A Toyota Racing vezetése elmondta, elsődleges céljuk az lesz az idei évben, hogy megszerezzék első futamgyőzelmüket a Forma-1-ben, és folyamatosan ott legyenek a dobogó közelében a ma bemutatott vadonatúj TF109-essel.
A Nestlé Hungária Kft. 3.890 négyzetméterre vonatkozó bérleti szerződést írt alá a TriGránit által fejlesztett Millennium Tower II irodaházban. A tranzakció során a tulajdonost a CB Richard Ellis...
A Prágát is félrevezető cseh művész bocsánatot kért, amiért hamis személyiségeket teremtett és kitalált művésznevekkel adta el a tárlatát, Cerny visszafizette az 50 ezer eurós megbízási díjat is
George Bush amerikai elnök népszerűsége a hivatalából történő távozás előtt némi javulást mutat, de így is a legnépszerűtlenebb elnökként köszön le Richard Nixon óta - derül ki a Gallup intézet felmér...
Ellentétes becsléseket adott ki a világ számítógép-kereskedelmét figyelő két vezető cég, méghozzá szinte egyszerre. Az IDC szerint a tavalyi negyedik negyedévben - a statisztikai számbevétel kezdete ó...
Egy, a tinédzserek szexuális szokásait kutató angol felmérésből kiderült, hogy a fiatalok a szexualitással kapcsolatos információkat döntő többségben a pornófilmekből szerzik.
Friss hallal köszönte meg a veszprémi állatkert gondozója Bogyónak, az ázsiai törpevidra kölyöknek, hogy ráirányította a figyelmet az intézményre: ő nyerte ugyanis el a 2008-as év legaranyosabb állatbébije címet egy internetes szavazáson. A kis vidrát egy időre el kellett szakítani családjától, de mára visszaszoktatták, és bár most téli szálláson van, tavasztól ismét szórakoztatja a közönséget.
Feladta a versenyt az autósok között élen álló Carlos Sainz, miután az Argentínában és Chilében zajló Dakar tereprali-viadal csütörtöki szakaszán balesetet szenvedett.
Hiába nőtt a lakossági fogyasztás 2008 karácsonyán az egy évvel korábbihoz képest, a haszon túlnyomó részét a multik könyvelhették el, míg a kis- és középvállalkozások többsége alig érzett valamit a v...
Az EUR/CHF gyengesége aggodalmat jelent az SNB számára. Azért nem nézik jó szemmel a frank erősségét, mert rossz hatással van a svájci exportőrökre. Az NB végre fellélegezhet: a múlt hetek veszteségei után észak felé vetet az irányt az EUR/CHF, és 1,4770-en jegyzik. Ellenállás 1,4840-nél található. In-www.globalfx.hu
Elvesztette a munkáját, aztán éhen halt egy ember Japánban. A 49 éves, magányos férfi holttestét a bérelt lakásában találták meg üres gyomorral, és a hűtőszekrényben sem volt étel.
2009 február 1-jétől kötelezővé válik a standolás, azaz a vendéglátóipari üzletek készletforgalmi nyilvántartást kötelesek vezetni az általuk készletezett és forgalmazott zárjeggyel ellátott alkoholtermékekről. (ProfitLine.hu)
Ugrásszerűen megnőtt a férfiak halandósága az egykori szocialista országokban a rendszerváltást követő gyors privatizáció alatt - állapította meg egy most megjelent brit kutatás. A tanulmány szerint ezt a gazdasági sokkterápia és a nyomukban járó tömeges munkanélküliség okozta.
Mi tesz egy tőzsdei kereskedőt sikeressé? Hogyan kell kezelni a kereskedési kockázatot? Mi alapján választ beszállási és kiszállási pontokat a profi day trader? Ha eljön a Trading Estre, ezekre a...
Még messze nem éreztünk el a pénzügyi válság végére, de a tanulságokat máris mindenki lázasan igyekszik levonni. Annyi már most bizonyosan látszik: szigorúbb szabályozással elejét lehetett volna venni a világon tornádóként végigszáguldó pénzügyi csapásnak, de legalábbis enyhíteni lehetett volna az erejét....
Az ismert Penthouse lap tulajdonosa, a FriendFinder Network Inc. a tőzsdére akarna menni, azonban a piaci szereplők meglehetősen idegenkedve fogadták a hírt. A kibocsátásban csak egyetlen vállalat...
Egy célba vett őz helyett saját társa terepjáróját lőtte meg egy vadász Kunszentmárton közelében, a kocsiban ülő másik vadász súlyos sérüléseket szenvedett - értesült a HavariaPress.
A Zwack váratlanul bejelentette, hogy február elején 1,300 forint osztalékelőleget fizet ki. A Zwack bejelentette, hogy a társaság eredményéből törzs- és visszaváltható elsőbbségi részvényenként 1...
Állami többletforrás nélkül az önkormányzatok nem tudják ellátni azokat a pluszfeladatokat, amiket a kormány a fagyhalálok megelőzése érdekében rájuk akar róni - mondta az InfoRádió kérdésére a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gémesi Györgyöt az után kérdeztük, hogy a kabinet bejelentette, a települések jegyzőinek lesz a feladata, hogy segítsenek azokon a rászorultakon, akiknél a…
Sikerült lezárni azt a nagynyomású, 50 centiméter átmérőjű gázvezetéket a főváros XI. kerületében, a Napóra utcában, amely csütörtök délután megsérült.
Madonna di Campiglio — Néhány napos síeléssel kezdték az idényt a Ferrari Forma–1-es csapatának tagjai. Ott volt az olasz Alpokba szervezett kiránduláson a két sztárpilóta, a brazil Felipe Massa (27) és a finn Kimi Räikkönen (29) is.
A kormánynak a mai napig nincs a válságból kivezető útra vonatkozóan programja, nincs elképzelése, és most már azt látjuk, hogy nincs költségvetése sem - jelentette ki Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján.
A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményez az EP-kampány költségeinek csökkentéséről - közölte Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten. Az MDF részt vesz az ötpárti egyeztetésen, amelyre önálló javaslatcsomaggal érkezik.
A Gázai övezetben a polgári lakosság alapvető jogait sértették meg azzal, hogy a civileket élő pajzsnak használták a harcoló felek, és megtagadták a humanitárius segélyek eljuttatását a rászorultaknak - jelentette ki a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője.
A New York-i és a Phidalephiai Fed index januári értékei szerint az előttünk álló hónapokban sem számíthatnak sok jóra az amerikai feldolgozóipari vállalatok. A feldolgozóipari aktivitás...
A The Bank of New York letétkezelő 2009. január 14. napján kézhez vett tájékoztatása alapján a Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, hogy a The Bank of New York letétkezelő szavazati joga a...
Elemzői körökben egyre többen arra számítanak, hogy az ukrán állam fizetésképtelenné válik - mondta a Concorde elemzője. Kovács Krisztián szerint a pénzügyi válság és a gázvita egyaránt az oroszbarát erőket segítik Ukrajnában, és a Nyugat - a biztonságos gázellátásért cserébe - hajlandó lehet erre az áldozatra.
A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága részvényenként 1.300 forint, összesen 2,645 milliárd forint osztalékelőleg kifizetéséről döntött, a kifizetés február 9-én kezdődik - közölte a társaság a Budapesti É...
A legjobb nyolc közé kerülés a célja a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a holnap rajtoló horvátországi világbajnokságon – határozott a honi szövetség elnöksége.
Januárban -36,1 pontról -24,3 pontra javult az amerikai Philadelphia Fed Index, miközben az elemzők -35,0 pontos értékkel számoltak. Az EUR/USD az adatok hatására erősödést mutatott. In-www.globalfx.hu
Ma mutatta be a sajtó képviselőinek az MTV új gyártóbázisának fejlesztője, a Millenniumi Média Szolgáltató Központ Kft. (MM Kft.) a köztévé új, Kunigunda utcai otthonát. A november elején átadott raktárépületeket már 2008 utolsó hónapjaiban birtokba vette az MTV, a teljes díszlet-, jelmez- és bútortára már az új gyártóbázisról szolgálja ki az igényeket. A felújított 1-2-es (volt 8-9-es) stúdióban…