Konkrét szakmai javaslatok ismertetése nélkül ért véget az MSZP választmányának ülése, amelyen a gazdasági válsággal összefüggő lehetséges intézkedéseket vitatták meg - tudósít az Info Rádió. Simon...
Ma a már a konyhák alapfelszereltségéhez tartozik, a hatvanas években azonban még forradalminak számított a mikrohullámú sütő. Egy brit férfi a hatvanas évek elején vásárolt egyet a kuriózumnak számító szerkezetből - azóta működik hiba nélkül.
Értéktelen növényi hulladékból állítottak elő üzemanyagként felhasználható bioetanolt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán. Hodúr Cecília, tudományos dékánhelyettes az InfoRádió kérdésére elmondta: ez a vadonatúj, környezetbarát technológia lehetővé teszi olcsó energia kitermelését anélkül, hogy élelmiszernövények termőterületeit kellene feláldozni.
Gyenesei István szerint rövid távú, azonnali intézkedésként az önkormányzati tárca átmenetileg felmentheti bizonyos kötelező feladatok elvégzése alól a helyhatóságokat. Az önkormányzati miniszter erről azután nyilatkozott, hogy több kormánytaggal és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel egyeztettek a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről szombaton.
A Fidesz szerint inzultálta az egyik tévéstábot Szűcs Erika szociális miniszter, amikor rosszallását fejezte ki amiatt, hogy beengedték a forgatócsoportot az MSZP új székházának szombati avatójára....
A Fidesz szerint inzultálta az egyik tévéstábot Szűcs Erika szociális miniszter, amikor rosszallását fejezte ki amiatt, hogy beengedték a forgatócsoportot az MSZP új székházának szombati avatójára. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének az MTI-nek küldött közleménye szerint „érdekes felfogást vall Szűcs Erika miniszter demokráciáról és sajtószabadságról”.
A Fidesz szerint inzultálta az egyik tévéstábot Szűcs Erika szociális miniszter, amikor rosszallását fejezte ki amiatt, hogy beengedték a forgatócsoportot az MSZP új székházának szombati avatójára. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleménye szerint "érdekes felfogást vall Szűcs Erika miniszter demokráciáról és sajtószabadságról".
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 2, 29, 31, 43, 85. Joker-szám: 500585
Újabb feladatokat kaptak a miniszterek, amelyekről hétfőn egyeztetnek tovább - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, miután véget ért több tárcavezető és Gyurcsány Ferenc egyeztetése szombat este a parlamentben.
Az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított a kilencéves szegedi kislány megerőszakolása ügyében - erősítette meg az MR1-Kossuth Rádió információját maga Aáry-Tamás Lajos az MTI-nek....
Véga a szerelemnek, szakított Harry herceg és kedvese. A BBC szombat esti értesülése szerint a brit trón harmadik számú várományosa és dél-afrikai barátnője „közös megegyezéssel” vetett véget a meglehetősen viharos románcnak.
Mindössze hét év börtönbüntetést kapott az az ír nő, aki többször is közösülésre kényszerítette tizenéves fiát, hat gyerekét patkányokkal teli házban nevelte és folyamatosan bántalmazta őket.
Szakított Harry herceg és kedvese: a BBC szombat esti értesülése szerint a brit trón harmadik számú várományosa és dél-afrikai barátnője "közös megegyezéssel" vetett véget a meglehetősen...
A Fidesz szerint inzultálta az egyik tévéstábot Szűcs Erika szociális miniszter, amikor rosszallását fejezte ki amiatt, hogy beengedték a forgatócsoportot az MSZP új székházának szombati avatójára. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének az MTI-nek küldött közleménye szerint „érdekes felfogást vall Szűcs Erika miniszter demokráciáról és sajtószabadságról”.
Megtalálták azt a két általános iskolás lányt Szolnokon szombaton, akiket egy napja keresett a rendőrség, miután pénteken a tanítást követően nem tértek haza. Egyelőre nem tudni, hogy a gyerekek miért tűntek el a kislányok, akiknek semmi bajuk nem esett.
Állatkínzással vádolják azt az amerikai tenyésztőt, aki kiscicái nyakába, fülébe és farkába piercingeket szúrt. A nő saját magát nem tartja bűnösnek, ráadásul azt állítja, a beavatkozásokhoz mindig steril tűt használt.
Megtalálták azt a két általános iskolás lányt Szolnokon szombaton, akiket egy napja keresett a rendőrség, miután pénteken a tanítást követően nem tértek haza. A kislányoknak semmi bajuk nem esett -...
A bajnokságban címvédő, BL-győztes Manchester United egy góllal nyert a vendég Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó FA Kupa 4. fordulójának szombati játéknapján, ezzel bejutott a legjobb 16 közé
Vereséggel kezdte meg a középdöntőt a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokságon. Hajdu János szövetségi kapitány együttese Zágrábban a házigazda horvátoktól kapott ki 27-22-re.
A magyar válogatott 27-22-re kikapott a házigazda horvát csapattól a férfi kézilabda-világbajnokság zágrábi középdöntős csoportjában szombaton, így nem juthat elődöntőbe
A magyar válogatott 27-22-re kikapott a házigazda horvát csapattól a férfi kézilabda-világbajnokság zágrábi középdöntős csoportjában este, így a válogatott már nem juthat az elődöntőbe. Pokoli hangulat, óriási hangzavar, 15 600 néző fogadta az eddig hibátlan hazai csapatot a magyarok elleni ütközeten.
Újabb feladatokat kaptak a miniszterek, amelyekről hétfőn egyeztetnek tovább - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, miután véget ért több tárcavezető és Gyurcsány Ferenc egyeztetése szombat este a parlamentben. A kormányfőnél tartott többórás megbeszélésen kora délutántól ott volt Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter is, valamint később csatlakozott…
Hozzávalók: 8-10 palacsinta kb. 20 dkg darált dió kb. 3 dl sárgabaracklekvár néhány szem szilvabefőtt 3-4 evőkanál liszt 3 tojás sárgája kb. 1 liter tej cukor ízlés szerint (kb. 8-10 dkg) 1 csomag vaníliás cukor