A kormány azt javasolja, hogy 386 helyett 199 fős legyen a parlament, a parlamenti képviselők tiszteletdíját rögzítsék a mindenkori átlagbér háromszorosában, szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, csökkenjen a felére az önkormányzati képviselők száma.
Magyar Filmszemle Hogy műfajilag mi a film? Én leginkább a sci-fi jelzőt húznám rá, de a rendező a film utáni beszélgetésen inkább furcsaságnak hívta az alkotást.
Simon Gábor (MSZP), Miskolc egyéni országgyűlési képviselője tart attól, hogy a miskolci városi kapitány mellett vasárnap délutánra meghirdetett, és szerinte okafogyottá vált szimpátiatüntetést egyesek az eredetitől eltérő célra használhatják fel. A szervezők bejelentették, hogy a demonstrációt megtartják, mert Pásztor Albertet úgy helyezték vissza posztjára, hogy figyelmeztetést kapott.
Félholtra vertek, majd felgyújtottak ismeretlenek egy indiai bevándorlót Róma közelében vasárnap reggel - közölte az olasz főváros rendőrsége. A férfit súlyos állapotban kezelik az egyik római kórházban.
A gyorshajtók és az utakon arrogánsan viselkedő vezetők elleni speciális kommandók is felügyelik majd az új közlekedési szabályok betartását Szlovákiában. "A kommandók nem fogják tűrni a törvények megsértését.
Az, hogy Gyurcsány Ferencnek a válság kellős közepén is csak hiteltelen közjogi javaslatokra futotta, végérvényesen bebizonyította alkalmatlanságát - emelte ki Szijjártó Péter vasárnap.
A gyorshajtók és az utakon arrogánsan viselkedő vezetők elleni speciális kommandók is felügyelik majd az új közlekedési szabályok betartását Szlovákiában. A módosított szlovákiai KRESZ vasárnap lépett életbe.
A gyorshajtók és az utakon arrogánsan viselkedő vezetők elleni speciális kommandók is felügyelik majd az új közlekedési szabályok betartását Szlovákiában.
Fodor Gábor szerint - anélkül, hogy kínpadra akarná vonni a miskolci rendőrkapitányt - az ügynek komolyabb következményei kell hogy legyenek egy egyszerű figyelmeztetésnél.
"A dél-koreai kormány konfrontációs politikája katonai konfliktusok forrása a két Korea között" - áll a Rodong Szinmun című központi pártlap kommentárjában.
Egy Premier League – ben játszó futballista Paris Hilton legújabb hódítása. A szállodalánc örökösnő a Tottenham csillagával, Jermain Defoe – val keveredett szerelembe London egyik elegáns szállodájában.
Az észak-koreai központi kommunista pártlap vasárnapi kommentárja szerint Dél-Korea "konfrontációs politikája háborút idézhet elő" a megosztott Koreai-félszigeten.
Draskovics Tibor nem tervezi, hogy lemondjon a miskolci rendőrkapitány ügye miatt. Az igazságügyi és rendészeti miniszter erről újságírók előtt nyilatkozott a kormány soron kívüli vasárnapi ülése után.
6,000 fős elbocsátást tervez a brit gyógyszercég, a GlaxoSmithKline a Sunday Telegraph információi szerint. A leépítések a társaság globális munkaerejének 6%-át érinthetik. A világ második...
Ahogy várható volt, nem találtak igazi válaszokat a világgazdaság válságjelenségeire a vasárnap hivatalosan befejeződött davosi Világgazdasági Fórum résztvevői sem. A résztvevők egy része kudarcként értékelte a tanácskozást.
Izrael akkor is újrakezdheti a palesztin területek bombázását, ha a válaszcsapás nem áll arányban a palesztin támadás méretével. Ezt Ehud Olmert közölte, miután 2 Hamász-rakéta csapódott be izraeli területre.
A Fidesz szerint a kormánynak nincs válasza a válságra, ezért hiteltelen közjogi javaslatokkal próbálja elterelni a figyelmet - mondta Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.
A Fidesz szerint a kormánynak nincs válasza a válságra, ezért hiteltelen közjogi javaslatokkal próbálja elterelni a figyelmet - mondta Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy a Fidesznek a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát az Országgyűlésben korábban 67-szer szavazta le az MSZP.
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven magabiztosan nyert De Graafschap otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az MDF jó tárgyalási alapnak tartja a miniszterelnök vasárnap tett közjogi javaslatait - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek.
Zbigniew Brzezinski, neves amerikai politológus szerint az Egyesült Államoknak ma nincs szüksége rakétaelhárító védelmi rendszerre, amelynek egyes elemeit Csehországban és Lengyelországban építenék fel.
A Richter-skála szerinti 4.8-as erősségű földrengés volt vasárnapra virradóra a görögországi Kefalonia szigeténél. Ezt a görög nemzeti Földrengésmérő Intézet közölte.
Marihuánát szívott Michael Phelps többszörös olimpiai bajnok amerikai úszó egy novemberi egyetemi bulin - írta vasárnap a News of the World című brit bulvárlap. Ezzel veszélybe kerülhet indulása a 2012-es londoni olimpián, mivel egy új szabályozás miatt akár négyéves eltiltás várhat rá drogfogyasztás miatt.
A "megdrágult élet" ellen meghirdetett általános sztrájk miatt teljesen lebénult Guadeloupe szigetére érkezett vasárnap Yves Jégo, tengerentúli ügyekkel foglalkozó francia államtitkár, hogy a holtpontra jutott tárgyalások folytatását elősegítse.
Az APEH 2008 negyedik negyedévében 197 adózónál összesen 39,4 milliárd forint adóhiányt állapított meg, amihez 31,7 milliárd forint összegű jogkövetkezmény társul - derül ki az adóhatóság által nyilvánosságra hozott adatokból. A 197 nagy adósból 101 vállalkozás, 96 pedig magánszemély.
Zbigniew Brzezinski neves amerikai politológus szerint az Egyesült Államoknak ma nincs szüksége rakétaelhárító védelmi rendszerre, amelynek egyes elemeit Csehországban és Lengyelországban építenék ki.
A miskolci Városház téren mintegy két és fél, háromezer ember vett részt a Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány mellett szervezett szimpátiatüntetésen vasárnap késő délután, a rendezvényen politikusok, volt rendőrök, civilszervezetek képviselői, magánemberek szólaltak fel, a demonstráción rendbontás nem történt.
A szocializmusból megmaradt, de tavaly megváltoztatott utcanevek visszaállításáról tartanak helyi népszavazást vasárnap a Baranya megyei Hosszúhetényben. A referendum akkor lesz érvényes, ha azon a szavazók több mint fele részt vesz.
A "megdrágult élet" ellen meghirdetett általános sztrájk miatt teljesen lebénult Guadeloupe szigetére érkezett vasárnap Yves Jégo, tengerentúli ügyekkel foglalkozó francia államtitkár, hogy a holtpontra jutott tárgyalások folytatását elősegítse. A Franciaországhoz, s így az Európai Unióhoz is tartozó karib-tengeri szigeten gyakorlatilag leállt az élet: zárva vannak az üzletek és a munkahelyek,…