Nem rendelkezik Magyarország világos, átgondolt hosszú- és középtávú nemzeti reformtervvel - véli az Európai Bizottság minap kiadott innovációs összegzése. Csak elégséges osztályzatot kaptunk benne a...
Kis mértékben ugyan, de emelkedett a nyugdíjpénztári tagok száma 2008-ban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Biztosításpiaci Adatszolgáltatás című tanulmányából. A nyugdíjtípus választásánál elsősorban az életkor számít, a 29 év alatti korosztály esetében kiemelkedően magas a magán-nyugdíjpénztári tagok aránya. A kiegészítő biztosítások kapcsán azonban óriási különbségek…
Az elmúlt év végén 2429 magánszemélynek - köztük 421 egyéni vállalkozónak - volt az adóhatóságnál 180 napon túl folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adóslistája szerint....
Nálunk is egyre inkább hódít a divat, amely szerint december végén csak jelképesen ünnepelnek a családok. Nincs felhajtás, nincs elkeseredett vásárlási roham. Az ajándékokra szánt pénzt inkább félreteszik. Az „utókarácsonyozóknak” – mert így hívják magukat – most jött el az idejük! Üresen kongó boltok csábítgatnak 30, 50, sőt 70 százalékos engedményekkel. Szétnéztünk mi is, mit érdemes most…
Meghibásodott a szlovák vasutak távközlési rendszere, ezért a csütörtök reggeli csúcsforgalomban hat és nyolc óra között országszerte a menetjegyeket a legkülönbözőbb módon adták ki - közölte Milos Cikovsky, a szlovák vasúti társaság kommunikációs igazgatója.
2.8 milliárd dolláros veszteséggel zárta a negyedik negyedévet a Royal Dutch Shell, amelyre 10 éve nem volt példa. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve azonban nyereséges volt a társaság az...
1000 milliárd forinttal csökkentené a kormány a munkavégzéshez kötődő adó- és járulékterheket, máshol pedig részlegesen visszapótolná az így kieső bevételeket, a hiányzó részt pedig az állami...
Hozzávalók: 50 dkg pulykamell só bors ételízesítő olívaolaj a sütéshez A tócsnihoz: 3-4 db burgonya 4-5 evőkanál liszt 3 gerezd fokhagyma csipet só bors olaj a sütéshez 1 pohár kefir 1 pohár tejföl 20 dkg reszelt sajt
Elhunyt a hetvenes évek legendás amerikai rockcsapata, a Lynyrd Skynyrd billentyűse. Az 56 éves Billy Powell halálhírét az együttes tagjai jelentették be szerda este a csapat weboldalán.
Biros Péter és Kozmann György személyében két magyar élsportoló is nemzetközi elismerésben részesült sportszerűségéért. A több mint négy évtizede az UNESCO, az ENSZ nevelésügyi szervezete védnökségével alapított fair play díj 2008-as kitüntetettjei közé Biros, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó azzal kerülhetett be, hogy műtétet is vállalt a csapat ötkarikás sikere érdekében, míg a kenus…
A NATO-kontingens jelenléte óta Afganisztánban több mint húszszorosára nőtt a kábítószer előállítására alkalmas növények vetési területe - írta csütörtökön a News című pakisztáni lap.
158 igen és 197 nem szavazattal a parlament csütörtökön elutasította az Országgyűlés feloszlatásáról szóló Fidesz–KDNP-javaslat sürgős tárgyalását, így leghamarabb február 16-án szavaznak az indítványról a képviselők. Adócsökkentést, áfanövelést és vagyonadó-bevezetést javasolt Gyurcsány.
Meghibásodott a szlovák vasutak távközlési rendszere, ezért a csütörtök reggeli csúcsforgalomban hat és nyolc óra között országszerte a menetjegyeket a legkülönbözőbb módon adták ki - közölte Milos Cikovsky, a szlovák vasúti társaság kommunikációs igazgatója. Némely vasútállomáson az országos rendszerbe be nem kapcsolt számítógépekből nyomtatták ki a menetjegyeket, másutt a hordozható gépekből…
Humanitárius szervezeteknek sikerült kimenekíteniük csütörtökön több száz civil sebesültet Srí Lanka polgárháború sújtotta északkeleti részéből, ahol a hadsereg harcban áll a tamil lázadókkal.
Nehéz időket élünk: folyamatosan érkeznek a létszámleépítésekről, gyárbezárásokról, bérstopokról szóló hírek, közben a korábban zsákszámra felvett devizahiteleink egyre emelkedő terhe alatt roskadoznak az emberek, és nem tudják, honnan szerezzenek plusz bevételt. Kérjünk fizetésemelést, keressünk új munkahelyet, vagy várjuk ki rezignáltan a végét?
Egy 40 éven át tartó kutatás szerint a problémás, rossz magaviseletű gyerekekre nem vár túl fényes jövő. Hogy miért van ez így, mi köze a rossz magaviseletnek a felnőttkori sikertelenséghez - Dr. Gyenei Melinda fejlesztő pedagógus válaszolt a hirado.hu kérdéseire
A tegnapi nap optimizmusa után ma ismét az eladók uralják a hazai piacot is, bár a BUX egyelőre felülteljesítő. A tegnapi nap száguldása után ma ismét lejtőre kerültek az OTP bank részvényei. (ProfitLine.hu)
Egyre kevésbé valószínű, hogy Lengyelország még az idén az ERM-2 rendszer tagjává válik - nyilatkozta a lengyel központi bank monetáris tanácsának egyik képviselője tegnap. Halina...
A német munkanélküliségi ráta januárban közel a várt duplájára emelkedett, a gazdasági visszaesés miatt bekövetkező tömeges elbocsájtásoknak köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter lesz az InfoRádió ma este 7 órától kezdődő, Aréna című műsorának vendége. A műsor a mai rendkivüli parlamenti ülésnap eseményei,...
Akár harminc év elteltével is a sportoló emlékezetének, figyelmének és reakcióidejének romlását okozhatja egyetlen, a pályafutás kezdetén elszenvedett agyrázkódás - állítják kanadai kutatók
Egy négyéves kislány holttestére bukkantak a melbourne-i rendőrök, akik azt gyanítják, hogy a gyereket az apja lökte le a hídról, több mint 50 méteres magasságból.
Gazdasági hanyatlás, magas államadósság, ez Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tevékenységének mérlege - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke azt javasolta, hogy kössenek megállapodást a parlamenti erők.
Tudom, hogy az esküvő különlegessége nem befolyásolja a későbbi boldogságot. Sőt! Ha a magyar celebeket nézem, még talán rossz ómen is lehet. Mégis, amikor megláttam az esküvő kiállításra igyekvő lelkes lányokat és anyukákat, akik egymást lökdösték, hogy lefoglalják az egymástól szinte alig különböző szép éttermek, kastélyok, kúriák, vadászlakok egyikét, úgy éreztem: ebből én nem kérek.
Elkezdte keresni egy rég nem látott ismerőse számát, hogy felhívja, abban a pillanatban megszólalt a telefonja és volt vonalban? Visszaszaladt az ajtóból mert furcsa érzése volt, és akkor vette észre, hogy bekapcsolva hagyta kávéfőzőt? Megérzései mindenkinek vannak, de vannak olyanok, akik figyelembe veszi ezeket, mások azonban csak legyintenek rájuk és a véletlenre fogják az ilyen eseményeket. A…
Jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszakécskei férfit, aki bántalmazta egyéves és kétéves nevelt fiát, s egyiküknek súlyos fejsérüléseket okozott. A korábban több alkalommal büntetett férfi élettársával és annak gyermekeivel egy tiszakécskei tanyára költözött, ahol velük élt a nő anyja is.
Egy inhaláló készüléket és 1500 forintot zsákmányoltak azok a rablók, akik botokkal támadtak egy idős emberre annak orgoványi tanyáján - értesült a HavariaPress.
Nemcsak ez a parlamenti ülés a rendkívüli, rendkívüli a helyzet, és rendkívüli a felelősség is, a végső döntésekben azonban a kormányoldalé a fő felelősség - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője csütörtökön a parlamentben.
Sajgó derékkal, kiszáradt szemekkel és fájó csuklóval megy haza a legtöbb számítógépen dolgozó ember a munkából. A szakemberek szerint népbetegségekről van szó, ugyanis manapság már alig találni olyan munkahelyet, ahol nem kell számítógéppel dolgozni.
Napjainkban mindenki a sebesség mámorában él. Hiányzik a kitartás, hiányzik a türelem és a várakozás képessége. A magyarokban jelentkező az élettel való elégedetlenség a megváltozott gazdasági-politikai változásokra adott reakció – mondta az MNO-nak Steiner József. A debreceni Trinity Gyülekezet lelkipásztora szerint a frusztrációból való kiutat a valós értékek keresése jelenti.
Háború helyett békére, illúziók helyett tisztességes, határozott reformpolitikára, a politikai rendszer működésének átalakítására van szükség - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben csütörtökön.
A múlt év végi létszámleépítést követően újabb megszorító intézkedést vezetett be a James Bond filmekből is jól ismert, felső kategóriás luxusautókat gyártó Aston Martin. A jövőben minden harmadik dolgozónak szerdán véget ér a munkahét, a gyár vezetése átmenetileg ezt a megoldást kínálta fel a munkásoknak az elbocsátások helyett....