2009. január 12. hétfő

jan. 12
20:36
MÁV: nincs egyezség a VDSZSZ-szel a bérfejlesztésről (Gondola)
Nem született egyezség hétfőn a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a 2009-re vonatkozó bérfejlesztésről a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésén - mondták el a felek...
jan. 12
20:38
Miért lesz több nő Alzheimer-kóros? (Infostart)
Egy különös génváltozat a felelős azért, hogy a nők körében több az Alzheimer-kóros. Ebből a nők DNS-ében kettő, a férfiakéban egy másolat található.
jan. 12
20:42
„Torgyáni mélységekbe zuhant az MDF” (+videó) (HírTV)
Csak a választmányi tagok 35 százaléka szavazott arról, hogy az MDF szakítson meg minden kapcsolatot ifjúsági szervezetével, ám Herényi Károly szerint így is érvényes volt a szavazás. A frakcióvezető szerint az is tartózkodásnak minősül, ha valaki benn tartózkodik a teremben, de nem emeli fel a kezét. Az IDF-es javaslatot, amely elítélte volna a párt frakcióját, napirendre sem vették.
jan. 12
20:42
Országos közlekedési sztrájk készül Csehországban (Spa Trend Online)
Országos sztrájkot hirdetnek a cseh közlekedési szakszervezetek, ha a pénzügyminisztérium valóban korlátozni kívánja az ágazat alkalmazottainak a munkaadók által nyújtott kedvezményeit, mint amilyent a kedvezményes utazási jegy vagy az étkezési jegyek jelentenek. Ebben állapodott meg a 13 közlekedési szakszervezet vezetősége hétfőn Prágában.
jan. 12
20:44
Karambol - kilométeres sor alakult ki a 10-esen (HírTV)
Több kilométeres kocsisor alakult ki Pest megyében, a 10-es számú főúton, mert Pilisvörösvár és Piliscsaba között két személyautó ütközött össze - mondta el a Független Hírügynökségnek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
jan. 12
20:51
Németországban csak katalizátoros autó hatjhat be a belvárosba (Infostart)
A német városok belterületére csak katalizátorral rendelkező gépkocsik hajthatnak be. Az intézkedés célja a környezetvédelem, a kipufogógázokban előforduló ártalmas részecskék fokozatos csökkentése révén. A rendelkezés elleni kihágásokat a rendőrség szigorúan bünteti.
jan. 12
20:54
Kizárták az MSZP-ből Deme Gábort a csepeli kettős gyilkosság miatt (Gondola)
Az MSZP csepeli szervezete hétfőn megtartott rendkívüli taggyűlésén kizárta a pártból Deme Gábort, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola elbocsátott gazdasági igazgatóját, az intézményben...
jan. 12
20:56
Pótmagánvád miatt bíróság előtt két zalai rendőri vezető (Gondola)
Nagykanizsai rendőrök pótmagánváddal indítottak bírósági eljárást feletteseik ellen, mert azok nem bírálták el szolgálati panaszaikat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az érintetteket képviselő...
jan. 12
20:58
Elhunyt az I. világháború utolsó brit veteránjainak egyike (Gondola)
Elhunyt a I. világháború még életben lévő három brit veteránjának egyike. Bill Stone-t életének 108. évében érte a halál. A délnyugat-angliai Ledstone-ban született, 14 gyermekes családban. Már 15...
jan. 12
21:00
Csepeli vérengzés – kizárták Demét az MSZP-ből (HírTV)
Kizárták a csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottját, Deme Gábort a helyi MSZP szervezetéből - erről döntött a szocialista párt csepeli szervezetének hétfői rendkívüli taggyűlése.
jan. 12
21:00
Ajándékautomatákat loptak Heves megyében (Blikk)
Üzletek elé kihelyezett, pénzzel működő ajándékautomatákat vitt el, illetve próbált meg ellopni két férfi Heves megye három településén. A lopássorozat még múlt pénteken történt.
jan. 12
21:00
Mintegy húszezer tonna humanitárius segély Gázának (Kripto Akadémia)
Mintegy húszezer tonna humanitárius segély jutott el eddig Gázába - tájékoztatta Büchler András, a budapesti izraeli nagykövetség sajtótitkára hétfőn az MTI-t.
jan. 12
21:12
20 ezer tonna humanitárius segély jutott el eddig Gázába (Gondola)
Mintegy húszezer tonna humanitárius segély jutott el eddig Gázába - tájékoztatta Büchler András, a budapesti izraeli nagykövetség sajtótitkára hétfőn az MTI-t. A gázai izraeli hadműveletek kezdete...
jan. 12
21:18
Nézze meg a kutyát, amely rá se bagózik a macskára! (Infostart)
A kutyák és macskák általában egymást szokták gyötörni, ám a vakvezető kutyáknak ki kell bírniuk, hogy ne kergessék fel a fára az előttük lépdelő cirmost.
jan. 12
21:18
Hulladéksors - Zöld övezet (videó) (HírTV)
2009. január 12. hétfő 18.28 és 22.30 2009. január 13. kedd 11.30 2009. január 16. péntek 15.30
jan. 12
21:18
Súlyos baleset Piliscsabánál (Blikk)
K
jan. 12
21:36
Olcsó esküvő a gyorsétteremben (Infostart)
Kedvenc törzshelyükön, a Taco Bell mexikói gyorséttermi lánc egyik illinois-i éttermében mondta ki a boldogító igent a hét végén az ausztrál Caragh Brooks és az amerikai Paul Brooks.
jan. 12
21:36
Kulturális- és sportközpont épül a hűvösvölgyi laktanya területén (HírTV)
Kulturális- és sportközpont, illetve irodaház épülhet 2011-ig az egykori hűvösvölgyi laktanya területén. A több mint 12 hektáros területet egy magyar tulajdonú befektetőcsoport vette meg 7 milliárd forintért.
jan. 12
21:48
Cristiano Ronaldo olyat tett, amilyet korábban soha, senki - videóval (Infostart)
Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál csillaga kapta a 2008-as esztendő legjobb játékosának járó díjat a FIFA zürichi gáláján. Olyan évet zárt, mint amilyet korábban soha, senki a futballtörténelemben: szezonja elismeréseként elnyerte az európai aranycipőt, megkapta a France Football aranylabdáját, s a FIFA díját.
jan. 12
21:48
A Hamász-kormány vezetője szerint közeleg a szervezet győzelme (Gondola)
Közeleg a Hamász győzelme a Gázai övezetben hadműveleteket folytató izraeli hadsereg felett - állította Iszmáil Haníje, a palesztin területet uraló radikális szervezet kormányának feje egy hétfői...
jan. 12
21:54
Fehéroroszország is az IMF-hez fordult (HírTV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2.46 milliárd dolláros készenléti hitelt hagyott jóvá Fehéroroszország számára a gazdasági válság hatásainak leküzdésére hétfőn.
jan. 12
21:54
Gázai offenzíva: visszafordult a nemzetközi önkéntesek hajója (Kripto Akadémia)
Motorhiba hiba miatt visszafordult hétfőn az a hajó, amely nemzetközi önkéntesekkel és segélyszállítmánnyal a fedélzetén a lezárt Gázai övezet partjaihoz készült - jelentette a SKAI görög hírügynökség.
jan. 12
22:06
Széllel gyorsul a szuperautó (Infostart)
Napelemmel működik, széllel gyorsul az az autó, aminek várhatóan augusztusban készül el a prototípusa. Ára előreláthatóan százezer dollár lesz.
jan. 12
22:06
Motorhiba miatt visszafordult a nemzetközi önkéntesek hajója (Gondola)
Motorhiba hiba miatt visszafordult hétfőn az a hajó, amely nemzetközi önkéntesekkel és segélyszállítmánnyal a fedélzetén a lezárt Gázai övezet partjaihoz készült - jelentette a SKAI görög...
jan. 12
22:12
Mínusz 23 fok volt Csíkszeredában (HírTV)
Mínusz 23 fokot mértek hétfő reggel Csíkszeredában. Immár ötödik napja mínusz 20 fok alatti hőmérsékletet jegyeztek.
jan. 12
22:14
Letiltották az Amnesty International internetes oldalát Kínában (HírTV)
A londoni székhelyű Amnesty International hétfői közlése szerint a kínai hatóságok ismét lehetetlenné tették az emberi jogi szervezet internetes elérhetőségét az ázsiai országban. A jogvédők egyúttal felszólították a pekingi vezetést, hogy azonnal oldják fel a korlátozást.
jan. 12
22:15
Kamugyanús a horror sztori: összeesküvés-elméletek az IMF kapcsán (Portfolio)
Azért látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezére, Dominique Strauss-Kahn Magyarországra, mert elégedetlen az országot megsegítő csomag utáni gazdasági, költségvetési folyamatokkal. Méghozzá...
jan. 12
22:24
Ötvenmilliárd dolláros bankjegy (Gondola)
A zimbabwei hiperinfláció újabb bankjegyet "termett": három napilapot immár egy új ötvenmilliárd zimbabwei dolláros bankjeggyel lehet kifizetni. Az afrikai ország központi bankja hétfőn...
jan. 12
22:48
Börtönre ítéltek egy szolgálatmegtagadó izraeli tartalékost (Kripto Akadémia)
Tizennégy napi fogdára ítéltek Izraelben egy tartalékos katonát, mert megtagadta a Gázai övezetben végzendő katonai szolgálatot - közölte hétfőn egy izraeli szervezet, amely ellenzi a palesztin területek megszállását.

2009. január 13. kedd

jan. 13
0:12
Munkáspárt 2006: legyen alkotmányos jog a lakhatás (Gondola)
Alkotmánymódosítást kezdeményez két civil szervezettel együttműködve a Magyarországi Munkáspárt 2006 annak érdekében, hogy foglalják az alaptörvénybe a lakhatáshoz való jogot - jelentette be...
jan. 13
0:30
Újabb három ember fagyott halálra Borsodban (Gondola)
Az elmúlt hétvégén három ember halt meg kihűlés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol október közepétől már 16-an vesztették életüket a fagyban - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. Egy...
jan. 13
0:48
Szabó Pál, volt energiaügyi miniszter a Vértesi Erőmű élén (Gondola)
A Vértesi Erőmű Zrt. hétfői rendkívűli közgyűlésén visszahívták Gálos Tibor vezérigazgatót, és helyére Szabó Pál, volt közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert választották - közölte a...
jan. 13
0:52
Március 25-én indulhat második űrutazására Charles Simonyi (Gondola)
Március 25-én induhat második űrutazására Charles Simonyi magyar származású amerikai üzletember, aki elkezdte a felkészülést a Moszkva közelében lévő Csillagvárosban. Charles Simonyi ötödik...
jan. 13
0:56
1 milliárd forint bírságot szabtak ki a Csillagszóró II. keretében (Gondola)
A tíz hatóság részvételével zajló Csillagszóró II. akciósorozat keretében a hatóságok szakemberei több mint 30 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 5400 esetben szabtak ki bírságot a jogsértő...
jan. 13
1:06
Tévésorozat nézőadományokból (Gondola)
Véget vethet a gazdasági válság Lettországban a legkedveltebb hazai tévésorozatnak, ezért készítői a nézőkhöz fordultak adományokért, hogy folytatódhassanak a folytatások. Az adakozást maguk a...
jan. 13
1:10
Szlovákia a teljes áramkimaradás szélén áll (Gondola)
Szlovákia a teljes áramkimaradás veszélyének van kitéve, miután az éjjel tűz ütött ki az Elektrárne Nováky (ENO) hőerőműben, s azt le kellett állítani. A tűz komoly károkat okozott a két...
jan. 13
4:48
Privatizáljunk, vagy ne? A Főgáz sorsa a fővárosiak kezébe kerülhet! (Alternatív Energia)
Akár már április elején dönthetnek a budapesti választók arról: szándéka ellenére megtarsa-e a fővárosi önkormányzat a Főgáz-részvényeit, valamint egyéb tulajdonrészeit más társaságokban, vagy értékesítheti a papírokat, hogy a bevételből százmilliárdos uniós fejlesztések önrészét fedezze. Erről tartana ugyanis ügydöntő helyi népszavazást a MIÉP-ből kivált Zsinka László és új pártja. Azonban már az…
jan. 13
5:24
Mégis felléphet a rendőrség a szmogriadót figyelmen kívül hagyó autósok ellen (Alternatív Energia)
Nem kizárt, hogy már ma megszüntetik a szmogriadót a fővárosban, jelentős időjárási változást azonban csak holnapra, azaz szerdára ígért fronttól válnak a szakértők. Bár a levegő szálló por tartalma vasárnap óta folyamatosan csökkent, tegnap több vidéki városban is megkongatták a vészharangot. Szegeden például átmenetileg ingyenessé tették a tömegközlekedést - Budapesten hasonló intézkedés…
jan. 13
5:26
Újabb jogi nonszenszt produkált a ferencvárosi időközi választás (Alternatív Energia)
Újabb jogi nonszenszt produkált a ferencvárosi időközi választás. Noha a törvény előírja, hogy a kopogtatócédulákat a választás első fordulójának napján meg kell semmisíteni, ez vasárnap az ajánlószelvények alig felével történt meg, mivel a rendőrség 3775 cédulát még nem adott vissza a választási irodának. Az indulásból kizárt három párté mellett az SZDSZ szelvényeit is vizsgálják: a hatóság az…
jan. 13
5:28
Dávid Ibolya „almássystákkal” egyezetet az együttműködésről (Alternatív Energia)
Beadták a válópert, de még közel sem biztos, hogy fel is bontják a házasságot – jegyezte meg a Népszavának Huber Szebasztián, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) országos választmányának elnöke a hét végén Velencén történtekkel kapcsolatban. A politikus, aki egyben az MDF budapesti alelnöke, elmondta, hogy a demokrata fórum választmányi ülésén Dávid Ibolya zárszavában kérte, hogy a jogi bizottság…
jan. 13
5:42
Tudja, hogy sziámi ikrei lesznek, mégsem veteti el a magzatait (Infostart)
Az ultrahang kimutatta, hogy sziámi ikrei lesznek, egy brit nő mégsem veteti el a magzatokat. Az orvosok szerint a kicsiknek húsz százalék esélyük van a túlélésre, az asszony és a férje azonban hajthatatlan.
jan. 13
5:42
Nagyit keresünk! (Blikk)
Az apa szülei meghaltak, az anya nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával.
jan. 13
5:42
Megint „beintettek” a civil kurátorok a politikának (Alternatív Energia)
Három párt megegyezett, a nagykuratórium kétharmadának támogatását viszont nem nyerte el az MSZP, az SZDSZ és az MDF által támogatott Sztaricskai Tamás tévéelnökjelölt. Sikertelenül zárult tehát a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt negyedik pályázat is. A következő, immár az ötödik tévéelnöki pályázat kiírásáról csütörtökön döntenek. Legalább áprilisig nem lesz választott vezetője az MTV-nek,…
jan. 13
5:42
Pozsony szembemegy az EU-val és ez nyíltan válallja – Ausztria szerződésszegéssel vádolja Szlovákiát (Kripto Akadémia)
Szlovákiában teljes politikai egyetértéssel született meg az a döntés amely szerint újra üzembe helyezik az apátszentmihályi (Jaslovske Bohunice) atomerőművet, mondván: északi szomszédunk energiaellátása összeomlana, hiszen az ország teljes egészében az orosz gázra van utalva. Pozsony ezzel felrúgta az Európai Unióval kötött megállapodást. A szlovák lépés miatt diplomáciai viszály fenyeget…
jan. 13
5:44
Prostifizetés: havi 2 millió (Blikk)
Ehhez a pénzes ügyfelekre kell specializálódni
jan. 13
5:45
Nem figyel a Tesco: leverhetik a fejéről a koronát! (Pénzcentrum)
Amióta a Tesco 1995-ben átvette a Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca címet a Sainsbury-től, senki meg sem közelítette az óriást, hogy egyáltalán megszorongassa a kereskedelmi versenyben. A legutóbbi eladási mutatók azonban úgy tűnik, hogy a király fején inog a korona....
jan. 13
5:46
A csepeli horror 60 másodperce (Blikk)
A gondnok lelőtte Takács Józsefet, majd valamilyen lemezt követelt Papp Lászlótól.
jan. 13
5:47
Svájci frank hitelek: cáfolták a rémhíreket! (Pénzcentrum)
A statisztikák szerint a hazai kereskedelmi bankokban tovább csökkent a svájci frank alapú igénylések száma. A számok és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénzintézetek a kevésbé kockázatosnak ítélt forint- és euró-alapú konstrukciók felé terelik az ügyfeleiket. Sokak szerint a svájci frank alapú hitelek a magas jövedelemmel és elsőrendű ingatlanfedezettel rendelkező ügyfelek kiváltsága lett, a…
jan. 13
5:48
Állami főnökök: tessék fizetni! (Blikk)
Hiába kérte Gyurcsány, még nem fizették vissza a pluszpénzt a cégvezetők.
jan. 13
5:51
Az örökösödési illeték és a szerzéskori érték: ki fizet és mennyit? (Adózóna)
Mint bt kültagja, nyugdíjas, ha személyesen nem működök közre sem munkaviszonyban, sem megbízási viszonyban, akkor kell-e egészségügyi szolgáltatási járulékot és tételes EHO-t fizetnem? Az örökösödési illeték - közvetlen hozzátartozó esetében - 20 millióig történő eltörlése után - örökölt lakóingatlan esetében, annak értékesítése esetén mi számít szerzéskori értéknek? Az evás vállalkozó havi átlag…

Keresés