Az állattenyésztési beruházások soha nem látott méretet öltenek, teljesen korszerű sertés-, baromfi és tejtermelési létesítmények jöhetnek létre - mondta az agrárminiszter
Történelmi hagyományt felelevenítve vonattal indult szombat délelőtt Philadelphiából Washingtonba Barack Obama megválasztott amerikai elnök, akit jövő héten iktatnak be hivatalába.
A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.
Önkormányzatok, baráti társaságok, munkahelyek hoztak létre egy-egy csapatot, hogy miközben elkészítik a finom falatokat, kikapcsolódjanak, nagyokat beszélgessenek, erősítsék közösségüket.
Sütés közben rákkeltő anyagok keletkeznek a hús felszínén. Pácolás sörben vagy vörösborban gátolja a rákot okozó vegyületek kialakulását, ezért csökkenti a rosszindulatú daganatok kockázatát. Portugál kutatók biztató eredményeit a Journal of Agricultural and Food Chemistry szakfolyóirat közölte.
Egy öngyilkos merénylő még öt embert rántott magával a halálba, amikor szombaton a kabuli német nagykövetség előtt felrobbantotta lőszerrel megrakott gépkocsiját.
Kalifornia vészhelyzetben van - jelentette ki Arnold Schwarzenegger republikánis kormányzó éves beszédében és egyben figyelmeztette a törvényhozókat, hogy Kalifornia néhány héten belül felélheti...
Folytatódtak a harcok a Gázai övezetben, ahol kórházi adatok szerint a halottak száma meghaladja az ezerkétszázat. Az izraeli kormány várhatóan ma dönt az egyoldalú tűzszünet kihirdetéséről, a Hamász azonban folytatni kívánja a harcot a betolakodó izraeli erők ellen. Más palesztin csoportok is a harc folytatása és az Izrael elleni rakétatámadások fenntartása mellett döntöttek.
A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen. A rendőrség által fémkordonokkal körbezárt területen mintegy ezer ember, köztük 350 gárdista vett részt a Fővárosi Bíróság (FB), még december 16-án hozott…
Kilencen megsérültek abban a közúti balesetben, amely szombat délután történt a 4-es számú főközlekedési úton. Három személygépkocsi ütközött össze Püspökladány határában a 4-es számú főút 181-es kilométerszelvényénél.
Alaposan megvezette országának kormányát a cseh David Cerny képzőművész, aki mindezek felett magára haragította az Európai Unió 27 tagországának vezető politikusait is. A Brüsszelben felállított, nyolc tonnás Entropa elnevezésű alkotás, puzzleszerű alkotás ugyanis a tagállamok negatív jellemzőit domborítja ki.
Az olyan, népszerű regények, mint a Büszkeség és balítélet vagy a Harry Potter ugyanazt a szerepet töltik be, mint a korai társadalmakban a tűz körül mondott mesék. Azaz hozzájárulnak a közösségi élet minőségének és struktúrájának fenntartásához - írja új tanulmányában egy angol irodalomprofesszor. De vajon tényleg így van?
Folytatódtak a harcok a Gázai övezetben, ahol kórházi adatok szerint a halottak száma meghaladja az ezerkétszázat. Az izraeli kormány várhatóan ma dönt az egyoldalú tűzszünet kihirdetéséről, a Hamász azonban folytatni kívánja a harcot a betolakodó izraeli erők ellen. Más palesztin csoportok is a harc folytatása és az Izrael elleni rakétatámadások fenntartása mellett döntöttek.
Szemmel látható eredmény nélkül ért véget Moszkvában a gázszállítási problémák megoldására és egy a hasonlók elkerülésére alkalmas nemzetközi mechanizmus kidolgozására összehívott moszkvai értekezlet, de Dmitrij Medvegyev hasznosnak nevezte a tanácskozást, ahol - mint mondta - nyílt, konstruktív és jó szándékú véleménycsere zajlott le.
Továbbra sem kérdéses, hogy a napokon belül hivatalba lépő új amerikai elnök legnagyobb kihívása az lesz, hogy hogyan oldja meg a gazdaság súlyos problémáit. A jelenlegi helyzetben Barack Obama...
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének központi hatáskörébe vonták a csepeli autógyújtogatásokkal kapcsolatos nyomozást. Csepelen szombatra virradóra 4 autót gyújtottak fel, de decemberben is voltak autógyújtogatások a kerületben. A rendőrök az éjszaka elfogtak két embert, de úgy tudni, valószínűleg sem a mostani, sem a decemberi esetekhez nincs közük, hanem egy korábbi gyújtogatáshoz.
Történelmi hagyományt felelevenítve vonattal indult szombat délelőtt Philadelphiából Washingtonba Barack Obama megválasztott amerikai elnök, akit jövő héten iktatnak be hivatalába a fővárosban.
Eredménytelenül zárult a moszkvai gázcsúcs, Európa továbbra sem kap fűtőanyagot. Az vevőknek nem sikerült megegyezniük az eladóval és a szállítóval, azaz Oroszországgal és Ukrajnával egy olyan jogi megoldásban, amellyel elkerülhető a jövőben a szállítások leállása. Az orosz elnök szavai alapján az értekezlet inkább megbeszéléshez, mintsem válságtanácskozáshoz hasonlított. Dmitrij Medvegyev nyílt…
Az izraeli kabinet szombat esti ülése után a miniszterelnök be fogja jelenteni az egyoldalú tűzszünetet a gázai offenzívában - közölte percekkel az ülés kezdete előtt egy illetékes.
Bár Kovács Kati nem szeret a magánéletéről beszélni, az RTL Klub Reflektor magazinjával ezúttal kivételt tett. A kétszeres olimpiai bajnoknő bevallotta, hogy egyelőre még nem akar szülni.
Háborús hangnemet ütött meg az észak-koreai hadsereg szombaton Dél-Koreával szemben. Mivel a szöuli kormány elutasítja az együttműködést, az észak-koreai hadseregnek minden szinten háborús irányvonalat kell követnie - idézte a fegyveres erők szóvivőjét a hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Mindhárom magyar autós egység célba ért az Argentínában és Chilében megrendezett 2009-es Dakaron. A Palik László, Darázsi Gábor kettős összetettben 21. lett, közvetlen utánuk zárt a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó, míg a Liszi László, Fenesi József páros 51. helyen zárta a versenyt. Az eredmények még nem hivatalos végeredmények, mivel a 12. szakasz eredményei óvás alatt állnak.
Mincza Ildikó, az Év Sportolója egy ideig nem lép a pástra, ugyanis újra babát vár. A 39 éves vívó, aki a pekingi olimpián bronzérmet szerzett, férjével, a kard szövetségi kapitány Nébald Györggyel, és kislányával, a 3 éves Franciskával együtt izgatottan várja a kisbabát, akinek a nemét még nem tudják. Mincza a szülés után újra visszatér.
A Boxutcában, Kovács ,,Kokó” István éttermében beszélt a terveiről két profi világbajnok ökölvívónk, Erdei Zsolt és Balzsay Károly. Szó esett egy lehetséges augusztusi budapesti gáláról, és Madár azt sem titkolta, érzése szerint nem ő az Universum istálló kedvence.
Kanyarodás közben megcsúszott a jeges úton egy teherautó, és elsodort egy biciklist Orosházán. Békéscsabán egy kereszteződésben ütközött össze két személyautó.
Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő tárgyalásai a 2009-re szóló kétoldalú gázszállítási szerződésről még szombaton este folytatódnak - jelentette be több hivatalos forrás is Moszkvában a nemzetközi értekezlet után.
Módosítaná az általános cégautóadó bevezetéséről szóló törvényt az MDF, pedig a jogszabály még hatályba sem lépett. A demokrata fórum az összes non-profit társadalmi szervezetet mentesítené a közteher megfizetése alól. A javaslat önkritikaként is felfogható, hiszen a kormány adótörvényeire az MDF ellenzékből mondott igent. Az új szabályozás február 1-jétől érvényes, a cégautóadó mértéke - a motor…
A Dél-Amerikában zajló Dakar-rali a különböző környezeti, időjárási és fizikai nehézségekről, valamint a sajnálatos halálesetekről marad emlékezetes. Ezt most már nyugodtan leszögezhetjük, hiszen a verseny sokadik, 13. szakaszának időmérő távját is le kellett rövidíteni (545 km-ről 220 km-re), most éppen a heves esőzések miatt.
Nem akármilyen "irodalmi" élményre tehettek szert a minap a londoniak: ingyen megízlelhették a nem éppen csábító vizes zabkását, amely a viktoriánus időkben a szegények fő tápláléka volt. Charles Dickens feledhetetlen regényhősének, a gyermek Twist Olivérnek is gyakran be kellett érnie ezzel a fogással, a "gruel" így legendássá vált.
Január 19-én kezdenek egyeztetni a kollektív munkaügyi feltételekről a BKV vezetése és a kötöttpályás üzletág szakszervezetei - tájékoztatott közleményében szombaton a közlekedési vállalat. A szakszervezetek még január 14-én kérték levélben a BKV vezetését az egyeztetések megkezdésére, erre adott most választ a vállalatvezetés.
A Gázai övezet elleni izraeli offenzíva leállítását követelő tömegtüntetések voltak szombaton Európa számos nagyvárosában, köztük Londonban, Berlinben, Párizsban, Rómában és Athénban.
A nem hivatalos végeredmény szerint a 21. lett Palik László az autósok között a 31. Dakar-ralin. A pilóta ugyanakkor fellebbezett a csütörtöki szakaszon történtek miatt kapott 12 órás büntetése ellen.