2009. január 30. péntek

jan. 30
13:36
Vasárnaptól börtön járhat a tojásdobálásért (Infostart)
Február elsejétől akár két évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat az, aki gyanús fehér port küld, vagy testi sérülés nélkül gyakorol fizikai ráhatást, például tojással dob meg valakit. Az elkövetőket sokszor nehéz kézre keríteni, de a rendőrség felkészült a törvénymódosítás gyakorlati alkalmazására.
jan. 30
13:38
Közel a megállapodás Ferihegyen (Infostart)
A pénteki tárgyaláson a Budapest Airport (BA) és a korábban sztrájkot hirdetett két szakszervezet megállapodás-közeli állapotba jutott az utasbiztonság kapcsán - közölte pénteken a BA.
jan. 30
13:39
Számítógépeket adományoz a Magyar Telekom (Piac és Profit)
A Magyar Telekom, mint a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány www.adhat.hu adományportáljának egyik főtámogatója és partnere, 250 darab új számítógépet adományoz civil szervezeteknek, ebből 50 darabot a NIOK segítségével.
jan. 30
13:39
Tóth Károly: milliárdos sikerdíj önkormányzati kötvények forgalmazásáért (Gondola)
Legalább 100 milliárd forintos összeg erejéig egy budapesti céget bízott meg értékpapírok forgalmazásával 25 olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - közölte Tóth Károly...
jan. 30
13:39
Emelkednek a volános bérek (Blikk)
Öt százalékos béremelésben állapodott meg a Volán-cégcsoport ágazati szakszervezete a munkaadói szövetséggel, jövőre pedig az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás felső határa lesz a keresetfejlesztés mértéke - tájékoztatta Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének (KMSZ) alelnöke. A munkaadók garanciát vállaltak arra is, hogy a cégcsoportnál nem kerül sor tömeges…
jan. 30
13:39
Munkabeszüntetést tartanak a német vasutasok (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.hírTV
jan. 30
13:39
Kezdeményező külpolitikát folytatunk a továbbiakban is (Alternatív Energia)
Magyarország az idén is aktív, kezdeményező külpolitikát folytat majd, amelyet a kiszámíthatóság és a folytonosság jellemez - mondta Göncz Kinga külügyminiszter pénteken, amikor a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület képviselőivel találkozott. A megbeszélésről a külügyi szóvivő tájékoztatta az MTI-t.
jan. 30
13:39
Több mint száz halott a zavargásokban (Kripto Akadémia)
Száznál többen haltak meg Madagaszkár fővárosában, Antananarivóban a héten kirobbant zavargásokban - állította pénteken egy interjúban a szigetországban akkreditált amerikai nagykövet.
jan. 30
13:41
Közel a megállapodás a Budapest Airport és a szakszervezetek között (Gondola)
A pénteki tárgyaláson a Budapest Airport (BA) és a korábban sztrájkot hirdetett két szakszervezet megállapodás-közeli állapotba jutott az utasbiztonság kapcsán - közölte pénteken a BA. A...
jan. 30
13:41
Halálos autóbaleset (Blikk)
Halálos balesetet szenvedett egy huszonkilenc éves szegedi férfi, amikor autójával egy fának ütközött Makó határában. Az autós, eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, s így ütközött a fának.
jan. 30
13:41
A minisztériumokat nem érdekli a zalai kritikus helyzet? (+videó) (HírTV)
18 zalai településen még mindig nincs áram. A vízellátás már helyreállt a falvakban, de az áramkimaradás miatt már sok háztartásban leolvadt a mélyhűtő és tönkrementek az ételek. A Hír Televízió úgy tudja, hogy több zalai állattartó telepen kritikus a helyzet. A szolgáltató még nem tudja pontosan, hogy mikor lesz újra áram mindenhol.
jan. 30
13:41
Nehéz Év következik az oroszok számára (Kripto Akadémia)
Az orosz gazdaság növekedési üteme idén várhatóan nulla körül lesz, az infláció eléri a 13 százalékot, és az Oroszországi Föderáció szövetségi költségvetésének bevétele a tervezett 10,9 billió rubel helyett várhatóan csak 6,5 billiót, a várható költségvetési hiány a GDP 6,1 százalékát teszi ki - jelentette ki Alekszej Kudrin első miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter pénteken az állami…
jan. 30
13:42
Szakad az euró a dollárral és az angol fonttal szemben (ProfitLine)
Az euró jegyzése 1 százalékkal zuhant a dollárral szemben, miután a Moodys nemzetközi hitelminősítő, Izland Aaa hitelbesorolásának kilátását stabilról negatívra rontotta. (ProfitLine.hu)
jan. 30
13:42
Eltűnt a frankhitel az országból - Új korszak indult (Portfolio)
Nem zuhant tovább olyan ütemben a háztartások nettó devizahitel-felvétele tavaly decemberben, mint azt a nemzetközi hitelpiaci válság mélysége, illetve a novemberi adatok alapján feltételezni...
jan. 30
13:43
A közel-keleti béke akadályaira figyelmeztet az amerikai különmegbízott (Gondola)
Az izraeliek és a palesztinok közötti megbékélés előtt álló akadályokra figyelmeztetett George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja pénteken. "A gázai övezeti és...
jan. 30
13:44
A foglalkoztatottság megtartása mellett az (ÁSZ) elnöke (ProfitLine)
A foglalkoztatottság csökkenése ellen, illetve az emberek munkahelyen tartása mellett állt ki az Állami Számvevőszék elnöke, mivel szerinte a tömeges munkanélküliségnek beláthatatlan költségvetési és társadalmi hatásai lehetnek. (ProfitLine.hu)
jan. 30
13:44
Újabb ötmilliárd forintot vittek be az OTP-be (Portfolio)
A hét folyamán több mint 5 milliárd forint értékben jegyeztek a befektetők fix 10%-os kamatozású OTP kötvényeket. Az OTP ma bejelentette, hogy 2009. január 26. és 2009. január 30. között...
jan. 30
13:48
Nem állt meg a forint zuhanása (Infostart)
Pénteken sem állt meg a forint esése, az euró árfolyama délben már megközelítette a 300 forintot. A nemzeti valuta reggel is gyengüléssel nyitott, fél 11-től pedig ismét romlani kezdett az árfolyam.
jan. 30
13:48
Adóbevallás: hibásan számol az APEH szoftvere (Adózóna)
Az APEH szja-bevallást támogató nyomtatványkitöltő szoftvere megjelenése óta hibás - véli szakértőnk. A program az év végén igénybe vehető adójóváírás összegénél megengedi, hogy az adózó saját kárára tévedjen. A problémát a közelgő bevallási határidőre tekintettel már a Pénzügyminisztérium is vizsgálja.
jan. 30
13:54
Hatvannégy éve nem látott madarat figyeltek meg a Dunán (Infostart)
Sarki sirályt láttak a Dunán Dunavecse térségében. Utoljára 1935-ben volt megfigyelési adat Magyarországon e ritka, sarkvidéki fajról, de akkor egy tűzvészben elvesztek a madárról szóló feljegyzések. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa közölte: most két madárgyűrűző figyelte meg a madarat.
jan. 30
13:57
„A közterületi rablások elkövetői cigány emberek” (HírTV)
„Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt” - ezt Pásztor Albert a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője mondta azon a péntek délelőtti sajtótájékoztatón, ahol lopás- és rablássorozatok felderítéséről számolt be. Az elmúlt 2 hónapban több járókelőt is utcai rablók támadtak meg Miskolcon. Táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat vettek el a megtámadottaktól.
jan. 30
13:57
Halálos autóbaleset Makó határában (Gondola)
Halálos balesetet szenvedett egy huszonkilenc éves szegedi férfi, amikor pénteken, nem sokkal dél után, autójával egy fának ütközött Makó határában - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-kapitányság...
jan. 30
13:57
Új honlap a Malévnél (Kreatív Online)
Ügynökség segítségével újította meg honlapját a Malév. A légitársaság szerint a régi oldal nem segítette eléggé az értékesítést.
jan. 30
13:57
Füstmérgezés miatt halt meg az ágyában (Blikk)
Füstmérgezés okozhatta annak a 82 éves miskolci nőnek a halálát csütörtökön, akit az ágyában talált meg holtan egy ismerőse. Az egyedül élő asszony szobájának a fele leégett, a tüzet valószínűleg a kályhából kipattanó szikra okozhatta.
jan. 30
13:57
"Óriási adminisztrációs terheket rónak az emberekre" (Alternatív Energia)
Megszüntetné a Fidesz a napi standolásra, a 250 ezer forint feletti banki átutalásokra és a házipénztár készpénzállományának korlátozására vonatkozó törvényi kötelezettségeket. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslatot Pelczné Gáll Ildikó és Szatmáry Kristóf nyújtotta be a héten.
jan. 30
13:59
A nyolcas ikrek édesanyjának még hat gyermeke van (Gondola)
Még hat gyermeke van annak a dél-kaliforniai nőnek, aki a héten nyolcas ikreket szült. S mint édesanyja csütörtökön elmondta, bár mesterséges megtermékenyítésen esett át, nem sejtette, hogy...
jan. 30
13:59
Szép fizettség: milliárdos sikerdíj egy budapesti cégnek (Alternatív Energia)
Legalább 100 milliárd forintos összeg erejéig egy budapesti céget bízott meg értékpapírok forgalmazásával huszonöt olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - ezt Tóth Károly szocialista párti országgyűlési képviselő jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Békéscsabán, hozzátéve: tudomása szerint a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat.
jan. 30
14:00
16 százalékkal nőtt tavaly a vezetékes szélessávra előfizetők száma (Pénzcentrum)
Az elmúlt évben 16 százalékkal 1,537 millióra nőtt Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Az ADSL és kábelmodemes előfizetések száma 2007 végén 1,327 millió, 2006 végén pedig 994 ezer volt....
jan. 30
14:00
Palócz: Az irány jó, de egy év alatt nem lehet radikális adócsökkentés (Portfolio)
A miniszterelnök tegnap jelentette be legújabb adócsomagját. A Kopint-Tárki vezérigazgatója szerint a tervezet iránya alapvetően jó, de a tervezett lépések egy év alatt nem valósíthatóak meg,...
jan. 30
14:01
Elfogadta az OÉT a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület 2008. évi jelentését (Gondola)
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén mindhárom szociális fél elfogadta a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület (NyET) 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóját, mely...
jan. 30
14:02
Kisemmizett dolgozók: a Honda megduplázta a válság-vakációt! (Pénzcentrum)
A vállalat 89 %-os profitzuhanásának hírére két hónappal meghosszabbították a korábban elrendelt kényszerszünetet az autógyár európai fellegvárában. A swindoni üzem 4 ezer dolgozója az első két hónapra teljes alapbért kap, a második etapra csak annak 60 %-át tudják kifizetni....
jan. 30
14:02
Húszezer ember megint repül (Portfolio)
20 ezer fős létszámleépítésről döntött a japán elektronikai óriásvállalat, a NEC. A világ legkülönbözőbb részein végrehajtandó elbocsátásásokra a legutóbbi negyedéves veszteség miatt lesz szükség -...
jan. 30
14:03
A Fidesz a napi standolás megszüntetését kezdeményezi (Gondola)
Megszüntetné a Fidesz a napi standolásra, a 250 ezer forint feletti banki átutalásokra és a házipénztár készpénzállományának korlátozására vonatkozó törvényi kötelezettségeket. Az Országgyűlés...
jan. 30
14:03
Feleslegesen megindított szülések (WebBeteg)
Aggodalomra ad okot egy 17000 várandós nő bevonásával végzett skót tanulmány eredménye, amely szerint több alkalommal "indokolatlan" szülésmegindítás (szülésindukció) állapítható meg.
jan. 30
14:15
Az SZDSZ levélben kérleli Gyurcsányt és Orbánt (Privátbankár)
Fodor Gábor levélben fordul Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz, amelyben arra kéri őket, hogy tegyenek félre néhány, a mai magyar politikai közéletben állóháborút kialakító kérdést és próbáljanak ...
jan. 30
14:15
Füstmérgezés okozhatta egy idős nő halálát Miskolcon (Gondola)
Füstmérgezés okozhatta annak a 82 éves miskolci nőnek a halálát, akit az ágyában talált meg holtan egy ismerőse - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t. A miskolci rendőrkapitányság ügyeletére...
jan. 30
14:15
Valencia egyetemi együttműködés iránt érdeklődött Debrecenben (HírTV)
Valencia régió küldöttsége január 26-án látogatott a Debreceni Egyetemre. A spanyol terület elsősorban agrárgazdasági projektjeinek megvalósításához keres külföldi partnereket, a debreceni intézmény számára pedig már konkrét javaslatokat fogalmazott meg, melyek többek között a megújuló energia, a vízgazdálkodás és az innováció témakörét érintik. A küldöttséget a Külső Kapcsolatok Igazgatósága és…
jan. 30
14:15
Késsel raboltak ki egy videotékát (Blikk)
Három, késsel felfegyverkezett símaszkos férfi rabolt ki csütörtökön egy szentesi videotékát. Az elkövetők valamivel este nyolc óra előtt léptek be a külvárosi kölcsönzőbe, majd a bevétel átadására szólították fel a pultost.
jan. 30
14:15
Jóindulatú kettes a magyar egészségügynek (Alternatív Energia)
Elégséges osztályzatot kapott a magyar egészségügy egy felmérésben; a megkérdezettek jelentős része hajlandó lenne a járulékon felül is fizetni, hogy jobb szolgáltatást kapjon - a kutatást végző Psyma Hungary Kft. pénteken ismertette a felmérés eredményeit Budapesten.
jan. 30
14:15
Bugár Béla továbbra is tényező szeretne maradni a politikában (Kripto Akadémia)
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MK) volt elnöke nem zárja ki, hogy megmásítja korábbi elhatározását, és a 2010-es parlamenti választás után mégsem vonul ki a nagypolitikából.
jan. 30
14:17
Bugár Béla talán mégsem vonul ki a szlovákiai nagypolitikából (Gondola)
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke nem zárja ki, hogy megmásítja korábbi elhatározását, és a 2010-es parlamenti választás után mégsem vonul ki a nagypolitikából....
jan. 30
14:17
A válság ellenére tartják az ütemet Szlovákiában (HírTV)
Szlovákia tartja az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési prognózisát - mondta el Maros Kondro, a szlovák parlament gazdasági bizottságának elnöke. Kondro és az általa vezetett delegáció a magyar parlament gazdasági bizottságának tagjaival tárgyalt és állapodott meg energetikai valamint közlekedésfejlesztési együttműködésről.
jan. 30
14:17
A Főpolgármester idén is Budapesten lesz március 15-én (Alternatív Energia)
Demszky Gábor az elmúlt 18 évhez hasonlóan idén is Budapesten lesz március 15-én és a szokásoknak megfelelően ünnepi beszédet mond, ezért a főpolgármester aznap nem avatja fel Petőfi Sándor szobrát Kijevben - tájékoztatta a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája pénteken az MTI-t.
jan. 30
14:18
Újra leépítésen töri a fejét a Morgan Stanley és a Goldman Sachs? (ProfitLine)
A The Wall Street Journal szerint a Morgan Stanley a következő hetekben 5 százalékos létszámleépítést jelenthet be, míg a Goldman Sachs szintén az elbocsájtások gondolatával játszik. (ProfitLine.hu)
jan. 30
14:18
Exxon Mobil: 33%-os profitcsökkenés (Portfolio)
33%-kal esett a negyedik negyedévben az Exxon Mobil profitja az előző év azonos időszakához viszonyítva, amely azonban felülmúlja az elemzői prognózisokat. Az olajtársaság egy részvényre jut...
jan. 30
14:19
Nőtt a vezetékes szélessávra előfizetők száma tavaly (Gondola)
Tavaly 16 százalékkal 1,537 millióra nőtt Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság. Az NHH közleménye az ADSL és kábelmodemes előfizetések...
jan. 30
14:20
Közel 100 millió forintnyi kiszálló a Synergon-nál? (Portfolio)
Ma tartotta rendkívüli közgyűlését a Synergon, melyen megtörtént az új leányvállalat kiválása. A Synergon a TEBÉSZ javaslatainak megfelelően gyakorlatilag 100%-os tulajdonában tudhatja majd a...
jan. 30
14:21
Vasárnaptól módosulnak a közlekedési szabályok Szlovákiában (Gondola)
Vasárnaptól kezdve módosulnak a közlekedési szabályok Szlovákiában - hívta fel ismételten az autósok figyelmét pénteken Robert Kalinák szlovák belügyminisztérium. Az új szabályozás értelmében...
jan. 30
14:24
Aláírta a MOL a horvát kormánnyal az új INA-megállapodást (Infostart)
Aláírta a MOL Nyrt. és a horvát kormány az INA horvát olajtársasággal kapcsolatos részvényesi megállapodás módosítását, illetve egy másik szerződést az INA gázkereskedelmi és gáztárolási tevékenységeinek leválasztásáról és értékesítéséről.
jan. 30
14:27
Végre! Magyar- országon koncertezik Madonna! (Blikk)

Keresés