Az előzetes várakozások szerint az USA használt lakás piaca decemberben immár harmadik hónapja csökkenést mutathat, mely azt sugallja, hogy az amerikai ingatlanszektor az évtized legrosszabb évét zárja. (ProfitLine.hu)
A magyar gazdaság versenyképességét javító, legfeljebb 25 éves futamidejű hitelmegállapodást írt alá ma röviddel dél után a magyar kormány és az Európai Beruházási Bank (EIB) képviselője. A...
A fegyveres szervek hivatásos állományánál cafeteria rendszert vezetnek be, amelynek célja a 13. havi illetmény elvonása következtében történő keresetkiesés valamilyen mértékű kompenzációja, materiális juttatások formájában történő visszapótlása....
Átlagosan 30 százalékkal több ideig tart hazudni, mint igazat mondani - állapítja meg egy új brit hazugságvizsgáló teszt. Eszerint az emberek 85 százaléka lassabban reagál, amikor hazudik.
A szmogriadóhoz kapcsolódó jogszabály-módosítási lehetőségekről egyeztetnek a fővárosi önkormányzat, az igazságügyi minisztérium és a közlekedési tárca szakemberei, valamint a közlekedési, a környezet...
"Az a baj, hogy csak nagyon kevesen érzik ennek az eseménynek a jelentőségét" - jelentette ki a 2010-es Világbajnokság Szervező Bizottságának (LOC) elnöke
Tönkretette Harry herceg és Chelsy Davy kapcsolatát a királyi sarj katonai karrierje. A dél-afrikai lánynak elege lett abból, hogy a hadsereg mellett második helyre szorult kedvese életében. Chelsy máris szingliként jegyzi magát az egyik közösségi portálon.
Három magazin kampányát indítja el januárban és februárban az angol Eagle Moss, mindegyik lap a hozzácsomagolt ajándékokra épít. A fiúknak szóló pókemberes újsághoz kártyákat, a DC Comicshoz szuperhős-figurákat, a nőket célzó Dogshoz plüsskutyákat adnak.
Két hétre felfüggesztette működését a romániai Dacia. A Renault tulajdonában levő gépkocsigyár alkalmazottjai hétfőtől mennek kényszerszabadságra az autópiac válsága miatt. A kedvezőtlen piaci viszonyok miatt a cég hónapok óta a megrendelések hiányával küszködik.
Négyszáz gramm kokaint találtak a vámosok hétvégén két ukrán állampolgár autójában a beregsurányi határátkelőhelyen - tudatta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) szóvivője hétfőn.
A CompLex Kiadó gondozásában megjelenő Munkajog - kérdések és válaszok című lap havonta közreadja az olvasók által feltett, sokakat érintő kérdéseket és az azokra adott válaszokat - név nélkül. A lap emellett munkajoggal kapcsolatos szakmai cikkeket is közöl, illetve az aktuális rendezvényekről tájékoztat.
Az EKB-tag, Yves Mersch óvott a további kamatcsökkentésektől. Mersch ellenzi, hogy jóval 2,00% alá menjen a kamatszint. Mindenképpen el kell kerülni a likviditás-csapdát. Az EUR/GBP az elmúlt napok nyereségeit konszolidálja, és 0,9372-őn jegyzik. Támogatás 0,9200-nél található. In-www.globalfx.hu
Gyurcsányi utakon a pénzügyminiszter és a tárca sajtóosztálya. Sem Veres János, sem kommunikációs munkatársai nem bontották ki az igazság minden részletét a gépjárműbeszerzésről.
A gazdasági válság hatásait enyhítendően, a norvég kormány 20 milliárd korona (2,87 milliárd euró) gazdaságélénkítő csomagot jelentett be hétfőn, hogy mérsékelje a munkanélküliség növekedését. (ProfitLine.hu)
Az AIG Europe S.A. 680 millió Euró összegű tőkeemelést hajtott végre sikeresen. A tőkeemelés forrását teljes mértékben az AIG biztosítási tevékenységet folytató leányvállalatai biztosították. A...
A www.apeh.hu honlapon megtalálható nyomtatványok (bevallások, bejelentő lapok) keresési lehetőségét biztosítja az adóhatóság. Az egyszerűbb és gyorsabb keresés érdekében az eddigihez képest, új szűrési képernyőt alakítottunk ki. Ezen kereső segítségével a benyújtás éve vagy az adónem ismeretében is megtalálható a keresett nyomtatvány....
Mivel reménykednek az IMF-nek és a török kormány közti megállapodásban, erősödött a török líra. Az USD/TRY délnek vette az irányt, és 1,6459-en jegyzik. Csak pénteken értek el új 2 hónapos csúcsot 1,6826-nál. In-www.globalfx.hu
Hiába csökkentek a múlt hét folyamán a tőzsdei üzemanyagárak dollárban és forintban mérve egyaránt, a MOL mégis a kiskereskedelmi árak megemelése mellett döntött. A Portfolio.hu értesülései szerint a...
Az Európai Unió szerint Izraelnek is be kell szállnia a gázai újjáépítés költségeibe - mondta Benita Ferrero Waldner, külkapcsolatokért felelős biztos Brüsszelben. A palesztin külügyminiszter szerint folytatódnak az izraeli tisztek elleni, háborús bűnök miatt indított perek akkor is, ha Izrael jogi védelmet ad a felelősöknek.
Itthon lassan a fináléba ér a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, a nagyok közül már valamennyi publikálta eredményszámait. Vannak azonban olyanok is (nem is kevesen), akik élnek a törvény...
Kulcsfontosságú a nagy élőmunka igényű, helyi szolgáltatások kedvezményes áfa-kulcsának 2010 utáni kiterjesztése az Európai Unióban - nyilatkozta Kovács László
A Széchenyi Kártya a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció iránti érdeklődés a takarékszövetkezeteknél az utóbbi hónapokban meghaladott minden korábban tapasztalt mértéket.
Négyszáz gramm kokaint találtak a vámosok hétvégén két ukrán állampolgár autójában a beregsurányi határátkelőhelyen. A két férfi kocsijánál a kábítószer-kereső kutya jelzése drog jelenlétére utalt.
Tavasszal újraindulnak a mentősrobogók Budapesten. Tavaly három hónap alatt több mint 250 esetben segítettek a robogós mentősök, így az üzemeltető Főnix-Med Zrt. úgy döntött: áprilistól még egy járművet szolgálatba állít a fővárosban.
Kiraboltak egy XI. kerületi, Bartók Béla úti bankot hétfő délelőtt; a bankrabló elmenekült a helyszínről - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hujber Éva elmondta: a 175-180 centiméter magas, 38-40 éves, napszemüveget viselő férfi nem sokkal fél 12 után ment be a Bartók Béla úti bankba, és - feltehetően fegyverrel - pénzt követelt. A bankban ügyfelek nem voltak, csak négy…
A kanadai dollár a nyitás óta erősödést mutat. Az USD/CAD napi minimumot ért el 1,2180-nál. Egyes szakemberek szerint az emelkedő aranyár is hozzájárult a nyereséghez, de nincs különösebb oka az emelkedésnek. In-www.globalfx.hu
A francia BNP Paribas a negyedik negyedévben nettó 1.4 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedett, és várhatóan újabb tőkeemelésre szorul a kormányzat legutóbb bejelentett bankmentő csomagjából. (ProfitLine.hu)
A magyar államadósság leminősítésével kapcsolatos találgatásokat nem kommentálja a Pénzügyminisztérium, és fontos látni, hogy a múlt hét második felében nemcsak a forint, hanem a régió többi devizája...
Korábban az úgynevezett chip and PIN kártyákról úgy gondolták a szakemberek, hogy biztonság terén verhetetlen lesz, mára azonban bebizonyosodott, hogy a csalók számára ez sem jelent akadályt. A bankok ennek ellenére egyre kevésbé fizetnek a csalások áldozatainak, különösen most, mikor minden a költségcsökkentésről szól!...
Mivel egyre kisebb a kiwi euróval szembeni kamatelőnye, szép emelkedő trendet alakított ki az EUR/NZD. Az RBNZ január 29-én valószínűleg 5,00%-ról 4,00%-ra csökkenti alapkamatát, ami nyereségeket hozhat az EUR/NZD-nek. A cél a 2,5000-ös és a 2,5500-ös érték. In-www.globalfx.hu
A francia BNP Paribas a negyedik negyedévben nettó 1.4 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedett, és várhatóan újabb tőkeemelésre szorul a kormányzat legutóbb bejelentett bankmentő csomagjából. (ProfitLine.hu)
Nincs az IMF-stáb által pénteken közzétett dokumentum 13. havi bérekre vonatkozó megjegyzésének "semmi nemű kötelezettsége", a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatban "nyugvópontra jutottak" a...