Új, eddig kevésbé kedvelt lakástípusok értékesítése is jelentős szerepet játszott az Elephant Holding 2008-as eredményeiben. Az elsősorban zöldövezeti fejlesztéseiről ismert ingatlanfejlesztő Zaragoza Kert elnevezésű fejlesztésének 340 lakásából jelenleg mindössze 90 van szabadon, az év végén elkészülő, 150 lakásos Vigo Házban pedig már csak 60 lakás vár vevőre....
A Budapest Airport (BA) és a szakszervezetek csütörtöki egyeztetésén a BA új kompenzációs csomagra tett javaslatot, a munkáltató azt reméli, az új javaslattal a tárgyalások kimozdulhatnak a...
A Benjamin Button különös élete című film 13 jelölést kapott az Oscar-díjra, ezen belül esélyes lehet a legjobb film, a legjobb színész (Brad Pitt), a legjobb női mellékszereplő (Taraji P. Henson) és a legjobb rendező (David Fincher) díjára.
A szerb jegybank csütörtökön 1,25 százalékponttal 16,5 százalékra csökkentette alapkamatát, a kéthetes repót, elsősorban az infláció lassulására hivatkozva. A mérséklés meghaladta a piaci...
Ünnepi ülést tartott a Szent István Egyetem (SZIE) Szenátusa január 21-én Gödöllőn abból az alkalomból, hogy az intézmény Gödöllői Tudományos Könyvtára felvette Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének a nevét. A 95 éves korában, 2007-ben elhunyt történész mellőztetésének időszakában több éven át dolgozott a gödöllői könyvtárban. Az eseményen Pálinkás József, az MTA elnöke és…
Eleget tesz a Pénzügyminisztérium a parlament költségvetési bizottságának azon kérésére, hogy készítsenek előterjesztést a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésre - jelentette be ma délutáni sajtótájékoztatóján Keller László. A szaktárca államtitkára közölte: a délelőtt folyamán ennek kapcsán elküldött egy levelet Varga Mihálynak, a parlamenti bizottság elnökének, a Fidesz alelnökének.
A Microsoft Corp. csütörtöki bejelentése szerint 5,000 fős elbocsátásra készül az elkövetkező 18 hónapban, mely azt mutatja, hogy az egyik legnagyobb és leggazdagabb vállalat sem menekült a recesszió hatásai elől. (ProfitLine.hu)
Több ponton is elmarasztalta az MDF-et és pártalapítványát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a párt 2006-os és 2007-es gazdálkodásáról csütörtökön közzétett jelentésében: az ÁSZ szerint az MDF...
Ján Mikolaj, szlovák oktatási miniszter szerint nem alkalmazható a gyakorlatban a módosított oktatásügyi törvény, mert egyebek közt senki sem tudja megmondani mit kell konkrétan érteni a "meghonosodott kisebbségi földrajzi megnevezések használata" kifejezés alatt. "A Felvidék például meghonosodott, de becsületükben sérti a szlovákokat, ezért ez nem tehető be a tankönyvekbe" - jelentette ki…
A VPOP által kiadott közlemény szerint 2009. január 26-án (hétfőn) a Vám- és Pénzügyőrség tekintetében munkaszüneti napnak minősített Nemzetközi Vámnapon a belterületi vámszervek csökkentett létszámmal, ügyeleti keretek között látják el szolgálati feladataikat....
A határidős indexek állásának megfelelően csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok a kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási és ingatlanépítési adatok,valamint a technológiai vállalatok kedvezőtlen jelentései miatt. Utóbbi vállalatok közül a Microsoft részvény 8 százalékos esése emelhető ki. (ProfitLine.hu)
Miután veszteségeket könyveltek el a részvénypiacok, és nőtt a befektetők kockázatkerülése, erősödött a jen. Az EUR/JPY 113,99-re esett, és 114,50-en jegyzik. A következő cél a 113,63-as és a 112,08-as érték. In-www.globalfx.hu
A német kormány gazdaságélénkítő konjunktúraprogramja ellenére 2009-ben a bruttó belföldi termelés (GDP) zsugorodni fog. A negatív trend megfékezése érdekében csütörtökön a berlini szövetségi parlament (Bundestag) újabb féltucat foglalkoztatási területen dönt a minimálbér bevezetése mellett.
Új kompenzációs csomagra tett javaslatot a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport a szakszervezetekkel folytatott csütörtöki egyeztetésen. A cég reményei szerint az újabb indítvánnyal kimozdulhatnak a holtpontról az új kollektív szerződésről szóló tárgyalások.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan borult, párás idő várható, csupán átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Csütörtökön eleinte többfelé, majd főként keleten...
Hat napig tekergett az ausztrál sivatagban egy eltévedt román turista, aki végül mobiljának köszönhette megmenekülését. A férfi a híres Uluru szikla (korábbi nevén: Ayers Rock) mellől indult el a múlt héten egy 45 kilométeres túrára az Amadeus-tóhoz.
A kormány eleget tesz az Országgyűlés költségvetési bizottsága felkérésének, és írásbeli előterjesztést készít a parlament január 29-i rendkívüli ülésnapjára - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: erről levélben értesítette Varga Mihályt, a költségvetési bizottság elnökét.
16 éves mélypontra zuhant a brit feldolgozóipari megrendelésállomány, miután a beszerzőmenedzser-index értéke -48 pontra csökkent decemberben a novemberi -35 pontról. Az export megrendelések öt éves mélypontra -33 pontra esett decemberben az előző havi -39 pontról. (ProfitLine.hu)
A Richter-skála szerint 6-os erősségű földrengés rázta meg csütörtökön a csendes-óceáni Pápua Új-Guineát. Ezt az Egyesült Államok Földtani Intézete jelentette be.
A kormány eleget tesz az Országgyűlés költségvetési bizottsága felkérésének, és írásbeli előterjesztést készít a parlament január 29-i rendkívüli ülésnapjára - mondta Keller László, a...
Az orosz jegybank ragaszkodik a jelenleg fennálló, irányított lebegtetés rendszeréhez - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján a jegybank kormányzója a Reuters tudósítása szerint. A jegybank egyútal...
Az év nagy részében tartósan 300 forint közelében mozog majd az euró árfolyama - erre számít az Equilor Befektetési Zrt. devizaüzletág igazgatója. Szántó András szerint a gyengülő forint emelheti ugyan a bedőlő devizahitelek számát, segítheti viszont a recesszióból való kilábalást, mert javítja a cégek versenyképességét és csökkenti az államháztartás hiányát.
Gazdasági válság idején a piacokba, így a versenybe vetett hit gyengül - mondta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, bemutatva a Pénzügykutató Zrt. "Kaleidoszkóp" című, a 2007. évi, m...
Kincsvadászok foszthatják ki a régészeti lelőhelyeket, ha a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal április 1-től honlapján nyilvánosságra hozza a lelőhelyek pontos adatait - mondta az InfoRádiónak Mezős Tamás, a hivatal elnöke. Az adatszolgáltatásra egy nemrég alkotott kormányrendelet kényszeríti az intézményt.
Az RMDSZ elnöke nyitott bármilyen megegyezésre az erdélyi magyar politikai szervezetekkel a júniusi európai parlamenti választás előtt, de szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Tőkés László református püspök valóban a megegyezést keresi a közös, nemzeti lista állításával. Markó Béla a budapesti tájékoztatóján arról is beszélt, hogy ellenzéki pártként nehezebben tudják megfékezni a román nacionalista…
Még idén előre hozott választásokra számít a vezető izlandi kormánypárt - derült ki egy pártvezető csütörtöki nyilatkozataiból. A szigetországot súlyosan érinti a nemzetközi pénzügyi válság, az...
Elévülésre hivatkozva visszavonta a vádat az ügyészség annak a leszerelt rendőrnek az ügyében, aki intézkedés közben vette el az egyik előállított demonstráló mobiltelefonját, majd eladta azt kollégájának.
A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ adatai szerint egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban. A Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéket átfogó régióban tavaly decemberben egy hónap alatt 5.170 fővel 72.448-ra nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma. (ProfitLine.hu)
A világ legnagyobb számítógépprogram-gyártója, az amerikai Microsoft bejelentette ötezer állás megszüntetését a következő másfél év alatt, miután a tavalyi utolsó negyedben 11,5 százalékkal csökkent a...
Vasárnap tartják a ferencvárosi időközi parlamenti választás második fordulóját, miután a január 11-i első voksolás az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt, ugyanis nem jelent meg az urnák...
A százötven évvel ezelőtt, 1859 szeptemberében született Benedek Elek emlékére nyílik kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). A január végétől látogatható tárlat keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a nagy mesélő sokoldalú munkásságával - tájékoztatott csütörtökön Tengerdi Kata, az OSZK sajtóreferense.
Orbán Viktor megbetegedése miatt megszakította európai körutazását, melynek során Európa több országában biztonságpolitikáról a válság kezelésének közös lehetőségeiről tárgyal vezető politikusokkal.
Munkaügyi bírsággal sújtott cégeket támogatna a válságövezetek kormánybiztosa. Tukacs István a munkahelyek védelmében tenné lehetővé, hogy azok a vállalatok is kaphassanak támogatást, illetve indulhassanak pályázatokon, amelyek munkaügyi vétséget követtek el.
Az uzsorakölcsön kárvallottjainak kíván segíteni a rendőrség azzal a falinaptárral, amelyet 50 ezer példányban nyomtattak ki, és amelyet önkormányzatokhoz, intézményekhez és civil szervezetekhez juttatnak el a következő napokban.
A világ legnagyobb számítógépprogram-gyártója, az amerikai Microsoft csütörtökön bejelentette ötezer állás megszüntetését a következő másfél év alatt, miután a tavalyi utolsó negyedben 11,5...
Ötszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel a csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja, Deme Gábor szülei annak, aki megtalálja a biztonsági kamera által a helyszínen rögzített felvételeket tartalmazó szervert, vagy érdemi információval szolgál annak megtalálásához - közölte Deme Gábor védője, Ruttner György ügyvédi irodája. A tájékoztatás szerint a szülők azért helyeztek el ügyvédi…
Novemberben a várt 1,2% helyett 1,8%-kal csökkentek az amerikai házárak (előző: -1,1%). Az index mind a 9 részindexe csökkenést mutatott. Az EUR/USD aligha profitálhatott az adatokból, és 1,2950 körül jegyzik. In-www.globalfx.hu
Az LG Display után már a második dél-koreai gyár, az LG Electronics jelentett rekord veszteséget a negyedik negyedévre vonatkozóan, miután drasztikusan visszaesett a kereslet az LCD TV-k és a mobiltelefonok piacán. A dél-koreai gazdaság, mely erőteljesen exportorientált ennek következtében a negyedik negyedéves GDP adatokat követően recesszióba technikai recesszióba süllyedt, miután már a második…
Ötszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel a csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja, Deme Gábor szülei annak, aki megtalálja a biztonsági kamera által a helyszínen rögzített...
Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a Somogy Megyei Bíróság azt a 28 éves kaposvári férfit, aki csaknem halálra verte nevelt fiát. Az ítélet nem jogerős.
Az elmúlt időben sokan veszítették el állásukat, vagy merült fel ennek veszélye, a hiteltörlesztésüket fizetők szempontjából ez még kritikusabb. Ugyan árverésekre tömeges számban eddig nem került sor...
Az Egyesült Államok nemzeti érdeke az erős dollár - mondta Timothy Geithner, az új amerikai elnök pénzügyminiszterjelöltje a szenátus pénzügyi bizottsága előtti meghallgatásán. Nemcsak Amerikának...
7.2 megawattos, akár 9,000 otthont is ellátni képes erőmű épülhet Skóciában, amit nem mással fűtenek majd, mint a whiskyfőzés melléktermékeivel. A kezdeményezésnek a Zwack résztulajdonosa is tagja, a...
A tegnapi viszonylagos nyugalom után ma már szélesebb sávban hullámzott a forint a főbb devizákkal szemben, és elképzelhető, hogy rövid távon véget ér a magyar fizetőeszköz vesszőfutása, egy újabb...
Elveszítette kezdeti erősödését a forint a bankközi devizapiacon, azonos hatásokra együtt mozogtak a térség devizái. Az eurót 283,60/80 forinton jegyezték délután négy órakor a budapesti bankközi k...
Meghalt a sofőrje annak a személygépkocsinak, amely áttért a menetirány szerint baloldalra és ott frontális összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival Igal külterületén.