A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 594,58 pontos, 4,64 százalékos emelkedéssel, 13.413,31 ponton zárt kedden, 19 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Társasjátékozással és filmnézéssel, családi körben töltötte a szilvesztert a miniszterelnök - tudta meg lapunk. Gyurcsány Ferenc december 31-én egész nap főzött ausztriai házban, és úgy tudjuk, hogy Orbán Viktor is a gasztronómiai élvezeteknek adózott: az év utolsó napján ő volt a kukta.
Röpködnek a súlyos mínuszok így januárban, és sokan még az orrukat sem dugják ki a lakásból. Mi marad hát szórakozásnak? Tévézünk, tévézünk, és nagyon sokat tévézünk. (ProfitLine.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008-ban 165 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, valamivel kevesebbet, mint az előző években, a határozatok 61 esetben állapították meg a versenytörvény megsértését, s a hivatal összesen 716,7 millió forint összegű bírságot szabott ki - összegezte a tavalyi évet a GVH közleménye.
Az elmúlt napok diplomáciai tevékenysége után Magyarország diplomáciai offenzívát indított, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy az orosz-ukrán kereskedelmi vita áldozatai az európai gázfogyasztók legyenek - közölte Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára kedden az MTI-vel.
A 2008-as év sztárjának számító aranypiaci befektetés a 2009-es évben is hozamot biztosíthat majd a befektetőknek, derül ki a Bloomberg által megkérdezett elemzők és üzletkötők prognózisaiból. A...
Nincs fennakadás a hazai áramellátásban amiatt, hogy Ukrajna felől kedden leállt a gázszállítás, noha a Magyarországon termelt villamos energia csaknem 38 százalékát gáztüzelésű erőművek állítják elő....
A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) keddi elnökségi ülésén Kovács Lászlót választotta meg a válogatott szövetségi kapitányává – tájékoztatott a MÖSZ elnöke, Csötönyi Sándor. A korábbi szakvezető, idősebb Balzsay Károly a liverpooli Európa-bajnokság után jelentette be, hogy nem pályázik újra a posztra.
Saját pénzéből újít fel aknafedlapot egy vállalkozó Pécsen, és másokat is erre buzdít, hogy szerinte a városnak ne kelljen szégyenkeznie rossz útjai miatt 2010-ben, amikor Európa Kulturális Fővárosa lesz. A forgalomszabályozással foglalkozó Kemenes László a közelmúltban döntött úgy, hogy lakóhelye közelében, a Zója utcában rendbehozat egy megsüllyedt aknafedlapot, és kifizeti a munkálatok 50 ezer…
Nem mentek el a szocialisták a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülésre, ezért nem születhetett határozat. Az ellenzéki párt a szerződés felbontását követeli.
Az Opel Antarával induló, s a keddi nap előtt összetettben a 14. helyen álló Szalay autójában a gyorsasági 208. km-nél eltört a kormányoszlop, így segítségre szorult és még nem ért célba
Újra áttörte a 13 ezer pontot a budapesti tőzsdeindex, a MOL majdnem 10, az OTP pedig csaknem 6 százalékkal drágult. A forgalom a tegnapinak bő kétszerese volt, de még nem érte el a 20 milliárd forintot.
A korábbi bejelentéssel ellentétben nem bocsátotta el dolgozóit a lábatlani Piszke Papír, a személyzet munkaviszonya megmaradt, de fizetést nem kaptak januárban és az üzem nem termel - tájékoztatták n...
Jubileumi koncertre készül Köves "Pinyó" Miklós. Az idén hatvanéves dobos január 17-én összetrombitálja egykori zenésztársait, hogy a Petőfi Csarnok színpadán közösen ünnepeljék a kerek évfodulót.
Kedd délután óta nem érkezik gáz Ukrajnából - jelentette be az energiaügyekért felelős miniszter. Molnár Csaba elmondta: Ausztria felől, a szerződés szerinti mennyiség mintegy fele, három millió köbméter földgáz érkezik.
Jól ment a keddi, negyedik szakasz a Dakar ralin a Palik László, Darázsi Gábor kettősnek, a 21. helyen értek célba, ezzel összetettben feljöttek a 16. helyre. A Szalay Balázs, Bunkóczi László páros viszont még mindig a szakaszon van, mert eltört autójuk kormányrúdja, és mivel korábban a csapatot segítő kamion kiesett, csak abban bízhatnak, hogy valaki segítséget nyújt nekik a szerelésben.
Föllendült a horvát határ közelében fekvő hercegovinai bevásárlóközpontok forgalma vasárnap, mert a 2009. január 1-vel életbe lépett törvény szerint a horvátországi üzleteknek tilos vasárnap nyitva tartani.
Olajra kell átállniuk az eddig gázzal működő magyarországi erőműveknek, ha az orosz-ukrán vita miatt továbbra sem érkezik gáz Magyarországra. Ebben a helyzetben felértékelődik a Paksi Atomerőmű szerepe is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója. Mártha Imre közölte: a hazai áramszolgáltatást egyelőre nem érinti a gázhiány.
Két francia újságíró visszautasította a francia Becsületrendet, mondván: soha nem kérték, nem is érdemlik meg, ráadásul úgy gondolják, a kitüntetés a továbbiakban akadályozná őket abban, hogy szabadon gyakorolhassák mesterségüket.
Adatvédelmi biztoshoz fordul az SZDSZ ifjúsági szervezete, mert szerinte a Jobbik visszaélt a választópolgárok személyes adataival. A radikális párt illetékese több választót felkeresett, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a Fidesz állítólagos visszaélésére.
A kereskedés félidejére - közép-európai idő szerint 19 óra 30-kor - a vezető New York-i indexek emelkedést mutattak: a DJIA 45,08 pont, 0,50 százalékos növekménynél, az S&P500-as mutatója pedig 0,4% nyerőben állt, de lefelé csorog a nyitáskor tapasztalt optimizmushoz képest. (ProfitLine.hu)
Már ha szeret korcsolyázni, és továbbra is marad a tartós hideg. A Velencei-tavon is lehet szelni a jéghullámokat, de érdemes megfogadni a hatóságok intelmeit. Csak arra kijelölt helyen korcsolyázzanak!
Szlovákiában eddig zökkenőmentesen zajlik az euróra való átállás, az Európai Bizottság jelentése szerint az emberek kezdik megszokni az új pénznemet. Az árak egyelőre csak kis mértékben emelkedtek.
Bírálja internetes blogjában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt, hogy Sólyom László köztársasági elnök hétfőn nem írta alá a távoltartásról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal reagálása szerint ha az államfő meggyőződik egy törvény alkotmányellenességéről, akkor azt nem írhatja alá, hanem köteles az Alkotmánybírósághoz fordulni.
Negyedik alkalommal emelkedik folyamatosan az olaj februári határidős árfolyama, így az már az öt kereskedéssel ezelőtti 37 dolláros szintet jóval felülmúló 50 dollárnál jár. Az OPEC országok...
A Gazdasági Versenyhivatal 2008-ban 165 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, valamivel kevesebbet, mint az előző években: összesen 716,7 millió forint összegű bírságot szabott ki
Öngyilkos lett Adolf Merckle multimilliárdos német nagyvállalkozó, akinek Magyarországon is jelentős érdekeltségei voltak. Feltehetően nem bírta elviselni a gazdasági válság és saját elhibázott döntései nyomán kialakult helyzet súlyát.
Partra vetett dugongot mentettek meg Fülöp-szigeteki halászok, akik a nyílt vízre tolták vissza a nagyon ritka és ezért védett vízi emlőst. A Természetvédelmi Alap (WWF) képviselőinek közlése szerint a hűtőszekrény-méretű tengeri tehenet még szilveszterkor „ejtette foglyul” az apály Palawan szigetén, Puerta Princesa város közelében.
Míg a színészek vagy a kritikusok amerikai céhei számba sem vették az óriási bevételt hozó Batman-filmet, A sötét lovagot, a producerek szerint a legjobb filmek között van a helye, ezért felkerült a jelöltlistájukra.
A civilek nem tudnak elmenekülni, a sürgős segélyek nem jutnak be a háborús övezetbe, a kórházak túlterheltek. A lakosság válságos helyzetben van a tíz napja tartó harcok miatt, amelyek vélhetően elhúzódnak majd, hiszen a Hamász nem hajlandó megadni magát és még hetekre elegendő rakétávan rendelkezik Gázában rekedtek a magyar családok
Az IBM egyik kvázi szakszervezetének információi szerint a technológiai szektor óriása még januárban 16,000 fős elbocsátásokhoz folyamodhat a gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében. A...
Különleges, rózsaszín földi leguánfajt azonosítottak olasz és ecuadori kutatók a Galápagos-szigeteken. A hüllőfaj, amely ismeretlen maradt Charles Darwin előtt egykori, a szigeteken folytatott megfigyelései alkalmával, hogy a fajok korábban váltak szét, mint azt az angol természettudós feltételezte elméletében.