Két táborra osztotta a közönséget Tóth Lüszi. Míg olvasóink egyik része egyenesen istennőnek kiáltotta ki a kislányt addig a másik táborban állók gyerekesnek és beképzeltnek titulálták. Lüszi keményen visszaszólt, egyik kritikusát például a bányába küldte le dolgozni, hogy tisztában legyen a munka fogalmával.
A továbbiakban is az AC Milanban futballozik a brazil válogatott Kaká, vagyis nem szerződik a mesés ajánlattal előállt Manchester Cityhez. A tárgyalások megszakadását mindkét klub bejelentette, az okot illetően azonban különbözően nyilatkoztak az illetékesek.
Hatszáz új fix sebességmérő, ötven új alkoholszonda és szigorúbb ellenőrzés - ezt ígéri 2009-ben a rendőrség. A zéró tolerancia bevezetése óta csökkent a halálos balesetek száma és nyolcezer ittas vezetőtől vonták be a jogosítványát. Idén a biztonsági öv használatára és a vezetés közbeni mobiltelefonálásra is nagyobb hangsúlyt fektet a rendőrség.
Közép-Európának most esélye és lehetősége nyílott arra, hogy új stratégiai szövetséget hozzon létre, amelynek eleme lehet egy energiabiztonsági alap, közös fejlesztési politika és az észak-déli irányú regionális szállítási hálózat megteremtése - hangsúlyozta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke szerdán a bécsi Euromoney-konferencián elhangzott vitaindító előadásában.
Vuk Jeremic szerbiai külügyminiszter szerint a Koszovóban alakuló hadsereg veszélyt jelent Szerbia nemzetbiztonságára nézve, ezért Belgrád minden diplomáciai eszközt megragad, hogy meghiúsítsa a haderő létrejöttét.
Gyurcsány Ferenc válságtanácskozás sorozatot indít - mondta el a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. Ennek keretében szakmai és civil szervezetekkel, a gazdasági...
Lakatos Krisztián is hatamas népszerűségre tett szert a gyengébb nem körében, csak úgy záporoztak az erre irányuló kérdések. A mackós alkatára büszke énekes viszont a kapcsolatát firtató kérdésekre nem adott egyértelmű választ, csak annyit mondott, „a hajszín mindegy”, „nem vagyok elérhetetlen” és „imádom a szexbomba nőket”. Mivel Krisztián is akkora érdeklődést kapott tőletek, hogy nem jutottunk…
Azoknak ajánlott a lézeres szemkezelés, akik csak szemüveggel vagy kontaktlencsével látnak távolra. Sok foglalkozásnál előfeltétel, hogy szemüveg vagy kontkaktlencse nélkül is élesen lássunk, ilyenkor is hasznos lehet.
Kétezer karton, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak kedden a vámosok Bicskén egy kisteherautó rakterében, a lefoglalt áru értéke meghaladja a 12 millió forintot. A járőröknek az tűnt fel, hogy a kocsi raktere a szokásostól eltérő, így alaposabb vizsgálatba kezdtek.
Egy adós gyilkolta meg annak a hitelintézetnek a fél évvel ezelőtt eltűnt alkalmazottját, akinek holttestét kedden találta meg a rendőrség Pécsen. A holttest az elkövető pécsi kertjében, betonba öntve volt elásva.
Rendőrnek hajtott egy drog hatása alatt lévő sofőr Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszaadony és Tiszavid között. Az egyenruhásnak sikerült félreugrania, így nem sérült meg.
Szerdán is blokád alatt tartották traktoraikkal, teherautóikkal a Görögországba vezető legfontosabb utakat a görög gazdák, akik a görög-bolgár határon még a rendőrséggel is összecsaptak. Kréta fő hajókikötőjének és repülőterének forgalmát is akadályozták. A gazdák amiatt tiltakoznak, hogy a kormány szerintük tétlenül szemléli a nyersanyagárak összeomlását, hogy az EU leviszi a gyapot-, kukorica-…
Fantasztikus hangulatot ígér ünnepi koncertjére Fenyő Miklós, aki az idei koncertjén sem hagyja ki, hogy különleges élményben részesítse rajongóit. Most a Megasztár 4. sztárjait látja vendégül.
Felakasztotta magát egy kecske egy kanadai állatkertben. A négylábú egy kötélre kötözött labdával játszott, amelyet a nyakára gabalyított, majd pedig lelépett a farönkről, amelyen addig ugrabugrált.
Decemberben éves összevetésben a várt szerint 2,8%-kal emelkedtek a magban a lengyel fogyasztói árak (előző. 2,9%). Az EUR/PLN alig reagált az adatokra. in-www.globalfx.hu
BUDAPEST – A tervezettnél jóval korábban, már csütörtöktől látható a hazai mozikban a Halálos közellenség 2. (Enemy Public no.1), amelyben Monica Bellucci férje, Vincent Cassel (42) játssza a franciák leghírhedtebb gengszterét, Jacques Mesrine-t (†43).
Őszintén vállalta véleményét Fenyő Miklós, aki kijelentette, ő Lakatos Krisztiánt tartja a favoritnak. Természetesen rengetegen tudni akarták azt is, miért nem állt ki kedvence mellett a szavazásnál. A rock and roll koronázatlan királya elárulta azt is, hogy nem ő, hanem egy másik zsűritag változtatta meg véleményét, Lakatos Krisztiánnal kapcsolatban.
Hosszú betegség után keddem, 68 éves korában elhunyt Papp György, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára. A délvidéki magyar tudományos és művelődési élet jeles alakja középiskolai tanárként kezdte pályafutását.
A hirado.hu-nak nyilatkozó dr. Csokonai Vitéz Lajos már a saját praxisában is találkozott olyan beteggel, akinél nagy valószínűséggel a rendszeres, hangos zenehallgatás okozott halláskárosodást
Elege van már a sok rosszindulatú támadásból Király Viktornak. A 2008-as Év hangja szerint ideje lenne egy jót matekozniuk azoknak, akik azzal vádolják, hogy szülei megvették a műsort. Persze Viktor a sok támadás mellett rengeteg rajongói levelet is kapott, amelyekben írtak olyanokat is, amiktől a fiú egészen elpirult. Szerdán pedig megtudhatod, mit válaszolt Dávid a hozzá érkező levelekre.
Meghalt egy ember egy Muhi mellett történt közúti balesetben ma. A 35-ös számú főúton két autó ütközött össze frontálisan, a helyszínelés idejére lezárták a fél pályát.
Az ördög nem alszik – még egy amerikai elnök beiktatásán sem. Barack Obama eskütétele sem sikerült zökkenőmentesen. Nem elég, hogy elrontották az elnöki esküt, az újdonsült amerikai elnök még felesége ruhájára is rálépett a tiszteletükre rendezett bálon. Mindenesetre még így is jobban jártak, mint az a két szenátor, akik rosszul lettek a beiktatási ebéden.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint be kell gyújtani a gazdaság motorjait, ehhez pedig csökkenteni kell a gazdaság terheit, a legfontosabb az élő munka terheinek mérséklése még az első fél évben, de mindez csak a büdzsé egyensúlyának megőrzésével lehetséges.
Orbán Viktor angolul tartott beszédében elemezte a világválságot és az aktuális krízishelyzeteket, a gázfüggőséggel együtt. Diplomatikusan válaszolt arra a kérdésre, hogy újrázna-e, mint miniszterelnök
Gyarapszik a magyarországi vívócsalád, ugyanis Mincza Ildikó után Mohamed Aida is elismerte, hogy babát vár. Az idén 33. születésnapját ünneplő, vb-bronzérmes tőrvívó júliusra várja első gyermekét. A kisbaba igazán nemzetközi lesz, hiszen Aida szír-magyar származású, míg férje, Laurie Shong kínai-kanadai.
Nem változtat a közszférával kötött bérmegállapodáson a kormány - közölte a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Csizmár Gábor elmondta: a várható kiadáscsökkentő intézkedések ellenére sincs ok arra, hogy egy hónappal a közszolgálati érdekképviseletekkel kötött a megállapodás után a kormány megváltoztassa az álláspontját.
A Werder Bremen brazil csatárát, Diegót - aki iránt nagyon érdeklődik a Juventus - vasárnap vezetés közben megállította a rendőrség, és az alkoholszonda megfújása után kiderült, hogy ittasan vezetett. A csatár valószínűleg pénzbírságot kap, és elképzelhető, hogy néhány pont is kerül a jogosítványába.