A sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone közölte a csapatokkal, szinte semmi esélyük nincs arra, hogy a következő években többet kapjanak a bevételekből, ugyanis a gazdasági válság miatt hozzá is jóval kevesebb pénz érkezik.
Évente 50-100 milliárd forintos államháztartási többletbevétel lenne generálható az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével Halász György, a Pénzügykutató Zrt. kutatója szerint. A többletbevétel e...
Cáfolja a leépítésről szóló híreket a győri székhelyű Audi Hungária Motor Kft. kommunikációs vezetője. Lőre Péter az InfoRádióban azt mondta: nem igaz, hogy a cég 1400-1600 dolgozója elbocsátását tervezi.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a független ügynökségeket tömörítő FÜGE tagja lett a korábban a Nexus Reklámügynökség divíziójaként működő Nexus BTL.
A német gazdasági teljesítmény 25%-át az exportok teszik ki. A válság hatására fontos felvevőpiacok esnek ki, ami egyre kellemetlenebbül érinti az eurót. A német exportelvárások történelmi minimumot értek el, a reális exportok 16 éve először csökkentek. Az EUR/CHF veszteségeket könyvelt el, és 1,4804-en jegyzik. 1,4900 fölött emelkedő potenciál nyílhat. Támogatás 1,4754-nél és 1,4700-nél…
Ma délután egyeztet az Arany János Tehetséggondozó Programról Hiller István oktatási miniszter Pokorni Zoltánnal, a Fidesz alelnökével, a program elindítójával. Pokorni ugyanis kifogásolta a beiskolázási feltételek megváltoztatását, a hátrányos helyzet újradefiniálását. Attól tartott, hogy a jogszabály változásának azon módosítása, hogy a hátrányos helyzetű kategóriába nem besorolható, de…
A lengyel részvénypiacra várhatóan 15 százalékos csökkenés várhat a gazdasági lassulás miatt elmaradó vállalati nyereségek következtében - közölte a Citigroup. (ProfitLine.hu)
Februárban egy 52 négyzetméteres távfűtéses lakás fűtési és melegvíz-költsége várhatóan 44 ezer forint lesz, 46 százalékkal nagyobb a tavaly januárihoz képest
Kecskeméten fegyverrel rabolt ki egy takarékszövetkezetet egy csuklyát és símaszkot viselő férfi - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A BMW járműgyártó rövidített munkaidőt vezet be februárban és márciusban több németországi gyárában. A közel 26 ezer dolgozót érintő intézkedést a nemzetközi autópiac zsugorodása miatt léptette életb...
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a 2008-as év legjobb csapatát, amelyet egy világméretű felmérés segítségével állítottak össze.
A vagyonosodási vizsgálatok felfüggesztését kezdeményezte az APEH elnökénél az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, mert visszásságokat állapított meg az adóhatóság vizsgálatainak gyakorlatában
Kim Dzsong Il súlyos májbeteg, mely évtizedes alkoholizmusának köszönhető - állítják dél-koreai ügynökök, akik azt feltételezik, hogy idő közben a sztálinista rezsim iráni segítséggel elkészítette első nukleáris tölteteit.
Február 20-ra készül el a Reformszövetség "gazdaságpolitikai összefoglalója", amelyben a szervezet konkrét javaslatokat tesz az adó-, a járulékrendszer és az állami újraelosztás megújítására - mondta Lőrincze Péter, a Reformszövetség koordinátora.
Tovább mélyül az ingatlanbotrány a VI. kerületben. Az előző ciklus terézvárosi képviselő-testületéből most sajtóhírek szerint tucatnyi MSZP-s és SZDSZ-es képviselőnek küldött gyanúsítotti idézést a rendőrség „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja” miatt.
Két mentő- és egy tűzoltóautót is ki kellett menteni délelőtt a jeges útról Tab és Bábonymegyer között. A mentőautó hat beteget szállított művesekezelésre, mikor megcsúszott a mellékúton, majd ott ragadt több másik jármű társaságában.
Programhiba miatt jelezte a biztosítási jogviszony hiányát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) számítógépes rendszere az elmúlt egy napban, de ez a biztosítottak ellátását nem érinthette.
Ismételten Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének Sólyom László államfő, aki erről kedden levélben tájékoztatta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.
A forint fél 1-kor új történelmi mélypontot állított fel egy újabb gyengülési hullám következtében, így az új negatív rekord már a 288-as szint felett található. Délután viszont a régiós devizákkal...
Az idén hatodik alkalommal meghirdetett Ernst & Young "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") díj jelölési szakasza eredményesen zárult. A jelentkezők számos üzleti szektorból jelentkeztek, kis- és nagyvállalkozók egyaránt. Az idei év sikere, hogy a pályázók között nagy arányban képviseltetik magukat a fiatal vállalkozók is - a legfiatalabb jelentkező 23 éves....
Különböző csapatok társulnak a különféle ATM bankjegy-automaták elrablásának módszereihez - tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályvezetője. Dócs András szerint a csapatok között lehet átjárás, így a napokban elfogott ATM-rablók előrelendíthetik a nyomozást.
Februárban egy 52 négyzetméteres távfűtéses lakás fűtési és melegvízköltsége várhatóan 44 ezer forint lesz, 46 százalékkal nagyobb a tavaly januárihoz képest - nyilatkozta a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden.
A nehéz gazdasági körülmények következtében költözésre kényszerül a BBC. A tervek szerint médiavállalat Londonból a manchesteri elővárosba, Salfordba tenné át székhelyét. A költözés logisztikai problémáin túl óriási gondot okoz az alkalmazottak költöztetése. Az előfizetők szerint elfogadhatatlan, hogy a BBC az általuk befizetett díjakból pótolná az alkalmazottak kényszerű lakáseladásaiból származó…
A világválsággal összefüggésben és a gazdasági folyamatokat tanulmányozva az SZDSZ szerint az országnak bérstopra van szüksége a munkahelyek megőrzése és az értelmetlen pénzkiáramlás megelőzése érdekében - fogalmazott Fodor Gábor pártelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Freedom House Europe és Transparency International Magyarország óva int attól, hogy a párt- és kampányfinanszírozás átfogó, széles szakmai, politikai, és társadalmi konszenzuson alapuló és immár elodázhatatlan reformja helyett, rövid távú rész- vagy látszatmegoldások szülessenek. Emlékeztettek arra, hogy a Fidesz által a napokban, címszavakban felsorolt javaslatok nagy része a két évvel…
A Stadler Rail Group leszállította és átadta a MÁV részére az újabb 30 Flirt motorvonat első két darabját - közölte a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) az MTI-vel kedden.
Nem kizárt, hogy akár 150 dolgozót is elbocsáthat az új tulajdonos - tudta meg a Világgazdaság Botka Józseftől, a nyáron még 350, de ma már csupán 270 főt alkalmazó Knaus Tabbert Kft. ügyvezető igazgatójától.
A világválsággal összefüggésben és a gazdasági folyamatokat tanulmányozva az SZDSZ szerint az országnak bérstopra van szüksége a munkahelyek megőrzése és az értelmetlen pénzkiáramlás megelőzése érdeké...
Hátába harapott másfél méteres pitonja, megmarta két méteres patkánysiklója, Kápolnási Tamás mégsem neheztel kedvenceire. Hogy miért van még életben? A hüllőszerető férfi szerint nincs ebben semmi meglepő, hiszen a félelmetes csúszó mászóknak nincsen méregfoguk. A sárvári férfi otthonában közel 50 kígyó tekereg, némelyikük már a filmvásznon is megvillantotta éles fogait.
A világválsággal összefüggésben és a gazdasági folyamatokat tanulmányozva az SZDSZ szerint az országnak bérstopra van szüksége a munkahelyek megőrzése és az értelmetlen pénzkiáramlás megelőzése érdekében - közölte Fodor Gábor pártelnök.
Miután nőtt a befektetők kockázatkerülése, és gyengén alakultak a magyar adatok, tovább gyengült a forint, és új történelmi minimumot ért el az euróval szemben. Az EUR/HUF átlépte a 286,07-es értéket, és 288,36-ra emelkedett. Azzal kell számolni, hogy a hangulat további romlása esetén 300 felé indul a jegyzés. Érdemes longolni 295,00-nél. In-www.globalfx.hu
Többen meghaltak, amikor mintegy másfélszáz utast lesöpört egy letört faág egy vonat tetejéről Indiában. A baleset éjjel történt, így sem a mozdonyvezető, sem a szerelvény tetején utazók nem láthatták a sötétben a vaskos ágat.
A Ferihegyen sztrájkot hirdetett szakszervezetek elutasították a munkaügyi közvetítő bevonását a tárgyalásokba, így döntőbíró nélkül folyik az egyeztetés Ferihegyen.
Gilád Salit, a 2006-ban elrabolt és azóta az iszlamista Hamász mozgalom fogságában lévő izraeli katona szabadon engedésétől tette függővé a gázai övezeti átkelőhelyek újramegnyitását kedden Cipi Livni izraeli külügyminiszter.
Nincs megfelelő törvényi felhatalmazása az adóhatóságnak arra, hogy az adóalanyok jövedelmei mellett a kiadásaikat is vizsgálja. Az adóhatóság nem tájékoztat megfelelően, mennyi ideig kell megőrizni az adózással kapcsolatos iratokat. A vagyonosodási vizsgálatok bizonyítási eljárásában több esetben is sérülhet a jogbiztonság követelménye - mondja Szabó Máté országgyűlési biztos.