"Fájdalommal szüld gyermeked!" - így bünteti Isten haragjában Évát a Paradicsomból való kiűzéskor. Szerencsére az nem szerepelt a büntetésben, hogy mindenkinek a saját akaraterejéből kelljen szülnie. Mert ki tudja, ha lenne választás, nem mondanám-e a kitolási szakban, hogy köszönöm, ezt mégse kérem, inkább visszateszem a polcra.
Az egyes munkaidőmodellek kihasználásából fakadó előnyökkel az Európai Unió már régóta foglalkozik, a hazai álláspiac azonban még mindig merev képet mutat az alternatív munkaidő rendszereket illetően, a kedvezőtlen gazdasági viszonyok szintén erősítik a vállalatok rugalmatlan hozzáállását. Pedig a lehetőségek kihasználása csökkentheti a munkanélküliséget, növelheti a hatékonyságot, javíthatja a…
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a Williams istálló egy átmeneti festéssel mutatta be vadonatúj versenyautóját, az FW31-es modellt, amely ma délelőtt már meg is kezdi első komolyabb tesztprogramját a portugál Algarve versenypályán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,52 pontos emelkedéssel, 12.218,11 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,63 százalékkal erősödött. Az elemzők szerint pozitív hangulat és várhatóan emelkedés jellemzi majd a kereskedést.
Nem ritka a százas műtéti várólista a debreceni klinikákon - írta hétfőn a Hajdú-bihari Napló. A lap szerint a Kenézy kórházban jóval rövidebb, Berettyóújfaluban pedig gyakorlatilag ismeretlen a váról...
Az emberiség történetében mindig jutott szerep azoknak, akik a jövőt kutatják. A gombáktól transzba esett sámánok a szellemekkel csacsogtak népük sorsáról, a vándorcigányok kártyája garasokért cserébe elárulta az eljövendőt. A római madárjósok a felnyitott állatok belsejéből olvastak, velük egyazon korban a kínaiak már a csillagokban látták meg a fontos üzeneteket.
A fájdalmas közösülések hátterében legtöbbször pszichés, vagyis lelki eredetű problémák állhatnak. Az okok igen szerteágazók lehetnek úgy, mint egy előző, nem túl szerencsés kapcsolat, vagy az elégtelen petting, esetleg a partner nem tud teljesen kikapcsolni, amit fájdalommal jelez, és még számtalan egyéb ok lehet a háttérben.
A Sportarénában nyílok meg idén a rendezvények háttérének, szolgáltatásainak e seregszemléje. Kiállítói számos újdonsággal jelentkeznek, a kínálatot idén a régióba tartozó országok cégeinek bekapcsolódása, és nyugat-európai kiállítók megjelenése is attraktívabbá teszi.
Hétfőn kezdődik a BKV-vezetés és a szakszervezetek egyeztetése a kollektív munkaügyi feltételekről és a HÉV tervezett kiszervezéséről. Az érdekképviseletek szerint nincs garancia arra, hogy a HÉV kiválásától nyereséges lesz a közlekedési vállalat, a dolgozók érdekei viszont sérülhetnek.
Egy XXI. századi csendőrség megalapításának szándéka húzódik meg a hét – magát függetlennek mondó, de erősen jobboldali – polgármester múlt heti összefogása mögött – vélte egy kistelepülés lapunknak név nélkül nyilatkozó polgármestere, aki közelebbről ismeri az „alapítók” szándékát.
Az egykori baloldali gerillaszervezetből alakult Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) vezet a salvadori parlamenti választáson az első nem hivatalos részeredmények szerint - közölte hétfőn a központi választási bizottság.
Az amerikai piacok a mai nap folyamán zárva tartanak nemzeti ünnep miatt (Martin Luther King nap), ezért az egyébként is gyatra forgalmat bonyolító Budapesti Értéktőzsdén sem várható komolyabb árfolyammozgás. (ProfitLine.hu)
A péntek délutáni határozott régiós devizagyengülés után ma reggel kissé erősebben indult a kereskedés, a minimálisan optimista nemzetközi részvénypiaci hangulat mellett. A forint euróval szembeni...
Vége a szmogriadónak Miskolcon, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől kapott hétfő reggeli tájékoztatás szerint ugyanis a szálló por (PM10) légköri konce...
Paris Hilton szívesen ágyba bújna Vilmos herceggel – derül ki a Fabulous magazinnak adott exkluzív interjúból, amelyben a botrányhősnő őszintén vallott mesésnek látszó élete árnyoldalairól.
Hogyan indítsuk befektetéseinket tiszta lappal a 2009-es esztendőben? 10 lehetséges befektetési módot válogattunk össze az elkövetkező 12 hónapra: elsősorban a védekező és a proaktív befektetői lehetőségek kombinációját ajánljuk.(ProfitLine.hu)
A hétvégén megszületett orosz-ukrán gázalku után is folytatódott a már-már megszokottnak mondható reggeli leértékelés a rubel piacán. A orosz jegybank ugyanis ismét szélesített a fizetőeszköz...
A kormányzati ciklus kezdete (pontosabban 2006 ősze) óta folyamatos kiigazítás zajlik a költségvetésben. Bár ennek mértéke nagyobb, mint amit előzetesen várni lehetett, mégis újabb és újabb...
A Győr simán nyerte az A-csoport küzdelmeitA Győri Audi ETO KC mellett két dán, valamint egy-egy osztrák, montenegrói, román, horvát és szlovén csapat jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjébe. A csoportok végeredménye: A-csoport: 1. Győri Audi ETO KC 10 pont, 2. Ikast (dán) 7, 3. Kometal Szkopje (macedón) 4, 4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 3 B-csoport: 1. Hypo…
Hogyan indítsuk befektetéseinket tiszta lappal a 2009-es esztendőben? A Capital Partners 10 lehetséges befektetési módot válogatott össze az elkövetkező 12 hónapra: elsősorban a védekező és a proaktív befektetői lehetőségek kombinációját ajánlják.
Ezen a héten kedden lépünk ki a Bak havából és ekkor kezdődik a Vízöntő csillagjegy hatása. Nagy változásra azonban nem lehet számítani, hiszen mindkettő a Szaturnusz hatása alatt áll, melyre a kitartás, a szívósság, a fegyelem és az elmélyültség a jellemző. Szerelmi életünkben ezek pozitív és negatív hatásai is érvényesülnek. E heti horoszkópjából azt tudhatja meg mindenki, hogy miként alakul a…
Alig 5 százaléka volt legális az internetes zeneletöltésnek 2008-ban - jelentette a zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI. 2008-ban negyvenmilliárd zenei fájlt osztottak meg illegálisan a torrentoldalakon, jogszerűen csak 1,4 milliárdot töltöttek le tavaly.
Miután bejelentették a második, 100 milliárdos brit bankmentő csomagot, 1,49-ről 1,4625-re esett a GBP/USD. 1,4650 alatt oldották az eladási stopokat. A devizapár később összeszedte magát 1,4677-ig. in-www.globalfx.hu
Húsz koszovói határsértőt fogtak el a magyar-szerb határ közelében vasárnap. A tíz gyerek és tíz felnőtt, akiket az 53-as főút és a határ közelében füleltek le, menekültstátuszt kért, ezért kérelmük elbírálásáig a békéscsabai befogadó állomásra szállították őket.
Orbán Viktor európai körútra indul adta hírül a fidesz.hu. A jobboldali honlapon megjelent hír szerint "A kormány által választott válságkezeléssel Magyarország egyedül maradt az Európai Unióban: hazánk a sikertelen utat választotta." Amint olvasható Orbán Viktor körútja viszont sokat segít majd az országnak.
Emelkedéssel zárták a hétfői napot a kínai részvényindexek, miután a kormányzati felügyelet alatt álló befektetési alapok a főbb bankok részvényeinek vásárlásába kezdtek. A Shanghai Composite index 1.7 százalékkal, 32.23 ponttal 1986.67 pontra, míg a Shenzhen Composite index 0.1 százalékkal 601.25 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Még két évig, a digitális átállás lezárásáig tarthat a hazai kereskedelmi televíziós piac átalakulása az RTL Klub kutatási igazgatója szerint, ami a nagy kereskedelmi csatornák részesedését...
Együttműködésre képtelen, összeférhetetlen dolgozó mérgezi a légkört munkahelyén? Jó tudni, hogy ezért akár fel is mondhat neki a munkáltató, az ideges munkatársakkal ugyanis nem halad a munka. De mi számít összeférhetetlen magatartásnak? Utánajártunk, mikor jelent az összeférhetetlenség csupán kibúvót a munkáltatónak a nemkívánatos kollégától való megszabaduláshoz....
A csillagjegyek megmutatják, hogy mely jegy szülöttei illenek leginkább össze a szexben, de az asztrológiai számítások arra is rámutatnak, hogy kik azok, akiknek inkább kerülnie kellene egymást, mert kapcsolatuk előbb-utóbb veszekedéssé vagy unalommá fajul. Sorozatunkban az összes párosítást bemutatjuk.
Szomorú évet zártak a kínai játékgyártók, a termékvisszahívások, az egyre növekvő gyártási költségek és a pénzügyi világválság hatására a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban exportra termelő játékgyárak közül 922 ment csődbe 2008-ban. A játékgyárak száma egy év alatt 30 százalékkal csökkent. (ProfitLine.hu)
A jelenlegi értékpapír-piaci helyzetben a befektetőknek sokszorosan át kell gondolniuk portfoliójuk összetételét. A tőke- és hozamvédett alapok népszerűsége évek óta folyamatosan emelkedik, a K&H-nál jegyezhető tőke-, és hozamvédett alapok azonban nemcsak biztonságot, hanem extrahozam lehetőségét és fix hozamot is kínálnak, akár már a lejárati idő előtt. A K&H az év első két hónapjában három,…
Fél százalékpontos alapkamat-csökkentésre számít az elemzők többsége a monetáris tanács hétfői ülésén. Ezzel 9 és fél százalékra csökkenhet a jegybanki kamat.
A Political Capital Institute elemzője abban bízik, hogy a Fővárosi Bíróság bírója maga fordul normakontrollért majd az Alkotmánybírósághoz a választókerületek újragondolása ügyében