2009. január 19. hétfő

jan. 19
8:04
Négyszáz dolgozó vett végső búcsút a Berwin ruhagyártól (HR Portál)
Bezárták az angol érdekeltségű Berwin Ruhagyár Zrt. nyíregyházi üzemét; ez az első Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ipari termelőegység, amely a pénzügyi-gazdasági világválság következtében szűnt meg - írta a Kelet-Magyarország szombati számában.
jan. 19
8:06
Személyi és szerkezeti változtatások a Fidesznél (HR Portál)
Új irányítási rendszerben működik februártól a Fidesz - jelentette be vasárnap Orbán Viktor. A Népszabadság úgy tudja, hogy egy erős elnöki stábot hoznak létre a Fideszben, amely kampányfeladatokat is ellát majd. Az elnöki stáb élére Szijjártó Péter mostani kommunikációs igazgató kerülhet.
jan. 19
8:12
Szünetel a gázai vérfürdő (Privátbankár)
Kairóba hívta külön-külön tárgyalásokra Izrael és a palesztin csoportok képviselőit Egyiptom, amely a tartós gázai övezeti tűzszünet érdekében próbál közvetíteni. Obama beiktatásáig kivonul az izraeli hadsereg Gázából
jan. 19
8:12
Brutálisan elvertek egy libatömőt (BorsOnline)
Veszélyes foglalkozás a libatömőké. Nemcsak munkájukat veszthetik el az állatvédők akciói miatt, de testi épségük sincs biztonságban. Egy alkalmi libatömőként dolgozó sándorfalvi 54 éves férfira félholtan találtak rá a Bács-Kiskun megyei Bócsa településen, egy tanya udvarán.
jan. 19
8:12
Szalay: Nem miattunk büntették meg Palikékat (Infostart)
Szalay Balázs közleményben tudatta, hogy nem az általa kezdeményezett beadvány miatt büntették meg Palik Lászlót, aki a 12 órás szankció nélkül a 12. helyen zárta volna a 31. Dakar-ralit. Az alábbiakban a Szalay Dakar Team csapatfőnökének véleményét olvashatják, változtatás nélkül.
jan. 19
8:12
Kazinczy Ferenc-évforduló (HírTV)
Délvidéki, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és muravidéki fiatalok zenés-táncos bemutatóival, valamint az egyes régiók színészeinek előadásával emlékeznek Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójára január 19-én a Thália Színházban.
jan. 19
8:12
Csökkent Ferihegy forgalma (Blikk)
Csökkent a ferihegyi repülőtér utasforgalma tavaly. A Budapest Airport (BA) összesen 8 millió 443 ezer utast szolgált ki, 1,8 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben.
jan. 19
8:12
Milliókat értek a rács mögötti évek (Blikk)
BUDAPEST – Milliós kártérítést ítélt meg a strasbourgi bíróság Aupek Gábornak (43), akit kilenc évig ártatlanul vádoltak meg a magyar hatóságok hat ember halálával.
jan. 19
8:12
Elvitték a 11 millió eurót a szlovákiai lottóban (Metropol)
Megvan a gazdája a rekordnagyságú több mint 11 millió eurós (3,1 milliárd forint) főnyereménynek a szlovákiai lottóban.
jan. 19
8:12
A matétea fogyasztása késlelteti a sejtek öregedését (Metropol)
Argentin tudósok felfedezték, hogy a matétea nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánst, amely késlelteti a sejtek öregedését és megelőz bizonyos betegségeket.
jan. 19
8:12
Középiskolások a nanotudományokról (hirado.hu)
A diákok a „nano" szó értelmezésétől indulva, a mérettartományokat bemutatva jutnak el konkrét felhasználási területek ismertetéséig
jan. 19
8:12
Elszabadulhat idén az infláció az oroszoknál (ProfitLine)
Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter szerint az idei évre tervezett infláció nagyobb ütemű lehet a várakozásoknál, sőt lesz olyan időszak, amikor a gazdaság nem növekszik. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:12
Újabb saját részvény vételek az OTP-től (Portfolio)
Újabb 477 darab saját részvényt vett az OTP a tőzsdén a BUX ETF fedezése céljából. Az OTP bejelentette, hogy az ETFBUXOTP alap fedezése céljából 2009. január 16-án, a Budapesti Értéktőzsdén 477...
jan. 19
8:12
Allianz: Programok a biztos egzisztenciáért (Pénzcentrum)
Átfogó biztosítási programot dolgoztunk ki a gazdasági válság hatásainak enyhítésére. Az Egzisztencia programok névre keresztelt csomagon belül ügyfeleink élethelyzetükhöz illeszkedően négyféle védelmi szintet vehetnek igénybe; a munkanélküliségre vonatkozó biztosítási fedezetet mindegyik program tartalmazza....
jan. 19
8:14
Nehéz napok várnak az euróra (Privátbankár)
Hétfőn reggel szerényen erősödött az euró a dollárhoz képest.A szakértők szerint azonban várhatóan nem tart sokáig az euró drágulása. A globális recesszióval és a pénzügyi ágazat állapotával kapcsolat...
jan. 19
8:14
Ittasan vezetett a brazil válogatott (Blikk)
Ittas vezetés miatt eljárást indítottak Diego, a Werder Bremen brazil válogatott labdarúgója ellen. A futballistát vasárnap hajnalban állították meg a rendőrök, és a vérében jelentős mennyiségű alkoholt találtak.
jan. 19
8:14
Apa lett 64 évesen Újlaki Dénes! (hirado.hu)
Nem tervezték be, hogy fiuk születik, a sorsra bízták a gyermekvállalást - vallotta be a színész, akinek 27 éves feleségével ez az első közös gyermeke
jan. 19
8:14
Ismét részvényt vett az OTP az ETFBUXOTP alap fedezése céljából (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az ETFBUXOTP alap fedezése céljából 2009. január 16-án, a Budapesti Értéktőzsdén 477 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.639,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:14
Újabb 6 long az econet.hu-nál (Portfolio)
Újabb 6 kontraktus határidős vételi pozíciót nyitott az econet.hu a saját részvényeire, így összesen már 1.56 millió papírt longol. Az econet.hu bejelentette, hogy saját részvényeire 2009. január...
jan. 19
8:16
Helyettesítheti-e a méhet a poszméh? (hirado.hu)
A kutatókban felmerült, hogy talán a Bombus terrestris, azaz a földi poszméh kiválthatná a méheket
jan. 19
8:18
Leálltak a Toyota japán üzemei (hirado.hu)
Hasonló kemény intézkedésekre utoljára 1993 augusztusában kényszerült a Toyota
jan. 19
8:30
Jön a gáz, csak nem tudjuk, mikor... (Piac és Profit)
Még nem tudni, mikor érkezhet Magyarországra Ukrajna felől orosz gáz, mert - bár az orosz-ukrán megállapodás a gázszállítások megindításáról vasárnap megszületett - a részleteket is tartalmazó szerződést csak hétfőn írják alá.
jan. 19
8:30
Mi lett vele? Erika Eleniak (Blikk)
LOS ANGELES – Erika Eleniak a Baywatch sztárjaként vonult be a köztudatba, manapság azonban semmilyen szerepet nem vállal.
jan. 19
8:30
Madonna meztelen fotója közel kétmillió forintot is megérhet (Infostart)
Egy harminc éve készült fotót remél értesíteni a Christie's aukciós ház legalább tízezer dollárért. A képen Madonna látható, meztelenül.
jan. 19
8:30
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Vasárnap este erősödést mutatott a GBP/USD, és 1,4897-re emelkedett, de nem sikerült bevennie az 1,49-es értéket. Miután napi csúcsot értek el 1,4897-nél, 96 pipes visszaesés következett 1,4800-ig. Később összeszedte magát a devizapár, és 1,4913-ra emelkedett, azonban még mindig az 1,4970-es csúcs alatt jegyzik. Ellenállás 1,4890-nél található. Az USD/CAD erőre kapott, és 1,2394-ről 55 pippel…
jan. 19
8:30
Még mindig nem jön a gáz (Alternatív Energia)
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. hétfőn reggel hét óráig nem kapott hivatalos értesítést sem az ukrán, sem pedig az orosz diszpécserszolgálattól a gázszállítások megindításáról - közölte az FGSZ hétfőn az MTI-vel, hozzátéve, hogy a cég folyamatosan elemzi a helyzetet és felkészült a gázforgalmazási rend megváltoztatására.
jan. 19
8:30
Szenzációs felfedezés! Kihaltnak hitt fajok kerültek elő (Adó1százalék)
Kihaltnak hitt hat állat és egy növény gazdagítja a tudomány jelenlegi állása szerint a természet ismert világát. Ezeknek az "élő kövületeknek" a természeti értéke felbecsülhetetlen. Élőhelyüket a kutatók titokban tartják, nehogy az ember tönkretegye, amit a környezet megőrzött.
jan. 19
8:30
Átvette nyereményautóját a Megasztár győztese (hirado.hu)
Király Viktor boldogan ült bele a Hyundai i30-asba
jan. 19
8:30
Vissza is adta pénteki erősödését az olaj (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára több mint 1 százalékkal csökkent az ázsiai kereskedés során hétfőn, így a februári jegyzésű WTI olaj ismét 36 dollárhoz közelít, ledolgozva a pénteki emelkedését. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:30
Az eurót is megcsapta az S&P (Portfolio)
Az euró mind a dollár, mind pedig a japán jen ellenében erősödni tudott a hétfő hajnali kereskedésben, miután kereskedők elmondása szerint a befektetők bíznak abban, hogy az új elnök január 20-i...
jan. 19
8:30
Februártól az eva is szigorodik (Pénzcentrum)
Idén az éves adóbevallások benyújtási határideje február 25-ére módosult, azonban az egyszerűsített vállalkozói adót fizetőket ez a könnyítés nem érinti, nekik idén is marad a február 15-ei határidő....
jan. 19
8:32
Megrengett a föld a Csendes-óceán alatt (HírTV)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földregés volt helyi idő szerint hétfőn reggel az új-kaledóniai Loyalty-szigetektől délkeletre a Csendes-óceánban - közölte az amerikai földrengéstani intézet.
jan. 19
8:32
Halálos gázolás Kecskeméten (Adó1százalék)
A helyszínen meghalt egy 74 éves asszony, aki egy buszmegállóból lépett az úttestre és egy érkező személygépkocsi a szemközti forgalmi sávba lökte, ahol egy másig autó átgázolt rajta hétfőn Kecskeméten - közölte az MTI-vel a rendőrség.
jan. 19
8:32
58 ezer eurós késés (hirado.hu)
Ze Roberto kapta a büntetést
jan. 19
8:32
További 10 000 bankár maradhat állás nélkül (Portfolio)
5,000 fős elbocsátást tervez a UBS egy svájci lap értesülései szerint az idei évben, amelyet a társaság február elején, negyedik negyedéves gyorsjelentésével egyidőben jelenthet be. A híresztelések...
jan. 19
8:33
Program az internetes munka terjesztésére (HR Portál)
Az I-Work Közhasznú Alapítvány az internetes gazdaság munkaerőpiacát kívánja fejleszteni programjával. Az alapítvány által szervezett rendezvényen részt vesz a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium illetékes munkatársa, a Google Magyarország Kft ügyvezetője, valamint a P&Bert Consulting Kft. operatív igazgatója is.
jan. 19
8:34
Alapbért jár a gázszünet idejére (hirado.hu)
A gázkorlátozás idején a dolgozókat állásidőre kell küldeni, és ezalatt személyi alapbérük illeti meg őket
jan. 19
8:35
Vállalható a 3-5 százalékos béremelés (HR Portál)
Nem terheli meg az ágazatokat az országos bérajánlás mértéke, a kialkudott emelést és a kötelező minimálbért valamennyi munkavállaló megkaphatja - írja a hétfői Népszava.
jan. 19
8:36
Madarak okozták a tragédiát! Előkerült az Airbus feketedoboza (hirado.hu)
Múlt héten egy Airbus 150 utasa és 5 fős legénysége csodával határos módon megúszta a Hudson folyóba történő landolást
jan. 19
8:48
Kis magyar Harlem: bekameráznák Csepelt (Privátbankár)
Térfigyelő kamerák telepítését kezdeményezi Csepelen az oktatási intézményeknél a kerületi Fidesz-KDNP frakció a megszaporodott bűncselekmények miatt - tájékoztatta a képviselőcsoport hétfőn az MTI-t....
jan. 19
8:48
Áremelkedést okozhatnak a Gyurcsány-féle pirulák (BorsOnline)
Lesz édes és keserű pirula – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a kormány válságkezelő intézkedéseiről. A miniszterelnök tegnap este, lapzártánk után az államtitkárokkal és a frakcióval beszélte át tervezetét. Ami biztosnak tűnik: adót emel a kormányzat. Járnak-e áremelkedéssel a változások? – lapunk erre kereste a választ.
jan. 19
8:48
Hatvan felett lett apa Ujlaki Dénes (Blikk)
BUDAPEST – Túl a hatodik ikszen a Majdnem szűz és a Szerelem utolsó vérig című film színészére, Ujlaki Dénesre az egyik legnagyobb szerepet osztotta a sors: apa lett. Két évtized kihagyás után, váratlanul „kapta meg” újra az apaszerepet, amelyben csupán néhány hete fürdik. Ifjú feleségének, Judit asszonynak (27) Gáspár az első gyermeke.
jan. 19
8:48
A Déli-sarkon rántottát ettek, miután koccintottak whiskyvel és sörrel (Infostart)
Egy háromtagú brit csapat elérte a Déli-sarkot. Az expedíció célja egyben tisztelgés is volt Sir Ernest Shackleton bő száz évvel ezelőtti expedíciójának sikere előtt.
jan. 19
8:48
Kivonulhat Gázából az izraeli hadsereg (Infostart)
Az izraeli hadsereg az új amerikai elnök keddi beiktatásáig kivonul a Gázai övezetből - közölték hétfőn nevük elhallgatását kérő izraeli tisztségviselők.
jan. 19
8:48
Törött kézzel 120 rögbissel fogott kezet (HírTV)
Törött keze ellenére 120 rögbijátékossal fogott kezet egymás után az új-zélandi miniszterelnök. A tavaly novemberben kormányfővé választott politikus egy szombati aucklandi rendezvényen leesett a színpadról, ám sérülése ellenére nem adta fel napi programját, hanem egy óra múlva részt vett egy másik ünnepségen, ahol sportolókkal kellett kezet szorítania.
jan. 19
8:48
Akció közben fogták el a csepeli piromániást (Blikk)
BUDAPEST – Elfogták a csepeli gyújtogatás-sorozat gyanúsítottját hajnalban. A 31 éves csepeli férfit éppen egy újabb akció előkészülete közben leplezték le Csepel központjában, ahol éppen arra készült, hogy egy személyautót lobbantson lángra.
jan. 19
8:48
Két autó is elütötte az idős asszonyt (Blikk)
A helyszínen meghalt egy 74 éves asszony, akit egy kecskeméti buszmegállóban gázolt halálra egy autó reggel. A nő figyelmetlenül lépett az érkező kocsi elé, amely a csúszós úton nem tudott megállni, és a szemközti forgalmi sávba lökte, ahol egy másik autó átgázolt rajta.
jan. 19
8:48
Szórakoztató, zsebben elfér és teljesen intuitív az új PowerShot A480 (hirado.hu)
A PowerShot A480 minden funkcióját egyetlen szempont, a könnyű használhatóság figyelembe vételével alakították ki
jan. 19
8:48
Januárban is csökkentek a brit ingatlanárak - Rightmove (ProfitLine)
Angliában az eladásra felkínált ingatlanárak irányára januárban 1.9 százalékkal csökkent, ezzel az átlagos irányár mintegy 7.3 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel ezelőtt - közölte a Rightmove hétfőn a havi felmérésében. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:48
Kossuth szülőfalván újra nagyot alkottak! (Pénzcentrum)
Az országban egyedülálló közösségi internetes helyiségeket alakítottak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon. A fűthető, csúcstechnikával felszerelt buszmegállókban kényelmesebben múlathatják a várakozási időt Kossuth szülőfalvának mai lakói....

Keresés