Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc az év kezdete után két héttel beismerte, a büdzsé tervszámaiból sem a gazdasági növekedés, sem az infláció nincs köszönőviszonyban a valóságos helyzettel, bebizonyosodott, az országnak se költségvetése, se kormánya - jelentette ki Kövér László szerdán Makón.
Jogerős, megemelt pénzbüntetés. A Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa - az elsőfokú ítéletet megváltoztatva - bűnösnek mondta ki a Zsanett-ügyben az első, másod és harmadrendű vádlottat.
Az amerikai Gene Robinsont, az első felszentelt homoszexuális püspököt választották ki arra, hogy imádkozzék az Egyesült Államok megválasztott elnökének beiktatása alkalmából tartandó rendezvények nyitóceremóniáján. A rendezvényt Washington egyik legfontosabb emlékművénél, a Lincoln-emlékműnél tartják január 18-án, két nappal a tervezett hivatalos beiktatás előtt.
13 millió eurót kap az aradi polgármesteri hivatal az Európai Uniótól a város történelmi központjának felújítására. A terv szerint a munkálatok mintegy 15 millió euróba kerülnek, és ősszel kezdhetik el ezeket.
Az állami tévé bojkottjára szólított fel nyílt levelében több vezető értelmiségi Kínában. Az akadémikusok, jogászok és szerkesztők által aláírt levél szerint a központi tévé propagandaműsorrá silányította a hírprogramjait, történelmi sorozatait, és elhallgatja a nagy társadalmi problémákat, így az egyre gyakoribb tiltakozásokat, vagy a melamin-botrányt.
Az idegenrendészet autóbuszával, rendőri kísérettel szerda este elindult Debrecenbe az a harminc afgán állampolgár, aki néhány órával korábban menekültstátusz elérése céljából érkezett a fővárosi Szent István-bazilikába.
Suchman Tamás kormánybiztosként segíti több országos jelentőségű fejlesztési program megvalósítását – tudatta a kormányszóvivői iroda szerdán az MTI-vel.
Legalább hatszáz sérülthez riasztották a mentőket a szerdai ónos eső miatt, az Útinform adatai szerint húsz-harminc komolyabb baleset történt a csúszós utak miatt; a meteorológusok szerint csütörtökön is kritikus lesz a közlekedési helyzet az ónos eső miatt, sőt, havazás is várható a nyugati területeken.
A munkáltatói terhek csökkentésének szükségességében egyetértenek az adószakértők, de a fogyasztási típusú adók emelésében már nem, mivel van aki szerint az áfa-emelés jó időre ellehetetlenítené az euró bevezetését Magyarországon.
Legalább hatszáz sérülthöz riasztották a mentőket a szerdai ónos eső miatt, az Útinform adatai szerint húsz-harminc komolyabb baleset történt a csúszós utak miatt; a meteorológusok szerint csütörtökön is kritikus lesz a közlekedési helyzet az ónos eső miatt, sőt, havazás is várható a nyugati területeken.
Ha a drogháború és a bűnözés miatt esetleg összeomlik a mexikói állam, az amerikai hadsereg kész bevonulni az Egyesült Államok biztonsága érdekében - írja a hadsereg jelentése, amelyben a világ lehetséges konfliktusgócait veszik sorra. Mexikót Pakisztánnal emlegetik egy lapon.
Szerda este újra kiadta a harmadfokú, piros riasztást a dél- és észak-dunántúli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) - közölte Tóth Tamás meteorológus.
Suchman Tamás kormánybiztosként segíti több országos jelentőségű fejlesztési program megvalósítását. A szocialista politikus látja majd el többek közt a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésével, vagy a Pécs-Európa Kulturális Fővárosa 2010 programmal kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolását, szükség esetén pedig kezdeményezi a programok sikeres megvalósulásához szükséges intézkedéseket.
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön továbbra is ónos esőre kell számítani országszerte. Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint a Dél-Alföldön havazás is előfordulhat. A Dél-Dunántúlra a legmagasabb, vörös riasztás érvényes.
Elektromos sokkolóval lőttek meg egy 89 éves férfit a rendőrök Walesben. Az idős ember egy otthonból csatangolt el és öngyilkossággal fenyegetőzött. Az egyenruhások állítják: a legjobb megoldást választottak, a férfi családja azonban vizsgálatot szeretne.
Bojkottot hirdet nyolc vendéglátós érdekképviselet február 1-jétől a szeszgyártók ellen. Az ő érdekképviseletük javaslatára fogadta el ugyanis az Országgyűlés a napi standolás újbóli bevezetését.
Nagyobb eséllyel kezd hallucinálni, aki túl sok kávét fogyaszt - figyelmeztetnek kutatók. Ennek oka az lehet, hogy a koffein hatására megemelkedik a szervezetben a kortizol nevű hormon szintje.
Költségcsökkentés a MotoGP-ben is. A F1-hez hasonlóan a gyorsasági motoros világbajnokság résztvevői is mérsékelni kívánják kiadásaikat - ez a Ducati évadnyitó sajtótájékoztatóján hangzott el.
Nyolcvanegy évesen elhunyt ma Zágrábban Dusan Dzamonja európai hírű horvát szobrász, a volt Jugoszlávia egyik legismertebb művésze, a monumentális szobrok mestere. A macedóniai születésű művész munkásságának több mint 50 éve alatt készített szobrot, monumentális emlékművet kőből, fémből, üvegből, acélból, vasból, fából.
A játékosként olimpiai bronzérmet szerzett, s a Videotont vezetőedzőként 1985-ben az UEFA Kupa döntőjébe juttató szakember január 7-én ünnepelte születésnapját
Tavaly 10 százalékkal többen utaztak az Anglia és Franciaország között közlekedő Eurostar gyorsvonaton, mint 2007-ben. A szupervonatok szerelvényei több mint 9 millió utast szállítottak, ezzel a cég eddigi legsikeresebb évét zárta.
Este elindult Debrecenbe az idegenrendészet autóbuszával, rendőri kísérettel szerda este az a harminc afgán állampolgár, aki néhány órával korábban menekültstátusz elérése céljából érkezett a fővárosi Szent István-bazilikába - közölte Snell György címzetes apát, a bazilika plébánosa. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) menekültügyi igazgatója elmondta, hogy mind a harminc afgán…
Kedvezően reagált a Hamász palesztin radikális szervezet az egyiptomi közvetítőknek a gázai övezeti harcok leállítását célzó tűzszüneti javaslatára - jelentette szerdán a MENA félhivatalos egyiptomi hírügynökség, bár egy libanoni Hamász-vezető arról számolt be, hogy továbbra is vannak viták a javaslat körül.
Szlovákia állítólag lecseréli magyarországi nagykövetét; Juraj Migast, aki négy éve áll a budapesti szlovák diplomáciai képviselet élén, Peter Weiss váltja fel - jelentette szerda este egy szlovák kereskedelmi televízió.
Hiába a brit kormány intézkedései, a fogadóportálok egyharmada nem tudja (vagy nem akarja) megakadályozni, hogy 18 éven aluliak is szerencsét próbáljanak a segítségükkel. A pszichológus és az ellenzék szerint a helyzet elkeserítő, a miniszter szerint semmi baj nincs, hatásosak az intézkedések.
Eladhatatlan a szelektív hulladék. Nem kell sem a papír, sem a pet-palack. A hulladékfelvásárlók telephelyei hamarosan megtelnek, így képtelenek lesznek tárolni az összegyűjtött, kiválogatott hulladékokat.
Szlovákia állítólag lecseréli magyarországi nagykövetét; Juraj Migast, aki négy éve áll a budapesti szlovák diplomáciai képviselet élén, Peter Weiss váltja fel - jelentette szerda este egy szlovák kereskedelmi televízió.
Nem elég, hogy (az olajár emelkedésére spekulálók szempontjából) rosszak lettek a készletadatok, még a Cushing-ban felhalmozódott olajtartalékok is tovább dagadtak. Nem csoda, hogy az olaj ára egyre...
Egyre inkább elhúzódó gázválságra számítanak az elemzők, miután a nemzetközi ellenőrök munkába állása sem hozott áttörést az orosz-ukrán gázvitában. Nem kizárt, hogy az orosz gázra még hetekig, sőt...
Ahogy ön bekapcsolja a számítógépet, megnyitja a böngészőt és honlapokat tölt be, esetleg videókat nézeget az interneten, most pedig épp ezt a cikket olvassa, igencsak hozzájárul a világ szén-dioxid-kibocsátásához. Az internethasználat már többet árt a környezetnek, mint a repülőipar. Vajon miként lehetséges ez?
A barna haj a női sikeresség záloga – derül ki egy brit közvélemény-kutatásból. A hajfestéket gyártó Garnier Nutrisse megrendelésére végzett felmérésben mintegy hatezren vettek részt, s mint kiderült, a férfiak 71 százaléka a sötét hajú hölgyeket részesíti előnyben, ha tartós kapcsolatra vágyik.
Meg kell műteni Dárdai Pált, a Hertha BSC magyar válogatott labdarúgóját. A középpályásnak térdízületi porcsérülése van, ezért csütörtökön visszatér Berlinbe csapata marbellai edzőtáborából.