Posztumusz bátorsági érmet kap egy új-zélandi kiskutya, amiért megvédett öt gyereket egy falka pitbulltól. George, a hős terrier belepusztult a pitbullharapások okozta sérülésekbe, a gyerekeknek viszont nem esett bajuk.
Csütörtökön sem nyit ki a ferihegyi reptér 1-es terminálja, a járatok a 2-esről közlekednek. Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a sztrájk felfüggesztése ellenére addig nem nyitják meg az 1-es terminált, ameddig a szakszervezetek fenntartják közvetlen sztrájkfenyegetésüket. A BA minden reggel elemzi a helyzetet és dönt arról, hogy megnyissák-e a főként…
Erősödést mutat a forint a lengyel zlotyival karöltve a mai devizapiaci kereskedésben, és az elemzők által vizionált 300 forintos euró egyelőre még komoly távolságban van. (ProfitLine.hu)
Ha most lennének a választások, több mint kétszer annyi szavazatot kapna a Fidesz, mint az MSZP – derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint a Story TV „A nagy lehetőség” című hajléktalan-realityje a nézettségnövelést helyezte az emberi méltóság tisztelete elé. A döntésnek mégsincs következménye, mert a műsor időközben véget ért.
A gazdasági válság okozta bizonytalan környezetben a gyógyszeripari részvények, különösen a Richter jelent jó részvénypiaci befektetési lehetőséget - mondta az Equilor Befektetési Zrt....
A keddi mélypont után elindult erősödés csütörtökön is folytatódni látszik, az euró csütörtökön délelőtt fél tizenegykor 280,00/90 forintnál járt, a szerdai 283,20/40 szint után. (ProfitLine.hu)
Újabb profit warningot tett közzé a Sony, a menedzsment várakozásai szerint március végén záruló pénzügyi évében 2.9 milliárd dolláros veszteséget könyvelhet el a működési eredmény szintjén, amely...
Aránytalanul több brit halt meg a Titanic katasztrófájában, mert udvariasak volt: szépen sorba álltak a mentőcsónakoknál. Az összefüggést egy magatartáskutató közgazdász állítja. David Savage, az...
A pénzügyi szektor vezette az emelkedést tegnap az amerikai kereskedésben. 12%-kal emelkedett tegnap az olaj ára, az arany árfolyama viszont gyengült. Ázsiában is a bika uralta a piacokat. A dollár valamelyest gyengült az euróval szemben. A mélypont elérése után a forint korrekcióba kezdett az euró ellenében. Előrehozott szállítások, az Egis első negyedéves eredménye felülmúlhatja a várakozásokat.…
Az SMS-üzenetekre is kiterjeszti a kínai kormány a pornóellenes hadjáratát, amelynek során az év eleje óta eddig összesen 1250 weboldalt zárattak be. A kínai Közbiztonsági Minisztérium és további hat ...
Országszerte és a határokon túl is gazdag ünnepi programkínálattal emlékeznek meg a Magyar Kultúra Napjáról. Január 22-ike 1989 óta a magyar kultúra ünnepe abból az alkalomból, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Úgy tűnik, tengeribeteg lett a forint. Miután 283,70-re emelkedett, miközben az európai részvénypiacok kedvezően nyitottak, az EUR/HUF nem sokkal később elvesztette nyereségeit, és 279,88 felé indult. Az elemzők szerint további kilengésekkel kell számolni. A délutáni amerikai adatok hatással lehetnek a jegyzésekre. In-www.globalfx.hu
Kedden kora délután óta ismét normál üzemmódban működik a magyar gázrendszer, az orosz gáz Ukrajnán keresztül a szerződésnek megfelelően 48 bar, plusz-mínusz 1 bar nyomáson érkezik - közölte az...
Barack Obama amerikai elnök már áprilisban Moszkvába látogathat - ezt az értesülést közölte csütörtökön a Kommerszant című orosz lap az amerikai külügyminisztériumhoz közel álló forrásokra...
Az Egyesült Államok fővárosa az elmúlt években csendesen megbújt a világ legkedveltebb befektetési célpontjainak számító London és New York árnyékában. 2009-re azonban fordult a kocka, amíg a fő riválisok a sebeik nyalogatásával voltak elfoglalva, Washington átvette a vezetést!...
Csütörtökön sem nyit ki a ferihegyi reptér 1-es terminálja, a járatok a 2-esről közlekednek. Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a sztrájk felfüggesztése...
A kultúra utalvány - mely a béren kívüli juttatások korszerű formája - ebben a hónapban még korlátlan értékben adható adó- és járulékmentesen - jelentette be a Sodexo Pass kommunikációs vezetője, Sztankovits Mónika....
Sorra dőlnek be a tejüzemek. Az alacsony felvásárlási árak miatt képtelen kigazdálkodni a nyereséget a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt., ezért levágatja 2200 darabos szarvasmarha-állományát.
Mégis visszatért a civilizációba és családjához az a német nő, aki 12 éve eltűnt Berlin-közeli falujából, de a minap egy svájci erdőben rátaláltak vadonlakóként. Az 52 esztendős asszony Bern...
Mozgalmas volt a szerdai nap az európai futballban, több ország kupasorozatában is izgalmas és gólgazdag meccseket rendeztek. Az Inter legyőzte a Romát, míg a Valencia a Sevilla ellen nyert. Angliában hiába jutott a Ligakupa döntőjébe a Tottenham, az együttes edzője csalódott volt. A Milan elleni barátságos találkozón pedig betalált Huszti Szabolcs, a Hannover játékosa.
Az SNS t elnöke felháborítónak tartja, hogy a szerinte költségvetési támogatásban részesülő Csemadok magyar nyelvű emléktáblát avatott a komáromi nagygyűlésre emlékezve. Szerinte ez egyértelműen bizonyítja, hogy az MKP célja Dél-Szlovákia autonómiája.
Nílusba jutó szennyvíz és műtrágya gyarapítja a Földközi-tenger halállományát - erre a következtetésre jutottak az amerikai Rhode Island-i Egyetem kutatói. A most szerzett ismeretek alapján a földek túltrágyázása a halak drámai mértékű elszaporodásához vezetett.
Minden eladott Coldrex után tíz forintot küld a GlaxoSmithKline (GSK) a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítványnak. A CSR-kampányt tévészpot és pr-kampány támogatja.
A Srí Lanka-i kormányerők, folytatva a tamil felkelők állásainak felszámolását, elfoglalták a lázadók fő műveleti központját - közölte csütörtökön a hadsereg.
Tízből három ember szerint jelentősen, további öt szerint kis mértékben fog visszaesni az idegenforgalom a ferihegyi sztrájkok miatt - derül ki a Turizmus Panoráma című szakmai magazin kiadója, a Turizmus Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített felmérésből.
Országos rádióadót indítana a Radiocafé 98.6 tulajdonosa, az econet.hu. Az adó szorosan együttműködne a jelenleg csak Budapesten és vonzáskörzetében működő "radiocafé 98.6"-tal, de nem teljesen...
A deflációs folyamatok nem csak a KSH-statisztikáiban, hanem az áruházak polcain is érezhezőek: a Tesco áruházaiban számos termék alacsonyabb áron vásárolható meg, mint egy évvel korábban....
Az EKB havi jelentése további kamatvágásokat helyezett kilátásba. A jelentés kitért arra is, hogy tovább lassul az infláció, ami lehetőséget ad a kamatlépésekre. Nem áll fenn a defláció veszélye. Nagy a gazdasági hanyatlás esélye. A jelentés összességében a csökkenő kamatok mellett szól. Az EUR/USD-ot 1,3042 körül jegyzik. Ellenállás 1,3080-nál, míg támogatás 1,2947-nél található. In-…
Jelentős rekordokkal zárult a tavalyi év az irodapiacon, az előbérleti szerződések megháromszorozódtak 2007-hez képest, a kihasználatlansági ráta azonban, szintén rekordokat döntöget, s 16,8%-osra...
Több millió európai követte élőben Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnökének beiktatását. Az unió és a nagy tagállamok vezetői mind gratuláltak az új elnöknek, és bizakodóan várják egy újfajta együttműködés kezdetét.
Vádat emelt az országos korrupcióellenes igazgatóság Adrian Nastase volt román kormányfő ellen. A vád szerint a volt miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt 2004-es kampányának költségeit állami pályázatokra befolyt részévételi díjakból finanszírozta.
Több száz terméket a tavalyi év azonos időszakához képest olcsóbban lehet megvásárolni a Tesco áruházlánc üzleteiben országszerte - olvasható a Tesco-Global Áruházak Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttato...
SÁRVÁR — Az Omega billentyűse, Benkő László (65) látható azon a képen, amelyet olvasó-riporterünk, P. Tibor küldött szerkesztőségünkbe. A fotó a Sárvári Termálfürdőben készült, a felvételért jár neki lapunktól a 10 000 forint jutalom.
Lily Allen, a botrányairól hírhedt énekesnő bevallotta: szexuális kapcsolata volt egy ikerpárral. A testvérek mindketten a gyengébb nemhez tartoznak, de a leszbikus kaland nem csak ezért keltett nagy feltűnést.
Brad Pitt, George Clooney és más hollywoodi sztárok példájától ihletve egyre több párizsi férfi növeszt bajuszt. A pödörhető arcszőrzet híveinek már külön klubjuk is van, amelyben női rajongók is megfordulnak.
Példátlan gyorsasággal terjed a kolerajárvány Zimbabwéban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a kór okozta halálesetek száma meghaladja a 2750-et.
Budapest, 2009. január 22., csütörtök (MTI) - Az összefogás jelentőségét hangsúlyozta a magyar kultúra napján, csütörtökön Hiller István a budapesti Iparművészeti Múzeumban, ahol kitüntetéseket adott át az ünnep alkalmából. "Lehet és kell is szót értenünk egymással határon innen és túl" - fogalmazott az oktatási és kulturális miniszter.
Cseppfolyós földgáz szállításának távlatairól tárgyalt csütörtökön Dohában Gyurcsány Ferenc Abdullah Hamad al-Attija katari miniszterelnök-helyettessel, ipari és energiaügyi miniszterrel.
Helyesbítette az FHB a tegnap esti közleményét, mégsem vették meg azt a 42 ezer darab törzsrészvényt, amit bejelentettek. A helyesbített közlemény: 2009.01.21 17:57Újra FHB saját részvény vásárlások...
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D100113) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 63.7 milliárd forint összegben...