A hétvégén mintegy 200 bosnyák muzulmán támadt egy rivális muzulmán párt irodájára Nyugat-Szerbiában. Az esetből kormányválság is lehet, mert az összetűző csoportokat a szerb kormány egy-egy minisztere vezette. Az összecsapásban négyen sérültek meg, és több embert letartóztattak.
Az elmúlt három év adataival, 81 szak és 13 képzési terület statisztikáival újra elindult a felvi.hu honlapon az ország egyetlen interaktív felsőoktatási rangsora. Az Educatio Kht. - Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) által készített főiskolai, egyetemi rangsorkutatás eredményein alapuló internetes program segítségével az érdeklődők számos szempont szerint rangsorolhatják a…
Az algériai oktatásügyi minisztérium körlevele szerint a középiskolás lányok nem mehetnek kisminkelve az iskolába, nem vihetnek magukkal kozmetikai szereket és tilos számunkra az extravagáns öltözék, aminek fő kritériuma, hogy nem hagyhatja fedetlenül vállukat és karjukat. Ez a tilalom nemcsak tanórákon való megjelenésre vonatkozik, hanem az iskolai ünnepélyekre, a tanévvégi vagy érettségi bulikra…
Halálra vert egy vietnami nemzetiségű személyt egy rendőr a dél-morvaországi Brünnben; az esetet, amely két hete történt, a rendőrség eddig eltitkolta a közvélemény elől - adta hírül a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfői kiadásában.
Anglia hétfőn bejelentette a második bankmentő csomagot, mellyel a hitelintézeteket mentesítenék a besült eszközöktől. A kormányzat nem említette, hogy az új program mennyibe fog kerülni. (ProfitLine.hu)
Az országban egyedülálló közösségi internetes helyiségeket alakítottak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon. A fűthető, csúcstechnikával felszerelt buszmegállókban kényelmesebben múlathatják a várakozási időt Kossuth szülőfalvának mai lakói....
Az interneten indult és hamarosan el is érheti első célját a Halhatatlan Jimmyért Mozgalom. Szóládon ugyanis ha utcát nem is neveznek el a tragikus körülmények között elhunyt popénekesről, Zámbó Jimmyről, szobrot állíthatnak a tiszteletére. A szervezet ezzel azonban nem elégedett meg: Csepelen is „király” utcát akarnak.
Több mint ezer, köztisztviselői állásra vágyó kínait kaptak csaláson a köztisztviselői vizsgán - jelentette hétfőn a kínai állami média. Sokan vezeték nélküli adóvevők és könnyen elrejthető fülhallgatók felhasználásával próbáltak előnyt szerezni. Az állami média kemény büntetés kiszabását követeli a csalókra.
A felmelegedés miatt olvad a jég a hazai tavakon. A Balaton Vízügyi Kirendeltségének helyettes vezetője hangsúlyozta: csak a kijelölt helyeken lehet korcsolyázni, és - ha tartós lesz a felmelegedés - ott is már csak néhány napig. Hanga Csabát kérdeztük.
Megölt egy kirándulót Kovászna megyében egy anyamedve vasárnap. A medve a kölykeivel éppen élelmet keresett, amikor a két kiránduló keresztezte az útjukat az erdélyi megye egy erdejében.
Kedden újra elkezdhet edzeni Görbicz Anita, az Audi-ETO válogatott játékosa. Az irányító három hete egy Bajnokok Ligája mérkőzés szünetében lett rosszul, ezért részletesebb vizsgálatoknak vetették alá.
A jelenet filmbe illene. A még rádiós Friderikuszt az elnöki szobában a szőnyeg szélére állítják, mert egy kéttagú bizottság kivizsgálta a múltját, hogy magyarázatot találjon, miért készít állandóan „negatív” riportokat. Arra a következtetésre jutottak, hogy mivel az édesapját 1956 után, az ellenforradalomban való részvételért lecsukták, miután kiszabadult, belehalt. Ezért, bosszúból készülnek…
Továbbra sem megy a játék Szávay Ágnesnek, aki már az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában búcsúzott, miután három szettben vereséget szenvedett a kazah Galina Voszkobojevától.
Öthetes leállás után újraindult a termelés hétfőn reggel a Villeroy & Boch Magyarország Zrt. hódmezővásárhelyi szanitergyárában - tájékoztatta Sebesi Bálint, a cég vezetője az MTI-t.
Családi csődbiztos és szociális bank felállítását kezdeményezi a KDNP - jelentette be az ellenzéki párt elnöke hétfőn. Semjén Zsolt hangsúlyozta: a csődvédelem eljárása hasonlítana a gazdasági életben már működő csődvédelemhez és a párt tervei szerint egy éven belül törvénybe is iktatnák az új szabályozást.
Fennakadt a kerítésen és a hidegben kihűlt egy férfi a hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A tél beköszönte óta a megyében már 21 ember halt meg a hideg miatt.
Négy hónapon belül a második, hatalmas léptékű állami intézkedéssorozatot indította el a bankszférában a brit kormány. A csomag célja a változatlanul befagyott hitelpiac életre keltése
Már közel ötszáz éve próbálják megfejteni Nostradamus jóslatait, akinek a többnyire titokzatos, alkalmanként azonban pontosan érthető jövendöléseit 1555-ben adták ki, Próféciák címmel. A Michel de Nostre-Dame néven megszületett különös férfi szándékosan fogalmazta sejtelmesre mondatait, sőt még jóslatainak dátumait is, mert nem akarta, hogy bárki megértse. Sőt, maga vallotta be, hogy műve gonosz,…
Lemond a 2008-as vállalati eredmények után járó teljesítményarányos mozgóbéréről a legnagyobb francia bank, a BNP Paribas két csúcsvezetője. Michel Pébereau elnök és Baudouin Prot vezérigazgató azt követően jelentette be elhatározását, hogy a múlt héten Nicolas Sarkozy elnök a gazdasági élet szereplőihez intézett újévi beszédében arra szólította fel a francia pénzintézetek vezetőit, idén ne vegyék…
Halálra vert egy rendőr egy vietnami személyt a dél-morvaországi Brünnben. A 43 éves vietnami férfi albérletben lakott, s házigazdája hívta ki a rendőröket, mert szerinte az albérlő túl nagy zajt csapott késő este.
Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében - közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.
JPMorgan Chase szerint az orosz gázexportőr, a Gazprom exportja 538 milliárd köbméterre csökkenhet, mely 2 százalékkal kevesebb mint a 2008-as. (ProfitLine.hu)
A szív nem csak a szimbolikában kapcsolódik szorosan a szerelemhez, szenvedélyhez, szexuális együttléthez, hanem a valóságban is. A szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) megbetegedések a boldog együttlét örömét tehetik tönkre. Mindenki számára fontos információ, hogy a korán észlelt esetek 90 százalékában a probléma kezelhető, vagy a tünetek jelentős mértékben csökkenthetők.
Veszélyes mélységben tartózkodik az orosz RTS index, a benchmark a régiós társakat jelentősen alulteljesítve 5%-os mínuszban, 538 ponton mozog. Az eddig hatékony támaszként funkcionáló 549 pontos...
Három kiskereskedelmi láncra összesen 14 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Tesco és a Spar reklámújságjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas információk jelentek meg, a Cora pedig nem tartotta be korábban a GVH előtt vállalt kötelezettségeit....
Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében - közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionál...
A nagy év végi költekezés sokakat meglepett. A kereskedők maguk is arra számítottak, hogy a válság miatt gyenge lesz a karácsonyi forgalom. Tévedtek. Megrohantuk a boltjaikat...
A gazdasági válság elmélyülése, a sorozatos leépítések és szükségszerű megszorító intézkedések foganatosítása miatt az idei tavasz utcára csalogathatja az elégedetleneket Kelet-Európában, és a balti országokban....
Minden eddiginél borúlátóbb előrejelzést tett közzé az Európai Bizottság. Hatalmas gazdasági visszaesésre számítanak az unióban, öt kisebb ország kivételével valamennyi államban csökkenő teljesítményt jósolnak.