Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja vezet kicsivel a Benjámin Netanjahu volt kormányfő irányította jobboldali Likud előtt, de Netanjahunak jobb az esélye a kormányalakításra - jelentette a francia hírügynökség a birtokába jutott exit poll felmérések alapján, miután lezárultak a keddi előre hozott izraeli választások.
Tavaly az utolsó negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 1,4 százalékkal maradhatott el az egy évvel korábbitól - legalábbis ha jó előrejelzőnek bizonyulnak a piaci szakértők a pénteken megjelenő...
Komoly árat fizetett a Megasztár 4-ben élvezett csillogásért Tóth Lüszi. Miközben minden erejével a továbbjutásra koncentrált, a tanulásban végzetesen lemaradt iskolatársaitól. A kislány tanárai képtelenek voltak lezárni félévét, ezért a bizonyítványát sem adták ki.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda éjszaka megkezdte Budapest 1200 kilométer hosszú fő- és tömegközlekedési útvonalainak, hidaknak, felüljáróknak a tisztítását, síkosság-mentesítését - közölte az MTI-vel a társaság helyettes szóvivője szerda hajnalban; a BKV tájékoztatása szerint járataik rendben elindultak hajnalban.
A gazdasági válság leküzdéséről február végén tartandó rendkívüli EU-csúcsnak az a célja, hogy a résztvevők elutasítsák a protekcionizmust - szögezte le az unió soros cseh elnöksége nevében Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda éjszaka megkezdte Budapest 1200 kilométer hosszú fő- és tömegközlekedési útvonalainak, hidaknak, felüljáróknak a tisztítását, síkosság-mentesítését - közölt...
Rendszeresen volt feleségével lazít egy sümegi wellnesshotelben Gesztesi Károly. A színész ugyan régebben Claudiával is járt ott, az utóbbi időben azonban kizárólag az áldott állapotban lévő Nikolettel érkezik. A páros legutóbb akkor pihent ott, amikor Claudia Afrikában forgatott.
A keddi kereskedési napon, a borús európai piacokkal szembemenve jelentősen drágult az OTP Bank részvénye a BÉT-en, miközben a többi blue chip veszteséggel fejezte be a kereskedést. Mi állhat a részvény emelkedésének hátterében? (ProfitLine.hu)
Vagyonosodási vizsgálatot kért a rendőrség a veszprémi kézilabdásokra támadó csoport vezetői, mindenekelőtt Sztojka Iván ellen - írja a Népszabadság; a Magyar Nemzet Enying polgármesterét idézi, aki s...
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő szerint drámai mértékben emelkedhet az idén a nem fizető vállalati adósok száma a világban. (ProfitLine.hu)
Hogyan érezzük az ízeket? Megváltozott az ízérzésünk? Ég a nyelvünk? Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik.
Az Audi, az IBM és a Bosch nyerte el idén a Legvonzóbb Vállalat 2008 címet - írja a Világgazdaság az AIESEC Magyarország és a Develor által 4200, felsőoktatásban tanuló hallgató megkérdezésével készít...
Nem kapott semmilyen szakmai kitüntetést, egyetlen filmje sem került a mozitörténet klasszikusai közé, mégis meghatározó szerepe volt a kilencvenes évek életérzésének kialakításában. Egyedülálló módon tizenkétszer szerepelt a Playboy címlapján, a szexuális szabadság megtestesítője és a mellnagyobbítás divatjának hírnöke lett. Sorozatunk harmadik részéből kiderül: miért veszítette el Tommy Lee első…
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda éjszaka megkezdte Budapest 1200 kilométer hosszú fő- és tömegközlekedési útvonalainak, hidaknak, felüljáróknak a tisztítását, síkosság-mentesítését - közölte a társaság helyettes szóvivője szerda hajnalban; a BKV tájékoztatása szerint járataik rendben elindultak hajnalban.
Herényi Károly közszolgálati televízióban tett nyilatkozata szerint a közbiztonság helyreállításához három intézkedés szükséges: Több rend?r, több rend?rörs és egy er?s belügyminisztérium
A népszabadság szerdai számában beszámol róla, hogy a rendőrség vagyonosodási vizsgálatot kért a veszprémi támadásban résztvevők ellen, továbbá, hogy a rendőrségi addig védi a romákat amíg arra szükség van.
Ma hirdeti ki harmadfokú ítéletét a Legfelsőbb Bíróság a Postabank-ügyben, ezzel 12 év után jogerős döntés születhet Princz Gábor, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatója és három társa perében. A...
Elsősorban megtakarítási elemet nem tartalmazó, kockázati - ezen belül hitelfedezeti - életbiztosítást kötött az a több száz személy, aki eddig igénybe vette a CLB Biztosítási Alkusz Kft. szolgáltatás...
A Népszabadság annak próbál utánajárni, hogy miből éltek a veszprémi kézilabdásokra támadó csoport vezetői, mindenekelőtt Sztojka Iván. Ennek kiderítésére a hatóságok vagyonosodási vizsgálatot indítottak.
Nem született eredmény a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által meghirdetett, a fővárosi fürdők beléptetőrendszereinek kiépítésére kiírt, majd megismételtetett botrányos pályázaton – értesült több forrásból a Magyar Nemzet.
Méreginjekcióval kivégeztek egy gyilkosság miatt halálra ítélt, 35 éves férfit Texas államban helyi idő szerint kedd este. A férfit azért ítélték halálra, mert 1996-ban megerőszakolt, majd megfojtott egy fiatal nőt Dallas külvárosában.
Feljelentették kedden az argentin szövetségi igazságügyi szerveknél Richard Williamson holokauszt-tagadó püspököt, akit a tradicionalista X. Szent Pius Testvériség e nézetei miatt fosztott meg a La Reja-i szeminárium igazgatói tisztségétől.
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással gyanúsítja Hunvald György Budapest VII. kerületi polgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség. Az MSZP-s politikust – aki a 2006-os önkormányzati választás előtt lemondott parlamenti mandátumáról, így mentelmi jog nem védi – tegnap vették őrizetbe. Kihallgatása órákon át tartott: tagadta bűnösségét, és panasszal…
Várhatóan Litvánia lesz a következő kelet-európai ország mely az IMF pénzügyi segítségére szorul, ugyan az ország kormánya még nem látja szükségesnek ezen lépés megtételét, azonban egyre valószínűbb, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. (ProfitLine.hu)
Többé-kevésbé a várakozásoknak megfelelő számokat tett közzé ma reggel a Richter a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan, egyedül a konszolidált üzemi profit maradt el lényegesen az elemzői...
Sólyom László köztársasági elnök szerdán fogadja Orbán Viktort, a Fidesz elnökét a Sándor-palotában - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke az M...
Eurót és svájci frankot ad forintért a Magyar Nemzeti Bank a kereskedelmi bankoknak, azt remélve, hogy így fellendülhet a hitelezés. Szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy az így kapott deviza a hazai lakosságot és a cégeket segíti, könnyen lehet, hogy ezekből az összegekből az anyabankoknak fizetik vissza a tartozásukat a pénzintézetek.
Akár már márciusban kalapács alá kerülhet az Ukrtelekom, amelyért a Magyar Telekom sajtóértesülések szerint esélyes pályázó lehet. Ez újra felélesztheti az osztalék csökkentésével kapcsolatos...
A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán dönt arról, hogy indítványozza-e az erzsébetvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban kedden őrizetbe vett Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartoz...
A Valentin napi pajzánkodás mellett a levélszemetelők kínai szerencsejátékban utaznak februárban, és persze politizálnak. Olyan álcímeket használtak, mint "Friss hír: Az Egyesült Államoknak nincs többé elnöke", vagy "Obama halott, mi lesz az országgal" - derül ki a Symantec februári jelentéséből.
Köznapi nyelven is népszerűsíteni kell a kutatás-fejlesztés eredményeit - hangsúlyozta az InfoRádióban a területért felelős tárca nélküli miniszter. Molnár Károly az Aréna című műsorban a kutatóhiányt nevezte az egyik legnagyobb problémának.
Jogerős ítélet hirdethet szerdán a Legfelsőbb Bíróság a több mint 10 éve tartó Postabank-ügyben. Princz Gábort, a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját és három volt vezetőtársát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség.
Mexikói kábítószercsempész-bandák egymás közötti, illetve a katonákkal folytatott összetűzései során 21 ember vesztette életét kedden az ország északi részén. Az incidens azzal kezdődött, hogy fegyveresek elrabolták egy rivális csoport kilenc tagját, majd valamivel később hat túszt kivégeztek Villa Ahumada kisváros közelében.
Cipi Livni jobbközép Kadima pártja szoros versenyben, mindössze egy képviselői hellyel megelőzte a Benjámin Netanjahu irányította jobboldali Likudot az izraeli parlamenti választásokon. A feldolgozottság 99 százalékos.
Internettelefonon is segítséget nyújt a Református Missziói Központ telefonos lelkisegély-szolgálata - számolt be az MTI-nek újításukról Révész Jánosné, a misszió lelkésze.
Két focicsapatnyi kutyát zsúfolt be autójába magán kívül egy nő Texasban. A 22 darab eb azért került a kocsiba, hogy a rendőrség ne tudja kézbesíteni neki idézését, amelyet éppen túlzott kutyatartása okán küldtek neki.
Több mint harminc százalékkal nőtt a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége tavaly - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. A gyóg...
Nyolc embert tartóztattak le annak az egyetemi bulinak a résztvevői közül, amelyen Michael Phelps kannabiszfélék szívására alkalmas üvegpipát használt tavaly novemberben. A 14-szeres olimpiai bajnok amerikai úszó ellen nem emeltek vádat egyelőre.
Izraelben Cipi Livni pártja, a Kadima nyerte az előre hozott általános választásokat a szavazatok összesítése alapján - közölte szerdán az izraeli központi választási bizottság. Az eddigi külügyminiszter jobbközép pártjának egyetlen hellyel lesz több a parlamentben, a Kneszetben, mint legfőbb riválisának, a jobboldali Likudnak.
Két súlyos közúti balesetben 32 ember életét vesztette, több mint százan pedig megsérültek Peru déli részén. Egy teherautó és két turistabusz karamboljában 20 ember halt meg helyi idő szerint kedd reggel Limától több mint ezer kilométerre délre.
Litvánia kormánya ugyan ez idő szerint még nem látja szükségesnek pénzügyi támogatásért folyamodni az IMF-hez, de egy ilyen lehetőségnek egyre nagyobb az esélye. Kedden a Moody´s vezető hitelminős...