Budapesten a lakossági távhőszolgáltatás alapdíja 5 százalékkal, a hődíj pedig 3,5 százalékkal csökken februártól - az erről szóló javaslatot csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés minden képviselője támogatta.
Holland sajtóhírek szerint a szombati, NAC Breda elleni mérkőzés (2-2) szünetében Dzsudzsák Balázs főszereplésével verekedés tört ki a hazai pályán szereplő PSV Eindhoven öltözőjében! Az Algemene Dagblad úgy tudja, a hét végi meccs szünetében a magyar légiós élesen kritizálta Andreas Isaksson kapus gyenge teljesítményét.
Az Országgyűlés rendkívüli ülése nem hozott semmilyen újdonságot, csak a hazai politikai élet szokásos megcsontosodott vitáit - mondta a Vision Consulting vezető elemzője. Lakner Zoltán szerint ezzel a konkrét javaslatok nélküli vitával megvárhatták volna a februári rendes ülésszakot. Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő szerint az ülés nem volt több mint a kormányfő szerepléséhez ácsolt…
Az orosz katonai vezetés két felső szerve, a vezérkar és a védelmi minisztérium ellentmondásosan nyilatkozott a kalinyingrádi orosz rakétatelepítések, illetve a tervek megvalósításának felfüggesztéséről, s bár nem tudni, hogy az orosz álláspont erősen módosult-e, mindez fontos jelzés lehet az új amerikai kormányzat számára.
Megállapította az időközi országgyűlési képviselő-választás hivatalos eredményét a ferencvárosi egyéni választókerületi bizottság, miután csütörtökön megszámolták a külföldi szavazatokat is befogadó 10. számú szavazókör voksait.
Kimi Räikkönen 13. lett a múlt hétvégén rendezett Arctic Lapland Rallyn, amely egyben a finn ralibajnokság havas nyitófutama volt. 2007 Forma–1-es világbajnoka élete első raliversenyét teljesítette az IRC-sorozatból ismert Abarth Grande Punto S2000-essel.
Tejkiadó automatákat állít üzembe Komárom-Esztergom megye több településén a Solum Zrt., a berendezésekből a cég tehenészetéből származó frissen fejt, teljes értékű tejet vásárolhatnak a fogyasztók.
Emberek tízezrei tüntettek szerdán Madagaszkár fővárosában, azt követően, hogy a két nappal korábbi felvonulások mintegy 40 halálos áldozatot követelő véres összecsapásokba torkolltak.
A svájci Zürich Lions nyerte a jégkorong Bajnokok Ligáját, miután a sorozat döntőjének visszavágóján - az első mérkőzésen elért 2-2-es döntetlent követően - öt góllal legyőzte az orosz Metallurg Magnyitogorszkot.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, akire villanyoszlopot döntött egy tolató kamion Kisvárdán.A tragikus baleset csütörtökön este történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város Bocskai utcájában.
Nagy árfolyam veszteséggel nyitottak a térségbeli devizák, közöttük a forint is. Az eurót péntek délelőtt kilenc órakor 292,75/293,00 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben.
Magyarország késében van az európai uniós elnökségre való felkészülésben - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke pénteken Budapesten.
A világgazdasági válság még súlyosabb, mint ahogy egy évvel ezelőtt megjósolta, vélte Soros György magyar-amerikai nagybefektető a Der Standardnak nyilatkozva.
Nemzetközi törvényszéki vádiratának és még el sem kezdődött perének rövidítését kérte Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb vezető abban a beadványban, amelyben kifejtette álláspontját az ellene szóló, módosított dossziéról.
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF szavazataival elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtök este Budapest közlekedési rendszerének 2020-ig szóló fejlesztési tervét.
A globális pénzügyi rendszer összeomlott, mentőcsomagra lenne szükség, a bankok megmentésére és konjunktúraélénkítő lépésekre lenne szükség - véli a magyar pénzmágnás
Ártatlannak tartja magát az a 14 éves fiú, akinek sikerült öt órán át rendőrködnie Chicagóban. A gyerek rendőregyenruhát kerített magának valahonnan, majd besétált egy kapitányságra és jelentkezett szolgálatra.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására lefelé vették az irányt az európai és régiós részvényindexek, a BUX a forint gyengülése miatt kisebb alulteljesítést mutat. A hazai piac forgalma 1.5...
Az áfaemelésre nemmel kell szavaznunk, mert rossz, káros megoldásnak tartjuk - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában pénteken. Hozzátette: a liberáli...
Izraeli harci gépek csütörtök reggel bombázták a Gázai övezet déli részét, nem sokkal azt követően, hogy palesztin fegyveresek egy rakétával izraeli területet támadtak - közölték szemtanúk és a Hamász iszlamista szervezet.
A helyszínen meghalt a vezetője annak a személyautónak, amely egy kamionnal összeütközött csütörtök este a 81-es főúton, a móri első lehajtónál. A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták.
A Real Mallorca a Real Betis, az Athletic Bilbao pedig a Sporting Gijon otthonában harcolta ki szerdán a továbbjutást a legjobb négy közé a spanyol labdarúgó Király Kupában.
Az Index internetes portál számításai szerint a válság kirobbanása óta 22 ezer ember veszítette el az állását, de ez még nem mutatkozik a statisztikákban. A Központi Statisztikai hivaral mai jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 8 százalékos volt 2008 negyedik negyedévében, 0,3 százalékkal haladta meg mind a harmadik negyedévi, mind a 2007. október-decemberi időszak rátáját.
Vécéköltészettel küzd az általános felmelegedés ellen egy japán környezetvédő csoport. A költemények a papírral és a vízzel való takarékosságra ösztönöznek.
A nyersanyagárak zuhanása és az export visszaesése miatt Brazília sem tudja függetleníteni magát a világgazdasági válság hatásaitól, s ennek egyik fő oka a devizapiac bizonytalansága - olvasható az...
Ehud Olmert izraeli kormányfő szerint 60 ezer ciszjordániai zsidó telepesnek kellene távoznia otthonából a palesztinokkal kötendő békemegállapodás keretében. A kormányfő támogatását fejezte ki Jeruzsálem megosztását illetően.
Az FC Liverpool erejéből csupán döntetlenre futotta a Wigan vendégeként, így a Middlesbrough-t hazai környezetben legyőző Chlesea feljött a második helyre a tabellán, amelyet továbbra is a címvédő Manchester United vezet, immár kétpontos előnnyel.
Várhatóan 160 millió forintot kell leírnia az Egisnek a folyó negyedévben, mert csődbe ment egy nagy orosz kereskedelmi partnere. A KBC idei éves profitbecslése emiatt 1.2%-kal módosulhat lefelé. ...
Az ablakon át közlekedne Barack Obama; legalábbis az ajtó helyett az ablakon keresztül akart bemenni a Fehér Házban az ovális irodába kedden az amerikai elnök.
A második helyen kiemelt amerikai Serena Williams és a harmadikként rangsorolt orosz Dinara Szafina játssza az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes küzdelmeinek szombati fináléját.
A gumióvszerek ugrásszerű drágulása Ukrajnában a HIV-fertőzés és a nemi úton terjedő más betegségek viharos terjedését idézheti elő, veszélybe sodorva ezzel az ukrán nemzet jövőjét. Ráadásul bezárhatják az ország egyetlen óvszergyárát.
Gyurcsány Ferenc rendet fog tenni. Megunta, hogy a bankok azt csinálnak az ügyfelekkel, amit akarnak, s Ferenc, az igazságos szerepében móresre fogja tanítani a pénzintézeteket. Legalábbis ez tűnik...
Budapesten a jövőben 100 ezer forintig terjedő pénzbírságot kaphatnak azok az autósok, akik megszegik szmogriadó-rendeletet. A Fővárosi Közgyűlés erről csütörtökön döntött.
A szlovák belügyminisztérium befejezte a november elsején Dunaszerdahelyen lejátszott DAC-Slovan bajnoki labdarúgó-mérkőzésen történt események felülvizsgálatát, és megállapította, hogy a szurkolók törvényt sértettek - közölte csütörtökön Erik Tomás, a belügyminisztérium szóvivője.
Miután a hat hónapig tartó tárgyalások eredménytelenek voltak, a Roche ellenséges felvásárlással próbálja megszerezni a Genentech azon tulajdonrészét, amelyet még nem birtokol. A Roche 86.5 dollárt...
Félmillió euróra becsülhető azon ékszerek és értéktárgyak értéke, amelyeket a hónap elején raboltak el Nicolas Sarkozy államfő előző feléségnek, Cécilia Attiasnak a párizsi lakásából.
Péntek reggel nem közlekedik a Pápa-Zirc-Veszprém közötti távolsági buszjárat, mert Bakonybél és Bakonykoppány között csütörtökön lezárták a kidőlő fák miatt életveszélyessé vált utat.