutaunió összeomlásának kockázatát is felveti, áll a Financial Times hétfői elemzésében, amely érthetetlennek nevezi, hogy a magyarok nagy számban vettek fel svájci frank alapú hiteleket.
febr. 23
13:41
Hét év fegyházra ítélték a valóságshow-szereplőt (HírTV)
Bűnszervezetben elkövetett kábítószerrel való visszaélésért 7 év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság hétfőn az egyik valóságshow egykori szereplőjét. A Segal néven ismert férfi a per harmadrendű vádlottja volt.
febr. 23
13:43
Menekül a külföldi tőke a magyar piacról (HírTV)
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint csaknem felére zuhant 2008 negyedik negyedévében a külföldi tulajdonban lévő magyar tőzsdei részvények állománya. A harmadik negyedév végén ez még 4228 milliárd forintot tett ki, míg december végére az állomány már csak 2442 milliárd forint volt.
febr. 23
13:48
A kelet-európai problémák új vészt jeleznek az amerikai gazdaság számára is (Gondola)
Nemcsak Európa, hanem az Egyesült Államok gazdasága számára is új veszélyeket jeleznek a kelet-európai országok problémái, írta hétfőn az International Herald Tribune (IHT) című napilap. Idézte...
febr. 23
13:48
Régi-új divízióvezető a 3M-nél (HR Portál)
Ez év elejétől az irodai és fogyasztási termékek üzleti divíziójának vezetését is Kanizsai Róbert (34) látja el a 3M Hungária Kft.-nél.
febr. 23
13:50
Az SZDSZ a Reformszövetség programját fogja képviselni (Gondola)
Az SZDSZ alkalmasnak találja a Reformszövetség javaslatát arra, hogy Magyarországot kivezesse a válságból - mondta Kóka János frakcióvezető a párt országgyűlési képviselőcsoportjának hétfői ülését...
febr. 23
13:52
Kivégeztek két embert Tatárszentgyörgyön? (Gondola)
Molotov-koktéllal felgyújtották egy tatárszentgyörgyi cigány család házát, az apát és fiát pedig vadászpuskával lőtték agyon, amikor menekültek az égő házból - állítják a szemtanúk. A rendőrség csak annyit erősített meg, hogy az udvaron töltényhüvelyeket találtak.
febr. 23
13:57
Amerika retteghet a forinttól is (Privátbankár)
Az Egyesült Államok gazdasága számára is új veszélyeket jeleznek a kelet-európai országok problémái - Obama aggódhat a kelet-európai valuták zuhanása miatt is
febr. 23
13:57
Tölgyessy a romakérdésről: Már az is siker lenne, ha a helyzet nem romlana tovább (Infostart)
Megbukott a felülről lefelé forduló romapolitika, a célzott támogatások kudarcot vallottak - véli Tölgyessy Péter, aki szerint a gazdasági növekedés, az ipar bővülése hozhatna megoldást. A befektetők azonban nem oda mennek, ahol a cigányok élnek.
febr. 23
13:58
Tömegverekedés egy bajnoki mérkőzésen (Blikk)
Százhuszonegy randalírozó szurkolót állítottak elő vasárnap a Hajduk Split-Dinamo Zagreb horvát bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt és után. A horvát hírügynökség, a HINA beszámolója szerint 84 érintett a Hajduk drukkere, 37 pedig a fővárosi csapaté.
febr. 23
13:58
Hiller állami iskolákkal bővítené az iskolafenntartói rendszert (HírTV)
Azt javasoljuk, ismét iktassuk be az iskolafenntartók sorába az államot - vázolta az esélyegyenlőség megteremtésére és a szegregáció visszaszorítására tett javaslatát Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Népszavának adott interjújában. A miniszteri elképzelés szerint az állami közoktatási intézmények egységes tantervvel működnének, finanszírozásukat pedig az alapnormatíván kívül…
febr. 23
13:58
Barroso már nagyon várja Gyurcsány Ferencet (Kripto Akadémia)
Nyitott légkörű megbeszélést vár José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Gyurcsány Ferenccel a miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásán - szögezte le Barroso egyik szóvivője.
febr. 23
13:58
"Sérül a gyermekek gondoskodáshoz való joga Miskolcon" (Alternatív Energia)
Túlzsúfoltság miatt nehéz a gyermekek megfelelő ellátása egy miskolci befogadó otthonban - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
febr. 23
13:58
Amit nem biztos, hogy tud a fogápolásról (WebBeteg)
Belefáradt az állandó fogmosásba? Túl elfoglalt a fogselyem használatához? Ne engedjen a kísértésnek, és ne hagyja ki ezeket a napi feladatokat! A szájhigénia a tiszta foggal kezdődik.
febr. 23
14:00
Őrizetbe vették, amikor be akarta fizetni régi bírságát (Blikk)
Becsületessége elismerése helyett őrizetbe vettek egy háromgyermekes anyát az Egyesült Államokban, amikor ki akarta fizetni 13 évvel ezelőtti bírságát. A nő elfeledkezett a 2 ezer dolláros - 270 ezer forintnyi - büntetésről, ám a minap, ahogy papírjait rendezgette, rábukkant.
febr. 23
14:00
Kutyasétáltató fedezte fel a holttestet (HírTV)
Női holttestet találtak Pécsett, egy belvárosközeli tóban a Balokány-ligetben. Az elhunyt 46 éves helybéli nő holttestét egy kutyáját sétáltató járókelő vette észre a tó vizében, és ő értesítette a rendőrséget.
febr. 23
14:00
Hóesésben nem érdemes tankolni! (Piac és Profit)
Négy forinttal csökken a benzin, és hat forinttal csökken a gázolaj ára a hazai benzinkutaknál - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így várhatóan 250 forint lesz mindkét üzemanyag átlagos ára.
febr. 23
14:06
Abbász: folytatni kell az izraeli-palesztin béketárgyalásokat (Gondola)
Feltétlenül folytatni kell az izraeli-palesztin béketárgyalásokat mindaddig, amíg nem lesz egymás mellett két független állam: Izrael és Palesztina - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök...
febr. 23
14:08
A gyerekkori bántalmazás egész életre károsíthatja a géneket (Gondola)
Öngyilkosok agyának vizsgálata alátámasztja a feltevést, hogy a gyerekkori bántalmazás megváltoztathatja a gének működését, és élethosszig tartó károsodást okozhat - közölték kanadai tudósok a brit...
febr. 23
14:10
A csoportos elbocsátás nem lehet üzleti titok (Gondola)
A csoportos elbocsátás adatai nem kezelhetők üzleti titokként, de a regionális foglalkoztatási központoknak az ilyen típusú adatközléssel kapcsolatban egyeztetniük kell a foglalkoztatási...
febr. 23
14:12
Tarolt a "Gettó" az Oscar gálán (Gondola)
A várakozásoknak megfelelően tarolt a Gettó milliomos a 81. Oscar-díj-kiosztón. Danny Boyle filmje az Amerikai Filmakadémia nyolc aranyszobrát kapta meg, egyebek között a legjobb rendező és a legjobb film kategóriában.
febr. 23
14:14
Nyugdíj előtt állók figyelem! Itt az újabb nyugdíj-megszorítás! (Gondola)
Újabb, a nyugdíj előtt lévőket érintő megszorításokat dolgoz ki a szociális tárca a kormány kérésére. Az 1952-ben született nőknél, illetve az 1953-ban született férfiaknál büntetnék először a korai nyugdíjbavonulást.
febr. 23
14:15
Groupama: 2008 jó év volt (Privátbankár)
Pozitívan értékelte a 2008-as évet a Groupama saját tevékenységét illetően, derül ki szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményükből. Mint írják: "Tevékenységünk nagyfokú bővülése, üzleti eredményünk je...
febr. 23
14:15
Hugh Hefner meztelenül akarja Kate Winsletet (Blikk)
febr. 23
14:15
A gettóból a hollywoodi vörös szőnyegre (Infostart)
Néhány nappal ezelőtt még Mumbai 2,5 millió, nyomornegyedekben tengődő gyerekeihez hasonlóan ők is rongyokba öltözve mosakodtak a piszkos vízben, a vasárnapi Oscar-gálán már szmokingban és csillogó ruhában vonultak fel a vörös szőnyegen. Ők a nyolc aranyszobrocskával jutalmazott Gettómilliomos című film gyereksztárjai, akik a csillogás után visszatérnek a való indiai életbe.
febr. 23
14:15
„Komoly falakba” ütköztek a Hondánál (HírTV)
Nehezen haladnak a Forma-1-es Honda-istálló eladásával kapcsolatos tárgyalások - jelentette be a japán autógyár hétfőn.
febr. 23
14:16
Lemondott a spanyol igazságügyi miniszter (Kripto Akadémia)
Lemondott hivataláról hétfőn Mariano Fernandez Bermejo spanyol igazságügyi miniszter azt követően, hogy az ellenzék megbírálta, mert egy korrupciós ügyet tárgyaló bíróval együtt vadászott.
febr. 23
14:16
"Elég volt már a két hete tartó újabb cigányozásból" (Alternatív Energia)
"Két aranypánt van a homlokomon, az egyik a magyarság, a másik a cigányság. Egyikről sem kívánok lemondani, hiszen mindkettő az enyém" - ez volt a vasárnap esti roma kulturális demonstráció mottója, amelynek keretében cigány és nem cigány zenészek előadók léptek fel a Gödör Klubban - adja hírül a c-press.hu internetes portál.
febr. 23
14:16
MNB - Változatlan kamatszint (ProfitLine)
Nem változtatott a 9,5 százalékon lévő alapkamatán a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az aktuális ülésén. (ProfitLine.hu)
febr. 23
14:16
Az egész euróövezetet megszédíti a mi válságunk? (Portfolio)
A globális pénzügyi válság az Egyesült Államokban kezdődött, de Európában szélesedhet ki igazi katasztrófává. Az euróövezetre jelenleg leselkedő legnagyobb veszélyt ugyanis a közép-kelet-európai...
febr. 23
14:16
Kilátástalan helyzetbe került a Honda! (Pénzcentrum)
Az eredeti tervek szerint a Honda vezetősége ma döntött volna arról, hogy kinek értékesíti Forma 1-es csapatát, az autógyár mai sajtóközleménye szerint azonban komoly érdeklődő hiányában valószínűleg meghiúsul az üzlet. Japán második legnagyobb autógyártója komoly értékesítési gondokkal küzd, a sportra szánt források emiatt teljesen elapadtak....
febr. 23
14:17
MNB: alapkamat maradt, a GDP adat ijesztő lesz (Privátbankár)
Nem vár kamatcsökkentést a londoni elemzői közösség az MNB Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől - igazuk lett.
febr. 23
14:17
Változatlan maradt a jegybanki alapkamat (HírTV)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa (MT) hétfői ülésén az eddigi 9,5 százalékon hagyta az irányadó alapkamatot - jelentette be az ülés után Simor András, az MNB elnöke. FH
febr. 23
14:18
Nem változott az alapkamat (Infostart)
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton hétfői ülésén, így az továbbra is 9,5 százalék. A döntés megfelel az elemzők várakozásainak.
febr. 23
14:18
Megállt a kamatcsökkentés! - Mivel indokol az MNB? (Portfolio)
A piaci várakozásoknak megfelelően 9.5 százalékon hagyta az irányadó rátát mai ülésén a monetáris tanács. Ezzel véget ért a november óta tartó kamatcsökkentési sorozat, amit bizonyára a pénzügyi...
febr. 23
14:19
Titkolja fizetését a vezérigazgató (HírTV)
Bár bírósági határozat kötelezi rá, mégsem nyilatkozott fizetéséről a MÁV-Trakció vezérigazgatója. Február elején határozott úgy a bíróság, hogy az állami tulajdonú cégeknek nyilvánosságra kell hozniuk: mennyit keresnek vezetőik.
febr. 23
14:21
Gyakorlatias CSR-képzés a BKF-en (HR Portál)
A CSR-terület iránti fokozott érdeklődést jelzi a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) által indított "CSR menedzsment - vállalati felelősségvállalás" szakirányú továbbképzési szak megjelenése. A képzésben számos olyan neves szakember részt vesz, akik nemzetközileg is elismert CSR-politikát folytató vállalatot képviselve mutatják be a gyakorlatot - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
febr. 23
14:24
Nyitott megbeszélést vár Barroso Gyurcsánnyal kedden (Gondola)
Nyitott légkörű megbeszélést vár José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Gyurcsány Ferenccel a miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásán - szögezte le Barroso egyik szóvivője. Az...
febr. 23
14:26
Fémfészakrakó szarkák (Gondola)
Fémpálcákból rakott fészket egy szarkapár Hongkongban, de nem azért, mert forradalmasítani akarja a madarak hagyományos lakásprogramját, sem pedig azért, mert alfajukat tekintve...
febr. 23
14:28
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton (Gondola)
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton hétfői ülésén, így az továbbra is 9,5 százalék. A döntés megfelel az elemzők várakozásainak. A monetáris tanács tavaly október 22-én 8,5...
febr. 23
14:33
Vége a diósgyőri kohászatnak - mindenkit kirúgnak (Privátbankár)
Gyakorlatilag megszűnik a kohászat Diósgyőrben - májusig az összes alkalmazottat elbocsátják
febr. 23
14:33
A lavinaveszély ellenére biztonságosak a szlovákiai sípályák (Infostart)
A szűnni nem akaró havazás komoly gondokat okoz Szlovákia-szerte. Az ország nyugati részén a legsúlyosabb a helyzet.
febr. 23
14:33
„Sérült a gyermekek gondoskodáshoz való joga” a miskolci otthonban (HírTV)
A lehetőségekhez képest gondoskodtak ugyan a gyermekekről, ám a túlzsúfoltság miatt nem láthatták el megfelelően feladatukat a miskolci átmeneti befogadó otthon dolgozói. A negyven férőhelyes otthonban 140-en voltak, sérült a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga - állapította meg vizsgálatában Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
febr. 23
14:33
Négy fiatal törte rá az idős nőre az ajtót (Blikk)
Fiatalok kiraboltak egy idős nőt szombat este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lácacsékén. Az 71 éves asszonyra otthonában törték rá az ajtót, majd erőszakkal arra kényszerítették, hogy adja át az értékeit.
febr. 23
14:33
A Createam nyerte az első Event Rapid Randit (Kreatív Online)
Négy ügyféloldali szakember, nyolc ügynökségi team és mindössze 20 perc a brief átvételére majd a megrendelő meggyőzésére - néhány szóban így lehetne összefoglalni az idei Event Expo betétprogramjaként, a Kreatív Csoport által szervezett Event Rapid Randit. A Createam egy pont előnnyel győzött.
febr. 23
14:33
Farkas Flórián: "csak egy szál gyufa kell, és kirobban a polgárháború" (Alternatív Energia)
Cigány származású bűnelkövetők vannak, ahogy zsidó, német és magyar származásúak is, akik a társadalom részei, azaz magyar állampolgárok. Nemzetiségi bűnözésről, így cigánybűnözésről azonban badarság beszélni - mondta Farkas Flórián a c-press.hu internetes portálon.
febr. 23
14:33
Abbasz mindenképeen folytatná a béketrágyalásokat (Kripto Akadémia)
Feltétlenül folytatni kell az izraeli-palesztin béketárgyalásokat, amelyeknek azzal kell végződniük, hogy két független állam - Izrael és Palesztina - létezik egymás mellett - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn Prágában azt követően, hogy Václav Klaus cseh államfővel találkozott.
febr. 23
14:34
A kelet-európai valuták erősödésére számít a skandináv Nordea AB (ProfitLine)
A kelet-európai valuták - magyar forint, lengyel zloty, cseh korona - erősödésére számít az elkövetkezendő 12 hónapban a legnagyobb skandináv hitelintézet, a Nordea AB, miután az elmúlt időszak alatt jelentős leértékelődésen mentek keresztül. (ProfitLine.hu)
febr. 23
14:34
Megszólalt a harmadik hitelminősítő is: reméli, nem kell több bankmentés (Portfolio)
A Fitch után a Standard & Poors’s is állást foglalt ma Ausztria hitelminősítésével kapcsolatban, ebben fenntartja Ausztria államadósságára vonatkozó stabil kilátásait, hozzátéve, hogy arra...

Keresés