Három év alatt lényegében véve nem változott, csak sokkal markánsabb lett a középiskolások demokrácia felfogása, derül ki a 2005 után 2008-ban megismételt, a középiskolások és a demokrácia viszonyáról szóló kutatásból, amelyet Csákó Mihály, az ELTE TáTK szociológiai tanszék docense vezetésével szociológusok és hallgatók végeztek el.
Nyomozást rendelt el a ferihegyi sztrájkolók elkülönítésének ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Személyes szabadság megsértése miatt a Munkástanácsok Országos Szövetsége tett feljelentést.
Egyenlőre nem ismert okból a Budapesti Értéktőzsdén 14:02 perckor felfüggesztésre kerültek a MOL papírok kereskedése, az olajipari papír árfolyama a felfüggesztés pillanatában nem mutatott elmozdulást a tegnapi 9400 forintos záróértékéhez képest, forgalma pedig mindössze 606 millió forint volt. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt percekben felfüggesztésre kerültek a MOL részvényei a BÉT-en. A felfüggesztés indoka egyelőre nem ismert számunkra, arra azonban nem az automatikus szünet keretében került sor, hiszen az...
A tengerentúli közlekedésbiztonsági intézet összegyűjtötte azokat a leggyakrabban előforduló, autózáshoz kapcsolódó sérüléssel járó baleseteket, amelyek még azelőtt bekövetkeznek, hogy a slusszkulcs elfordult volna. Teljesen normális reakció a méreg, amikor valakit a volán mögött ér baj, de mit érezhetnek azok, akikkel az alábbi balszerencsés dolgok történnek meg?...
Felfüggesztették a Mol részvények kereskedését csütörtökön 14.05 órakor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a felfüggesztés a csütörtöki kereskedés hátralévő részére, valamint a pénteki és a jövő hétfői k...
Ez év végére tízmillió munkanélkülit tarthatnak számon Ukrajnában, tette közzé az erre vonatkozó felmérés eredményét a Szofija szociális fejlesztési központ vezetője, Olekszandr Levcun.
A McLaren leköszönő félben lévő csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, annak ellenére, hogy más feladatkörben folytatja tovább a munkát a jövőben, szinte az összes versenyen jelen lesz majd az idei esztendőben.
A mentőállomás előtti zebrán gázoltak el egy gyalogost Szolnokon, az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ugyanebben az időben a közelben egy 15 éves fiút is elütöttek, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Antall József kiemelkedő államférfiságát, a rendszerváltásban játszott történelmi szerepét és elkötelezett európaiságát méltatták csütörtökön Brüsszelben.
Vasárnap időközi polgármester-választást tartanak a Pest megyei Tahitótfalun, mert az eddigi polgármester betegség miatt még tavaly októberben lemondott posztjáról - közölte a település alpolgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Menetrend alakulhat ki a török-örmény kétoldalú kapcsolatok rendezésére a felek davosi tárgyalásain, feltéve, hogy Jereván nyíltan áll hozzá a közeledési folyamathoz - mondta a török kormányfő csütörtökön Davosban.
Macedónia válogatottja végzett a 11. helyen a horvátországi férfi kézilabda-világbajnokságon, miután a csütörtöki helyosztón legyőzte a dél-koreai csapatot Zágrábban
Személyesen Soros György értekezik a mai Financial Times hasábjain egy egész oldalas nagy exkluzív írásban arról, hogy milyen lépéseket kellene tennie az USA-nak a világgazdasági tendencia...
A várakozásokkal lényegében összhangban lévő heti friss munkanélküli segélykérelemről adott számot a múlt hétre vonatkozóan az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma. Az új kérelmek száma 588 ezret...
Más európai és amerikai bankokhoz hasonlóan az UniCredit is fontolóra veszi az állami segítség lehetőségét. Alessandro Profumo, a csoport első embere szerint gondolatébresztő lehet egy állami, az...
Antall József egyköri miniszterelnökre emlékeztek vezető magyar és európai politikusok Brüsszelben az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületszárnyában. Az Európai Néppárt konferenciájának résztvevői úgy vélték, Antal József elévülhetetlen érdemeket szerzett a kelet-európai rendszerváltozásokban.
Továbbra sincs áram Zala megye 56 településén; a szolgáltatás kimaradása 14 ezer háztartást érint. Azt továbbra sem tudni, hogy az érintett lakásokba mikor kapcsolják vissza a villamos energiát.
Műteni kell Németh Krisztiánt, a Liverpool magyar légiósát, aki kedden este, egy angol másodosztályú bajnokin szenvedett súlyos arccsonttörést. A klub orvosai csütörtökön vizsgálták meg alaposabban a törést, és úgy döntöttek, hogy még a héten meg kell operálni a játékost - olvasható a Liverpool honlapján.
Valóban mesebeli kincseket rejtő hajóroncsot találtak a kincskeresők a dél-amerikai Guyana partjainál: a hajó aranyrudakkal, drágakövekkel és platinával megrakottan süllyedt el 1942-ben. A brit hajót annak idején a parttól alig 70 kilométernyire egy német tengeralattjáró süllyesztette el, amely Amerikába fémeket szállító hajókra vadászott, s amelynek személyzete nyilván soha nem tudta meg, milyen…
Különleges, és egyben bizarr szolgáltatást nyújt megbízóinak két angol vállalkozó. James Watts és Bill Rhodes üvegfújó mesterek halottak hamvaiból készítenek emléktárgyakat – vázát, gyűrűt, vagy akár levélnehezéket.
A tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya az USA-ban december hónap folyamán 4.7 milliárd dollárral, 2.6 százalékkal 176.8 milliárd dollárra csökken, a novemberi 3.7 százalékos csökkenés után. A decemberi csökkenés immár egymás után az ötödik havi csökkenés. Az előzetes várakozások 1.9 százalékos mérséklődésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A vártnál (-2.2%) nagyobb mértékben, 2.6%-kal esett a tartós cikkek új megrendelési volumene decemberben novemberhez képest az Egyesült Államokban. A szállítóeszközök hatásától megtisztított adat (-3...
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium forrásokat tett félre többek között a munkahelyek megőrzése érdekében - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter január 29-én csütörtökön a parlamentben....
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben, 3,000 fővel 588,000 főre emelkedett az előző heti felülvizsgált 585,000 főről - a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
Mind a Richter, mind az Egis részvényeit vételre ajánlja az Erste regionális gyógyszeripari elemzője ma megjelent szektorelemzésében, akárcsak a szlovén Krka papírjait. A Zentiva tartáson van a...
A Grease sztárja, Olivia Newton-John 2005-ben siratta meg kedvesét, Patrick McDermottot, aki 48 esztendősen hajójáról tűnt el, Kaliforniában. A férfi holttestét soha nem találták meg. A nyomozás nem zárult le és a napokban a hatóságok meglepő feltételezéssel álltak elő: a férfi csak megjátszotta halálát, hogy így kerülje tartozásai kiegyenlítését és valójában álnévvel él Mexikóban.
"Ez az adócsökkentés kormánya." - mondta Gyurcsány Ferenc 2006-ban. A választási jelmondatból azonban tulajdonképpen semmi sem valósult meg, az elmúlt fél évben pedig szinte hétről hétre változtak a kormány adópolitikai elképzelései.
Negyvenhét éves korában elhunyt Pálóczi Gyula, fedettpályás Európa-bajnok távolugró. A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja szerint a 80-90-es évek egyik legeredményesebb ugróatlétáját vesztette el a sportág.
A Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány harmadik alkalommal adta át a Mikszáth Kálmán-díjat. Öt szerkesztőség és az alapítók javaslata alapján idén Ókovács Szilveszter kapta kiváló munkásságáért az elismerést.
Február 16-án, a parlament nyitó ülésnapján lehet megtudni a részleteit a miniszterelnök által csütörtökön bejelentett adócsökkentési elképzelésekről - mondta el az InfoRádiónak a pénzügyminiszter. Veres János hangsúlyozta: folynak a számítások a pénzügyi tárcánál a javaslatok költségvetési hatásairól. Hozzátette: nem támogatja az autóipari cégek felvetését a regisztrációs adó átmeneti…