Kedden az egész világ Barack Obamára figyelt, azonban az új first lady sem hiányzott a reflektorfényből. Az Egyesült Államok 44. elnöke a hadsereg bálján úgy fogalmazott: "Különleges megtiszteltetésben van részem, hogy én lehetek az a fickó, aki elkísérhette Michelle Obamát erre a bálra".
Novemberben 62 millióról 1,078 milliárdra emelkedett az olasz külkereskedelmi mérleg deficitje, miközben az elemzők -1,750 milliárdos értéket vártak. Az EUR/JPY hullámvasútszerű mozgást produkált, és 115,75-ről 117,10-re emelkedett, majd visszaesett 115,35-re. In-www.globalfx.hu
Az ördög nem alszik – még egy amerikai elnök beiktatásán sem. Barack Obama eskütétele sem sikerült zökkenőmentesen. Nem elég, hogy elrontották az elnöki esküt, az újdonsült amerikai elnök még felesége ruhájára is rálépett a tiszteletükre rendezett bálon. Mindenesetre még így is jobban jártak, mint az a két szenátor, akik rosszul lettek a beiktatási ebéden.
Gyurcsány Ferenc és a magyar delegáció különgéppel utazott Ománba és Katarba; a 24 millió forintos bérleti díjat a kormány és a miniszterelnökkel utazó üzletemberek közösen állják. Erről a kormányszóvivői iroda tájékoztatta az MTI-t szerdán.
A pénzügyi válság miatt tiltakozó tömeg Izland fővárosában szerdára virradóra, a tüntetések kezdete óta első ízben, éjszaka is a parlament épülete előtt maradt.
Hosszú betegség után 68 éves korában elhunyt Papp György, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára.
A Cisco, az Intel és a Microsoft piaci kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy az oktatási rendszerek többsége nem tartott lépést a gazdaság igényeivel
A gazdasági válság hatására sem változott számottevően az internetezők autóvásárlási kedve. A fél éven belül személygépkocsi vásárlást tervezők többsége, csaknem 60 százaléka, használt autó vételén gondolkozik – derül ki az NRC Piackutató és a TNS közösen készített 10 000 fős VMR kutatásának adataiból. (ProfitLine.hu)
Az Egyesült Államokban alapított Sigma International építőipari vállalat a harci műveletek alábbhagyásával amerikai mintára tervezett új városrész építését kezdte meg a relatíve biztonságosnak ítélt észak-iraki Erbil városában. A cég a társasházépítés mellett állami épületek felújításával is foglalkozik karnyújtásnyira a korábbi tűzvonaltól....
Tagadta bűnösségét Gergényi Péter a Fővárosi Bíróságon. Az egykori rendőrfőkapitány azt mondta: a hatályos törvények szerint járt el, amikor lezáratta 2006. október 23-án a Kossuth teret, és ott megtiltotta a tüntetéseket.
Az Európai Bizottsághoz hasonlóan a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is borúlátó. Az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn a BBC-nek úgy nyilatkozott: néhány napon belül rontanak világgazdasági előrejelzéseiken.
Izrael megtiltja, hogy közzétegyék a gázai övezeti offenzívában részt vevő egységek parancsnokainak személyazonosságát, attól tartva, hogy eljárás indulhat ellenük háborús bűntettek címén - közölte szerdán egy katonai forrás.
A gázkrízis hatással volt a szlovák gazdaságra is, az első becslések szerint egy-másfél százalékkal csökken a bruttó hazai termék. Rossz jel, hogy emelkedik a munkanélküliség is.
A német kormány szerint 60 éve nem látott mértékű hanyatlás mutatkozik a német gazdaságban. A mai közzétett jelentés szerint idén előreláthatólag 2,25%-kal zsugorodhat a GDP. Októberben még 0,2%-os növekedést várt a kormány. A recesszió hátterében a válság mélyülése és a német exportok csökkenő kereslete húzódik meg. A német gazdaság motorjának számító külkereskedelem 2009-ben nem járul hozzá a…
A vasárnapi, Osasuna elleni bajnoki mérkőzésen a játékvezetői jelentés szerint radikális szimbólumokat ábrázoló zászlókat lengettek a Real Madrid szélsőséges hívei, illetve halált kívántak az Osasuna szurkolóinak.
A Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Medgyasszay László országgyűlési képviselő és Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója szerdán a Bábolnáról leválasztott kerteskői gazdaság privatizációja ügyében, hivatali visszaélés gyanúja miatt. A feljelentést a főügyész vette át.
A múlt vasárnap tartott hesseni tartományi választásokon a német polgári erők jó startot vettek, s ez növeli esélyeiket az őszi országos választások előtt - jelentette ki az MTI-nek a Németország keleti felében fekvő Türingia tartomány ügyvezető miniszterelnöke.
A feltörekvő országokba irányuló külfüldi befektetések összege az idei évben 180 milliárd dollárral, 31 százalékkal csökkenhetnek, a recesszió miatt visszafogott kiadáscsökkentések következtében - közölte a Világbank. (ProfitLine.hu)
5,000 alkalmazottjától válik meg az Ericsson - tette közzé ma a társaság negyedik negyedéves eredményeivel együtt, melyben 31%-os profitcsökkenésről számolt be. A leépítést azzal indokolta a cég,...
Orbán Viktor szerint Magyarországon is adócsökkentésre és gazdaságpolitikai fordulatra van szükség a válságból való kilábaláshoz. A Fidesz elnöke erről a bécsi Euromoney konferencián - a közép-európai jegybankelnökök és banki vezetők fórumán - beszélt.
Az ellenpropaganda ellenére folytatódik a magyar oktatás a csángóföldi Szitáson, ahol a falu román nemzetiségű papja felszólította a híveket, hogy ne engedjék gyermekeiket a magyar órákra.
A vasárnapi, Osasuna elleni bajnoki mérkőzésen a játékvezetői jelentés szerint radikális szimbólumokat ábrázoló zászlókat lengettek a fővárosi gárda szélsőséges hívei
A Horváth és Társai DLA Piper partnerré nevezte ki két vezető ügyvédjét: Becher Ákos a jövőben az iroda ingatlanjogi, míg Molnár Gábor a társasági jogi csoportját vezeti partnerként. Ezzel egy időben a nemzetközi irodahálózatában dolgozó 51 további partner kinevezésére is sor kerülhet.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint be kell gyújtani a gazdaság motorjait, ehhez pedig csökkenteni kell a gazdaság terheit, a legfontosabb az élő munka terheinek mérséklése még az első fél évben, de mindez csak a büdzsé egyensúlyának megőrzésével lehetséges.
A francia pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: elvárható a francia autógyárak vezetőitől, hogy önként mondjanak le a bónuszokról a vállalatok nehéz helyzetére való tekintettel, írja a Világgazdaság.
Akinek van munkája, inkább fizessen kevesebb adót, így több jövedelme marad, ugyanakkor kevesebb szociális támogatást kap - fejtette ki egy interjúban a miniszterelnök a válság megoldására szőtt terveit.
Medgyasszay László felháborítónak nevezte, hogy a kerteskői gazdaság 200 millió forint értékűre becsült eszközeit mintegy 20 millió forintért értékesítette a vagyonkezelő
Azt vizsgálta egy japán kutatócsoport, hogy mit éreznek a nők, amikor sminkelnek. Arra a következtetésre jutottak, hogy a nőkben ekkor a remény, a bátorítás és a becsvágy érzései keverednek bennük. A csapat szerint hasonló történhet a férfiaknál, amikor borotválkoznak.
Libidóserkentő vitaminkoktéllal tartja karban férfiasságát John Cleese, a Monty Python és a Rózsaszín párduc sztárja – csevegte ki a sztár barátnője Barbie Orr. A nő szerint a piruláktól olyan teljesítményre képes híres kedvese, mint egy húszéves tini.
Egyre többen vonják kétségbe annak a két halásznak az állításait, akik azt mondják: 25 napig sodródtak a tengeren egy ipari méretű hűtőládában, miután a hajójuk elsüllyedt. A két férfi ugyanis gyanúsan jó egészségi állapotban van.
Kétezer karton, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak kedden a vámosok Bicskén egy kisteherautó rakterében, a lefoglalt áru értéke meghaladja a 12 millió forintot. A járőröknek az tűnt fel, hogy a kocsi raktere a szokásostól eltérő, így alaposabb vizsgálatba kezdtek.
A dollár tovább erősödött. A GBP/USD minimumot ért el 1,3714-nél, és vészesen megközelítette az 1,3682-es támogatást, ahol 15 éves minimum áll. A sterling veszteségeinek hátterében a banki szférával kapcsolatos aggodalmak állnak. A devizapár a héten eddig összesen 12 centet vesztett. Az EUR/USD visszaesett 1,2864-re. Az eurót a német kormány borús előrejelzései is megviselték. A kormány arra…
Spanyolország üdvözölte szerdán, hogy Barack Obama új amerikai elnök beiktatása után alig néhány órával megtette az első lépést a guantánamói börtöntáborban működő különleges katonai törvényszékek megszüntetéséért.
A kormány nem akar hozzányúlni sem a 13. havi nyugdíjhoz, sem a közszférával kötött bérmegállapodáshoz - mondta Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán az MTI-nek.
Az Egyesült Államokban 1961-ben úgymond felrázta az amerikai irodalmi életet Richard Yates Revolutionary Road címmel megjelent regénye. Nem fogyott belőle sok példány, de az értelmiség izgatott érdeklődése a kor egyik legfontosabb irodalmi alkotásává emelte a középosztálybeli fiatal pár ötvenes évekbeli drámáját, amely a nagyratörő álmok és a megfelelési kényszer közötti ellentmondás feszültségei…
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter MR1-Kossuth rádió reggeli adásában szerdán kifejtette, hogy be kell gyújtani a gazdaság motorjait, ennek előmozdításához pedig csökkenteni kell a gazdaság terheit, ezen belül az élő munka terheinek mérséklése a cél, melyet még az első fél évben meg kívánnak valósítani, a büdzsé egyensúlyának megőrzése mellett. (ProfitLine.hu)