Az ipar belföldi értékesítési árai 2008. decemberben havi szinten 1,6 százalékkal, éves szinten pedig 8,3 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2008. novemberihez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek, éves szinten pedig 3,9 százalékkal nőttek. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak decemberben havi szinten 0,9 százalékkal mérséklődtek, míg…
Változhat a postai piacnyitás dátuma, mert a megváltozott gazdasági környezet a ma még nemzeti tulajdonban levő posták működését is megnehezíti - mondta tegnap Pecze Pál, a Postásszakszervezet elnöke a Union Network International (UNI) szövetség postai ágazatának budapesti konferenciáján....
Komolyan megsínylették a legnagyobb holland nyugdíjalapok a tavalyi évet, a legfrissebb adatok szerint a négy legnagyobb alap vagyona összesen 72 milliárd euróval csökkent, ráadásul az összes...
Az európai nyitást követően 294 forint fölé ugrott az euró árfolyama, a dollárt 228 forint felett jegyezték. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint van esély arra, hogy az euró árfolyama 300 forint fölé kerül.
Az OTP Bank érdekeltségi köréből csak akkor akar értékesíteni, ha azzal növelheti a hosszú távú jövedelmezőséget, a részvényesi értéket - az ukrán próbálkozást nem cáfolják
Szén-monoxid ölt meg egy fiatal nőt, férjét pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba. Még szerdán este történt az eset, a Bács-Kiskun megyei Madaras egyik családi házában. A 19 éves nő és 23 éves férje a bojler kéményéből visszaáramló szén-monoxidtól lett rosszul. Mire a segítség megérkezett, már mindketten eszméletlenek voltak.
Az európai nyitást követően 294 forint fölé ugrott az euró árfolyama, a dollárt 228 forint felett jegyezték. Csütörtök délután 289-290 forint körül állt az euró, a dollár pedig 221 forintnál. Az...
Teltházas előadásokon szerepeltek magyar előadóművészek a héten a New York-i Carnegie Hallban: közönségsikert aratott kedden Roby Lakatos cigány hegedűművész és zenekara, csütörtökön pedig Eötvös Péter zeneszerző-karmester-zongorista.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet pénteken üdvözölte Recep Tayyip Erdogan előző napi davosi kirohanását, miután a török kormányfő tüntetően távozott a Világgazdasági Fórum keretében a Gázai övezet helyzetéről folyó vitáról.
Szűk sávban mozoghatnak az árfolyamok pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, délután a IV. negyedéves amerikai GDP adat mozgathatja a részvénypiacokat. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. v...
A munkanélküliségi ráta 8 százalékos volt 2008 negyedik negyedévében, 0,3 százalékkal haladta meg mind a harmadik negyedévi, mind a 2007 október-decemberi időszak rátáját - közölte a Központi...
2008 IV. negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 881 ezer, a munkanélkülieké 337 ezer fő volt, ami 8,0%-os munkanélküliségi rátát jelentett - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
A Legfelső Bíróság döntése szerint, mégis érvénytelen a Sopron korábbi vezetése és a SPT Kft. között létrejött szerződés, mely értelmében a beruházó a Petőfi téren elkészítette a város első...
A nehéz gazdasági helyzet, és a sorozatos elbocsátások miatt egyre többen féltik állásukat, melynek megtartásáért, vagy egy következő megszerzéséért akár hazudni is képesek vagyunk....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,30 pontos csökkenéssel, 11.662,91 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,69 százalékkal gyengült.
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai tegnap délután Biharnagybajom és Sárrétudvari települések között próbáltak megállítani egy személygépkocsival közlekedő magyar férfit....
Tavaly év vége óta megszaporodtak a rendezetlen jogviszonnyal érkező betegek a rendelőintézetekben. Az okok még a szakemberek számára sem egyértelműek....
A dolgozók félnek a teljesítményértékeléstől (TÉR), mondván, esélyük sincs változtatni az ítéleteken. Pedig egy jó értékelési rendszer kiszűri a szubjektivitást, mivel olyan biztosítékok vannak beleépítve, amelyek nem engednek teret a vezetői túlzásoknak. Az egyik ilyen a személyügyi osztály folyamatos kontrollja, amely biztosítja, hogy ha túl sok beosztott elégedetlen az értékelésével, a HR nem…
Az internet az orvosok munkájának és életének szerves része, mára az idősebb generáció jelentős többsége is megbarátkozott vele. Többek között ez derült ki a WEBBeteg és a Szinapszis Kft. közös kutatásából.
Pénteken reggel bizonytalanul, iránytalanul alakult a kőolaj ára a szabadpiacon. Minden "összeesküdött" az olaj ára ellen: az Európai Bizottság a múlt héten, az IMF e héten minden eddiginél borúsabb g...
Az MSZP-frakciót és a pártvezetést sem tájékoztatta a tervezett konkrét adómódosításokról Gyurcsány Ferenc - nyilatkozta több szocialista képviselő, illetve elnökségi tag az egyik internetes portálnak.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet pénteken üdvözölte Recep Tayyip Erdogan előző napi davosi kirohanását, miután a török kormányfő tüntetően távozott a Világgazdasági Fórum keretében a Gázai...
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 19 éves nő a Bács-Kiskun megyei Madarason, 23 éves férjét életveszélyes állapotban szállították a mentők a bajai kórházba. A házaspár egy PB-gáz-palackról üzemeltetett gázbojler égéstermékének elvezetésére szolgáló cső szabálytalan bekötése miatt szenvedett szén-monoxid-mérgezést.
Józan ésszel felfogni sem lehet, hogy mi lehetett az indítéka annak a két fiatalnak, aki egy olyan felvételt készítettek, amin az látható, hogy az egyik kamasz a száguldó vonat alá fekszik, miközben barátja videóra veszi a hajmeresztő mutatványt.
Összehangolt, a magyarországi viszonyokat átrendező, a meglévő viselkedési formákat megváltoztató jogszabály módosításokra van szükség - közölte Veres János pénzügyminiszter a közszolgálati televízió csütörtök reggeli műsorában.
Alig egy héttel a rubel új, és véglegesnek minősített sávjának megállapítása után úgy tűnik, a befektetők máris próbára akarják tenni az orosz központi bank elszántságát és főleg képességét a nemzeti ...
Ötzi, a jégbefagyott rézkori ember két támadást is elszenvedett nem sokkal halála előtt: az egyiket néhány nappal korábban, erről a jobb kezén lévő mély vágás tanúskodik, a másikat pedig élete...
Alig egy héttel azután, hogy az orosz központi bank bejelentette, hogy hagyja esni a rubelt 41 rubeles szintig az euró/dollár kosárhoz képest, ami 10 százalékos elmozdulást jelentett az akkori árfolyamhoz képest, a befektetők máris támadásba lendültek. (ProfitLine.hu)
USA: VISSZATÉRT A BORÚS HANGULAT A RÉSZVÉNY-PIACOKRA - jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést a főbb amerikai részvénypiacok, az S&P 500 pl. 3,3%-kal csökkent, így ezzel az előző napok...
A magyarság eszmélő hányada számára emlékezetes marad az az eset, amikor Kóréh Ferenc New Yorkból a félelmetesre méretezett Ceauşescu-látogatást a rádió révén megspékelte és megtrágyázta — a trágya a régi magyar nyelvben fűszert jelentett — egy kiadós magyar tüntetéssel.
A Toshiba, a NEC és a Fujitsu egyesítené félvezető-üzletágát, mivel mindnyájan nehezen küszködnek a válsággal, a csökkenő kereslettel és a zuhanó termékárakkal. (ProfitLine.hu)
Inkább szükségmegoldásnak, mint versenyképes svájci frankhoz jutási csatornának tekinthető az a szerdán bejelentett megállapodás, amelynek értelmében jövő hétfőtől a Magyar Nemzeti Bank a Svájci...
Okoznak-e a light termékek túlsúlyt? Lassú-e az elhízottak anyagcseréje? A túlsúlyos személyek alacsonyabb önkontrollal rendelkeznek, mint sovány társaik? Cáfolunk néhány tévhitet.
Törőcsik Mari színművész csütörtök este hivatalosan is megnyitotta a 40. Magyar Filmszemlét. Az ünnepélyes megnyitón átadták az Filmszemle életmű-díjait és a Magyar Mozgókép Mestere díjat.
57%-kal csökkentette az idei év nettó profitjára vonatkozó várakozásait a Honda ma reggel közzétett közleményében, amit az amerikai autókereslet visszaesésével és a jen erősödésével indokolt a...
Felgyorsítják Izland Európai Unióba történő felvételi eljárását, megmenekítve ezzel a szigetországot a teljes pénzügyi összeomlástól - mondják reykjaviki és brüsszeli politikusok. A szigetország...
Az Országgyűlés rendkívüli ülése nem hozott semmilyen újdonságot, csak a hazai politikai élet szokásos megcsontosodott vitáit - mondta a Vision Consulting vezető elemzője. Lakner Zoltán szerint ezzel a konkrét javaslatok nélküli vitával megvárhatták volna a februári rendes ülésszakot. Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő szerint az ülés nem volt több mint a kormányfő szerepléséhez ácsolt…
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, akire villanyoszlopot döntött egy tolató kamion Kisvárdán.A tragikus baleset csütörtökön este történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város Bocskai utcájában.
Az áfaemelésre nemmel kell szavaznunk, mert rossz, káros megoldásnak tartjuk - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában pénteken. Hozzátette: a...
Nagy árfolyam veszteséggel nyitottak a térségbeli devizák, közöttük a forint is. Az eurót péntek délelőtt kilenc órakor 292,75/293,00 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben.
Magyarország késében van az európai uniós elnökségre való felkészülésben - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke pénteken Budapesten.
A világgazdasági válság még súlyosabb, mint ahogy egy évvel ezelőtt megjósolta, vélte Soros György magyar-amerikai nagybefektető a Der Standardnak nyilatkozva.
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 19 éves nő a Bács-Kiskun megyei Madarason, 23 éves férjét életveszélyes állapotban szállították a mentők a bajai kórházba - közölte a rendőrség az MTI-vel. A...
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására lefelé vették az irányt az európai és régiós részvényindexek, a BUX a forint gyengülése miatt kisebb alulteljesítést mutat. A hazai piac forgalma 1.5...