A recesszió az idén várhatóan megfordítja a keleti EU-munkavállalók eddig Nyugat-Európa felé tartó áramlási irányát, ami könnyebbséget hozhat a nyugati EU-országok munkapiacain, feszültségeket teremthet ugyanakkor a szintén visszaeséstől szenvedő kelet-európai gazdaságokban, áll a Moody's Investors Service pénteken Londonban kiadott elemzésében.
Bár a fizetési fegyelem romlása észrevehető, a Rábánál nem tapasztaltak súlyos problémákat a múlt héten technikai csődbe került nagy partnernek, a GAZ-nak teljesített szállításokban. "Észrevehetők...
Az elhízás növelheti a migrén kockázatát - jelentették be amerikai kutatók. 20 és 55 év közötti emberek adatait elemezve megállapították, hogy akár a hastáji zsír mérése, akár a testtömegindex szerint összehasonlítva, a nagy túlsúllyal élőknél nagyobb eséllyel jelentkezett migrén vagy súlyos fejfájás.
Az izomsérülések vezető tünete a fájdalom, ami már a kevésbé súlyos esetekben is tapasztalható. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a gyógyulás esélyeinek jelentős romlását okozhatja.
Összeütközött az Atlanti-óceán mélyén egy brit és egy francia atom-tengeralattjáró - írta haditengerészeti forrásokra hivatkozva a hétfői The Sun. A legnagyobb brit tömeglap értesülése szerint a ba...
LOS ANGELES – Végre emberére, pontosabban asszonyára talált George Clooney (47), aki állítólag beleszeretett a legnagyobb pakisztáni politikusdinasztia gyönyörű sarjába, Fatima Bhuttóba (26).
Pokollá változott egy tokodi család élete. Az 57 éves Ferenc négy évvel ezelőtt ismerte meg az akkor még csak 12 éves Angelikát. Kezdetben lányaként kedvelte a gyermeket, később végzetesen beleszeretett. Joshi Bharatnak elmondja: a lány nem szerethet mást, nekik együtt kell családot alapítaniuk.
Március végén - csaknem 250 éves múlttal a háta mögött - végleg bezár a Pécsi Bőrgyár. A gépek, berendezések javarészt már értékesítették, a maradék dolgozókat elküldik - írja a Dunántúli Napló.
A Hyundai Motor Company egy vadonatúj koncepcióautót leplez le a március 3-án induló 2009-es genfi Salon International de L’Automobile autóipari szakkiállításon
Készüljetek! Hamarosan ránk köszönt a palacsintanap! Ahhoz, hogy húshagyó kedden, február 24-én meg tudd ünnepelni a palacsinta napját, sütnöd kell belőle jó párat. Tojás, liszt, tej, némi fantáziadús töltelék és egy jó serpenyő a hozzávalók.
A forint folytatta a gyengülését az euróval szemben, melynek határozott jelenként már 9 óra előtt újra áttörte a 300 forintos lélektani határt, gátat az euró erősödésének csak a korábbi 305 forint környéki szint szabhat, azonban a új negatív rekord beállítása sem kizárt. (ProfitLine.hu)
Az Egis mellett a Richter részvényeit is vételre ajánlja a Citigroup a gyógyszercég múlt heti gyorsjelentését követően, a papírokra adott célárat azonban csökkentették az elemzők. A Citi 34,000...
Új típusú díjat alapított a Magyar Ingatlanszövetség: idén először osztotta ki az "Ingatlanszakmai Innovációs Díjat", amelyet ingatlanközvetítő szakterületen az Otthon Centrum nyert el, azt követően, hogy 1999 - 2006 között nyolc alkalommal neki ítélték az "Év ingatlanforgalmazója" elismerést....
Nincs ma kereskedés az amerikai tőzsdéken nemzeti ünnep miatt, a mai nap ugyanis az "elnökök napja" az Egyesült Államokban. Kereskedési szünnap van ma az amerikai tőzsdéken nemzeti ünnep miatt, a...
Az amerikai technológiai szektor az egyik leginkább készpénzgazdag iparág, nagy kérdés azonban hogy mire használják majd a sok puskaport a cégek. Egyesek szerint akvizíciós hullám várható, míg mások...
Több ezer ügynököt törölt csak idén regiszteréből a pénzügyi felügyelet, és további ezer törlése a napokban várható, ha nem igazolják szakképesítésüket....
A pénzügyi válság elhúzódásával az ingatlanszektorra további két év gyengélkedés vár még, a szektor azonban jóval előbb kaphat erőre, mint a gazdaság egésze- mondta el a Capital Economics igazgatója,...
Teljesen elhibázott banki kockázati modellek, illetve a banki kockázat felméréséhez nem értő alkalmazottak "termékújításai" okolhatók jelentős részben a pénzügyi válságért
Nem biztos, hogy elegendő párunknak vagy leendő kedvesünknek csokoládét és virágot adni Valentin-napra. Ezek ugyanis nem feltétlenül ébresztenek érzelmeket vagy vágyakat a másikban.
Bár érkezett ajánlat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közvéleménykutatási tenderére, az eljárás mégsem hozott eredményt. A Tenders Electronic Daily szerint ennek hátterében a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata áll.
Hárman súlyosan megsérültek egy reggeli autóbalesetben Hódmezővásárhely közelében. A kocsiban az édesanya kettesben utazott gyermekével Kútvölgy felől Hódmezővásárhely felé, amikor a hároméves kislány a gyerekülésben játszva kikapcsolta a biztonsága övét.
TATABÁNYA ― Albérletben kell meghúznia magát Honti Jánosnak és feleségének. A család hiába akarta megmenteni kétszobás lakását, hiába kértek segítséget bankjuktól, nem engedélyezték a devizahitel kiváltását.
Négy ember sérült meg, amikor egy szabálytalan manőver miatt összeütközött két személyautó Orosházán. A baleset vasárnap napközben történt a Békés megyei város lakott területén kívül, a Táncsics utca és a Lehel utca kereszteződésében.
Határozatképessége ellenére háromnegyed órás várakozás után kezdte meg munkáját hétfőn a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése, amelynek napirendjén a forrásmegosztás szerepel.
Nehéz időkben a munkavállalók aggódni kezdenek a jövőjük miatt és bizonytalanná válnak. Ez sem a dolgozónak, sem a vállalatnak nem érdeke. A zavarodottság a teljesítőképesség csökkenéséhez vezet, mert a dolgozók inkább a saját sorsukkal, semmint a vállalat eredményeivel lesznek elfoglalva. A vállalat jövője múlhat azon, hogy sikerül-e a recesszió idején az elkötelezettséget szinten tartani, vagy…
Veszteséggel nyitottak a főbb nyugat-európai indesek hétfőn, látván a japán negyedik negyedéves gazdasági adatokat, és követve az ázsiai indexeket. Nem javította a hangulatot az sem, hogy a szombaton zárult G7-ek pénzügyminiszteri értekezletén nem született döntés összehangolt lépésekről, viszont egyetértettek abban, hogy a válság az egész évben éreztetni fogja hatását. (ProfitLine.hu)
Egyre több megszorítást kénytelenek hozni a légitársaságok. A US Airways járatain például fizetni kell a takaróért és a párnáért- cserébe viszont haza is vihetjük őket....
Súlyosan megsérült egy idős asszony, akit biciklijével elsodort egy kocsi reggel Mezőcsokonyán. A kerékpáros éppen az útra fordult rá, amikor elütötte a jármű.
Több ezer embert vár a mai, Budapestre szervezett tüntetésre a magát Antiprovident csoportnak nevező társaság. Azért demonstrálnak a Provident Zrt. székháza előtt, hogy a hatóságok azonnali hatállyal függesszék fel a cég működését, ami szerintük gyakorlatilag államilag jóváhagyott uzsora-bűncselekmény.
Három fideszes kerületi vezető nem szavazata mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés az idei forrásmegosztásról szóló rendeletet. A rendkívüli ülésen az MDF háromfős frakciója nem jelent meg, bár korábban Katona Kálmán frakcióvezető arról nyilatkozott, hogy igent mondanak a szabályozásra.
Ifjabb koromban meglehetősen idegeskedő típus voltam. Mindenen hülyére aggódtam magam. Egy ismerősöm aztán sokat beszélt hozzám, valami olyat hajtogatva, hogy tegyek meg mindent azért, amin tudok változtatni és ne nagyon rágódjak azon, amin úgysem tudok.
A legendás amerikai elnök, a rabszolgaságnak véget vető Abraham Lincoln volt a legjobb elnök vezető amerikai történészek szerint - közölte friss felmérésének eredményét a C-SPAN kongresszusi hírtelevízió.
Gyermeke biztonsági övét akarta visszakapcsolni az édesanya, ezért történt a baleset Hódmezővásárhely határában hétfő reggel. Kútvölgy felől érkezett a Forddal az asszony, amikor észrevette, hogy hároméves gyereke kikapcsolta a jobb első ülésen a biztonsági övét.