Az áfa tervezett három százalékpontos növelése olyan többlet- terhet róhat az uniós pályázatokon fejlesztési pénzt elnyert önkormányzatokra, amelyeket képtelenek finanszírozni. Emiatt a helyhatóságok Bajnai Gordon szakminiszterhez fordulnak, és arra kérik, találjon megoldást....
Három hónapig fizetni fogja a cseh munkanélküliek áramfogyasztását a Cseh Energetikai Művek (CEZ). Azok a vállalkozók pedig, akik a gazdasági válság miatt súlyos helyzetbe kerülnek, egy hónapra halas...
BUDAPEST ― A Megasztár 4. gyönyörű műsorvezetőnője, Szekeres Nóra (27) az idén bálozik először, ezért lehet, hogy a hagyományokhoz ragaszkodva a két, számára legjobban tetsző ruha közül a fehéret választja.
Nemzetközi jellegű, részben magyar vonatkozású, szakképzési hozzájárulás fizetésével kapcsolatos ügyben tartották meg szerdán az első tárgyalást a luxembourgi székhelyű Nemzetközi Bíróságon.
Nagyon komoly forgalommal, bődületes mértékű eladói nyomás nehezedett az elmúlt napokban a Budapesti Értéktőzsdére, a blue chipek mindegyike komoly vérveszteséget szenvedett. A kisbefektetőket talán leginkább érdeklő OTP részvényét elemezzük a következőkben. (ProfitLine.hu)
Magyarország nem kezdett tárgyalásokat a belépésről a az európai átváltási mechanizmusba (ERM-2), az euróövezet előszobája - mondta szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóilletékese a Reuters...
Rekord veszteséget szenvedett el tavaly a svájci Swiss Re viszontbiztosító, amelynek most az amerikai Warren Buffett siet a segítségére több milliárd frankos tőkeinjekcióval. A biztosító utoljára 2002...
BUDAPEST — Beköltözött egy budapesti szállodába az argentin dzsungel – egy rajongónak hála! Szorjana Hutyák (36) végignézte a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-t.
Miközben Európában az állásukat elvesztők nyolcvan százaléka férfi, az úgynevezett harmadik világban elsősorban a nők szenvedik meg a mostani gazdasági válságot - mondta Gurmai Zita szocialista európai parlamenti képviselő szerda este Brüsszelben egy könyvbemutatón.
Továbbra is szkeptikusak a befektetők a gazdasági válság alakulását illetően, ezt jól jellemzi, hogy sem a 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag, sem a 275 milliárd dolláros, a jelzáloghitelesek megmentését célzó tervezet nem tudta emelkedő pályára állítani az amerikai részvénypiacokat. (ProfitLine.hu)
Az Egyesült Államok a gyávák országa faji ügyekben, az amerikaiak többsége nem mer beszélni a megoldatlan faji gondokról - fogalmazott az amerikai igazságügyi miniszter szerdán Washingtonban.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 18-án 35.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1./806,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2009. február 18. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 531,3726 Ft-os árfolyamon 59.570 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Szolid mértékben ugyan, de tegnap újra vette a saját részvényeit az OTP. Az OTP közzétette, hogy a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 18-án 35,000 darab OTP...
A lakásvásárlás általában megfontolt döntés eredménye, sokan mégis később rájönnek, hogy nagy hibát követtek el az adott ingatlannal. Hogy ezt elkerüljük, igyekeztük összegyűjteni, hogy milyen lakásokat ne vegyünk 2009-ben, ha nem pusztán a lakhatási cél vezérel minket, hanem a befektetési célokat is figyelembe vesszük, s nyerni is szeretnénk az adott lakáson, vagy legalább nem akarunk…
Leminősítette a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő a Swiss Reinsurance Co., a világ második legnagyobb viszontbiztosítóját, miután rekord veszteséget szenvedett el a tavalyi évben és az amerikai Warren Buffett által vezetett Berkshire Hathaway Inc. több milliárd dolláros tőkeinjekciójára szorult. A biztosító utoljára 2002-ben volt veszteséges. (ProfitLine.hu)
Ma hajnali ülésén változatlan szinten, 0.1 százalékon tartotta irányadó rátáját a japán jegybank. A Bank of Japan hangsúlyozta, hogy a továbbiakban a pénzkínálat növelését célzó eszközök körének...
Csaknem 60,000 darab saját részvényt vett tegnap az FHB a zuhanó árfolyamok közepette. Az FHB közzétette, hogy a Társaság (a 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között)...
A Lánchídtól a Duna nem sodorhatta a holttestét a csepeli szabadkikötő zárt öblébe, mert azt a folyásiránytól egy mesterséges félsziget választja el - írja a Bors
A viszonylag erős kezdés után több hullámban jelentős felértékelődést mutattak a régiós devizák az euróval szemben ma délelőtt. Ebben a tegnapi lengyel intervenció mellett a kelet-közép-európai...
A zene fontosabb a fiataloknak, mint a szex: a tizenévesek kétharmada az aktusról könnyebben mond le, mint kedvenc dalairól - derül ki egy friss kutatásból.
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon és Észtországban számíthatnak legkevésbé arra az emberek, hogy ötvenéves koruk után még hosszú ideig élnek majd egészségesen.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) szerint a menedzsment immár nemcsak a dolgozókkal, saját középvezetőivel és a jogszabályokkal, de a józan ésszel is szembefordult. A lépés arra vall, a vezetőség megegyezés helyett a szakszervezetek megtörésére, tartós meggyengítésére törekszik - áll a lapunknak eljuttatott…
Egy év alatt közel százhúszezres növekedést mutatva, immár nyolcszázezernél is több rossz adóst és csaknem 2.4 millió mulasztást mutatnak a Központi Hitelinformációs Rendszer legfrissebb adatai 2008...
A Gazdasági Versenyhivatal elégedett a gyógyszertárak működésével, a szakmai kamara képviselője viszont azonnali lépéseket sürgetett, mert szerinte nincsenek biztonságban a betegek....
Egy járhatatlan útszakasz okozott kis híján tragédiát három hete Körösladányban. Az egyik utcában előbb az ügyeleti autó, majd a mentő akadt el a sárban, miközben egy szívproblémákkal küszködő férfihez igyekeztek.
Saját tulajdonú alapkezelőt alapít az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár az ingatlanbefektetései kezelésére. Önálló alapkezelő céget alapít az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár, az Évgyűrűk Ingatlan...
Sok befektető fekete szerdaként fog emlékezni a tegnapi napra, mikor is az OTP vezényletével az októberi mélypont alatt zárt a BUX index. Ma reggel az egyhelyben topogó Dow Jones, és a mélyrepülő BUX...