A 2008-as év - és főleg annak második fele - bővelkedett váratlan és gyakran drámai fordulatokban. A háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnökre egy buszon csapott le a rendőrség, rövid háborút vívott Grúzia és Oroszország, a thai miniszterelnöknek egy tévés főzőshow miatt kellett lemondania, az Egyesült Államokban pedig megválasztották az ország történetének első színes bőrű elnökét. S…
Ennek a következménye az, hogy Birjam olyan rendezett és tiszta falu, hogy modell lehetne az egész Kárpát-medencében. Tele virággal, fával, cserjével, vonzereje akkora, hogy Pécsről a módosabb emberek, akik életpályája az őszi naphoz hasonlatos – hamar lemegy – telket vásárolnak, házakat, portákat újítanak fel, újakat építenek.
Betörtek a Magosz igazgatójának vidéki házába és elvitték a laptopját. Budai Gyula a hordozható számítógépén tárolta az általa gyanúsnak tartott állami földeladások dokumentumait, köztük a Bábolna Zrt. értékesítésével kapcsolatos anyagokat is.
December 29-én hangot adtunk hiányérzetünknek a vértanúhalált halt Salkaházi Sára szociális testvér emléknapjának elfelejtése kapcsán. Arról változatlanul nem tudunk beszámolni, hogy az 1944-ben a bújtatott zsidókért életét adó testvérről a holokauszt hivatásos szakértői megemlékeztek volna. Más viszont történt.
Nem tud aludni? Ne rohanjon azonnal a gyógyszertárba altatóért, vannak olyan természetes szerek, amelyek biztonságosabbak, kevesebb a mellékhatásuk - és nem csupán abban segítenek, hogy jól aludjon, hanem egyéb jótékony hatással is vannak a szervezetre.
Péntek hajnalban újabb Hamász-célpontok ellen indított támadásokat az izraeli légierő. Immár hetedik napja bombázza Izrael a Gázai övezetet, az offenzívának már legkevesebb 420 halálos áldozata van. Csütörtökön Kairóban a török kormányfő közös egyiptomi-török javaslatról tárgyalt, amelyben azonnali fegyvernyugvásra szólítják fel Izraelt.
Az euróövezetben rekord mélységbe zuhant a feldolgozó ipar teljesítménye decemberben: a Reuters-kezelte beszerzőmenedzser-mutató 33,9 pontot tett ki, amire eddig még nem volt példa az adatok...
Robbantásos merényletben életét vesztette Afganisztán déli részén egy brit katona újév napján - jelentette be pénteken a brit védelmi minisztérium. Az idei évben ő a NATO irányítása alatt álló nemzetközi biztonsági erők (ISAF) első halottja.
Továbbra is a szerződés szerinti mennyiségű gáz érkezik Magyarországra - egyelőre tehát nem érinti hazánkat, hogy az ukránok megcsapolják az Európába érkező orosz földgázmennyiséget.
Három régi uniós tagállam - Görögország, Spanyolország és Dánia - az új esztendő beköszöntével megnyitotta munkaerőpiacát Románia és Bulgária előtt - jelentette pénteken az euobserver.com...
Bízom abban, hogy 2009 éve a kijózanodásának, igazi érdekeink tudatosulásának éve lesz. Bízom abban, hogy a mostaniakhoz képest még sokkal többen fel fogják ismerni a politika alapvető megváltoztatásának szükségességét és elkerülhetetlenségét.
Soha nem látott mélységbe zuhant az eurózóna feldolgozóiparának teljesítménye decemberben a Reuters által készített beszerzőmenedzser-index alapján, értéke 33,9 pontra zuhant a novemberi 35.6 pontról, melyre az adatok megfigyelésének 11 éves történetében még soha nem volt példa. (ProfitLine.hu)
Az izraeli hadsereg pénteken már hetedik napja folytatta a Gázai övezet elleni légi csapásokat, megölve két palesztint és többeket megsebesítve, miközben palesztin szélsőségesek rakétákat lőttek ki...
Az izraeli hadsereg pénteken már hetedik napja folytatta a Gázai övezet elleni légi csapásokat, megölve két palesztint és többeket megsebesítve, miközben palesztin szélsőségesek rakétákat lőttek ki Askelón izraeli kikötővárosra, könnyebben megsebesítve két izraelit.
A Hilton-örökös is kiveszi a részét a pénzügyi és gazdasági válság keltette problémák megoldásából, mégpedig úgy, hogy nem hagy fel kedvenc szokásával, vagyis vásárol, vásárol és vásárol.
Gyurcsány Ferenc pártelnök az eddigi jelölések alapján várhatóan jó eséllyel megtarthatja posztját az MSZP március végi tisztújító kongresszusán. A Magyar Nemzet értesülései szerint veszélyben forog azonban Hiller István alelnöki széke, de Juhász Ferenc elnökhelyettesnek, illetve Ujhelyi István alelnöknek is komoly kampányra lehet szüksége.
Robbantásos merényletben életét vesztette Afganisztán déli részén egy brit katona újév napján - jelentette be pénteken a brit védelmi minisztérium. Az idei évben ő a NATO irányítása alatt álló...
Meghiúsított egy kalóztámadást egy francia hadihajó az Ádeni-öbölben, nyolc szomáliai kalózt őrizetbe vettek - közölte pénteken a francia hadsereg. A tengeri rablók egy panamai felségjelű...
Huszonnégyen haltak meg közlekedési balesetben az év végi ünnepek alatt Magyarországon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája pénteken az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint...
Huszonnégyen haltak meg közlekedési balesetben az év végi ünnepek alatt Magyarországon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Bár a mostani ünnepek alatt kevesebb közlekedési baleset történt, mint a korábbi évek hasonló időszakában, mégis többen haltak meg vagy szenvedtek súlyos sérülést a közutakon, mint egy évvel korábban.
A fokozott forgalom miatt január elején a BKV meghosszabbítja főbb pénztárai nyitva tartását, ezek közül négy január 2-8. között nonstop várja az utazókat.
Feltehetőleg nem a szerkezet hibája, hanem az áldozat figyelmetlensége okozta azt a végzetes tűzijáték-balesetet, amelyben életét vesztette egy férfi a Kapuvár melletti Kisfaludon.
Hiába értékelődött le erősen a font sterling a gazdasági recesszió hatására, egy közvélemény-kutatás szerint a britek még így is ellenzik az euró bevezetését.
Három férfi nyolc barátját volt kénytelen a lezúduló hóréteg alatt hagyni, hogy legalább ők megmeneküljenek. Később hiába mentek vissza a mentőalakulatok, már csak a hóban rekedtek holttestét találták meg. Az egyik életben maradt barát szerint gyomorszorító érzés volt otthagyni a társait.
Az alkohol- és drogproblémákkal küszködő Paul Gascoigne volt futballsztárnak saját bevallása szerint már csak egyetlen esélye van arra, hogy kilábaljon a bajból. A 41 esztendős botrányhős jelenleg egy dél-angliai rehabilitációs klinikán igyekszik felülkerekedni önmagán, és amint azt a Sun című lapnak bevallotta, ha ez nem sikerül neki, élete már biztosan nem kerülhet vissza a normális…
Huszonnégyen vesztették életüket közlekedési balesetben az év végi ünnepek során, s bár az elmúlt időszakban kevesebb közlekedési baleset történt, mint a korábbi években, 2007-hez képest mégis többen haltak meg vagy szenvedtek súlyos sérülést ezek során.
Azt javasolja az ombudsman, hogy Budapesten a kerületi parkolási engedélyek a kerületi önkormányzatok teljes területén, a fővárosi tulajdonú részeken is érvényesek legyenek - ezt az Országgyűlési Biztos Hivatala közölte pénteken az MTI-vel.
Az alkohol- és drogproblémákkal küszködő Paul Gascoigne volt futballsztárnak saját bevallása szerint már csak egyetlen esélye van arra, hogy kilábaljon a bajból.
Továbbra is a szerződés szerinti mennyiségű gáz érkezik Magyarországra - egyelőre tehát nem érinti hazánkat, hogy az ukránok megcsapolják az Európába érkező orosz földgázmennyiséget.