Gyengült a forint, az eurót délelőtt kilenc órakor 293,20/35 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 288,50/70 forint után, ami 1,62 százalékos forint gyengülésnek felel meg....
Az amerikai jegybanknak meg kellett volna állítania a dollár felértékelődését a tavalyi év második felében a globális pénzügyi válság elmélyülésének elkerülése érdekében - mondta Robert Mundell...
Két héten belül véget érhetnek a TEÁOR- számok átsorolásával kapcsolatos anomáliák. Az unió már két éve egységesítette az európai tevékenységek jegyzékét, ami azt a célt szolgálta, hogy a közösségi vállalkozások rendszerezése zökkenők nélkül működhessen. Magyarországon ezt a rendelkezést várhatóan február végétől lehet majd alkalmazni....
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 76,445 milliárd forint kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, szemben a 2007. évi 77,058 milliárd forinttal, miközben ...
Száz dolgozójától válik meg a mintegy ezer embert foglalkoztató FAG Magyarország Ipari Kft., és más költségcsökkentő intézkedéseket is életbe léptetnek a rendelésállomány drasztikus csökkenése...
2009-ben éppen hogy csak nullszaldósak lesznek a magyar bankok, de ennek ellenére valószínűtlen, hogy akármelyik is igénybe veszi a kormányzati segítséget a szigorú feltételek miatt - nyilatkozta...
A sévd jegybank 100 bázisponttal soha nem látott mélységbe vágta irányadó rátáját, így az alapkamat 1%-ra süllyedt. A monetáris lazítás mértéke némi meglepetést jelent, mivel az elemzők 50, esetleg...
Az év elején folytatódott az, ami tavaly az utolsó hónapokban megkezdődött: jelentősen csökkent az infláció. Legalábbis egységesen így gondolják azok piaci szakértők, akik a Portfolio.hu felmérésében...
Adóváltozások 2009 címmel márciusban ismét adókonferenciát rendez a HVG adózási portálja, az Adózóna és a Conforg. Ezúttal a legújabb adóemelési javaslatokról - a munkát terhelő adók csökkentése, a személyi jövedelemadó alsó sávjának kiszélesítése, bizonyos szja-kedvezmények eltörlése és a fogyasztást terhelő adók növelése - is szó lesz a rendezvényen.
Érdemes odafigyelni az újdonsült kismamának az E-vitamin bevitelére, ha ugyanis túl sokat fogyaszt ebből a tápanyagból, az árthat a születendő gyermeknek.
Elutasította a további szervezetek és a parlamenti pártok vezetőinek bizonyítási eljárásba való bevonására tett indítványt a bíró a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
A tárgyalás megkezdése után félórás szünetet rendelt el a bíró a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőperben a „várakozást háromszorosan meghaladó sajtóérdeklődés” miatt szerdán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Meggyilkolták szerdán az azerbajdzsáni légierő parancsnokát - közölte az azeri védelmi minisztérium. Rail Rzajevet bakui "otthona küszöbén" lőtték fejbe. A 64 éves tábornokot kórházba...
Online kommunikációra keres ügynökséget a Diákhitel Központ – írja a Tenders Electronic Daily (TED). A gyorsított meghívásos eljárás nyertesével áprilisban kezdik a munkát.
- Fegyveres támadás ért szerdán reggel két közintézményt Kabulban, az afgán fővárosban. A legújabb hírek szerint legkevesebb 12 halottjuk és sok sebesültjük van a támadásoknak, amelyekben állítólag hét kamikaze is életét vesztette - közölték biztonsági illetékesek.
Megkezdte a vallomástételt Zuschlag János az ellene és 15 társa ellen, 75 millió forintos állami támogatás jogosulatlan megszerzése miatt indított perben.
Három hete nem látott mértékben csökkent a brazil részvénypiac a banki és nyersanyagipari vállalatok részvényeinek vezetésével, az amerikai gazdaságélénkítő csomag hatása körüli bizonytalanság miatt. A Bovespa index 892.69 ponttal, 2.1 százalékkal 41,207.43 pontra csökkent, míg a mexikói Bolsa index 3.5 százalékkal 19,825.72 pontra zuhant. (ProfitLine.hu)
A világ legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Wal-Mart akár 800 irodai dolgozójától is megválhat, miután kénytelen jelentősen visszafogni új üzleteinek építését. A hírre esett a cég részvényeinek ára....
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 76,445 milliárd forint kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, szemben a 2007. évi 77,058 milliárd forinttal,...
A Casino Royale Bond-lányával, Eva Greennel forgat filmet márciustól Fliegauf Benedek. A Womb (Anyaméh) című film klasszikus szerelmi történet, amelyet Németországban, az Északi-tenger mellett forgatnak majd.
Elutasította a további szervezetek és a parlamenti pártok vezetőinek bizonyítási eljárásba való bevonására tett indítványt a bíró a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Harmincnégy határsértőt és két embercsempészt fogtak a szegedi határrendészek az elmúlt három napban Csongrád megyében - közölte a rendőrség. A több csoportban elfogott illegális migránsok között...
Hatalmas esésben zártak az amerikai tőzsdék, mivel sem Obama elnök gazdasági programja, sem Geithner pénzügyminiszter bankmentő csomagja nem adott fogódzót a befektetőknek. 5%-kal zuhant az olaj árfolyama a tegnapi kereskedésben. Ázsia követte az amerikai példát és mínuszban zárt. Tegnap még erősödött a dollár az euróval, szemben, ma azonban újra a gyengülés jeleit mutatja. A forint a tegnap esti…
A Richter Gedeon Nyrt. gyenge első negyedévi forgalomra számít oroszországi piacán - mondta Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a társaság elsősorban a szállítások ellenérté...
BUDAPEST – „Öcsi bácsi itt van velünk!” – ezzel a mondattal nyitották meg a Bélyegmúzeum sajtótájékoztatóját, amelyen bemutatták a Puskás Ferenc (†79) tiszteletére megjelentetett emlékívet. A kiadvány 000-s sorszámú példányait a Bélyegmúzeum kapta meg – az eseményen ott volt az Aranycsapat legendás labdarúgójának özvegye, Bözsi néni.
Szlovákiában tavaly az iparban foglalkoztatottak bére átlagosan 6,7 százalékkal nőtt, és elérte a 22 056 koronát (732 euró) - írja szerdán az Új Szó című pozsonyi magyar napilap a szlovák...
A román határrendőrök 60 gázpisztolyt találtak reggel egy bolgár állampolgárnál, aki a Bécsből Bukarestbe tartó, Ister nemzetközi vonaton utazott. A Mediafax román hírügynökség szerint a 42 éves bolgárnak a csomagjában találták meg a fegyvereket az Arad megyei kürtösi (Curtici) határátkelőn.
Lemondott tisztségéről a mai rendkívüli Erzsébetvárosi önkormányzati ülésen az előzetes letartóztatásban lévő Kardos Péter (SZDSZ), aki a VII. kerületi pénzügyi bizottság elnöke volt. Az önkormányzati ingatlanok elidegenítéséről szóló napirendi pont alatt a Fidesz-képviselők kivonultak az ülésteremből.
Kivonultak a VII. kerületi Fidesz-frakció tagjai az ülésteremből szerdán reggel, mert nem hajlandóak megtárgyalni az önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos napirendi pontot.
A világ nyersolaj iránti kereslete 2009-ben a vártnál is gyorsabban fog csökkenni a globális világgazdaság gyengeségei miatt - közölte havi jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A szerv...
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek, amikor felborult egy Volán-autóbusz szerda reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesd és Egerlövő között - közölte a rendőrség. A műszaki mentés...
Egy dél-afrikai televízió tesztelni akarta új szolgáltatását, a képernyő alján futó hírbannert, ám élő adásban próbálta ki az újdonságot. Ebből pedig kínos baki kerekedett, mert a próbaszövegben az állt, hogy a volt amerikai elnök, „George Bush meghalt”. A kiírás mindössze három másodpercig volt látható adásban. A rossz gombot egyébként a műszaki igazgató nyomta meg.
Magától ment állatorvoshoz egy sebesült őz az Egyesült Államokban. A kutyákhoz, macskákhoz, papagájokhoz szokott ohiói klinikán igencsak elcsodálkoztak már magán az őzön is, amely szokatlan...
Életünk számos területén, akár egy banki vagy biztosítási ügyintézés közben is találkozunk olyan szavakkal, kifejezésekkel, amelyek folyamatosan beépültek a hétköznapi szóhasználatba, pedig sokszor nem tudjuk pontosan, csak sejtjük jelentésüket. Összeállításunkkal hétről hétre segítünk a tájékozódásban.
Hét európai országban jelentősen nőtt az antiszemitizmus, amely a globális pénzügyi válsággal és a palesztinok elleni izraeli katonai akcióval magyarázható - derül ki egy amerikai-izraeli civil szervezet felméréséből. A vizsgálat szerint Magyarországon is nőtt a zsidókkal szembeni ellenszenv.
Guus Hiddink úgy döntött, hogy az idény végéig elvállalja a Chelsea irányítását. A Kékek kerete megosztott volt, és csak néhányan álltak ki a brazil edző mellett. A hétfőn menesztett Luiz Felipe Scolari több mint 7 milliós fájdalomdíjjal távozik a londoni együttestől.
A gazdasági válság tudatában kell megtervezni az Európai Unió jövő évi költségvetését - hangsúlyozta szerdán Surján László, beszámolva arról, hogy az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága...
Magától ment állatorvoshoz egy sebesült őz az Egyesült Államokban. A kutyákhoz, macskákhoz, papagájokhoz szokott ohiói klinikán igencsak elcsodálkoztak már magán az őzön is, amely szokatlan vendég, ám azon még jobban, hogy egyedül érkezett.
Egy sussex spániel lett kedden a „Best in Show”, vagyis az abszolút kategória győztese New Yorkban, a Westminster Kennel Club világhírű éves kutyabemutatóján, amely a 133. volt a sorban. Ez a maga nemében rekord, hiszen a 10 éves Stump a legidősebb kutya, amelyik a legjobb lett a show történetében.
Egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy napirendre tűzze az erzsébetvárosi képviselő-testület az önfeloszlatást a szerdai rendkívüli ülésén, ahonnan később kivonultak a fideszes önkormányzati képviselők.
A válság okozta sokkból elsőként a fejlett piacok állhatnak talpra, azonban erre a várakozásokhoz képest csak később kerülhet sor - véli Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója,...
A legnagyobb francia, és a második legnagyobb európai autóipari vállalat, a Peugeot Citroen 343 millió eurós veszteséggel fejezte be a 2008-as évet, és az idei évre vonatkozóan is borúlátó. (ProfitLine.hu)
Két héten belül véget érhetnek a TEÁOR- számok átsorolásával kapcsolatos anomáliák. Az unió már két éve egységesítette az európai tevékenységek jegyzékét, ami azt a célt szolgálta, hogy a közösségi vállalkozások rendszerezése zökkenők nélkül működhessen. Magyarországon ezt a rendelkezést várhatóan február végétől lehet majd alkalmazni....
Felmérések szerint az amerikai dolgozók negyven százaléka randevúzott már kollegájával, az esetek 31 százalékában házassággal végződött a románc. Egy kedden nyilvánosságra hozott felmérésből...
A szerdán megjelenő havi rendszerességű előrejelzésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) az idei olajfogyasztásra vonatkozóan tovább csökkentette várakozásait. (ProfitLine.hu)
Baleseteket szimulálni és abból a megfelelő következtetéseket levonni valószínűleg két valódi autó összeütközését követően lehet igazán eredményesen, de a nehéz időkben a rendkívül költséges megoldás helyett új módszert fejlesztett ki a Ford. Az autóiparban is egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak a költségtakarékosságra, ezért a Fordnál az ütközéseket elhárító figyelmeztető rendszer fejlesztésére…