Egy brit kutatás szerint akkor elégedettek leginkább életükkel és külsejükkel a nők, amikor elérik a 32 éves kort. Az élettapasztalat, a magabiztosság és az elért eredmények is vonzóbbá teszik a gyengébbik nemet.
Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök első találkozójára vélhetően április 2-án Londonban kerülhet sor - erősítette meg szerdán újra az orosz külügyminisztérium.
A kormány délelőtt, az MSZP-frakció pedig délután tárgyal a gazdasági válságról. Gyurcsány Ferenc szerdán ismerteti a szocialista országgyűlési képviselőkkel az új, átszámolt adatokat, illetve azt is, hogy milyen válságkezelő intézkedéseket tervez.
Behatolt egy családi házba, majd mellkason szúrta az ott lakó, feltehetően a zajra felébredő 85 éves férfit egy rabló Csengődön; az idős ember könnyebb sérülést szenvedett. A támadó arany ékszereket és 280 ezer forintot vitt el a házból.
Rossz a közhangulat, a válság megoldásának eddigi lépései a Szonda Ipsos felmérése szerint nem győzte meg a közvéleményt: januárban nőtt a távolság a Fidesz és az MSZP között. A közvélemény-kutatás eredményét a Népszabadság szerdai számában tették közzé.
Behatolt egy családi házba, majd mellkason szúrta az ott lakó, feltehetően a zajra felébredő 85 éves férfit egy rabló szerda hajnalban Csengődön; az idős ember könnyebb sérülést szenvedett - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A Yahoo Inc. által közzétett negyedik negyedéves eredmény a költségcsökkentések hatására jobb lett az előzetes várakozásoknál, holott a hirdetési piac is szűkült. Azonban az első negyedévre vonatkozó előrejelzése a működési nyereségre vonatkozóan elmaradt a várakozásoktól, sőt az egész évre romló kilátásokat tett közzé, mely csalódást okozott számos elemzőbe, ennek ellenére a részvények kedden 5…
Miután múlt héten jelentősen kiszélesítette, és egyértelműsítette a rubel devizakosárral szembeni kereskedési sávját (26-41) az orosz jegybank, de a tőkekivonási hullám nem állt meg Oroszországból,...
Az elmúlt hónapokban a vevők az olcsóbb lakásokat veszik, ugyanakkor a lakóingatlanok mérete nem csökkent, aminek egyik magyarázata az alkupozíció erősödése....
Füllenteni muszáj. Az igazság ugyanis helyenként bántó. Ugye, milyen jó sztori? - kérdezi önjelölt informátorom, s én lelkendezem hírei hallatán, miközben ásítozom az unalomtól. Profi hazudozónak tartom magam.
A Burson-Marstellert választotta az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) régió legjobb pr-ügynökségévé a The Holmes Report amerikai kommunikációs szaklap. Kelet-Közép-Európa legjobb ügynökségének a Profile-t találták.
Újabb trükkel használja ki a férfiak hiszékenységét és kéjvágyát néhány nő, ezúttal egy népszerű társkereső portálon. Csak néhány csábító szót helyeznek el a honlap hirdetési felületén, és egy pajzán társalgás reményében mobil-feltöltőkártyát csalnak ki áldozataiktól. Ha meggazdagodni nem is fognak, jó ideig telefonálgathatnak ingyen a begerjedt urak jóvoltából.
Fizetési felszólítást küldött a Malévnak az egyik alvállalkozó. Lapértesülés szerint az Airport Security Kft. azzal fenyegeti a közvetetten orosz állami kézbe került légitársaságot, hogy ha nem jut hozzá a 200 millió forintos követeléséhez, felszámolási eljárást kezdeményez a Malév ellen.
Van úgy, hogy a piaci körülmények kedvezőtlen változásai miatt egy szervezet képtelen megfelelni az új igényeknek. Korycki Adrienn-nek, az Expressz Magyarország Zrt. HR igazgatójának oroszlánrésze van abban a változásmenedzsment projektben, amely az elmúlt másfél évben zajlik a hirdetési piac egyik meghatározó kiadóvállalatánál.
Jópofaságára fázott rá annak a zenekarnak a vezetõje, amely Obama elnök beiktatásakor húzta a talpalávalót. A clevelandi tûzoltózenekar ritmusembere - a CNN hírtelevízió felvételének tanúsága szerint - súlyosan megszegte a a protokollt. Mindeközben megválasztották: Obama stábjának legszexisebb tagját: a győztes a sajtókapcsolatokért felelős stáb tagja, Ali Campoverdi.
A bérek reálértékének csökkenése miatt a nyugdíjak vásárlóértéke is kevesebb. A svájci indexálás miatt ugyanis a nettó keresetek 50 százalékban befolyásolják a nyugdíjak emelkedését. Ha most meg akarnák védeni reálértékét, akkor átmenetileg indokolt lehetne az inflációkövető nyugdíj-megállapítás, ami viszont jelentős költségvetési többletkiadást okozna - írja a Népszava.
Nem lenne hatása a megtakarításokra a kamatadó ideiglenes eltörlésének, épp ezért nem tartja jó ötletnek az erre vonatkozó javaslatot az Ernst & Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint az...
Nem fizették ki határidőre a roma diákok számára megítélt, tanulást segítő ösztöndíjakat. A tanulmányi költségeket most, a második félév kezdetekor kell kifizetni, ezért a pénzszűkében lévő tanulók komoly bajban vannak.
A négy idei tőzsdeaspiráns közül a KEG már akár egy hónapon belül is a tőzsdére kerülhet, míg a NordTelekomnál május végére tervezik csak a már jelenleg is meglevő részvények bevezetést. A...
R. Nagy András, a Próbakő Kommunikáció ügyvezetője a Worldcom PR Group EMEA régiójának legfiatalabb és egyetlen kelet-európai igazgatótanácsi tagja, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Mit gondol, ki jut először eszébe a barátjának, ha bajba kerül, ön vagy egy másik ismerőse? Törődik eleget velük vagy csak akkor csörög rájuk telefonon, ha el akarja mesélni, milyen szerencsés volt tegnap? Az erős kapcsolatok akkor is megmaradnak, ha mindkét fél időhiánnyal küszködik, mert tudják, bármikor számíthatnak egymásra. Ön mennyit foglalkozik barátaival?
A tavaly januárban elhunyt Heath Ledger ausztrál színész csak a múlt évben többet keresett, mint életében, és ezzel harmadik helyen szerepel a már nem élő gazdag sztárok listáján.
"Kulináris rasszizmusa" miatt vált kritikák céltáblájává a Toszkánában fekvő Lucca, mivel vezetői megtiltották új külföldi éttermek megnyitását a város történelmi központjában. A város önkormányzata a közelmúltban szavazott arra, hogy ne adjanak ki újabb engedélyt a reneszánsz városfalon belül olyan bárnak vagy étteremnek, amelynek nem olasz fogások rotyognak a tűzhelyén.
Szexuális erőszak vádjával őrizetbe vették, majd kihallgatását követően óvadék ellenében szabadlábra helyezték Robinhót, a Manchester City brazil sztárlabdarúgóját, akivel szemben tart a rendőrségi vizsgálat.
Sok gyógyintézet betegszobáiba tilos virágot bevinni, azzal az indokkal, hogy fertőzésveszély forrása lehet, lassítja a gyógyulást. Egy új kutatási eredmény szerint azonban a virágok határozottan jót tesznek a gyógyulók közérzetének, vérnyomásának, pulzusának.
Sebestyén Júliának a helsinki Eb-n megrendült a hite a műkorcsolyázásban. A rövid programjára kapott arcpirítóan alacsony pontszámok miatt csöppet sem biztos benne, hogy a márciusi Los Angeles-i vb-n elindul. Át kell gondolnia, van-e értelme folytatni.
Szexuális erőszak vádjával őrizetbe vették, majd kihallgatását követően óvadék ellenében szabadlábra helyezték Robinhót, a Manchester City brazil sztárlabdarúgóját, akivel szemben tart a rendőrségi vizsgálat.
Az aktív fiatal férfiak költöttek legtöbbet karácsonykor. Néhányunknak egyáltalán nem fontos az ajándékozás. Mások, az e-kérdőívet kitöltők 24 százaléka, egész évben spórolnak az ünnepekre. Hitelt a válaszadók 4 százaléka vett fel az örömszerző meglepetések miatt: 60 százalék személyi hitelt, 32 százalék áruhitelt és 8 százalék mindkettőt adta hírül a vg.hu.
Az ERGO Életbiztosító Zrt.-vel megvalósuló stratégiai együttműködése alapján 2009 januárjától életbiztosítási termékeket is kínál fiókjaiban az UniCredit Bank Hungary Zrt....
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az gázvita az unió számára világossá tette, hogy néhány ország mennyire függ Oroszország és Ukrajna magatartásától
Az angolok háromnegyede naponta leül a tévé elé, de a többségük nem leli örömét a képernyő bámulásában. Ráadásul a napi tévézőknek nem olyan jó az egészségük, mint azoknak, akik ritkábban tesznek így.
A válság hatására a vevők egyelőre a lakásméretből nem adnak alább, viszont olcsóbb ingatlanokat vesznek; akik viszont a leginkább megérzik a hitelszigorításokat, és valóban csak kisebb lakást tudnának vásárolni, azok egyelőre kivárnak. A lakás ára jóval fontosabbá válik, mint az állapota?