A nyugdíjas szervezetek képviselő értik a kormány által javasolt, a nyugdíjakat érintő változtatásokat, azokat tudomásul veszik, de a részletekről még egyeztetni szeretnének - közölte Gyurcsány Ferenc...
Az Idősügyi Tanács támogatja a nyugdíjkorhatár emelését, az egyetlen javaslatot, amely a jelenlegi nyugdíjasokat nem érinti. A többi nyugdíjjal kapcsolatos megszorításról később egyeztet a kormány a nyugdíjasszervezetekkel.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint a családok bizonytalanságát és kilátástalanságát növelik azok a bejelentések, amelyeknek a lehetőségét a miniszterelnök jelentette be néhány napja - mondta Szabó Endre, a NOE elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint a családok bizonytalanságát és kilátástalanságát növelik azok a bejelentések, amelyeknek a lehetőségét a miniszterelnök jelentette be néhány napja - ...
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről hétfőn az Országgyűlés - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) és az Európai Befektetési Bankban (EIB) már dolgoznak egy ahhoz hasonló bankmentő terven, amilyet Gyurcsány Ferenc a kelet-európai bankrendszer megsegítésére szorgalmazott szerdán, csakúgy, mint korábban az osztrák kormány. Az Európai Bizottság viszont "visszafogott" a tervvel kapcsolatban, írta csütörtökön a Le Figaro című francia napilap.
Csak 9 uniós jogszabályt nem ültettünk át a hazai gyakorlatba, mégis az Európai Bíróságon indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság. A PM szerint a magyar fél bebizonyítja igazát
Az ismert pszichiáter, Csernus doki tanácsai alapján próbálja Rubint Réka ráncba szedni rakoncátlan gyermekeit, akiknek ugyanakkor sokat köszönhet. A hatéves Larának és a négyéves Norbinak is köze van ahhoz, hogy egy két évvel ezelőtti válság után együtt maradtak Schoberték. A családfő elmondta a Borsnak: együtt és szeretetben szeretnék őket felnevelni.
A kormánynak nem nagy ívű, hosszú távú reformprogramokat kell meghirdetnie, mert egy év múlva választások lesznek - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke.
Az Európai Unió európai országnak tekinti Fehéroroszországot, ezért magától értetődő, hogy Brüsszel és Minszk normális kétoldalú viszonyt ápoljon - jelentette ki Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Minszkben, miután tárgyalt a fehérorosz elnökkel.
A középületeknek mintegy 45 százalékát akadálymentesítették eddig a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) nem hivatalos, tapasztalati becslése szerint - mondta a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Az Európai Bíróságon indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság, a lakóingatlan-vásárlásról szóló diszkriminatív illetékjogi rendelkezések miatt, közölték csütörtökön Brüsszelben.
Mennyi a havi bére 2009-ben az előrehozott öregségi nyugdíjasnak? Nyugdíjas lehet-e kisegítő családtag a hozzátartozója vállalkozásában? Olvasóink kérdseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
Csökkentette idei évi nyereség előrejelzését a Hewlett-Packard Co., miután a negyedéves bevétele elmaradt a várakozásoktól, a csökkenő értékesítések miatt. (ProfitLine.hu)
A délelőtti forinterősödés nem fejtett ki látványos hatást az állampapírok másodpiacán, minimálisan kerültek lejjebb az állampapírhozamok - mondta el egy állampapírkereskedő. A komolyabb erősödéshez...
Szlovákiában a kormány válságkezelő intézkedéseinek hatására áprilistól csökkennek az adóterhek, ezért átlagosan évi 112 euróval nő a legtöbb dolgozó fizetése. Ráadásul a kabinet a vállalkozók terhein is könnyít....
Lilu házassága négy év után ugyanolyan felhőtlenül boldog, mint amikor megismerkedett operatőr férjével, Árvai Lászlóval. A műsorvezető rengeteget dolgozik azért, hogy szerelmük ne laposodjon el.
Kuncze Gábor első kézből tudósítóként tájékoztatja egy rádió hallgatóit a kormányfő legújabb ötleteiről és az országház folyosóján készített interjút a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, miközben képviselőként is teszi a dolgát az ülésteremben. Horváth Ágnes, volt egészségügyi miniszter egy tévéshow kedvéért nomád vándorként járta Afrikát, karöltve a fejükre esett sztárokkal. Torgyán József…
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) és az Európai Befektetési Bankban (EIB) már dolgoznak egy ahhoz hasonló bankmentő terven, amilyet Gyurcsány Ferenc a kelet-európai bankrendszer megsegítésére szorgalmazott szerdán, csakúgy, mint korábban az osztrák kormány. Az Európai Bizottság viszont "visszafogott" a tervvel kapcsolatban, írta csütörtökön a Le Figaro című francia napilap.
Míg hazánkban a nagy népszerűségnek örvendő üdülési csekkeket megadóztatnák, esetlegesen csorbítanák a felhasználási területeket, addig Romániában a válság enyhítésére tett intézkedések keretében sürgősségi rendelettel bevezetik. (ProfitLine.hu)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) és az Európai Befektetési Bankban (EIB) már dolgoznak egy ahhoz hasonló bankmentő terven, amilyet Gyurcsány Ferenc a kelet-európai bankrendszer...
A kormánynak nem nagy ívű, hosszú távú reformprogramokat kell meghirdetnie, mert egy év múlva választások lesznek - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke csütörtökön a Budapesten.
Alig kezdődött el a 2009-es év és máris másról sem hallani mint, hogy tönkre ment a házassága Liptai Claudiának, Timónak és Adának, és Erdélyi Mónika ötéves kapcsolata is szakítással végződött
Rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a Kelet-Európában tevékenykedő harmadik legnagyobb bankcsoport, az osztrák Raiffeisen International (RI). A nehézségek ellenére a bankcsoport nem gondol arra, hogy kivonuljon egyes kelet-európai országokból. A hálózatépítést azonban leállítják, és Magyarországon, valamint Ukrajnában létszámleépítést hajtanak végre.
Az európai adósságpiacon minden 10 millió euró magyar adósság nem teljesítővé válás elleni biztosítása öt év futamidőre valamivel több mint 546 ezer euróba kerül, a néhány nappal korábban kért 570 ezer euró helyett
Bűnsegédként elkövetett emberölés kísérletével és súlyos testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, akit kedden vettek őrizetbe a nyomozók Budapesten a Cozma-üggyel összefüggésben. A férfi védője az InfoRádiónak azt mondta: ügyfele kisebb súlyú bűncselekmények miatt már volt büntetve.
Egyre többet lopnak az emberek Csehországban a gazdasági válság miatt. A tolvajlások főként napi cikkekre korlátozódnak, élelmiszerre, kozmetikumokra és alkoholra.
„Indoklással ellátott vélemény” formájában figyelmeztette Magyarországot és Olaszországot Brüsszel azért, mert e két ország mindeddig nem ültette át saját nemzeti jogrendjébe azt az uniós irányelvet, amely a növények számára veszélyes organizmusok behozatala elleni óvintézkedésekről szól. Az Európai Bizottság erről csütörtökön tett bejelentést Brüsszelben.
Egyre több bolti lopást regisztrálnak Csehországban a gazdasági válság miatt. A lopások főként napi cikkekre korlátozódnak, élelmiszerre, kozmetikumokra és alkoholra. Rendőrségi adatok szerint a tolvajok főként a szupermarketekben próbálkoznak, és nem lopnak drága termékeket, írta csütörtökön a Lidové noviny című cseh lap.
Gyöngyössy Bence legújabb vígjátéka mától látható a mozikban: a sikerről a jó szereplőgárda gondoskodik, élen a Jancsó-filmekből is ismert Kapával és Pepével, vagyis Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel, akik Kuplungként és Csumpiként immár harmadszor hozzák megszokottan szórakoztató formájukat. Scherer Péter a filmmel elégedett volt, lapunknak pedig elmondta, régóta dédelgetett filmötlet valósult…
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) és az Európai Befektetési Bankban (EIB) már dolgoznak egy ahhoz hasonló bankmentő terven, amilyet Gyurcsány Ferenc a kelet-európai bankrendszer megsegítésére szorgalmazott szerdán, csakúgy, mint korábban az osztrák kormány - közölte az MTI. (ProfitLine.hu)
Tizenkét autópályát kellett lezárni Peking környékén, mert túlhavaztatták magukat. A vegyszerrel "belőtt" felhőkből sokkal több hó hullott, mint amennyire számítottak.
Az Európai Bíróság előtt indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság, a lakóingatlan-vásárlásról szóló diszkriminatív illetékjogi rendelkezések miatt - közölték csütörtökön Brüsszelben.
Euróövezeti szintű közös szuverén kötvénypiacot kell létrehozni, mert a jelenlegi, tagállami széttöredezettségű adósságpiaci elrendezés - ahogy a mostani válság is megmutatta - súlyos problémák forrása, írta a csütörtöki Financial Timesban Soros György, aki szerint a közös euróövezeti kötvénypiaccal a még nem valutauniós kelet-európai EU-tagokat is segíteni lehetne.
Euróövezeti szintű közös szuverén kötvénypiacot kell létrehozni, mert a jelenlegi, tagállami széttöredezettségű adósságpiaci elrendezés - írta Soros György a Financial Timesban
Elton John 2005-ben alapította meg filmes cégét, a Rocket Picturest, ami azonban nem sok említésre méltó alkotást tudhat magáénak, hiszen leginkább koncertfelvételek szerepeltek eddig repertoárjukban. Elton most úgy döntött: nagy lépést tesz és furcsa produkcióba kezd. A Pride and Predator (Büszkeség és Predátor) című új filmje Jane Austen és az Alien filmek egyvelegének ígérkezik, sci-fi és…
Az InfoRádió Fórum című műsorától kért segítséget Vasas Mihályné, aki egy ismerőse ismerősét kérte meg, hogy újítsa fel 44 négyzetméteres lakását. Hallgatónk rendkívül óvatlanul járt el: szerződés és számla nélkül 160 ezer forintot adott a kontárnak, aki nem végezte el a munkát, viszont megfenyegette őket, majd eltűnt. A Fórum állandó szakértője szerint Vasas Mihályné története arra figyelmeztet…