2009. február 19. csütörtök

febr. 19
21:09
Juhász Roland volt a belga forduló harmadik legjobbja - góljai videón (Infostart)
Juhász Roland volt a belga bajnoki forduló harmadik legjobb játékosa. A magyar védő kapta meg a voksok több mint egyötödét. Közben szerdán csapata, az Anderlecht ismét nyert, s átvette a vezetést a bajnokságban. A hétvégén következik a tavasz mérkőzése: a Lilák a második helyen álló Standard ellen játszanak.
febr. 19
21:09
Marosi Katalin búcsúzott a bogotai teniszversenytől (HírTV)
Marosi Katalin kiesett a 220 ezer dollár összdíjazású bogotai teniszverseny második fordulójában. A selejtezőből felkerült magyar játékost a francia színekben induló Mathilde Johansson verte meg csütörtökön két játszmában, 1 óra nyolc perc alatt.
febr. 19
21:09
Hóátfúvás miatt lezártak egy utat Fejér megyében (Blikk)
Jegesedés és hóátfúvás miatt lezárta a rendőrség a Csákvár és Felcsút közötti 8126-os utat csütörtök este, Fejér megye más útjain is akadozik a közlekedés. A 8126-os úton három kamion és a mentésükre indult három tűzoltó autó is elakadt; a forgalmat a 811-es útra, Lovasberény felé terelik el.
febr. 19
21:09
Másfél milliárd forintból újulhat meg Újpest központja (Metropol)
Mintegy másfél milliárd forintból újulhat meg a IV. kerület központja a Főtér-programnak köszönhetően - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter és Derce Tamás, Újpest független polgármestere csütörtökön Budapesten.
febr. 19
21:09
Mérgező hulladékok jutnak illegálisan Nagy-Britanniából Afrikába (hirado.hu)
A kiszuperált tévékészülékeket szeméttelepekről gyűjtötték konténerekbe, Afrikában gyermekek szedték szét a toxikus anyagokat
febr. 19
21:11
Orvosok kétségek között - A magyar beteg (videó) (HírTV)
Adás: 2009. február 19. csütörtök 19.30 2009. február 20. péntek 10.05 2009. február 21. szombat 15.05
febr. 19
21:11
Felmérés a parkolásról (Metropol)
Minden második fővárosi kiáll az egységes parkolási díj mellett. Ezt az eredményt hozta a Szonda Ipsos reprezentatív, mintegy tízezer fős közvéleménykutatása a par­kolási kérdésekről – közölte a főpolgármester-helyettesi iroda.
febr. 19
21:11
Jegesedés és hóátfuvás miatt lezártak egy utat Fejérben (hirado.hu)
Tűzoltók mentették ki az elakadt kamionokat
febr. 19
21:24
Nyáron csökkenhet a gázár (Infostart)
Tavasszal inkább szinten marad, nyáron pedig már csökkenhet a földgáz fogyasztói ára - mondta Drucker György energiapiaci szakértő. A szakember szerint az olajtermékek árcsökkenése ugyan kedvező, de a gyenge forint és az állam adóssága a földgáznagykereskedő E.On felé hátráltatja a földgáz árának csökkentését, hacsak nem születik megint politikai döntés.
febr. 19
21:26
Kaderják: A gázártámogatás nem célravezető (Infostart)
A gázártámogatás nem célravezető, egyrészt, mert az olcsóbb fűtés további fogyasztásra ösztönöz, másrészt, mert az igazán rászorulók nem használnak gázt. A rendszert inkább fűtőanyag-támogatásra kellene módosítani, egyben az ésszerű fogyasztást kellene ösztönözni - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője.
febr. 19
21:27
Talmácsi visszalépő támogatói számára csak ürügy a válság? (Infostart)
A jelenlegi helyzetben a gazdasági válság megfelelő indok arra, hogy bizonyos cégcsoportok szüneteltessék vagy lezárják a sportszponzorációt - mondta az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász, miután Talmácsi Gábor nagyobb támogatói közül egy kivételével mind kilépett a 250 köbcentis kategóriában induló versenyző szponzori köréből.
febr. 19
21:27
Politkovszkaja-gyilkosság: nem tudtak elég bizonyítékot felsorakoztatni (HírTV)
A Politkovszkaja-gyilkosság valamennyi gyanúsítottját ártatlannak ítélte egy orosz bíróság. Két embert a gyilkosság végrehajtásával, egyet pedig a kiterveléssel gyanúsítottak, a döntés szerint azonban az ügyészek nem tudtak elég bizonyítékot gyűjteni.
febr. 19
21:27
Az ötven perc bajnokai (Metropol)
Különös arcait mutatja a téli aszfalt. A jégtől csillogót, a hófehéret és a sótól síkosat is jól ismerik azok a motorosok, akik még a legzordabb hónapokban is egész napokat töltenek a nyeregben.
febr. 19
21:27
Fót új polgármestere máris akcióba lépett (Alternatív Energia)
Letette hivatali esküjét a csütörtök délutánra összehívott képviselő-testületi ülésen Fót új polgármestere, Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP).
febr. 19
21:27
A gázártámogatás nem célravezető az energiaügyi szakértő szerint (hirado.hu)
Kaderják Péter úgy véli, az igazán szegények nem gázzal fűtenek, a nekik szánt kedvezményt inkább fűtőanyag-támogatásra kellene költeni
febr. 19
21:29
Szén-dioxid-kvótákat vettek a futárok (Metropol)
A legnagyobb bringás futárszolgálat a nehéz vagy nagyon távoli küldeményeket szintén motorosrészleggel juttatja célba. Ennek a „nehéztüzérségnek” összesen 99 tonna évente a szén-dioxid-kibocsátása.
febr. 19
21:29
Van aki mellette, van aki ellene -vita a nyugdíjrendszerről (Alternatív Energia)
A kormány által a nyugdíjrendszerben javasolt változásokat a nyugdíjas szervezetek képviselői értik, tudomásul veszik, de további egyeztetést tartanak szükségesnek, azonban egyes szakértők szerint a korhatáremelés nem nyújt megoldást a munkaerő-piac gondjaira, míg Nyugdíj és időskor kerekasztal elnöke szerint a korhatár emelése lehetne gyorsabb is.
febr. 19
21:45
Nincs dugó, mert sok a munkanélküli! (Piac és Profit)
Moszkvában érezhetően csökkent a közutak zsúfoltsága, kevesebb lett a dugó, a közlekedésrendészet szerint tavaly ősz óta 10 km/órával növekedett az átlagos sebesség, és a szakemberek szerint ezt a gazdasági válság idézi elő.
febr. 19
21:45
Gondban a rendőrség az egypetéjű ikrekkel: melyikük bűnös? (Infostart)
Bajban van a német bíróság, ugyanis kiderült, hogy egypetéjű ikrek törtek be a berlini luxusáruházba, a Kausthaus des Westensbe, és vittek el órákat, ékszereket több millió eurós értékben. A helyszínen talált DNS-minták így nem segítenek a rendőrségnek. Az ikreknek egyébként, akik egy kurd-libanoni bűnözői banda tagjai, épp idén járt le a tartózkodási engedélye.
febr. 19
21:45
Feladni kényszerült csatáját az éhségsztrájkoló vállalkozó (HírTV)
Csütörtök reggel visszament a Gazdasági Minisztériumhoz, de aztán később mégis felhagyott az éhségsztrájkkal az a cégvezető, akit csütörtökön este bilincsben szállítottak el a Bajnai Gordon vezette tárcától.
febr. 19
21:46
Híradó m2, 2009. február 19. 20:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
febr. 19
21:48
Zaklatással vádolja az IMF főigazgatóját magyar munkatársa (hirado.hu)
Nagy Piroska azzal vádolja Dominique Strauss-Kahnt, hogy a főigazgató visszaélt pozíciójával, hogy viszonyra léphessen vele
febr. 19
21:50
Szempont, 2009. február 19. (hirado.hu)
Minket minden szempont érdekel. Önnek elég egyre figyelnie!
febr. 19
22:00
Egyre többen képtelenek fizetni a villanyszámlájukat (Infostart)
A gazdasági válság a villamos energia szempontjából főként a vállalkozásokat érintheti negatívan: csökkenhet a fogyasztás és romolhat a fizetési fegyelem - mondta az InfoRádiónak az ELMŰ szóvivője. A szolgáltató a lakossági fogyasztóknál 90 napig nem kapcsolhatja ki az áramot akkor, ha az ügyfél nem tud fizetni.
febr. 19
22:03
Illegális kísérleteket végeznek fiatal nőkön Romániában? (Infostart)
Egy romániai kereskedelmi csatorna híre szerint egy aradi magánrendelőben 700 euró ellenében végeznek veszélyes kísérleteket fiatal nőkön - számolt be a NyugatiJelen.com.
febr. 19
22:03
Elüldözték a gyógyszerészek a rablót Szolnokon (Infostart)
A dolgozók fellépésének köszönhetően menekülni kényszerült az az ismeretlen, aki csütörtök este megpróbált kirabolni egy szolnoki gyógyszertárat - közölte a rendőrség.
febr. 19
22:03
A nagycsaládosok és a rászorulók megsegítését tervezi Sarkozy (HírTV)
A gazdasági válságban leginkább érintett háztartások megsegítését javasolja a francia kormány. Emelik a többgyermekes családok támogatását és csökkentik a legszegényebbek adóját. Nicolas Sarkozy elnök erről a szakszervezeti vezetők és a munkáltatók képviselőivel kezdődött találkozó után beszélt. A segély összértéke elérheti a két és fél milliárd eurót is.
febr. 19
22:03
Patikusok futamították meg a rablót (Blikk)
Az ott dolgozók bátor fellépésének köszönhetően menekülni kényszerült az az ismeretlen, aki csütörtök este megpróbált kirabolni egy szolnoki gyógyszertárat. Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatása szerint 19 óra körül egy ismeretlen arcát eltakarva, kezében fegyvernek látszó tárggyal a napi bevétel átadására szólította fel az ott dolgozókat.
febr. 19
22:03
Alsóbbrendű főutakat újítanak fel az Észak-Alföldön (Metropol)
Több tucat kistelepülés megközelíthetősége javul 2009-ben az Észak-alföldi Operatív Program (ÉAOP) projektjeinek keretében, összesen 8,5 milliárd forint értékű beruházás során.
febr. 19
22:03
Elzavarták a rablót a bátor patikusok Szolnokon (hirado.hu)
A férfi 19 óra után álarcban követelte a gyógyszertátr bevételét, de üres kézzel távozott
febr. 19
22:03
Váratlan húzás a török jegybanktól (ProfitLine)
A török központi bank csütörtökön a várakozásokat háromszorosan felülmúlva 150 bázispontos kamatvágás mellett döntött, az ipari termelés hanyatlása és az infláció mérséklődése következtében. (ProfitLine.hu)
febr. 19
22:05
Az első kalapba kerültek a kézislányok (HírTV)
Az első kalapba került a magyar női kézilabda válogatott a 2010-es norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolása előtt. A csoportokat március 24-én sorsolják Bécsben.
febr. 19
22:21
Új könyv a hangszeres népzenéről (Spa Trend Online)
A magyar hangszeres népzenei hagyomány címmel jelent meg Sárosi Bálint Széchenyi-díjas kutató új könyve, amelyben a Zenei anyanyelvünk című egykori rádióműsor szerkesztője a népzenekutatásban kissé háttérbe szorult hangszeres népzene és népi hangszerek új szellemű kutatásainak eredményeit adja közre.
febr. 19
22:39
Távozásra szólították fel Argentínában Williamson püspököt (hirado.hu)
A holokaust tagadó Richard Willamsonnak tíz napja van, hogy elhagyja dél-amerikai országot
febr. 19
22:57
Sikeres a pneumococcus baktérium elleni védőoltási program (Metropol)
Sikeres a pneumoccocus baktérium okozta megbetegedések ellen indított oltási program, a 2 éves kor alatti gyermekek nagy többsége már megkapta az első oltásokat.
febr. 19
22:57
Védené az unión kívüli gyermekek jogait az Európai Parlament (hirado.hu)
Naponta közel 30 ezer öt éven aluli gyermek hal meg világszerte, társaikon segítene az EU
febr. 19
22:57
A Moody's leminősítésre jelölte az MFB-t (Portfolio)
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette csütörtökön az MFB "Aa1" szintű - magasan elsőrendű - devizaadós-kockázati besorolását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő...
febr. 19
22:59
Alsóbbrendű főutakat újítanak fel az Észak-Alföldön (Metropol)
Több tucat kistelepülés megközelíthetősége javul 2009-ben az Észak-alföldi Operatív Program (ÉAOP) projektjeinek keretében, összesen 8,5 milliárd forint értékű beruházás során.
febr. 19
23:06
Változások a nyugdíjrendszerben: ki veszít a legtöbbet? (Adózóna)
A kormány által a nyugdíjrendszerben javasolt változásokat a nyugdíjas szervezetek képviselői értik, tudomásul veszik, de további egyeztetést tartanak szükségesnek, azonban egyes szakértők szerint a korhatáremelés nem nyújt megoldást a munkaerő-piac gondjaira, míg Nyugdíj és időskor kerekasztal elnöke szerint a korhatár emelése lehetne gyorsabb is.
febr. 19
23:16
Az Este, 2009. február 19. (hirado.hu)
A nap aktuális témái

Keresés